#baba#anya

Mi kerül ezen ennyibe? – Nem tudod megvenni? Fel fog nőni anélkül a gyerek?

Két alma van a polcon.

Az egyik hazánkban termett, a másik import. Melyiket választanád?

Két alma van a polcon.

Az egyik ugyan mosolyog, de nem ragyog, a másik látszólag kicsattan a vitamintól, fényesen kacsintgat feléd.

Két alma van a polcon.

Az egyik mellett ott áll a termesztője, aki elmeséli, mennyi munkája van neki és a természetnek is abban, hogy ez az alma itt mosolyoghat. A másik alma még mindig ragyog, de már kevésbé érdekel.

Két alma van a polcon.

Az egyik kicsit drágább, de összességében jobban tetszik.

Az egyik kicsit drágább, de a másik jobban tetszik.

Az egyik kicsit drágább, de ár-érték arányban mégiscsak az a tudatosabb döntés.

Az egyik kicsit drágább, tetszik, de nem engedheted meg magadnak.

Az egyik kicsit drágább és a termesztő bácsi mosolya...nos az többet ér még az alma mosolyánál is.

Hát én ezért választom a hazait, amikor csak tehetem.

De nem mindig tehetem és pontosan tudom azt is, hogy a buborékomon kívül hányan nem tehetik. Azt is tudom, hogy a másik oldalon néha már unalmas és fárasztó a harc: mindenkinek elmagyarázni, MI KERÜL EZEN ENNYIBE?

Mivel egy székesfehérvári baba-mama vásár, a Pici Piac szervezője vagyok, kézenfekvőnek tűnt megkérdezni a márkák mögött álló készítőket, hogy ők hogyan vélekednek a kérdésről.

Ugyanis szerintem hiába a még mindig nagy népszerűségnek örvendő #vegyélhazait mozgalom, ha nem értjük…egymást. Ha nem közelednek az álláspontok abban, hogy ezeket a tárgyakat (és szolgáltatásokat) létrehozni ÉRTÉK. Kreativitást, időt, energiát, pénzt, folyamatos fejlődést és fejlesztést, vevői igényekre való nyitottságot, rugalmasságot (mert ki másnál reklamálhatsz egyszerre, hogy egy nadrág egyszerre túl bő és túl szűk?), komfortzónából való kilépést kíván.

Nos, a készítők egyöntetű véleménye alapján a „mi kerül ezen ennyibe” a legfájóbb felkiáltás, amit tehettek, ha hazai termék kerül a kezetekbe. És hangsúlyoznám: nem a „számomra ez nem fér bele”, a „bárcsak megengedhetném magamnak”, a „felírom a listámra, hátha egyszer meg tudom majd vásárolni”, vagy az „ó, sajnos én nem tudom megvenni, de nagyon tetszik és mesélni fogok róla másoknak” mondatok fájnak. Hiszen mindannyian pénzből élünk, mindannyian azt osztjuk be, amink van és mérlegelünk minden vásárlásnál – manapság egyre jobban.

De egy biztos: rossz minőséget venni jó áron előbb utóbb drágább lesz, mint minőségi terméket hazavinni – akkor éppen - valamivel drágábban. (Értsd: sz@rt olcsón se éri meg venni.) Álljon bármilyen szándék a vásárlásaink mögött: legyen fontos a fenntarthatóság, a tudatos, a cool, az „idekelltartozni” jelszavak, az esztétikum vagy a spórolás, ha minőség és a mennyiség közt kell döntenünk, próbáljunk a minőség javára dönteni.

Más igényeink, más vásárlási szokásaink, más értékrendünk van, más viszonyulásunk a pénzhez. Utóbbit (is) érdemes megvizsgálni, mielőtt jó szokás szerint mások zsebében kutatnánk. Az egyik válaszadóm gondolataiból merítkezve: a pénz energia, a pénz elismerés. Nem nekünk lesz kevesebb azzal, ha kiadjuk, hanem helyet teremtünk annak, hogy befelé is tudjon áramolni – ha helyi vállalkozót, a hazai ipart támogatjuk, akkor működőképes(ebb) lesz a körforgás, a környezetünknek lesz tőkéje, amit aztán befektethet nálunk. Avagy lesz miből megvásárolnia az én tudásomat, értékemet, termékemet, vagy pénzt költeni a munkahelyemen, mely hozzájárul az állásom fennmaradásához.

Szoktatok műkorcsolyát nézni a tévében?

Dehát olyan könnyűnek tűnik elkészíteni, én is meg tudom csinálni, nem fizetek érte ennyit.”

Miért drágább a hazai?

Mert kis mennyiségben előállítani valamit drágább, mint a tömegtermelés.

Hazai munkaerővel dolgozni drágább, mint bangladesivel (ó, ha a divatipar mesélni tudna…vagyis mesél, mesél épp eleget, csak figyeljünk is oda rá!)

Mert más terheket ró egy-egy ország a vállalkozóira.

