Szabadságon az anyaságból: „Bűntudatom volt, mert egyáltalán nem hiányzott a családom!”

Vállalkozni alkalmazotti lét után bizonyos nézőpontból könnyebb, de azért tudjuk, hogy nagy, felelősségteljes döntés. Miért indultál el ebbe az irányba?

Nagy szerepe volt a döntésemben annak a rugalmasságnak, amelyet a vállalkozói lét kínál a három gyerek mellett. Minden nehézségével és küzdelmével együtt nagyon megszerettem ezt az életmódot. Az én fiaim már nagyok: a legidősebb 20 éves, ő Hollandiában média szakos egyetemista, a két kisebb 13 és 11 éves, helyben járnak általános iskolába. Mégis nagyon sokszor van nagy szükség rám itthon. De így könnyebb. Most a család mellett igyekszem egyensúlyozni a vállalkozásom kétféle tevékenysége és az egyesületünk között úgy, hogy közben a férjemmel való kapcsolatomra és önmagamra is jusson idő és energia.

Majdnem 1 hónapos, gyerekmentes, sőt, családmentes "szabadságból" tértél nemrég haza. Milyen volt ennyi ideig nélkülük? Voltál egyáltalán valaha ennyi időt külön?

Nem, még soha. Volt már olyan, hogy a háromból egy gyerek két hetet a nagyszülőknél töltött, de ilyen hosszan mindannyiuktól távol még nem voltam. Eleinte szorongással is töltött el. Izgultam, hogy lesz majd… Hogy esznek? Esznek majd egyáltalán? Nem fog-e megromlani az összes kaja? Mi lesz, ha elfogy az összes tiszta ruhájuk? Hogy fognak megoldani olyan váratlan helyzeteket, amire én se tudtam előre vészforgatókönyvet készíteni? Hiába nem kicsik már, de azért izgultam. Mondtam is nekik: „mi lesz veletek, ha én elmegyek?” De igyekeztem időben elkezdeni felkészíteni őket erre a három és fél hétre, és bíztam bennük, no meg az apjukban is. És kicsit az is bennem volt, hogy majd pont ettől a szituációtól fogunk tudni sokat fejlődni. Igazam is lett! Persze nem volt konfliktusmentes időszak, az elején sokszor csörgött a telefonom, de mondtam nekik, hogy több ezer kilométer távolságról most nem tudom megoldani. Aztán szép lassan elmaradoztak ezek a hívások és tényleg megoldottak mindent.

Legtöbbször egyébként a férjem hívott és ő közvetített, emiatt annyira nem érzékeltem, hogy mennyire hiányoztam a gyerekeknek. Ez aztán később, amikor már itthon voltam, akkor derült ki. De most nagyon őszinte leszek, nem ez volt a legnehezebb, hanem az, hogy

az utazás elején rettenetes bűntudatom volt, mert egyáltalán nem hiányzott a családom! Annyira élveztem a szabadságom, hogy nem is éreztem, hogy hiányoznak.

Ráadásul olyan utazásra mentem, ahol tizenhat nővel voltam együtt, és a már említett rengeteg tesztoszteron után nagyon jól esett nők között lenni, a női energia… Pedig amikor a repülőn utaztunk, akkor a 3,5 órás út során az eltávolodás folyamata nagyon furcsa és kellemetlen érzés volt. Még sose repültem egyhuzamban ennyit és rendesen éreztem, ahogy egyre messzebb és messzebb kerülök tőlük. De ahogy így beszélek róla, igazából azt kell mondjam, hogy nagyon ambivalens volt az egész. Furcsa volt a távolság, de közben nem hiányoztak. Szorongtam, de mégis bíztam bennük, hogy megoldanak mindent.  Aztán ahogy telt az idő, elkezdtek hiányozni, egyre többet beszéltem róluk a többieknek. Ilyenkor segítségemre voltak olyan gondolatok, hogy majd ha visszajövök velük, mit mutatok meg nekik. Vagy lefotóztam a fiúk számára valamit, amiről tudtam, hogy tetszik majd nekik, így kicsit a részesei lettek az útnak és ez sokat segített.

Ők egyébként mit szóltak hozzá, hogy elmész? Hogyan élték meg?

