3 romantikus film, amit érdemes megnézned, ha nem alszol bele az altatásba
Amikor a hétköznapok monotonitása, netalán stressze eluralkodik rajtunk, egy kis romantika és könnyedség olyan gyógyír lehet, amire igazán szükségünk van. Egy jó film még a legszürkébb napokon is képes mosolyt csalni az arcunkra, elfelejtetni, – ha csak pár órára is–, ami a lelkünket nyomja. Persze egy klasszikus "romkom" nem csak akkor lehet jó, ha elfáradtunk: hisz miért is kéne indokot keresnünk arra, hogy kipattogtassunk egy adag kukoricát és lehuppanjunk a kedvenc fotelünk, vagy kanapén kényelmébe. Ezúttal három szívmelengető filmet ajánlunk, amelyek egész biztosan jókedvre derítenek és még gyönyörű városokba, csodás tájakra is elrepítenek.
Vajon létezik szerelem első látásra?
(Love at first sight – Netflix)
Két fiatal találkozik a new yorki reptéren, akik első látásra ég és földnek tűnnek egymás mellett. A lány épp az édesapja második esküvőjére igyekszik Londonba, azonban 4 perccel lekési a járatát –és persze a mobilja is lemerül. A fiú készségesen felajánlja neki a telefontöltőjét, és miután így beszélgetésbe elegyednek, elhívja egy rögtönzött vacsorára. A rapid-randinak köszönhetően majdnem mindeketten lekésik a londoni gépet, és hogyan, hogy nem, épp egymás mellé kerülnek az első osztályon. Egymásnak adogatott labdák és kérdések következnek az élet nagy dolgairól, míg nem a gép leszáll és már el is sodródtak egymástól. De mennyi a matematikai esélye annak, hogy újra egymásba botlanak Londonban? Ezt már nem fogjuk elárulni.
Messzeség
(Faraway – Netflix)
Zeynep egy középkorú, gyönyörű, ám láthatóan rendkívül boldogtalan nő. Persze kinél ne verné ki a biztosítékot, ha az étteremet vezető férje már annyira elfejlődött mellőle, hogy még az édesanyja temetésén is elfelejt megjelenni? Öröm az ürömben, hogy Zeynep rájön, az édesanyja egy horvátországi kis házikó tulajdonosa volt élete végéig, amelynek felfedezése most talán gyógyír lehet az élettől megfáradt nő számára. Hátrahagyja tehát az egyre furcsábban viselkedő férjet és a kamasz gyerekét, és nekivág, hogy életében először felfedezze édesanyja hagyatékát. Vajon mi mindent, találhat egy isten háta mögötti kis horvát faluban?
Nem várt találkozás
(Love in the Villa – Netflix)
Mondhatnánk, hogy a klasszikus nyálas sztori... De sokszor vagyunk vele úgy, hogy minél nyálasabb, annál jobb, nem? Íme a kerettörténet: amerikai lány szakít a barátjával és elutazik álmai országába, Olaszországba, ott is abba a városba, amelynek szerelemmel vakolták a házait. A helyszín nem más, mint Verona, méghozzá az a ház, amelynek belső kis udvara Júlia erkélyét rejti. Főszereplőnk épp ezzel a nevezetességgel szemben bérel ki egy airbnb-t, ami (valljuk be, tényleg tökéletes helyszín egy városnézésre) nem várt fordulatokat hoz a kiruccanásába. A lakást ugyanis egy férfinak is kiadták egyidőben (adminisztrációs hiba? jól van, olaszok, az isten szerelmére! – a szerk.), aki cseppet sem könnyíti meg Julie (a név véletlen lenne?) számára az ott tartózkodást. Jön a civakodás, viszont a "ki marad a villában" kérdés áthidalása után kezd el igazán szépen kinyílni a történet. Összességében laza limonádénak ajánljuk.
K.V., 2023. szeptember 26.
Forrás: Képek forrása: GettyImages.com