#baba#anya

Leállt a szíve egy 12 éves fiúnak, mert dezodort lélegzett be egy TikTok kihívásban

Újraélesztették, majd 2 napig mesterséges kómában tartották azt a fiút, aki dezodort lélegzett be csak ezért, hogy kipróbálja a közösségi médiában terjedő életveszélyes trendet. Kishíján az életébe került.

Az egész világon terjed az a TikTok trend, ami már eddig is több gyerek életébe került, és pár napja majdnem egy angliai kamasz is az áldozata lett. Az fiú anyja nemcsak a történetüket, hanem a fia felkavaró kórházi fotóit is megosztotta, hogy felhívja a többi szülő figyelmét a veszélyre. Nem szeretné, ha más gyerek is úgy járna, mint a fia. 

Többször leállt a 12 éves fiú szíve

A négygyerekes anya éppen a kétéves babáját etette, amikor hangos puffanást hallott a földszinti konyhából. Azonnal odarohant, és a földön fekve, eszméletlenül talált rá 12 éves fiára. A fiú rohamot kapott, miután kipróbálta az egyik közösségi médiában terjedő életveszélyes trendet, a krómozást.

Hallottam, ahogy a fiam lemegy a földszintre, azt hittem, enni megy. Aztán hallottam egy nagy puffanást, ami úgy hangzott, mintha elesett volna. Utána nyögést hallottam, azt gondoltam, hogy eltört egy csontja, vagy hasonló. Lementem, és láttam, hogy Cesar a földön fekszik, és a szemei fennakadtak. Félelmetes volt. Rohamot kapott. Felszaladtam a telefonomért, de annyira remegett a kezem, hogy nem tudtam hívni a mentőket, így a legidősebb gyerekem értesítette őket. Nem tudtam, mi történt, azt hittem, hogy meghalt.

Az anya közben megkezdte a fia újraélesztését, amit a kiérkezésük után a mentők folytattak, majd kórházba szállították a 12 éves fiút, és 2 napra mesterséges kómába helyezték, miután több rohama is volt, és a szíve is többször leállt.

Teljes sokkban voltam. Láttam a fiam halálát, és láttam, ahogy a fény kialszik a szeméből.

 #kórház #kamasz #krómozás #tini

Krómozás, az életveszélyes trend

Az esetet a rendőrség is kivizsgálta, akik egy izzadásgátló spray-t találtak az eszméletét vesztett fiú közelében. Kiderült, a fiú ezt lélegezte be az követően, hogy egy néhány évvel idősebb barátja mesélt neki a „krómozás” nevű TikTok trendről, ami a közösségi médiában terjed 2023 óta.

A krómozás során mérgező vegyi anyagokat, például festéket, oldószert, aeroszolos spray-ket, tisztítószereket vagy benzint lélegeznek be. Ahogy a vegyszerek bejutnak a tüdőn keresztül a véráramba, eufóriát, szédülést okoznak, továbbá beszédzavart, szédülést, hallucinációkat, hányingert és tájékozódási zavart váltanak ki, súlyos esetben pedig szívinfarktushoz, fulladáshoz vezetnek.

Dr. Kelly Arbor-Johnson, toxikológus szerint komoly pszichiátriai rendellenességeket, memóriaproblémákat és tanulási zavarokat okozhat az életveszélyes trend. Ráadásul a drogozáshoz hasonlóan, a krómozás során is történhet túladagolás - ahogy jelen esetben is -, és függőséghez is vezethet, így a leszokás időszakában elvonási tünetekkel is számolni kell.

A fiút 8 napig kezelték kórházban, majd hazaengedték. Az anyja szerint az állapota még mindig nem olyan, mint az eset előtt:

A fiam rövid távú memóriája nagyon rossz. Nem emlékezett arra, hogy mi történt. Ha nem hallottam volna meg aznap este a puffanást, reggel már késő lett volna. Beszéltem a fiammal, és megkértem, soha többé ne tegyen ilyet.

 #kamasz #dezodor #krómozás #szipuzás #tiktok

Mikor gyanakodjunk krómozásra?

Az édesanyja mellett a fiú is szeretné felhívni a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyekkel tele a közösségi média:

Az egész nem éri meg. Lehet pár másodpercig jó érzés, de utána határozottan nem az, amikor a kórházban próbálsz levegőt venni, és a szüleidnek is fájdalmat okozol. Szeretném azt is hangsúlyozni, hogy mennyire fontos, hogy a szülők tudják, hogyan kell újraéleszteni, úgy gondolom, hogy mindenkinek, akinek gyereke van, érdemes részt vennie egy tanfolyamon, mert ezen múlhat az életünk.

A krómozásnak már több fiatal áldozata is van világszerte, és mivel egy-egy dezodor vagy festékes flakon nem olyan feltűnő, mint egy üveg alkohol, nehezebb észrevenni. Ha a gyerek beszéde elmosódott, hányingere van, szédül és nehézkes a járása, ne késlekedjünk, menjünk orvoshoz, vagy hívjunk mentőt!

Figyelem!

Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!

Figyelem! Ez a tartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében a kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

Babanet, 2024. szeptember 03.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?