"Erre a márkára már úgy tekintek, mint egy hagyatékra, amit azért építünk, hogy a gyermekeink át tudják venni!" – interjú a debaba KRAFT márka egyik alapítójával, Pataki-Gilányi Nórával

Hogy indultál el ezen a pályán? Mindig az volt a fejedben, hogy grafikai tervezéssel, illusztrációval, bármi ilyennel fogsz foglalkozni, vagy nagyon messziről indult ez az egész?

Már az óvodában felfigyeltek rá, hogy máshogyan rajzolok, mint a többi velem egykorú gyerek. A volt rajztanárnőm férje – a fia velem járt óvodába –, szólt egyszer anyukámnak, mert látta, hogy egész más szemléletmóddal rajzolom le ugyanazt a témát, máshogyan ábrázolok, mint más gyerekek. Például a messzebb lévő tárgyakat én apróbban rajzoltam, a térlátásom már akkor kiemelkedő volt. Ez egy viszonylag új helyzetet teremtett a családban, édesanyám hetente egyszer külön rajzórára vitt engem Miskolcra, de csak egy évig járhattam oda, és ezt is nehezen – sokszor erőn felül oldotta meg – mind logisztikailag, mind anyagilag. Én nem művészcsaládból származom, viszont a mi gyerekeinkről már elmondhatjuk, hogy abból fognak. Ez egy érdekes vetülete ennek az egésznek, és most még nekem is tanulnom kell, hogy én vagyok a szülő és a művész is a családban.

Ha csak egy évig jártál rajztanárhoz, akkor hogyan mentél mégis tovább ebbe az irányba?
A rajz, az alkotás szeretete és vágya az egész életemet végigkísérte, azonban az általános iskola után kellett először döntenem arról, hogy valóban ebben az irányban folytatom-e majd a tanulmányaimat. Anyukám azt szerette volna, hogy angol tagozatra menjek, – azt gondolta, hogy az nyelvekben nagyobb lehetőségek rejtőznek –, rajzolni pedig otthon is tudok, hobbi szinten megmaradhat az életemben. Emiatt gondolom azt, hogy nehéz úttörőnek lenni és olyan szakmát választani, ami nem megszokott egy családban, mert nincs előttünk hasonló életút, vagy pozitív példa, mint például egy többgenerációs művészcsaládban.
Eléggé el voltam keseredve, mert tudtam, hogy én a rajzzal szeretnék foglalkozni: azt persze még nem tudtam, hogy pontosan mit szeretnék, milyen lehetőségeim vannak, nem is voltam igazán tisztában azzal, hogy van alkalmazott grafikus, illusztrátor vagy akár festőművész szakma.

Anyai nagyapám volt az, aki azt mondta az anyukámnak, hogy akinél ennyire nyilvánvaló, hogy valamiben tehetséges, akkor örüljünk neki, és abban az irányban segítsük őt. Ő volt az, aki közvetve elindított ezen a pályán, vagy legalábbis tudatosabbá tette azt, hogy nekem ebben az irányban kell folytatnom.

Végül milyen iskolában sikerült rajzzal foglalkoznod?

Felvettek a miskolci Zrínyi Ilona Gimnáziumba rajz tagozatra, és ott egy olyan rajztanárnőm volt, akire a leghálásabb szívvel gondolok a mai napig: ő volt az, akinek a rajzolni tudás átadásának szenvedélye, profizmusa végigkísérte a további szakmai életemet is. Elsőre bekerültem az Iparművészeti Egyetem formatervező szakára, végzettségemet tekintve ipari formatervező művész vagyok. Viszont már az egyetemen kiderült, hogy a grafikai vénám elég erős: a prezentációs lapokon látszott, hogy szépek a látványtervek, esztétikusan, átgondoltan van megfogalmazva minden anyag, amit kiadok a kezemből. Ennek okán az egyetem után grafikai ügynökségnél kezdtem el dolgozni, ahol logó-, és – arculattervezéssel foglalkoztam. Nagyon sokáig ez volt a fő vonal, amit szerettem is, sikereket is értem el, és megalapítottam a ’designizmus Tervezőirodát’. A Babanet új logója is ennek az égisze alatt készült. A designizmus kezdetben csak egy logó-, és arculattervező cég volt, de amikor megismerkedtem Gyurival, a férjemmel, rájöttünk, hogy az ő tudásával kiegészítve komplettebb szolgáltatást tudunk nyújtani: így lett a weboldal fejlesztés is a cég része. Borka lányunk megszületésével pedig életre kelt a debaba KRAFT, hiszen vele együtt megszületett az igényünk a minőségi babatermékekre is.

