Vágó Piros: Ünnepek újratöltve
Megfigyelték már, hogy a gyerekek jó érzékkel mindig valami fontos esemény előtt betegszenek meg? Nyilván egy betegség sosem jön jókor, de azért ilyenkor a pech átváltozhat a szívás minősített esetévé.
Például egyik barátnőnk nagyobbik gyereke éppen kigyógyult volna az influenzából a síelésre, de az indulás előtt egy nappal a kisebbiket ütötte ki a nyavalya, ami minimum 3-4 napos magas lázzal járt. Mit tehetett az egyedülálló anyuka? Lemondta a síelést. (Ráadásul annyira jó fej volt, hogy azért a napi meleg étel- ellátmány általa vállalt részét leszállította nekünk, hogy mi ne kerüljünk kényelmetlen helyzetbe az ő távollétük miatt. Mindezt tette a rá jellemző humorral, amivel úgy általában is szemléli az életet.)
Egy másik anyuka arról számolt be, hogy a fiát a bárányhimlő pöttyei szenteste napján borították be, feldúlva ezzel a család előre tervezett programját. Nálunk ez idén húsvétkor ütött be. Hogy egész pontos legyek, a tavaszi szünet első napján fedeztük fel a piros pöttyöket és hamar meg is volt a diagnózis. „Jaj,de jó, így legalább az iskolai előmenetele nem szenved csorbát!” – nyugtattak a barátok, ismerősök. Szerencsére egy elsős esetében nem kell attól félni, hogy 3 témazárót és 5 felelést kell majd bepótolnia a felépülése után, de a jót mindenképp meg kell látni a rosszban.
A húsvétnak tehát már azzal a tudattal mentünk neki, hogy túl sok jóra nem számítottunk. Végül is pont az ünnep szombatján kapta Zalán a bárányhimlő legjavát, a legdurvább viszketést és némi hőemelkedést, bágyadtságot.
Természetesen az előző posztban vázolt húsvét hétfői program a barátokkal szintén ugrott, illetve a családlátogatás egyik része is zsugorodott kissé. Anyum ugyanis gyerekkorában makacsul ellenállt a bárányhimlőnek (mint ahogy annyi másnak is), hiába próbálta nagymamám egy ágyba fektetni a beteg nagytestvérrel, őt kikerülték a viszkető pöttyök. Így vele egy rövid Duna-parti találkozót iktattunk be. Sonka-tojás dobozban, némi csokitojás kíséretében gazdit cserélt a konyharuhába bugyolált kalácskával és egy kis üvegnyi, extra főtt-füstölt fürjtojással. A hab a nem létező tortán pedig a tavaszias idő és a friss levegő volt. Otthon aztán mindenki megkóstolta a kapott finomságokat, és telefonon jól kiértékeltük őket.
Szemmel láthatólag Zalánt sem viselte meg nagyon a betegség, illetve a programok alakulása, én pedig plusz két pozitívumról határozottan be tudok számolni.
Egy: nem ettem annyit ebben a pár napban,
és kettő: mindenképpen pihentetőbben telt így az ünnep, mint az örökös ide-oda cihelődéssel.
Vágó Piros, 2016. április 04.