Nagyon támogatóak voltak! Ők már megértették, hogy ez mekkora lehetőség. Tudják, hogy nem utaztam sokat életemben, és azt is látják, hogy mennyit dolgozom. Már önmagában arra, hogy eltölthetek majdnem egy hónapot Spanyolországban, azt mondták, hogy megérdemlem, ez jár nekem. Amikor pedig hosszabban beszélgettünk arról, hogy miről is szól ez a program – egy vállalkozók részére szervezett mentorprogramról van szó – még inkább mellette voltak. Azzal kapcsolatban is biztattak, hogy meg fogják tudni oldani majd a főzést vagy a háztartási feladatokat, nem lesz gond, ne aggódjak. És tényleg így is lett.

Mostanában egyébként azt látom, hogy egyre bátrabban mernek a nők szabadságra menni az anyaságból. Pedig régen ilyet elképzelni sem lehetett. Szerinted mi lehet ennek az oka?

Úgy látom, egyre többen felismerik annak az igazságát, hogy üres kancsóból nem lehet tölteni, és mernek tenni is azért, hogy megtöltsék azt a bizonyos kancsót. Ez lehet egy lépés is a valóban méltányos munkamegosztás felé a családon belül: anyát fel kell tölteni, tehát anya elmegy szabira. Miért van erre szüksége? Mert a folyamatos érzelmi munka annyi energiát igényel, amit a hétköznapokban, apró lépésekben nem könnyű pótolni. Egy-egy barátnős hétvége, elvonulás vagy természetben való túrázás feltankol annyira, amennyivel a következő időszakot újra tudjuk vinni. 

De még mindig nehéz ezt megtenni, mert sajnos azt tapasztalom, hogy pont az anyukák egymással sokszor nagyon kegyetlenek tudnak lenni. Empátia és megértés helyett a fejedhez vágják, hogy "minek akkor neked gyerek, ha valójában nem is szeretsz velük lenni..."

Ezek nagyon káros mondatok, én is megkaptam őket korábban, amikor egy-egy napra mentem el túrázni vagy futóversenyre. Hiszen vasárnap délben a rendes anya helye a tűzhely mellett van, én meg az erdőben futkározom… Nehéz ezekre válaszolni, a legjobb talán humorral elütni. Aki ugyanis ilyen mondatokat kimond, az valójában ritkán kíváncsi arra, hogy miért mentél el, és miért jó ez a gyerekeidnek is. Természetesen azok is szeretnek a gyerekeikkel lenni, akik időről időre élnek az egyedül vagy barátokkal töltött idő lehetőségével. Mindössze arról van szó, hogy felismerték és lépéseket is tettek azért, hogy a gyerekeik és a férjük mellett önmagukról is gondoskodhassanak. Olyan jó lenne, ha a gyerekekkel töltött idő nagyobb része lenne öröm! Persze van ilyen része is, mellette van egy rész, ami ha nem is kifejezett élvezet, de nagyjából oké, és van még a bosszúság része. Az öngondoskodás, a feltöltődés segít abban, hogy az ’oké részben’ is legyen öröm, és a ’bosszúság részét’ is nyugodtabban viseljük.

Miért érdemes néha kicsekkolni az anyaságból?

Az utóbbi időben egyre ismertebb fogalommá vált a kiégés, de arra még talán kevesen gondolnak, hogy nem csupán munkahelyi, de anyai vagy szülői kiégés is létezik. Amikor mindenhez fáradt vagy, legszívesebben fel sem kelnél, annak örülnél a legjobban, ha valaki más végezné el a reggeli rutint, sőt a kedvenc közös programotokhoz is kimerült vagy – valami ilyesmi a szülői kiégés állapota, és ebből nagyon nehéz úgy kijönni, hogy közben mindezeket a napi teendőket továbbra is tolni kell. Az ideális az lenne, ha nem várnánk meg ezt az állapotot, hanem már az első jeleknél észbe kapnánk, vagy ami még jobb, rendszeresen, megelőző jelleggel tartanánk szüneteket.

Mi történik – jó esetben – egy munkahelyi kiégésnél? Ha jó a munkáltató, akkor betegszabadságra mehetünk, időszakosan kevesebb feladatot osztanak ránk, segítséget kapunk coach vagy más szakember személyében. Sőt, az a munkahely, amely meg akarja tartani a dolgozóit, igyekszik megelőzni a kiégést, figyel a munkahelyi wellbeingre, például támogatja a kollégák sportolását.