Sok párnál látni azt, hogy nehezen tudnak együtt dolgozni, főleg egy vállalkozásban, ahol a saját maguk szekerét tolják, és nincs az, hogy van egy munkáltató, ahonnan minden hónapban befolyik x összeg. Ti mennyire tudtok így békésen és egyben előremutatóan együtt dolgozni? Vannak azért konfliktusok? Hogyan működik a gépezet a mindennapokban?

A férjemnek informatikai vállalkozása volt 20 éven keresztül, mellette pedig weboldalakat is készített és így ez lett a közös metszet, így kapcsolódtuk össze. Az alapvetés volt nálunk a debaba KRAFT alapításakor, hogy ne legyen átjárhatóság a munkafolyamatok között. Ez nagyon fontos, mert ő nem szól bele a tervezésbe, – tehát ebben teljesen szabad kezdet kapok - így pedig nincs konkurálás sem, mert ez nem az ő szakterülete. Én pedig nem folyok bele közvetlenül az ő munkafolyamataiba. Szerintem nagyon fontos, hogy vannak határok, és ezeket már az elején lefektettük. Ahol nincs éles határ, ott azért természetesen előfordul konfliktus.

Mondasz példát erre? Hol nem tudjátok meghúzni a határokat?

Például amikor egy új terméket szeretnénk bevezetni. Ez sokszor szubjektív döntések sorozata, mert én képviselem a nőt, az anyát, aki a háztartást vezeti, vásárol a gyerekeknek, és érzékenyebb a skandináv design termékekre. Ő pedig az apa, a férj, aki sokszor a megszorításokra törekszik: „az már van nekik”, „biztos szükség van rá”, stb. És mivel mi is erre a piacra termelünk, neki sokszor nehéz átlendülni, tehát helyet cserélni a vevői oldallal. Ha új terméket vezetünk be, akkor nagyon fontos, hogy az olyan legyen, hogy még egy apa is azt mondja rá, hogy ez egy olyan termék, amire valóban szükség van, nem egy plusz „szemét”, vagy egy újabb fölösleges dolog. A fenntarthatóság mindkettőnknél kiemelkedő helyen áll, így csak olyan termékeket tervezünk, melyeknek hosszú az élettartama és időtállók.

Tudsz példát mondani olyan termékre, amit mondjuk őt talált ki, és így egy apuka volt az ötletgazda?

Igen, a babacsomag. Ezt abszolút nem is vitatom el tőle. Abból a gondolatból indult ki, hogy ne csak az anyukák legyenek a célcsoportunk, hanem azok az emberek is, akik esztétikus és hasznos termékeket szeretnének vinni babalátogatóba.
Például férfiak, vagy nagymamák, akiknek nincs idejük összeválogatni az egyedi babacsomagot, esetleg nem tudják, mi az a szundikendő, fogja-e a baba használni, ezért – inkább bemennek a drogériába és vesznek két csomag pelenkát –, őket így arra sarkalljuk, hogy átgondolt tervezésű, magyar és megfizethető termékeket vásároljanak. Gyuri azt mondta azt, hogy csináljunk konzervmegoldást, ami egy előre összeállított, kész babacsomag, csak debaba KRAFT-os termékekkel. Gyakorlatilag a második legjobban eladott termékünk lett.

Akkor azért néha jóra is vezethet egy kisebb „munkahelyi” konfliktus?

Minket – és így a márkát is - mindig előre visz egy-egy nézetkülönbség: a szakterületek átjárhatósága mellett azt is kőbe véstük a márka indulásakor, hogy még mielőtt vérre menő vitáink lennének, egy lépést mindig hátrébb lépünk, és megpróbálunk belehelyezkedni a másik helyzetébe: miért gondolja azt ő úgy ahogy. Tehát nem csak a saját magunk igazát próbáljuk áttolni a másikon, hanem nyitottabbnak próbálunk lenni a másik gondolataira is. 

Ez a párkapcsolatunkban is így van: az érzelmi intelligencia nálunk kiemelkedően fontos, sokszor előtérbe kerül, hiszen a márka életében, ha egy-egy nézetkülönbségből konszenzusra tudunk jutni, mindig csodatermék születik. Azért működik jól az üzleti életünk, mert a magánéletünk is jól működik.

