Szenvedélyes szerelem sok év után is
Sokan úgy gondolják, természetes, hogy a vágy és a szenvedély egy idő után kikopik a kapcsolatból és átadja a helyét a szeretetnek. Vannak, akik ezt el is fogadják, lemondanak női, férfi mivoltukról és a kapcsolatban csak társként, szülőként funkcionálnak. Mások érzik, hogy nincs ez így rendben, hiányzik nekik a korábbi lángolás, és az izzó parazsat valahol máshol próbálják újraéleszteni. Kevesen vannak azok, akik elhiszik: megmaradhat a vágy hosszú évek után és gyerekek mellett is. Ők azok, akikről a többiek úgy gondolják „szerencsések”. Pedig kevésbé a szerencse, mintsem inkább a párkapcsolatba fektetett figyelem, energia, mindennapos gondozás az, amiben ők különböznek. Hogyan csinálják?
Vitathatatlan, hogy egy, pláne kettő vagy több gyermek nevelése olyan feladatokat ró a párra, amikkel ki könnyebben, ki nehezebben birkózik meg. Az biztos, hogy a gyereknevelés és az ezzel járó napi teendők minden kapcsolatban sok időt és energiát emésztenek fel. Kevesebb idő jut a másikra, a kettesben töltött percek, nyugodt órák ritkaságszámba mennek. Ugyanakkor a felelősség, hogy használjuk ki ezt az időt, a miénk.
Sok párnál gyakori hiba, hogy az egymás közötti kommunikáció nem szól másról, csak a gyerekkel kapcsolatos történésekről, a mindennapok tennivalóiról. Az életüket szeretnék minél jobban megszervezni, kiszámíthatóvá, stabillá és biztonságossá tenni – a gyermek és saját érdekükben is. Így szép lassan a párkapcsolatból is kikopik a spontaneitás, az izgalom, a „nem tudom, mit hoz a holnap, de épp ezért izgatottan várom” érzése. Ilyen körülmények között, az állandó teljesítmény kényszere alatt nem csoda, hogy a vágy, a szenvedély, a lángolás alábbhagy, majd idővel meg is szűnik.
Íme, néhány tipp, hogyan tudod feldobni az ellaposodott kapcsolatodat:
Kíváncsiság a másik iránt
A legtöbb ember hajlamos azt gondolni egy idő után, hogy tökéletesen ismeri a másikat és az már semmi újat nem nyújthat neki. A korábban érdeklődő és kétoldalú beszélgetések egyoldalú meséléssé válnak, amit a másik fél valahogy lereagál, de valójában lélekben nincs ott. Fontos, hogy figyeljetek egymásra! Őszinte érdeklődéssel legyetek benne a beszélgetésben. Ne higgyétek, hogy a másiknak minden rezdülését, érzését ismerhetitek és szavak nélkül is tudjátok, mi történik vele, ezért bőven elég fél füllel is figyelnetek. Ha beszélgettek, ne foglalkozzatok mással: üljetek le a kanapéra egy pohár itallal, vagy mozduljatok ki valahova, és szánjatok egymásra minőségi időt! A reakcióitokból, érdeklődő kérdéseitekből érezze a másik, hogy valóban kíváncsiak vagytok rá, nemcsak megszokásból bólogattok, így ő is egyre jobban megnyílik. Talán olyan oldalát is felfedezhetitek, amit eddig a hosszú évek során még nem láttatok.
Spontaneitás
Időnként tegyétek félre a kiszámíthatóságot, biztonságot és merjetek spontán módon cselekedni, azt csinálni, amihez épp kedvetek van. Az előre eltervezett, jól megkomponált napok unalmát megszakíthatja, ha előálltok valami hirtelen ötlettel. Ez történhet egy olyan napon, amikor a gyerekek épp nincsenek veletek, ketten könnyebb rugalmasnak, spontánnak lenni.
Újdonság
Az unalomig ismételt, megszokott dolgok nehezen hoznak lázba bárkit is. Hiába a libamáj, ha mindennap azt kell enni, előbb-utóbb telítődik vele az ember. Az újdonság varázsa újra izgalmat hozhat az életetekbe: ez érvényes a mindennapokra és a szexre is. Írjatok listát azokról a dolgokról, amiket már rég szeretnétek kipróbálni, dobjátok be egy befőttes üvegbe és időnként húzzatok ki belőle egyet-egyet. Mindenképp olyan legyen, ami a másik számára is elfogadható és szívesen vesz benne részt.
Összeolvadás helyett
Sokak számára az intimitás azt jelenti, hogy szinte egybeolvadnak a másikkal, s a nap minden pillanatában csak a „mi” fogalma létezik számukra. Ennek a szimbiózisnak a következményeként a két ember megszűnik önálló egyénként létezni, és elhalnak köztük a feszültséggel teli fizikai érintések, erotikus szikrák. Merjetek néha eltávolodni, hogy utána újra tudjatok közeledni a másikhoz! Ezzel ismét megteremthetitek a vágyakozás érzését.
A másik iránti kíváncsiság, a spontaneitás, az új dolgok kipróbálása és a saját egyéniség megtartása a párkapcsolatban is csak néhány tipp, amivel újra izgalmat csempészhettek a mindennapokba. Ugyanilyen fontos az is, hogy a gyermekek mellett is le tudjátok vetkőzni néha a szülő szerepet, és képesek legyetek nőként és férfiként látni egymást. A mindennapi feladatok mellett szánjatok időt arra, hogy kötelezettségektől tennivalóktól mentesen eltöltsetek időnként egy-két órát csak egymásra figyelve! Megéri!
Szexuálterapeuta és párkapcsolati tanácsadó
+36 30 1900 865
Szabó Szilvia, 2016. augusztus 25.