Picik & kicsik

Te is rosszul tanítod a cipőfűző kötést a gyereknek?

Az öcsémnek nagyon nem ment, még iskolás korában is segítségre szorult, ha a cipőjét kellett bekötnie. Nálunk a gyerek valahogy mindig sikeresen kijárta a csomót, így séta közben is sokszor meg kellett állni, hogy hasra ne essen.

Általában az óvodás évek alatt jutnak el a gyerekek odáig, hogy egyedül is képesek legyenek megkötni cipőfűzőjüket. Nem könnyű mutatvány, még ha annak is látszik felnőttfejjel, de mi már ugye jócskán rutinból nyomjuk – akár bekötött szemmel is.

Viszont a kicsiknek meg kell ehhez érniük: kell hozzá az összes lépés megtanulása és helyes sorrendben történő alkalmazása, és a finommotoros mozgások megfelelő koordinációja. Vagyis az, hogy az ujjaik már úgy mozogjanak, olyan ügyességgel, ahogy szeretnék, és amit a feladat megkíván. Persze, jó ideig ki lehet váltani a fűzős cipőket tépőzárral, bebújós változattal vagy zipzárral, de előbb-utóbb eljön az idő, mikor a gyerek találkozik a problémával.

A cipőfűzés megkötésének több iskolája is van:

akad, aki arra esküszik, hogy a fűzők száraiból két hurkot képez, majd azokat köti össze egymással

mások – és ha minden igaz, ez az elterjedtebb – viszont csak az egyik szárból képeznek hurkot, a másik szárral tekerik ezt körbe, majd ezután alakul ki a másik hurok is.

Nálunk az is bevett szokás volt, hogy egy második csomóval tegyük még erősebbé az előzőt – akkor is kikötődött a cipője.

De az ember mindig tanul, még felnőtt fejjel is, úgyhogy most rájöttem: az elmúlt évtizedekben folyamatosan elbaltáztam ezt a cipőfűző kötés dolgot, és bizony a gyerekemnek is rosszul tanítottam meg. Legalábbis az alábbi TED videó szerint egészen biztosan így van!