Készülni kell az érzelmi hullámvasútra! Egy Olaszországban élő anyuka beszámolója az elmúlt 1 hónapról

Mióta nincs nálatok ovi, és vagytok otthon együtt?

A fiam ovis, a pici bölcsis, de amióta északon elkezdett eldurvulni a helyzet, már itthon voltak. Hivatalosan március 3-án zártak be az ovik, bölcsik, de én már február közepe óta nem vittem őket. A férjem a munkája miatt nagyon sokat utazik, ha nem, akkor home office-ban van, szóval nálunk az, hogy apa otthon dolgozik, nem ismeretlen. Február vége óta természetesen nem utazik, de dolgoznia kell: bevonul a dolgozószobába, ahogy eddig is tette.

A gyerekek hogy viselték eleinte a dolgot?

Amíg lehetett, igyekeztem délelőtt és délután is kivinni őket: voltunk sárkányt eregetni, focizni, papírrepülőt dobálni, jöttünk-mentünk a szabadban, kerültük az embereket. Ott zuhantam meg, amikor már ezt sem lehetett: egy rövid séta belefér, futni a környékre kimehetek… de ennyi. Egyik nap lemerészkedtünk a gyerekekkel a tengerpartra, de végig olyan volt, mintha tilosban járnánk – úgyhogy most marad a kocsibeálló és a szomszéd utcák, mint levegőzési lehetőség.  Viszont mi alapvetően sokat jövünk-megyünk, és elég aktívak a gyerekek, úgyhogy a levegőzési lehetőségre nagyon oda kell figyelnem, és meg is kell tervezni, mikor mit csinálunk. Jó, ha van otthon labda, vödör, valami huzigálós játék, amit lehet sétáltatni, bármi, ami feldobja a kinti létet.

Az első hét nehéz volt, épp mint amikor szünet vagy betegség miatt mindenki otthon van. De aztán beleszoktunk. Igyekszem délelőtt és délután is játszani velük legalább fél órát, aztán mennem kell a lakás után. Ez után következett 2-3 hét, amikor egész jól elvoltunk: sokat játszottunk együtt, előszedtünk olyan játékokat, amikhez régen nem nyúltunk. Úgy tűnt, nem is olyan vészes a karantén. 1  hónap után azonban elfáradtunk: nagyjából 1 hét volt, amikor sem nekem, sem a gyerekeknek nem volt kedve semmihez. Csak dőltünk jobbra-balra, unatkoztunk. Aztán jött a változás, amikor a járvány terjedése lassulni kezdett, a hírek reményteljesebbek lettek.

Vásároltok, rendeltek – hogy oldjátok meg a bevásárlást?

Itt a piacok is jó ideje bezártak már. A vásárlás nehézkes, nagyon lutri, mikor tudok ismét rendelni valamit. A hétre van egy időpontom, nagyon sok mindent be fogok rendelni, mert utána hetekre megint nincs házhozszállításra hely, és nem szeretnék emberek közé menni. A legkellemetlenebb kb. 2 hete volt, amikor az 1 hónapra betárazott dolgok elfogytak, épp csúcsra járt a járvány, és boltba kellett menni. Nagyon bántam, hogy nem vettem előtte több tartós élelmiszert. Persze értem, hogy sok helyen ez nem megoldható, de előre tervezéssel, listaírással 2 hétre előre azért lehet szerintem tervezni, hogy nagyjából mikre lesz szükség. Szerencsére a boltok készleteivel nincs gond, de érdemes szerintem az online kiszállításra koncentrálni.

Mennyit tévéztek?

Nagyon fontos szerintem, hogy a tévét limitáljuk. Az ember hajlamos ezt elengedni a szünetek idején, lazítunk, nézzék, ha akarják. De ez most nem 1-2 hetes szünet. Az én nagyfiamra túlságosan hat a tévé, feszült lesz egy idő után, így eldöntöttük, nap közben nincs bambulás. Az első 3 nap olyan volt neki, mint egy elvonókúra, azóta már csak este kéri: olyankor lehet néznie egy kicsit. És vannak napok, amikor nincs erőm szórakoztatni őket, ilyenkor jól jön a tévé, de igyekszem limitálni ezeket a napokat. De nagyon sok mesét hallgatunk!

Mivel foglalod le őket?

Éppen azzal, ami eszembe jut: kiflit sütünk, zoknit párosítunk, társasozunk, gyurmázunk, bunkert építünk… Nagyon fontos az is, hogy a nagy külön igényli, hogy foglalkozzak csak vele, ezt minden nap próbálom megoldani. Reggel végig gondolom, erre mikor van időm – általában akkor, amikor a pici alszik. Ebben az időben csak vele játszom, és azt, amit csak akar.

De irtó kemény meló! Kicsit irigylem azokat, akik most ezt az időt pihenésre, töltődésre használják. Én viszont most is ragaszkodom a heti 3 futásomhoz, ez egyszerűen kell. A maradék időben meg benne vagyok az anya-mókuskerékben.

Milyen a lelkiállapototok most, több, mint egy hónap után?

Félni nem félünk – amióta lezártak mindent, tudjuk, minden rendben lesz. De érzem, hogy a gyerekek elfáradtak, megunták a dolgot. Vagy én untam meg, én fáradtam el, nem tudom. Egyre többször érzem úgy, hogy már nem bírom szórakoztatni őket, emiatt több és nagyobb a feszültség is.

Milyen jó tanácsot adnál nekünk, anyukáknak az elkövetkezendő hetekre?

Készüljetek fel egy hullámvasútra! Lehet, hogy szuperjól indul az egész, belelazulsz, és marad a nyugalom. Lehet, hogy az eleje nagyon kemény, és idő kell ahhoz, hogy felvegyétek a ritmust. Lehet, hogy egy ponton véget ér a lelkesedés, elfogy az energia, és jön pár hosszú, fájdalmas nap. Volt itt is olyan, hogy egész nap tévéztek. Ez nekem nagyon nem fér bele, de egyszerűen annyira nem volt kedves, sem erőm produkálni és produkáltatni, hogy rájuk hagytam. Sőt, én is megnéztem velük egy mesét.

Az is jó, ha okosan végig gondoljuk, mik azok a dolgok, amiket el tudunk engedni: kevesebb takarítás, ilyesmik. Most mindenkiben nagyon sok a feszültség, érdemes minél kevesebbet komfrontálódni. Viszont, van egy nagyon pozitív hozadéka nálunk az elmúlt heteknek: szuperjól összeszoktak a tesók! Néha persze megy a féltékenykedés vagy egymás piszkálása, de összecsiszolódtak: a nagyobbik csínyeket eszel ki, a pici kivitelezi őket, ettől pedig mindketten nagyon boldogok.

Mik a legújabb fejlemények nálatok?

Úgy néz ki, működik a lezárás, mert most már 1 hete csökkennek a számok. Húsvétig elvileg még így mennek majd a dolgok, utána visszavesznek a szigorításokból. Mától, április 1-től lehet kint sétálni a gyerekekkel, persze tartva másoktól a távolságot. Van már 1 órás gyorsteszt, várjuk az antitest-teszteket is – ezekre és a fokozott elővigyázatosságra alapozzák a nyitást is. Lombardiában a leglátványosabb a javulás, lassan szusszanhatnak a kórházak is, mert több a gyógyult, mint az új beteg! Meglesz ez! Minden rendben lesz!