Anyaság a negyedik X után: Életképek Bogival- Bogiról

Nem volt azért könnyű és séta galopp eddig sem egyedül helyt állni, és elhinni, hogy azt, amit eddig sosem csináltam és sosem mutatták meg hogy hogyan kell ezelőtt, azt most én jól csinálom. Ugyanakkor Bogi remek jeladó  Ha valamit nem jól csinálok, vagy nem időben adom az ételt, nem veszem észre időben, hogy pelenka csere kellene, akkor Bogi, mint egy kis jeladó, jelez nekem. Nem sír Ő, mert nem egy sírós baba, de dünnyög és nyűglődik olyankor, ha valami kizökkenti őt a komfort zónájából. Amíg oda eljutottunk, hogy én veszem az ő jeleit, volt pár izzasztó eseményünk.

Bogi, az én hibámból, nagyon kevésszer aludt el eddig egyedül. Ő az a baba, akit anyuka elaltat. Hogy miért? Mert imádom az összes vele töltött percet, szeretem az illatát, szeretem azt érezni, hogy biztonságban érzi magát, hogy megnyugszik és elaszik. Amikor nem voltam még egészen tisztában azzal, hogy mennyi ébren lét után fárad el, volt, hogy „túlfeszítettem” és már a fürdés közben nyüglődött. Az öltözés, ami máskor móka és kacagás 4-5 este maga volt a pokol. Ordított, megfeszítette magát és vörös volt szinte mindene a sírástól. Azon túl, hogy aggasztó volt nekem, a probléma oka, attól is rettegtem – komolyan – hogy valamelyik jóindulatú szomszéd bekopog, és közli, hogy nem vagyok alkalmas anyának, hisz nem tudom megnyugtatni. Ilyen esetekben amikor szerintem ok nélküli sírás van nálunk, az egész lakást végig járjuk Bogival és próbálom megtalálni azt a zajt, ami megnyugtatja. A 4-5 estén át tartó nagyjából 15 perces sírásokból úgy váltott át nevetésre, hogy hol a mosogatónál, hol a fürdőben levő csapnál engedtem a vizet. Egészen véletlenül jöttem rá, ahogy fogtam a kezembe a gyereket, és megakartam mosni az arcát, a víz zubogásának hallatán, a sírás abba maradt. Amikor elzártam kezdte előröl. Ezalatt a 4-5 nap alatt Bogi úgy aludt el a kezemben, hogy álltunk a mosogató előtt, folyt a víz – talán egy havi víz mennyiséget így kifolyattam, igen nem voltam túl környezettudatos - , és az én drága lányom hatalmas pislogások után édes álomba merült. Pokoli napok voltak, mert a 2. ilyen este után már reggel rettegtem az estétől. A bátyám meg minden este pont akkor hívott, amikor ezek az akciók zajlottak, hogy vajon elmúltak e már. Ő azzal is magyarázta ennek okát, hogy Bogi hozzászokott a kézben ringatáshoz, és már kell valami plusz inger, ami segít neki elaludni  na ez az elmélete megdőlt hamar, mert Bogi megkímélt engem és a pénztárcámat, sőt a Földet is a további pazarlástól, és visszakaptam a kézben alvó jó gyerekemet.

Másik ilyen eset, amikor babakocsival megyünk el valamerre. Míg „kisebb” volt nem volt gond, hiszen nagyjából mindig aludt, de egyre többet nézelődik, egyre több minden érdekli, és egyre több inger kell tőlem neki, hogy lekössem. Most, ha elindulunk itthonról, tuti, hogy viszünk magunkkal zenélő dobozt (imádja a hangját, van, hogy beszélget is neki), vagy zenélő felhúzhatós állatot, mert, ha ismerős hangot hall maga körül, akkor nyugodtabban elaszik. Na de mire erre is rájöttem, rongyosra beszéltem a számat, volt, hogy kivettem a kocsiból, de nem segített, sőt olyan is volt, hogy futva jöttünk hazáig, mert nem tudtam mit kezdeni a nyűglődéssel, és azt gondoltam mindenki minket néz és engem tuti elítélnek, hogy mennyire hozzá nem értő vagyok.

Sajnos, vagy nem, de a gyermeknevelésbe is rendkívüli módon beszivárog (nálam legalábbis) a hogyan feleljek meg másoknak is kényszer. Számtalanszor megkapom, hogy Bogi, ha éhes, ehet, és nem várom meg a 3 órás időszakot, hogy csak akkor kapjon. Nem tudok én sem éhezni, hát őt sem hagyom. Az sem tetszik sok mindenkinek, hogy Bogi ringatós baba. Fogalmam nincs, meddig fogom tudni kézben altatni, mert a 40 évvel az is jár, hogy itt fáj, ott fáj már… Bármennyire is küzdök ellene, és mondom azt, hogy nem kell, hogy más megveregesse a vállamat, hogy de jól csiná.lod, elég, ha az én gyönyörű szépségem elégedett, mindig, újra és újra visszaesek ebbe a hibába. De van időm még edzeni, míg Bogi drágám felnő .