A baba, aki agy nélkül született, mégis hőssé vált - Eva Grace története

Keri és Royce már a terhesség korai szakaszában szembesültek azzal, hogy gyermekük számára nincs esély az életre, ugyanis tulajdonképpen agy nélkül születne. Az anya mégis úgy döntött, hogy kihordja gyermekét,

Ennek oka pedig az volt, hogy bár a gyermek nem élhetett, a szülők úgy érezték, másoknak talán segíthetnek, ha feleajánlják a gyermek szerveit, donorként olyannak, akinek segítene az életben maradásban.

Eva Grace-nek ritka betegsége volt, anencephalia. Ez egy nagyon súlyos, gyógyíthatatlan idegrendszeri rendellenesség, amelynél a magzat agya részben vagy teljes egészében hiányozhat. Ez a betegség azonban nem érint más szervet, így Eva Grace esetében is igaz volt, hogy a szíve, veséje és minden más szerve is teljesen egészséges volt, ezért döntöttek úgy a szülők, hogy megtartják a kicsit.

Az apa, Royce az ESPN újságírója, saját szavaival, testközelből írta le a történetet.

"Más szülők, mikor vizsgálatra mennek, azzal szembesülnek, hogy a gyermekük fiú vagy lány lesz. A mi esetünkben viszont a vizsgálat azt mutatta ki, hogy gyermekünk ritka betegségben szenved, ami miatt nem sokat élhet majd. Mikor a orvos közölte velünk a helyzetet, ott ültünk a rendelőben, 5 hónappal a gyermekünk születése előtt, és tudtuk, hogy nem fog sokáig élni. Emellett arról is döntenünk kellett, hogy végigcsináljuk-e így is, vagy nem. Döntenünk kellett, hogy egy terhességet veszítünk el, vagy egy gyermeket. És igen, van különbség.

Végül amellett döntöttünk, hogy végigcsináljuk, és felajánljuk a szerveit egy másik, szenvedő családnak. Mikor intézkedni kezdtünk, kiderült, hogy mi lennénk a 8. család az államokban, akik csecsemő szerveit ajánlják fel. Kiderült, hogy valószínűleg más szülők, akiknek hasonló betegséggel született a gyermekük, nem tudtak erről a lehetőségről, pedig ilyenkor a gyermeknek minden esélye megvan rá, hogy rendesen kifejlődjenek a szervei. Rákérdeztünk egyéb dolgokra is, mint például a szeme, de arra azt válaszolták, hogy még soha nem csináltak ilyesmit, még felnőttel sem.

Keri félt attól, hogy a terhesség alatt kérdezgetik majd: "mikor születik?" "milyen nemű lesz?"

Mi a terhesség alatt egyre jobban kötődtünk hozzá, hiszen volt neve, és volt célja is. Mellette ott volt az is, hogy nem tudhattuk, vajon mennyi időnk lesz vele: 5 másodperc, 5 perc, 5 óra, vagy a legoptimistább verzió szerint 5 nap. A császármetszés mellett döntöttünk, hogy növeljük annak az esélyét, hogy élve látjuk majd. Mikor megszületett, még találkozhatott a bátyjával, és a nagyszülei is kézben tarthatták egy kicsit."

"Az, hogy Eva szerveit feltudjuk ajánlani valakinek, egyre kevésbé tűnt valószínűnek, kezdett úgy tűnni, hogy kutatásokra fogják csak felhasználni. De én kézzelfogható eredményre vágytam. Kezet akartam fogni azzal, és meg akartam ölelni azt, akinek segített a lányom."

Aztán nem sokkal a szülés után, a szülőket felhívták azzal, hogy lenne valaki, akinek szüksége lehet Eva szemére. "Amilyen megrázó volt az egész, amellett, hogy a születés utáni percek voltak életem legrosszabb pillanatai, a hívás után ez volt a legboldogabb is. Keri és én is az arcunkat a tenyerünkbe rejtve sírtunk. Örömkönnyek voltak. A kislányunk hőssé válhatott."

Annak, hogy megosztották a történetet, óriási visszhangja volt, sőt, sokan még azt is írták nekik, hogy a történetük miatt iratkoztak fel szervdonornak.

"Rövid ideig tarthattuk csak a kezünkben őt, sohasem hallhatjuk nevetgélni vagy beszélni, sosem tudjuk meg, milyen színű haja lett volna, de legalább egy nap talán megtudjuk, milyen színűek lettek volna a szemei" - írta Royce.

 A cikk forrása: szeretlekmagyarorszag.hu