ILYEN BRUTÁLIS VOLT RÉGEN EGY SZÜLÉS – CSODA, HOGY NEM HALT KI AZ EMBERISÉG
A szülést és a születést, amióta világ a világ, fájdalom kíséri, a 20. század elejéig pedig kifejezetten veszélyes esemény volt, az anyára és a csecsemőre nézve egyaránt. Nem meglepő hát, hogy az eseményhez számtalan szokás, hiedelem és rítus is tartozott.
A szülés eseménye mindig is közösségi esemény volt. Egészen a 20. század közepéig, a kórházi szülések elterjedéséig a szülés a nők, a női közösség meghatározó élményeként zajlott. Az eseményen részt vettek a szülő nő nőrokonai és jó ismerősei, leginkább azok, akik maguk is anyák voltak már, továbbá a bába. Kivételesnek számított, hogy a férj is segédkezzen, erre leginkább csak akkor került sor, ha fizikai erő is szükségesnek bizonyult. De a férjek inkább a szomszédban, az udvaron vagy a kocsmában várakoztak. Rosszabb esetben őket szalasztották az orvosért, vagy – ha a szülés tragikus fordulatot vett – a papért.
A bábákról már a Bibliában is említést tesznek, s ez a foglalkozás is feltehetőleg egyidős az emberiséggel. Valószínűleg az ügyesebb, bátrabb, tapasztalt, a gyógyítással egyébként is foglalkozó asszonyok vállalkoztak erre a szerepre. (Pont ezen speciális tevékenységük miatt gyakran szerepeltek boszorkányperek vádlottjaiként is a középkorban.) A szülő nők, ha segítségre volt szükség, inkább a bábákat hívták, nem az orvosokat, akiknek a 19. század közepéig nagyon rossz hírük volt Magyarországon. Ha egy szüléshez orvost hívtak, a katasztrofális higiéniai viszonyok miatt, a Semmelweis által bevezetett fertőtlenítő kézmosás megjelenése előtt, nem sok jóra lehetett számítani.
Kamra, istálló vagy ól?
A szobát, amelyben a szülés zajlott, jól befűtötték, ugyanis a huzat a hiedelmek szerint megfázást és pangást okozhatott. Az ágynemű helyére rossz rongyokat, szalmazsákot tettek az ágyba, ezeket aztán elégették, hogy megszabaduljanak a tisztátalannak tekintett vértől. Más helyeken az volt a szokás, hogy kamrában, istállóban vagy ólban szülték meg gyermeküket a nők. Ezekben az archaikusabb közösségekben úgy tartották, hogy – a menstruációs vérhez hasonlóan – a szülés során távozó vér is tisztátalan, ami anyára, csecsemőre, de még a rokonságra is bajt és betegséget hoz. Leterítették a rongyokat vagy a szalmazsákot az ólba, majd a szülés után a nő megvárta, hogy az istállóban távozzon a méhlepény is, aztán bemerészkedett a házba.
A cikk teljes egészében a divany.hu oldalán olvasható.