Legyünk önmagunk legjobb munkáltatói, ismerjük fel, hogy a sokszor 24 órás anyai szolgálat igenis kimerítő, és kérjünk segítséget!

Akár ahhoz, hogy jobban legyünk, akár ahhoz, hogy lehetőségünk legyen szünetet tartani. Hosszútávon pedig a legjobb a feladatok – fizikai és mentális – és a szülői szabadság méltányos elosztása lenne.

A dolog másik fele, hogy az apa-gyerek kapcsolatnak és a családi dinamikának is nagyon jót tehetnek ezek az anyaszabik. Felfedezhetik, hogy képesek együtt megoldani olyan dolgokat is, amikhez eddig anya kellett. Kialakíthatnak egy rutint, és a szabi után nem kell, hogy újra visszaálljunk abba a rendszerbe, ami korábban túlterhelt minket. Persze ez folyamatos tanulást, rugalmasságot igényel mindenkitől.

Hogyan kezdjünk bele az „anya szabi” szervezésébe? Hogyan készítsük fel magunkat, a párunkat és a gyerekeinket?

Ez nagyban függ a családtól, a gyerekek számától, korától, apa munkájától. Ha nálam az érintett időszak a nyári szünetre esik, nem biztos, hogy meg tudtuk volna oldani. Így amíg a férjem dolgozott, addig a fiúk az iskolában voltak, tehát a felügyelettel nem volt gond. Jóval kisebb gyerekekkel valószínűleg nem vállaltam volna be a 3,5 hetet, de néhány napot már máskor is voltam távol. A fő félelmem az volt, hogy mit fognak enni. (nevet) De szerencsére néhány alapvető dolgot a fiúk is el tudnak készíteni, az ebédet megoldotta az iskolai menza és apa munkahelye, így aztán ezt teljesen rájuk bízhattam. A másik ilyen, hogy a testvérek közötti konfliktusok kezelése jellemzően az én feladatom volt, és ez jelentkezett is az első napokban, emiatt hívogattak eleinte folyamatosan. De aztán ez is megoldódott.

Gyakorlati téren fontos volt még, hogy azokat az időpontokat, eseményeket, iskolai tudnivalókat, amik az én naptáramban vannak, megosszam a férjemmel. Szóltam a gyerekek osztályfőnökeinek is, hogy három és fél hétig apa lesz az elsődlegesen elérhető szülő. Emellett pedig egyszerűen igyekeztem minél több időt a gyerekekkel tölteni, mindenkivel – és a férjemmel is – csináltam kettesben olyan programot, amit szeret. Mutattam nekik képeket a helyszínről, ha kaptam infókat előtte, akkor megosztottam velük, hogy tudják, hol leszek, milyen messze, kikkel, ez biztonságot adott nekik.

Apa is el szokott menni apa szabira?

Én örülnék neki, ösztönözném is, de nálunk neki kevesebb igénye van erre. Tény, hogy amióta gyerekeink vannak, neki minden hónapban volt egy szabad hétvégéje, amit én a gyerekekkel a szüleimnél töltöttem, tehát valójában rendszeres lehetősége volt az apaszabira. De ezen felül is, ha szeretne a barátaival tölteni egy-egy estét, hétvégét, teljes szívvel támogatom.

Tervezel még anyai szabira menni a közeljövőben? Ha igen, hova és mennyi időre?

Ez az út adott nekem egy realitásérzetet azzal kapcsolatban, hogy lehetséges részt venni egy ilyen programban, elmenni néhány napra vagy hétre, akár nagyon messze is. Egyelőre konkrét szabit nem tervezek, de hosszútávon több lehetőség is mozog bennem. Egyrészt most lett 16 ismerősöm Európa-szerte, akiket meglátogathatok, ahol eltölthetek néhány napot. Másrészt az úton ismerkedtem meg a workaway lehetőségével. Ennek keretében különböző országokba lehet utazni, napi néhány órát étkezés és szállás fejében dolgozni, a fennmaradó időszakban pedig dolgozhatsz a saját munkádon vagy ismerkedhetsz a környékkel. Ezzel lehet, hogy élek majd néhány éven belül. Néhány napos, hétvégés elvonulásokra, baráti kiruccanásokra pedig szinte bármikor nyitott vagyok.