Az első „vibrálós” találkozásunkat követte a második, harmadik, mind „nyilvános” helyszínen. Mivel húsvét vasárnap az időjárás nem tette lehetővé, hogy Bogimmal kikocsizzunk erre a nyilvános helyszínre, felajánlottam az újdonsült udvarlómnak (nevezzük innentől kezdve Edének), hogy kávézzunk nálam. Jött is, rendben is volt minden, mint ahogy az lenni szokott két felnőtt ember között hasonló szituációban (nem kell többet mögé látni, mint ami semmi olyan nem történt, ami a hivatalos első randin nem történhetne meg​ ). Vasárnap este miután egész nap beszélgettünk, Ede felajánlotta társaságát részünkre, húsvét hétfőjén, egy kirándulás keretein belül. Kapva kaptam a lehetőségen, hisz sokat sétálunk, jövünk megyünk, de nagyjából 33 napja ki sem tettem a lábam a városból. Végre más illatok, más emberek, másminden, de jó is lesz – gondoltam magamban. Annak érdekében, hogy ne rám kelljen várni esetleg másnap reggel, mindent előkészítettem, gondoskodtam enni-innivalóról, ruháról, Bogi dolgiról, és valamikor éjfél körül izgatottan kerültem ágyba, várva a másnapot.

Korán keltünk, mintha Bogi is érezte volna, hogy készül valami, és mi már 8 órakor harci díszben vártuk Edét, aki 8 órára ígérte jöttét. Pontban 8-kor csörgött a telefon, amit lelkesen vettem fel, csicsergő hangon köszöntve a vonal túlsó végén hallózó Edét. Nem azért hívott, hogy az ajtó előtt áll, és indulásra kész, és máris mehetünk, hanem azért hogy az autó defektes, a pótgumi nem elég az útra, és húsvét lévén nincs gumis… A lelkesedés és álmodozás mosolya másodpercek töredéke alatt kopott le az arcomról, és ült ki rá a WTF? kérdés. Nem, most ez vicc, ez tuti, csak kamu, biztos, hogy nem… de igen… Ede mindenezen kijelentését követően letette a telefont, majd némaságba burkolózott egészen délután 1 óráig, mikor is én írtam neki, hogy oké, hogy a túra elmaradt, de ezzel együtt a mi lamúrunknak is vége, netán? Szabadkozott, fogadkozott, mentegetőzött, de bennem bujkált a kisördög.  Másnap volt a születésnapja. Korábban már megkérdezte aznap együtt vacsorázunk e, amire természetesen igent mondtam, és tudtam, hogy sokat jelent neki, ha aznap nincs egyedül (és persze a hormonok, vágy, az érzés bennem is dolgozott iránta), ezért kedd estére készültem ajándékkal, vacsorával, szép ruhával és egy alvó Bogival.

Az este jól sikerült, megtartva az erkölcsi kereteket 8semmi okom szégyenre, hisz semmi olyat nem tettem, ami a második randin nem valósulhatott volna meg az elveim szerint). Másnap az időjárás miatt nem ment dolgozni, ezért már délelőtt tiszteletét tette nálunk, mely látogatás délutánba nyúlt, majd kedvesen közölte, hogy jön ám este is. Izgatott készülődés, türelmetlenség az aludni nem akaró gyermekkel, kapkodás és Ede érkezése tarkította az estét. Továbbra is tartottam magam az elveimhez, jót beszélgettünk, csodáltuk Bogit, és érzésem szerint kezdtem szerelmes lenni.

Hármon napon keresztül jött délelőtt – délután, ami után úgy éreztem megfojt, elnyom, rám telepszik, elveszi az időt magamtól, a gyerekemtől, és hiába éreztem iránta kezdődő szeretetet, inkább távolodni akartam mintsem közeledni felé.

A negyedik nap délelőtt mondtam, hogy időt kérek, este énidőt, magammal és Bogival lenni csak, pihenni, olvasni, nézni ki a fejemből, bármi, csak ne érezzem kényszernek, hogy jól nézzek ki, parfüm felhőbe ússzak, és a kényelmes cica nacim helyett csini ruciban kelljen feszengenem.

 Zokon vette a kérésemet, és azonnal „támadott”. „Nem kellek neked? – kérdezte? Nem vagyok elég jó? Csak egy puszira beugorhatok? Azért felhívhatlak (órákig beszéltünk mindig)? Nem szeretsz?..” és megannyi kiborító kérdés, amivel kezdte bennem megölni az iránta érzett szeretetet. Decemberi Nyilas vagyok, hatalmas szabadságvággyal, rendkívüli szeretetéhséggel és szeretni akarással, aki megfullad, ha bezárják, és rátelepednek és megpróbálják irányítani. Rám nyomta magát, rám erőltette az együtt levést, az együtt délelőttöket délutánba nyúlóan, és az estéket, amik hajnalig tartottak. Senki nem várta Őt otthon, velünk jól érezte magát, viszont nekem hiányzott a lányommal töltött közös idő, amit kettesben töltünk el, amikor nem sietünk sehova, amikor nem kell kapkodva aludnia, vagy játszania, mert Anya randira készül…

A nyomás hatására elkezdtem kihátrálni a kapcsolatból, elkezdtem kifogásokat keresni, és magyarázatokat magamnak is, miért nem akarom ezt, és Őt. Hárítottam és ködösítettem, ahelyett hogy nyíltan vállaltam volna, hogy elnyom, bezár és megfojt a szeretete. Elküldtem őt, lezártam vele a kapcsolatot. Érezte, hogy nem vagyok őszinte így jött az érzelmi zsarolás. „Boldog voltam veletek X napig. Beléd szerettem és hiányzol. Miért nem kellek neked? Egy egyszerű ember vagyok, aki csak boldogságra vágyik. Ha fejen állok – bár nem tudok – visszafogadsz? Kérj bármit – csak fogadj vissza. Kelletek nekem.” Ezer sms, még több telefonhívás, facebook üzenet, és nem értette, nem vette a lapot, nem akarta tudomásul venni, hogy vége, és ezzel a mártír, sajnálj engem szöveggel még inkább taszított el magától.

A számomra nagy Ő lealacsonyodott egy kis ponttá, megalázkodott előttem, akart minket mindenáron, és nem vette észre, hogy a rám erőltetett szerelme engem pont az ellenkezőjére késztet. Menekülni, futni, el innen, csak Ő ne, hagyjon engem, nem, nem akarom már.

Az érzés borzasztó, hiszen ezelőtt két három héttel repkedtem, szárnyaltam, mosolyogva mentem mindenhová, ma meg félek, hol bukkan fel, mit talál ki, mi lesz a következő próbálkozása.

Valaki azt mondta nekem, hogy korai még ismerkednem Bogi mellett. Akkor nem hittem neki, azt hittem én mindent jobban tudok, ami rólam szól. Igaza volt. A lányom mosolya, érintése, szuszogása, pillantása és illata kitölti a vágyat jelenleg, ami a szeretetről szól és vágyról, és talán majd idővel be engedek valakit ebbe a mi csodálatos és gyönyörű kapcsolatunkba. Addig is kiélvezem önző módón minden percét és pillanatát mert olyan gyorsan telik az idő, hogy észre sem fogom venni, és az én drága Bogim, hasonló pasi gondokon fog agyalni