#baba#anya

Egész napos rendezvénnyel várja a PIM a látogatóit

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából új állandó kiállítással köszönti a Petőfi Irodalmi Múzeum névadóját. A kiállítással együtt a felújított közönségforgalmi terek és a Károlyi-kerttel egybenyitott múzeumi udvar is megnyílik, valamint január 14-én egész napos, ingyenes program várja a látogatókat - közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.

Szombaton a kisebbek részt vehetnek a János vitéz (h)arcai című társasjátékhoz kapcsolódó bábfoglalkozáson, különleges portyára indulhatnak Petőfi pesti kalandjai nyomán, továbbá megnézhetik Jankovics Marcell 1973-ban készített János vitéz című rajzfilmjét is.

Mint írják, a rendezvényen az egész család bekapcsolódhat a kiskőrösi Szivárvány szlovák táncegyüttes táncházába, vagy a közösségi Petőfi-dobolásba Sirokai Mátyás költő vezetésével. Délután szépírók, irodalomtörténészek, valamint a tárlatot megalkotó múzeumi szakemberek szubjektív tárlatvezetései mutatják be a kiállítást.

Egyebek közt a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak versszínháza, Vörös István költő, prózaíró és Scherer Péter színművész Él-e még Petőfi? című irodalmi előadása gazdagítja a kínálatot, valamint a Béla borászat borainak kíséretében Petőfi bordalainak történetét ismerhetik meg a látogatók Csörsz Rumen István irodalomtörténész és Márfi Márk színművész közreműködésével - olvasható a közleményben.

Mint írták, a PIM Költő lenni vagy nem lenni című állandó kiállítással együtt a felújított közönségforgalmi terek és a Károlyi-kerttel egybenyitott múzeumi udvar is megnyílik a közönség előtt.

Az estet fényfestés, valamint Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák koncertje egészíti ki.

A kép forrása: pim.hu

MTI, 2023. január 10.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?