Mert még úgy is olcsóbb máshol előállítani terméket, hogy az aztán egy roppant hosszú úton, legkülönfélébb szállítási láncokon jut el hozzánk. (Milyen lehetett az az alma, amikor leszedték, ha februárban ropog a fogunk alatt…?)

Valóban a hazai drága? Valóban a kézműves a drága? Vagy a fél pizza árából megvásárolható plüss az olcsó?

Szoktatok műkorcsolyát nézni?

Olyan szépen siklanak a jégen, könnyeden ugranak, puhán érkeznek. Én is simán meg tudnám csinálni! Vagy..nem? Lehet, hogy azért tűnik könnyűnek, mert nagy tudással, szakértelemmel, türelemmel, alázattal, gyakorlással, lemondással a hátuk mögött lépnek a jégre, hogy mi megcsodálhassuk röpke pár percben a produktumuk csúcsát? Persze nem azt mondom, hogy csak ők tudják ezt megcsinálni ott a tévében, de ne vitassuk el tőlük az érdemet.

Két alma van a polcon és az egyik nem is tetszik

Jó-jó, mondhatnád, de kit érdekel a fenntarthatóság vagy más trendi lőzung, meg ez amúgyse az én asztalom, oldja meg a kormány, a nagy cégek, akárki. Hát hogyan forgassam a pénzt, ha nekem sincs?

Hogyan vegyek hazait, amikor állok a drogériában és a sajátmárkás gyerektusfürdő árához képest tízszer annyiba kerül a magyar gyártmány?"

Elárulom: ne vegyél!

Nem a te feladatod megváltani a világot. Nem te egyedül fogod eltartani a magyar kisvállalkozókat. Nem neked kell egyedül a nap minden pillanatában okos és tudatos döntéseket hoznod.

Nem az az egy palack Kubu okozza és nem a te klímaszorongásod állítja meg az erdőtüzeket. Nem egy fastfashion gyerekcipő zsigereli ki a bangladesi gyárban dolgozókat. És nem kell a hazait választanod akkor sem, ha egész egyszerűen: nem tetszik.

DE!

Tájékozódj. Gyűjts információt, kérdezz. Kérdezd meg nyugodtan – ne azt, hogy mi kerül ezen ennyibe – hanem hogy hogyan készül? Hol készül? Miből készül? Mennyi idő alatt készül? Honnan jött az ötlet? Mennyi idő volt a termékfejlesztés? Hányan állnak a vállalkozás mögött, ki végzi a feladatokat? Talán magad is meg fogsz lepődni a válaszon, hát még ha közben fejben matekozol is egy kicsit: rögtön megtudod, mi kerül ezen ennyibe.

Nem tudod megvenni? Nem baj! Dicsérd meg! Vidd hírét! Figyeld meg az új kollekciókat, hátha akad majd valami fogadra való megfelelő árkategóriában! Lesd az akciókat! Jusson eszedbe, amikor már meg tudod venni!

Két alma van a polcon és te nem is kérsz almát

Túl-fo-gyasz-tás. Mond neked valamit ez a szó?

Hát persze. Ebben élünk.

Babát vársz? 83 listát próbálsz összeolvasztani, hogy megtudd, mik nélkül nem fog felnőni az a gyerek?

Jön a tavasz és "NINCS EGY GÖNCÖD SE"? Muszáj venned még két cipőt és három dzsekit, mert most a „viva magenta” az év színe és ha nem azt hordod, az voltaképp olyan, mintha meztelenül járnál az utcán? Tele van a hűtő, de veszel egy halom csokit és csipszet, amit meg se kéne enned, mert a lelked arra vágyik?

Nem kell nyolc táska, elég kevesebb, de jó minőségű. Nem kell a gyereknek ötmillió plüss, elég egy pár kedves és szép (a kedvenc alvós plüssből persze ne feledd a tartalékot!), fel fog nőni, hidd el!

Szóval vedd meg, ami tetszik, amire és amennyire szükséged van, ami ízlik, hozd meg a saját életetekre szabva a lehető legoptimálisabb döntéseket. És még ha gondolod is, kérlek soha, de soha ne vágd egy alkotó arcába se, hogy mi kerül ezen ennyibe!

A szerzőről: Sándor-Sipos Viktória vagyok, két kisfiú anyukája. Művelődésszervezőként dolgoztam a gyerekek előtt, majd a születésükkel új ajtók nyíltak bennem: a székesfehérvári Pici Piac baba-mama design vásár, a Love the organic fenntartható gyerekruhamárka, valamint az anyasággal, divattal, stílussal és ezek megannyi izgalmas aspektusával foglalkozó #liftakták blog útjának egyengetésével foglalkozom.

 

Sipos Viktória, 2023. február 27.

Forrás: Fotók: Bánkuti Anett, Faragó Adrienn (A felvételek a Pici Piac Székesfehérvár tulajdonában állnak.)

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?