#baba#anya

GyereKi! Fesztivál Velencén – kétnapos nyárzáró eseményre várja a dm a családokat

Törökbálint, 2017. május 25.  - A dm számára mindig kiemelten fontosak voltak az anyukák és a kisgyermekes családok, a drogéria folyamatosan fejleszti szolgáltatásait, hogy segítse a családok életét. Baba bónusz programját azzal a céllal indította el a dm, hogy a szülők a legjobb gondoskodást nyújthassák gyermekeiknek, s a program a babavárás ötödik hónapjától egészen a gyermekek hároméves koráig kíséri el a családokat. A dm a szabadidő tartalmas eltöltéséhez is szeretne hozzájárulni, ezért idén első alkalommal családi fesztivált rendez. A dm hisz benne, hogy az együtt játszás, az együtt nevetés óriási érték, a dm GyereKi! Fesztivál a közös pillanatok megéléséhez nyújt változatos programokat a családoknak. 

FESZTIVÁL HITVALLÁS

A GyereKi! Fesztivált az idei évben először rendezik meg Velencén, hagyományteremtő céllal. A fesztivál célközönsége elsősorban a gyermekes családok. A szervezők célja hosszú távon a legnagyobb magyarországi családi- és gyermekfesztivál megteremtése minden korosztály számára, olyan tematikus helyszínek kialakításával, ahol a színvonalas szórakozás mellett a kultúra, az egészséges életmód és a sport is kiemelt szerepet kap. Az iskolakezdés előtti utolsó hétvégén, augusztus 26-án, és augusztus 27-én egész napos nyitva tartással, 12 programhelyszínnel várnak a szervezők minden kedves családot, aki értékes közös időtöltésre vágyik.

HELYSZÍN

A fesztivál helyszíne, Velence központjában, a megújult sétánnyal szemben, a szabadstrandhoz közel, a Széchenyi és Gárdonyi főutak által határolt területen fekszik. A fesztivál stratégiai partnere a Velence Resort & Spa 3-4 perc sétával érhető el. A parkolásra, elegendő parkolóhelyek biztosítására Velence városa kiemelt figyelmet fordít. A parkolóhelyeket térítés ellenében vehetik igénybe a vendégek.

fesztivál NYITVA TARTÁS

Augusztus 26. (SZOMBAT) és Augusztus 27. (VASÁRNAP) 10.00 - 21.00

A Nagyszínpad, a Kényelem Szigete programhelyszín és a vendéglátóegységek kivételével minden program a nagyszínpad utolsó koncertje előtt, azaz 19.30-kor ér véget mindkét napon.

BELÉPÉS, JEGYEK

A jegyek megvásárolhatók elővételben a Broadway jegyirodában és www.broadway.hu weboldalon, valamint a www.jegy.hu és az Interticket online jegyértékesítő rendszeren keresztül. A szervezők helyszíni értékesítést is terveznek, az elővételben értékesített jegyek számától függően.

JEGYÁRAK
Felnőtt                         1 500 Ft                                                                                      Gyermek / nyugdíjas      500 Ft

PROGRAMhelyszínek

     1.       NAGYSZÍNPAD a MINIMAX támogatásával

     2.       BABYLOVE BABAVILÁG HELYSZÍN: baba-mama paradicsom

     3.       PROFISSIMO KREATÍV HELYSZÍN: kézműves programok

     4.       SUNDANCE MINIVILÁG ÉS SZÍNPAD: egzotikus világokba repít az Emirates

     5.       TREND IT UP BEAUTY HELYSZÍN a Schauma támogatásával: : ahol anya-lánya együtt szépülhet

     6.       VISIOMAX FILM-SZÍNHÁZ PROGRAMHELYSZÍN: gyermekszínházi előadások, a filmkészítés kulisszatitkai

     7.       KRESZ PARK: FIAT 500 autósiskola

     8.       DGP SPORTHELYSZÍN: sportvetélkedők nyereményekkel

     9.       APÁS KALANDOK az Old Spice támogatásával

     10.     ELEVENPARK ÉLMÉNYSZIGET kicsiknek és nagyoknak

     11.     dmBIO GASZTROHELYSZÍN: bio főzőbemutatók

     12.     A KÉNYELEM SZIGETE: ahol anya-apa megpihenhet

A GYEREKI! FESZTIVÁL EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREI:

Kiemelt partnerek: Schauma (Henkel Magyarország Kft.), Fiat, Velence város, Velence Resort & Spa

Stratégiai média partnerek: Minimax csatorna, Éva magazin, Apa magazin

További partnerek: Old Spice (Procter&Gamble), Elevenpark, Emirates, Salt & Pepper főzőiskola, Sugarbird

A GyereKi! Fesztivál főszervezője a Lime Creative Kft. A hosszú távra tervezett családi fesztivál végleges struktúráját, programkínálatát a szervezők és a dm csapata közösen dolgozták ki.
GyereKi! Fesztivál szervezői a programváltoztatás jogát fenntartják!

A dm-drogerie markt-ról röviden

A dm-drogerie markt Magyarországon jelentős szereplő a drogéria kiskereskedelem piacán, polcain több mint 13.000 terméket kínál a szépségápolás és az egészségmegőrzés témakörében.  Folyamatosan szem előtt tartva vásárlói változó igényeit, széles kínálatot tart fenn bio-élelmiszerekből és natúr kozmetikumokból.

A vállalatot Götz Werner, elismert drogista és Günter Lehmann üzletember alapította Németországban. Az első dm üzlet 1973-ban nyitotta meg kapuit Karlsruhe városában. A kezdeti sikerek után 1976-ban Günter Bauer osztrák üzletember bevonásával Ausztriában, Linz városában is megnyílt az első dm, ezzel nemzetközivé téve a láncolatot.  A cég tulajdonosai a 90-es években elérkezettnek látták az időt, hogy további országokat is "meghódítsanak", melynek kapcsán 1993-ban vette kezdetét a dm történet Magyarországon is. A dm jelenleg 258 üzletével teljes országos lefedettséget biztosít a drogéria kiskereskedelem piacán.

Az alapítók a mai napig aktív üzletemberként segítik a cég fejlődését, több ezer ember számára lehetővé téve a "Hier bin ich Mensch, hier kauf ich ein" avagy "Itt vagyok önmagam, itt vásárolok" szlogennel történő azonosulást.

A dm elköteleződött a környezetvédelem, az egészséges életmód mellett és nagy figyelmet fordít arra, hogy a munkatársak megteremthessék a munka és a magánélet egészséges egyensúlyát. Ezt segítve lehetőség van részmunkaidőben dolgozni, a gyesen lévő kollégákat visszavárják, későbbiekben is számítanak munkájukra. Többek között ez a nézetük is hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon elsőként a dm nyerte el a Legjobb női munkahely címet, és a Családbarát munkahely pályázaton is elismerő oklevélben részesülhetett.

2017. május 25.

 
 
 
Címkék:  

programajánló

X
EZT MÁR OLVASTAD?