Szégyen, hogy valaki így viselkedik kismamákkal - durva sztorik a szülészetekről

Világszerte egyre többet foglalkoznak azzal, hogy a nőket, kismamákat a kórházakban miféle atrocitások érik szülés közben, után. Legtöbbször a szülőszobai erőszak van a reflektorfényben, a gátmetszés, a beavatkozások, az indokolatlan császármetszések, de épp ugyanennyire fontosak a nem megfelelő bánásmódból fakadó lelki sérülések is, melyek csúnyán be tudják feketíteni életünk legboldogabb pillanatait.

"Több mint két év telt el azóta, hogy megszületett a kisfiam. Ennyi idő után az emlékek általában megszépülnek, a rossz emlékek pedig kifakulnak, kinél jobban, kinél kevésbé" - írta cikkében az Úgytudjuk.hu szerkesztője. Viszlayné Pavelkovits Petra úgy érzi: élete legszebb élményébe "belepiszkítottak".

Aztán többekkel beszélgetve rájött: nincs ezzel egyedül. A szombathelyi újságíró ezért cikksorozatot kezdett, bár úgy véli: sokan nem merik névvel vállalni történetüket, hiszen egy második vagy harmadik baba érkezésekor is ugyanabban a kórházban lesznek, és jó eséllyel ugyanazzal az orvossal, nővérrel találkoznak majd. Mégis nagyon sokan vannak, akik szeretnék elmesélni történetüket.

Az Úgytudjuk.hu-nak egy már kétgyermekes édesanya mondta el először a történetét. A cikk megjelenését követően özönleni kezdtek a kommentek.

"Bízom benne, hogy a nyilvánosság erejével szépen, lassan, lépésenként sikerülhet elérni a változást, és előbb-utóbb a születés csodája körül nem rémtörténetek, hanem tündérmesék fognak kiröppenni a világba" - mondta lapunknak Viszlayné Pavelkovits Petra.

Az első édesanya, akivel beszélt, Eszter. Az ő történetét osztotta meg lapunkkal. Eszter egy 2 és fél éves kisfiú, Matyi, és egy 1 éves kislány, Adél édesanyja.

"Esztivel két éve ismerjük egymást, a srácaink együtt szoktak néha játszani. Mindkét gyermekét a szombathelyi Markusovszky Kórház szülészetén hozta világra. Ő még a szerencsésebbek közé tartozik, ami a bánásmódot illeti" - mondja Petra. Íme, Eszter története.

"Matyi 2016.04.24-én született 19:30-kor, spontán szüléssel, gátmetszéssel. Mikor lekerültem az osztályra, egy Orsi nevű hölgy helyezett el. A szülésznő levitt a szülőszobáról, a férjem hozta utánam a csomagokat. A szobába nem jöhetett be, oké, nincs is ezzel gond. Gyakorlatilag kidobta, hogy menjen már, semmi keresnivalója ott. Ezt szerintem normális hangnemben is lehet közölni egy friss apukával, aki úszik a boldogságban, mert épp most született meg az első gyereke.

Elment a szülésznő, én az ágyon összekuporodva, akkor már kezdett kimenni az érzéstelenítő és hát erősen elkezdett fájni az a gátseb. Jött ismét ez a nő, szó szerint elém dobott egy tányért, amin egy szelet száraz kenyér és egy konzerv májkrém volt. Kaptam mellé egy liter teát, hogy igyam meg, és szóljak, ha pisilnem kell, különben jöhet a katéter. Megettem volna bármit, de a vajúdás alatt napközben valahogy nem volt étvágyam. Szülés után viszont nagyon éhes lettem. Megittam a teát, vártam a csodát, mert különben kapom a katétert.

Fél óra után éreztem, hogy na, most akkor itt az idő, csengettem hát. Bejött a "kedves" nővér, hogy mit szeretnék. Mondom neki, hogy azt mondta, csengessek, ha pisilnem kell, hát most akkor pisilnék. Azt mondja erre, hogy akkor mire várok, másszak le az ágyról. Friss gátsebbel másszak le az ágyról, amire kis jóindulattal is úgy kellett felugranom, mert rohadt magas, én meg vagyok vagy 158 cm. Letolattam. Az ágy végében flegmán támaszkodott a rácsnak és nézte, ahogy kínlódok. Sürgetett, hogy na mi lesz már, mégsem kell pisilnem?

Nagy nehezen sikerült lekászálódnom, de azzal a lendülettel el is vesztettem az egyensúlyomat. Úgy szédültem, mint még soha, de mivel a szülés vérveszteséggel jár, ez nem is csoda. Nyújtottam a kezem, hogy segítsen, mert elájulok, de elrántotta a kezét és durván rámförmedt, hogy menjek csak egyedül, szedjem már a lábam...

Fél óra múlva már inkább nem csengettem, hanem kimentem a lábamon, hogy ne kelljen a pofavágásokat látnom, amiért segítséget merek kérni.

Nagyon bunkón viselkedett, elszomorító, ahogy a frissen szült anyukákkal beszélt, akik az első egy-két napban alig tudnak lábra állni. A többiek, akik épp akkor ügyeltek, mikor én bent feküdtem, szerencsémre mind kedvesek és normálisak voltak, pedig a többiekkel hallottam jó pár rettegett névről".

Eszternek másfél év múlva született egy lánya is, ugyanebben a kórházban, a teljes történetet itt olvashatjátok el.

Petra továbbra is várja a történeteket, lapunknak azt mondta: máris sokan jelentkeztek nála. Sorozatot tervez írni, az utolsó rész a saját élményein alapul majd. Ő is szeretne még egy babát...

A cikkforrása: szeretlekmagyarorszag.hu

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Pixabay