Megütötte a fülemet, hogy igazából a nagypapádnak köszönheted azt, hogy akkoriban ebbe az irányba tudtál elmenni. Ő meddig, illetve hogyan kísérte az utadat?

2012-ben veszítettem el a nagyapámat, ő végigkísérte az egyetemi életemet. Asztalos volt, így a gyakorlati órák műhelymunkái sokszor nála, az ő műhelyében zajlottak. Hazautaztam hozzájuk, és mi ilyenkor éjjel-nappal a műhelyben barkácsoltunk: ő tanított meg esztergálni, szalagfűrésszel vágni, egyszóval nagyon-nagyon sok mindenre. Rendkívül pozitív és jó humorú ember volt. Ő és az egyik unokatestvérem voltak életem egyik meghatározó szereplői. Sajnos egyikük sem él már: életem nagy fájdalma, hogy őket elvesztettem.

Nagyon sajnálom, de azt gondolom, nagyon szép emléket állítasz nekik a munkáddal. Így visszagondolva jó érzés, ha van az embernek úgymond egy "háttér országa", akik támogatják az előremenetelében. Idővel biztosan édesanyád is belátta, hogy a művészi pálya számodra a jó irány.

Az anyai féltés – édesanyaként már én is tudom – teljesen természetes dolog. Amikor 15 évesen közöltem anyukámmal, hogy rajzolásból szeretnék majd megélni, nem hoztam őt könnyű helyzetbe. Fiatal voltam, amikor elváltak a szüleim, megterhelő időszak volt ez neki is, van egy húgom és egyedül nevelt minket viszonylag sokáig. De, amikor felvettek a gimibe, majd utána rögtön az egyetemre, szerintem megnyugodott, hogy a helyemen vagyok. A mai napig azt mondja, csodálja a kitartásom és az eltökéltségem.

De arra nagyon emlékszem, hogy mindig azt mondta, hogy „rajzolásból nem lehet megélni”. Ez nagyon jellemző volt arra a korra akkor, hogy aki rajzol, abból festő lesz, egy életművész, aki egész nap a műtermében van, és nem tudja ellátni magát.

A húgom mondta egyszer nekem viccesen, hogy „te nem is úgy nézel ki, mint aki az iparművészetire jár! Sokkal alternatívabban kellene öltözködnöd, így senki nem mondja meg, hogy iparos vagy". (nevet.)

Beszéljünk egy kicsit a debabáról! Hogy alakult a márka élete, hogyan nőtt ki a földből, most milyen irányba mentek?

2016-ra datáljuk a márka megszületését, mert akkor született meg az első kislányunk, Borka. Ahogy ő cseperedett, úgy készültek a debaba KRAFT termékek is. Az alapgondolat az volt, hogy legyen egy „témája” a babaszobájának, legyen egy meghatározó motívum, ami itt-ott megjelenik majd a szobában különféle módokon, – egy kiselefántot rajzoltam neki először –, abból készítettünk párnát, a falra nyomdáztuk a kiselefánt sziluettjét. Abban az időben még nem volt divat, hogy egy adott témában lehetett volna kapni különböző babaszobatermékeket egy helyen. Így indult az egész márka: Borkának készítettünk dolgokat, és láttunk benne potenciált Gyurival, így sorra megszülettek a termékek: a marokpárnával kezdtünk, aztán jöttek a formapárnák, magasságmérők. Az első három-négy évben ezt még hobbinak tekintettük, hiszen párhuzamosan dolgoztunk a ’designizmus Tervezőirodánkban’ is. 2022 végén építettük fel a mostani weboldalt, és azóta úgy tekintek erre a márkára, mint egy hagyatékra, amit azért építünk, hogy a gyermekeink át tudják majd venni.

Az elején például én varrtam a termékeket, most már ott járunk, hogy csak a prototípust varrom meg, azt visszük át a varrónőhöz.

Most jött el az az idő, amikor megtehetjük, hogy sokkal több energiát fektetünk majd a debaba KRAFT-ba.  Egyre több viszonteladónk lett, mind belföldön, mind külföldön, és ez bizonyíték arra, hogy ez a márka bárhol megállja a helyét. Az év végi célkitűzésünk az, hogy 15-20 külföldi viszonteladónk legyen. Ha így haladunk, még meg is haladhatjuk ezt a számot.

Mi azt tapasztaltuk kint tavaly a BabaMama Expo-n, hogy rácsodálkoznak a standunkon a termékeitekre, főleg arra, hogy ezek egy magyar gyártó termékei.

