Hogyan nevelnek a japánok? Az ottani gyerekek valóban mindig szófogadóak és fegyelmezettek?
A Japánba látogató európaiak leginkább azzal szembesülnek, hogy az emberek mennyire fegyelmezettek, kiegyensúlyozottak, és harmonikusak. Mi a titkuk? A japán jó modor már kisgyerekkorban kialakul, ott nem látni az utcán hisztiző gyereket, vagy dühtől kivörösödött felnőttet.
A japánok nemtől, kortól, és társadalmi státusztól függetlenül tisztelettel viszonyulnak egymáshoz. Talán az a legfőbb erényük, hogy a legnagyobb mértékben tudnak uralkodni érzéseiken. Nem önti el őket egyik percről a másikra a düh, de a boldogság kifejezésének is megvannak a maga jól meghatározott szabályai.
A régi japánok úgy éltek, hogy felkötötték a hátukra a gyereket, és mindenhová magukkal vitték. A gyerek így akarva-akaratlanul egész nap különböző helyzetekbe vett részt, és egyfolytában tanult. “Részt vett” a mezei munkában, de a háztartási feladatok ellátását is már nagyon kicsi korában ismerte.
Az anya nem rohant egyik szerepéből a másikba, nem volt türelmetlen, és volt ideje a gyerekére munka közben is, hiszen az mindig vele volt. Mivel a gyerek, az anyára kötve, mindenben részt vett, egy folyamatos társadalmi körforgás része volt, így gyakran előfordult az is, hogy hamarabb tanult meg beszélni, mint járni.
Ez a hagyomány mai napig is él a japánoknál: “a legjobb, ha mindenhova magaddal viszed a gyereked, és beszélsz hozzá”.
Japánban az úgynevezett hordozó-kendők óriási választéka vár az újdonsült anyukákra. A gyereknevelésben, a nálunk általánossá vált szokással ellentétben, ott nem csak a nők foglalkoznak. A férfiak is ugyanúgy kiveszik a részüket a gyereknevelésből. Tíz éves korukig minden gyerek a szüleivel együtt alszik, és csak ezután következik a leválási időszak. Így tanulják meg a gyerekek azt, hogyan legyenek együttérzőek, odafigyelőek, kedvesek, és megértőek.
A japánok szeretetüket soha nem fejezik ki szavakkal. Csupán a hanglejtésükből, vagy tekintetükből következtethetünk arra, hogy elégedettek, vagy éppenséggel boldogok. Ott a kisgyerekes anyukák nem mennek vissza dolgozni, hiszen nekik a legfontosabb feladatuk az, hogy megfelelően neveljék a gyereküket. Legfeljebb valami könnyebb részmunkát vállalnak be, természetesen csak akkor, ha az nem megy a gyereknevelés rovására.
Összességében elmondhatjuk, hogy a japán gyerekek a szülői odafigyelésnek, és a biztonságos szerető háttérnek köszönhetően lesznek olyanok, amilyenek. Kiegyensúlyozottak, mértékletesek, visszafogottak, céltudatosak, és kedvesek.
