#baba#anya

Helló bébi, pápá növények? 5 óvintézkedés, amit megtehetsz a szobanövények és a baba biztonságáért

Attól a perctől kezdve, hogy egy csecsemő elkezd kúszni-mászni, már sem ő, sem pedig a lakásban fellelhető növények nincsenek biztonságban egymástól. Szinte biztos ugyanis, hogy a kicsi igen hamar érdekesnek fogja találni az otthonotok díszét, és szeretné majd mihamarabb jól megrángatni, megkóstolni azt. Mivel ezt mi szülők viszont egyáltalán nem szeretnénk, ezért érdemes még időben gondoskodni a szobanövényekről, úgymond gyerekbiztossá tenni ezáltal is az életterünket, mielőtt még azt gondolnánk, hogy kizárólag a műnövények vásárlása lehet ezentúl a megoldás. Nézzük, milyen óvintézkedéseket foganatosíthatsz, hogy elkerüld a kisebb-nagyobb baleseteket és megvédd a növényeidet is!

1# Készíts vertikális növény falat!

Ha újragondolnád kicsit az otthonod dekorálását, akár kezdheted egy új zöld fal építésével is! Manapság nagyon divatos a függőleges kert, - igen, beltérben is-, és igazán könnyen elkészítheted magad is, ha a megfelelő növényeket válogatod ki hozzá. Máris nyertél egy szép lakásdíszt és még a kicsik sincsenek annyira kitéve a közvetlen veszélynek, mintha mondjuk a földön tartanád a növényeidet. Keress egy elkészítési útmutatót a Pinteresten, vagy más netes oldalon és vágj bele!

(forrás: pinterest)

2# Lógasd le a plafonról, tedd magasabbra!

Újra visszaköszönnek a lakberendezési trendekben a plafonról lógatott növények. A kertészetek és a lakberendezési boltok kínálatában is rengeteg lógatható virágtartó található manapság: válassz például egy bohém kötött, vagy horgolt színes darabot, amivel feldobod kicsit a környezetet! Ami pedig nyilvánvaló, hogy az eddig földön tartott növényeknek is valamivel magasabb helyet érdemes keresned, ami nehezen elmozdítható, így arról a gyerek nem tudja a növényt magára rántani.

(forrás: pinterest)

3# Ajándékozd el a mérgezőt, kényeset!

Vannak növények, amelyeknek akár még a kézzel való érintése is mérgező bizonyos mértékben. Ne kísértsd a sorsot, ezeket inkább ajándékozd el egy növénykedvelő ismerősödnek, aki biztosan gondjukat viseli majd. Keress rá a neten a mérgező szobanövényekre és vesd össze az otthoniakkal. Ha találsz egyezést, inkább búcsúzz el tőlük és vegyél helyettük ártalmatlan fajtákat.

4# Elő a harisnyákkal!

Nem is gondolnánk milyen vonzó tud lenni egy kis virágföld, kavics, mulcs, vagy granulátum a gyerekek számára. Még nagyobb korban is előszeretettel ismerkednek ezekkel a dolgokkal, így talán, amikor már nem is gondolnánk, talán épp akkor kóstolnak bele. Hogy ezt elkerülhesd, vegyél elő néhány rossz nejlonharisnyát, és a kisebb cserepekre húzd rá úgy, hogy a gyerek ne tudjon belenyúlni a földjébe. Egyszerű és olcsó megoldás, de nagyon hatásos.

5# Nehezítsd meg!

Akár beltéren, akár a teraszon tartasz óriás kaspóban növényeket (például nagy rattan, vagy műanyag tartókban), érdemes ezentúl némi nehezéket tenni az aljukba, - néhány nagy darab, súlyosabb kő megteszi-, hogy ha a gyerkőc nekiszalad, ne tudja olyan könnyen eldönteni azt.

 

(forrás: pinterest)

 

 

B.F., 2019. április 23.

Forrás: Nyitókép: GettyImages.com

 
 
 
Címkék:  

színes világ

X
EZT MÁR OLVASTAD?