Sok visszajelzést kapunk arra vonatkozóan, hogy ez egy magyar termék-e. Őszinte döbbenetet látunk az emberek arcán, amikor kiderül, hogy ezeket a termékeket mi tervezzük és kivitelezzük, és ezek nem egy skandináv márkának az általunk forgalmazott termékei.

Van kedvenced a jelenlegi portfólióból? Ki tudnál emelni egy-két terméket, ami nagyon közel áll hozzád?

Ez állandóan változik. Azt vettem észre, hogy amikor megjelenik egy új termék, akkor épp az az aktuális kedvencem, emiatt én mindig az újdonságokat sorolom a kedvencek közé első körben. Viszont állatkák közül legnagyobb kedvencem Kende, a róka: a formavilága, a színei hozzám nagyon közel állnak, éppúgy, mint Benedek, a pingvin is. Nagyon szeretek színekkel dolgozni, tervezni, de aki járt nálunk, az már láthatta, hogy ha enteriőrről van szó, a neutrális színek hozzám közelebb állnak. Viszont a gyerekszobában a színek dominálnak, és azt gondolom, ez így van jól. Ha terméket kell választanom, akkor a magasságmérőnket mondanám, mert annak a megtervezése egy klasszikus formatervezési munka volt.

Hogyan kell elképzelni egy ilyen termék megszületését?

A formatervező egy tárggyal válaszol egy adott problémára, vagy megoldásra váró feladatra: a funkció az elsődleges, azt maradéktalanul teljesítenie kell egy adott terméknek, csak utána jön a forma kialakítása, aminek követnie kell a funkciót. Így születhetnek átgondolt és egyszerre esztétikus termékek. A magasságmérőnk mérő része azért lett textilből, mert - egy kisgyermekes szülő tudja – a kis maszatos kezek mindenhová elérnek, így a termék tisztíthatósága kiemelkedő fontosságú volt. Mi is kétszer költöztünk kisgyerekekkel, tudjuk, hogy mennyire nehéz elhagyni egy olyan házat, aminek tele van rajzolva a fala, bele van vésve a gyerekek magassága az ajtófélfába. Ezeket nem tudod elvinni magaddal, de így, hogy összehajtható a termék, csak leakasztod a falról és el is teheted.

Három gyermeketek van. Ők mennyire tudják, értik azt, hogy ezeket a cuki állatkákat, mindenféle termékeket ti tervezitek? Adnak-e ötleteket? Ők is belefolynak-e esetleg a tervezési folyamatba?

Igen, ahogy cseperednek, egyre inkább belefolynak a tervezési folyamatokba. Három gyerkőcből kettőnél már biztosan látjuk, hogy van kézügyességük is, szépen rajzolnak, és a legkisebbünk, Anna még csak 2,5 éves, nagy érdeklődést mutat a kreatív tevékenységek iránt. A nagyok nagyon lelkesek is, Borka például a múlt héten mondta, hogy ő szeretne a debabában dolgozni, mint grafikus/illusztrátor. Sokszor adódik úgy, hogy amikor rajzolnak valamit – mondjuk egy növénykét –, megkérdezem, hogy átvehetem-e a debabás mintatervekbe. Nem azért csinálom ezt, hogy kedveskedjek nekik, hanem egyszerűen azért, mert tényleg egy olyan dolgot alkotnak, amire azt mondom, hogy kiemelkedő. Úgyhogy igen, abszolút ihletforrások ők, emiatt plusz lelkesedés is van bennük a márka iránt. A monokróm babakártyákat például ők csomagolják hónapok óta. És ezért a munkáért zsebpénzt is kapnak tőlünk.

Ez igazán motiváló és inspiráló is egyben nekik is és nektek is!

Igen, élvezettel és lelkesedéssel alkotnak szerencsére. Viszont, amikor kicsik voltak, annyi debabás termékünk volt már a házban, hogy azt vettük észre, hogy egy-egy új termék már nem éri el az ingerküszöbüket, hiszen tele volt prototípusokkal a szobájuk. Ők emiatt az elején nem lelkesedtek annyira, például nem aludtak soha marokpárnával.

Van-e valami, ami nem annyira titkos, amivel most így az év elején érkeztek, és már szabad róla beszélni?

