Szeretem a focit!
Nem tudom, Ti hogy vagytok ezzel, de nálunk, a családban a foci soha nem játszott fontos szerepet. Viszont néhány hete az egyáltalán nem sportmániás páromon „aggasztó” jeleket véltem felfedezni…
Két tévénk van, így gondoltam, csak megoldjuk valahogy. Azon még mosolyogtam, hogy hirtelen előkerült egy rég feledésbe merült, valahol a padlás pókhálós dobozainak mélyén lapuló, repedezett bőrű labda. Bálint, a 8 éves elsőszülöttünk és az apja önfeledten kergették egymást az udvaron, eljátszották a foci VB nyitómeccsét. Voltak pillanatok, amikor nehéz lett volna megmondani, hogy ki a lelkesebb, a nagy pasim, vagy a kicsi!
Ám ahogy közeledett a hétvége, egyre feltűnőbbé vált a panaszkodás a rettentő hőségre, a perzselő napsütésre. Korábban többször volt szó arról, hogy hova kiránduljunk. Arra a vasárnapra Visegrád nézett ki, megterveztem, mert ez a szokásunk… Erre a fiúk rettenetesen sajnáltatva magukat lebeszéltek. Az sem tetszett nekik, hogy strandra menjünk. Sokan lesznek, tömegnyomor, lökdösődés! Megadtam magam, végül is nem kell mindig menni valahova. Otthon is jó lesz, egyébként is hegyekben állt a vasalni való. Vak voltam, vagy a kánikula tompította az éberségemet, de még ekkor sem gyanakodtam semmire.
A nyitókoncert, majd az első meccs… semmi különös, már éppen kezdtem megszokni, hogy otthon leszünk, és egy jót pihenünk. Majd este, már nem is emlékszem, hogy miként, de hirtelen mégis csak felmerült, hogy elmehetnénk strandolni. Hogy „ebben a melegben ne maradjunk itthon, jó lesz az, meg már többször beszéltünk a csúszdás Aquaworldről, meg így, meg úgy….”. Nem értettem, de a jövős-menős énemnek szimpatikus volt a fordulat. A vasalás maradéka meg ráér.
Reggel pakolás, a szokásos szurkapiszkákkal, de csak elindultunk. Mindig irigyeltem azokat a családokat, akiknél olyan simán mennek a dolgok, és nem fáradnak el, mire kicuccolnak a medencékhez. Előre paráztam, de ezúttal minden simán ment. Én Eszterrel, a 20 hónapos kicsivel, Bálint az apjával, fogtuk, vittük, elhelyezkedtünk. Napernyő, gyerekmedence közel… Én, a kis naiv még ekkor sem vettem észre semmit! A fedett rész gyerekpancsolójában csúszdázás a kicsikkel, el sem lehetne rángatni őket. Életem párja felajánlja, hogy körülnéz, felderíti a terepet.
Kicsit később, amikor éppen pelenkázom a kicsit (az úszópelus cseréje azért nem egy rutin, még a másodiknál sem!) a gyerekjátszóban, visszatér a családi felderítőnk. És sugárzó mosollyal közli, hogy ”képzeld, életem, van egy jó hírem!!! Egy hatalmas kivetítőn mutatni fogják a meccseket!!!!”.
Na, ekkor hasított belém a felismerés, ekkor esett le, hogy mitől vált hirtelen szimpatikussá a strandolás, mire a fene nagy jókedv. Szerintem tudta, valahol olvashatta, hogy az Aquaworldben van focikivetítő, ezért áldozta be az otthonmaradást. Először azt se tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek? Megőrült a pasim!!! Aztán látva az örömüket, mert bizony Bálint ebben gyorsan szövetséget kötött az apjával, rájöttem, hogy bárkié is volt az ötlet, de működik.
Mindenki boldog volt, semmi veszekedés, semmi sürgetés, mindenki azt kapta, amire vágyott. Az a pillanat meg, amikor elkezdődött a meccs (talán a szerbek játszottak?), és a fiúk elhelyezkedtek a medencében, hogy onnan szurkoljanak, az a mosoly, ami kiült az arcukra, az sokáig emlékezetes marad!
Nagyon jó nap volt, sokáig maradtunk, elfáradtunk! Egyébként meg így szeretem a focit!
Andrea
