Anyaság a negyedik X után: Rohan az idő – de miért ilyen gyorsan?

Természetesen az élet nem csak derű és kacagás. Túl vagyunk (kopp-kopp) az első náthán, közösen. Én estem bele először. Az anyai gondoskodásom és szívem mégsem tudta azt megállni sehogy sem, hogy Bogit ne pusziljam meg itt ott, és hiába mostam 1234-szer kezet, hiába fertőtlenítettem és súroltam, bizony elkapta ő is. Egyik éjjel arra ébredtem, hogy fent van. Nem sír, nem beszél, csak nézeget. Nem volt mostanában jellemző rá az éjszakázás, ezért is volt rendkívül fura, hogy fél 2-fél 3 között nem aludt el sehogy sem. A hajnali ébredés oka hamar kiderült még aznap reggel. A diagnózis: bedugult orrocska. Az én drágám nem tud még szájon át levegőt venni, na meg evés közben mégis hogy, így aztán volt hiszti, meg nyűglődés, meg minden.

Irtóztam eddig az orrszívótól, mindig azt képzeltem, ha használom, egyszer a gyerek agyát fogom viszont látni a csőben… húztam-halasztottam ameddig tudtam, de tudtam, hogy ő annál tovább szenved. Az első viccesre sikeredett, mert mindenhová céloztam, csak ahova kell oda nem, ami persze Boginak talán még tetszett is. Aztán bele jöttünk, és pár alkalmas szívás után az én drágám, már szinte oda tartja a kis orrát, csak hogy szabaduljon.

Kész rémálom volt maga a tudta, hogy az Aprótalpú beteg. Éjjel nem aludtam, hallgattam, hogy lélegzik, néztem nem melegszik-e, ültem és könyörögtem a Jó Istenhez, ne őt betegítse meg, hanem engem. A kedve, étvágya átlagos volt, nem verte le annyira a lábáról, hogy ne egyen, vagy ne tudjon hangosan és még hangosabban sikítani. Pár nap alatt helyre jött és az orrszívó is végre pihenhet.

Minden nap produkál valamit Bogi, amitől úgy érzem, ez a világ tele van csodával. A legutóbbiak többek között a sikítás, a szájjal történő brümmögés, majd ez már tovább fejlesztve nyállal kombinálva, a fenék felhúzás és mászni akarás imitálása, és amivel az őrületbe kerget, hogy fel akar ülni már.

4 hónapos napok múlnak, de ma arra jöttem be, hogy a hintában, amiben ő általában fekve alszik (HOGY MÁSKÉPP) Ő ül. Kis kezével kitámaszt, bal lábbal egyensúlyoz, a jobb meg segédkezik. Elképesztő volt a látvány. Hirtelen nem tudtam, hogy örüljek, mérgelődjek, sírjak vagy nevessek. Bogi rém büszke volt, és vidám, miközben én óvatosan, de határozottan vissza fektetni próbáltam, Ő kézzel, lábbal ellenállt. Persze, mert nekünk felnőtteknek semmi sem jó. Ha csinálja miért, ha nem csinálja miért nem…. napok múlva fel fog ülni, és én meg majd elképedve nézem őt, hiszen még csak most született.

Hasról hátra fordul és vissza. Igen, de még csak… tolja magát előre mintha mászna. Igen, pár napja jöttünk meg a kórházból és vártam, hogy mehessünk a levegőre már. Folyik patakban a nyála, a keze a szájában könyékig, igen jön, jön bizony a fogacska… De még csak most született. Felismeri a cumisüveget, a cumit, tudja mi kell ahhoz, hogy anya ölben ringassa őt álomba, vannak kispajtásai az ágyban, Eperke, aki valószínű a piros színe miatt kedves, és akinek fennhangon szokott panaszkodni De hát még csak… Igen most született.

Most volt még egy kis gombóc a kezemben, egy törékeny kis drágaság, akit alig mertem megfogni, öltöztetni, puszilni, ma meg már szinte tolja magát, ha álmos, hogy Anya még, még egy puszit. Máskor fel sem veszem, hogy eltelt 4 hónap, de most a mi közös 4 hónapunk tele van csodás élménnyel, emlékkel, és mennyi vár még ránk

„Szeretném a homokórát megállítni…” hogy minden percét duplán tudjam kiélvezniJ vagy triplánJ