Sosem unatkozunk, tele vagyunk tervekkel. Ugyan lassabban haladunk a tervezettnél, de két folyamat is elindult, pontosabban három zajlik párhuzamosan. Megújulnak a magasságmérők, illetve több termék kap új csomagolást. Mindig is kiemelten fontosnak tartottuk, hogy a kivitelezési munkálatokat helyi vállalkozók, cégek végezzék. Például két településsel messzebb van egy dobozgyártó cég, tőlük vesszük a kartondobozt. Berkenyén lakunk Váctól nem messze mellett, rengeteg a helyi tehetséges vállalkozó. 

A varrónőket is úgy keressük, hogy lehetőleg nyugdíjasok legyenek, vagy olyasvalaki, aki kisgyerek mellől tud dolgozni. Hogy azokat a „periférián levőket” is meg tudjuk bízni munkával, akiknek tényleg nehezebb elhelyezkedni, vagy már belefáradtak a keresésbe. Erre is nagyon figyelünk és törekszünk.

Ha jól tudom bújtatós fejlesztő játékotok is van már...

Igen, így van. Az egyik nagy tavaszi megújulási folyamat éppen ezt a terméket érinti: az állatkák nagyobbak lesznek, nemcsak szemből fognak megjelenni és kétféle nehézségi szinttel lesznek kaphatók. Az 1-es szintű készleten sokkal nagyobbak lesznek a lyukak, hogy a kisebb vagy türelmetlenebb gyerekeknek is legyen sikerélménye.

Pamut cipőfűzőt fogunk hozzá csomagolni, amit magyar gyártótól szerzünk majd be. Hazai vállalkozókat felkutatni, velük tárgyalni, érdekes módon sokkal nehezebb, illetve lassabb folyamat, mint hogyha külföldről, adott esetben Kínából rendelnénk. És ezt fontos kiemelnem: nem is akarunk ilyen irányba menni. Ameddig lehet, inkább kisebb, kevesebb árréssel dolgozunk, de Európa, Magyarország marad előtérben, ha nem is mindent tudunk Magyarországon kivitelezni, a gyártást Európán belül tartjuk. A környezettudatosság is prioritás, sokszor újrahasznosítjuk a dobozokat, amik mondjuk rosszul lettek nyomva, abban küldjük ki a megrendeléseket. Nagyon kevés szemetet termelünk, és szerintem ez nagyon fontos.

Az újdonságokra visszatérve, a fejünkben van egy rakásolható játék is, amiben minden állatkánk szerepelne. Készségfejlesztő, kreativitásra ösztönző játék lesz ez, amit a kicsik és a kicsit nagyobbak is egyformán élvezni tudnak. Természetesen a jól megszokott minimál design és a minőségi, természetesen anyagok most is előtérben lesznek.

Mit láttok most, hol lesz mondjuk öt éve múlva a debaba KRAFT?

Egyszer hallgattam egy podcast-ot (Beszélnünk kell podcast, WMN – a szerk.), amiben D. Tóth Kriszta mesélte, hogy úgy gondolja, a magyarokban benne van az, hogy ha elindít egy vállalkozást, kivétel nélkül az a cél, hogy mindig nagyobbra nőjön, egyre nagyobbra, akár erőn felül is, mert akkor válik sikeressé valaki a magyar köztudatban, hogyha multicége van. Ez akkor nagyon bennem maradt, és megbeszéltük Gyurival, hogy mi szeretnénk egy olyan célt elérni, ahol meg fogunk tudni állni, és azt mondjuk, hogy "eddig és ne tovább", mert sem a lelki egészségünket, sem a stressz faktort nem akarjuk tovább húzni az életünkben. 

Ezért az a víziónk, hogy egy Magyarországon lévő telephelyet hozunk létre, ahol munkahelyet tudunk teremteni, nagyjából tíz embernek és ahol a gyártást is meg tudjuk oldani – ettől többet nem is nagyon szeretnénk.

Egy saját raktárunk lenne logisztikai, csomagolási, grafikai és webes segítséggel, munkaerővel. Jelenleg szinte minden munkafolyamatot mi ketten végzünk el Gyurival, ami sokszor eléggé megterhelő és arra törekszünk, hogy sokkal önműködőbbé tegyük a folyamatokat, és megtaláljuk az alkalmas szakembereket a különböző feladatokra. Ez talán nem tűnik olyan hatalmas és magasztos célnak, de nekünk mégis az. Ez a vízió évek óta nem változik, és hiszünk benne, hogyha valamit ennyire tisztán látunk magunk előtt, akkor az meg is fog valósulni.

Csodás vízió, kívánom, hogy minél hamarabb valóra váljon! Köszönöm az interjút!