Szülinapi zsúr – a sarokból
Zalán a napokban juttatta eszembe ezt a történetet, pedig már egy ideje pihent az „elfelejtenivalók” polcon az agyamban. De nyilván sosem fogom elfelejteni.
Annyit előrebocsátok, hogy a fiam alapvetően egy könnyen kezelhető, alkalmazkodó gyerek, aki nem szokott „csakazértis” csinálni dolgokat. Idegenben pláne szót fogad, még ha otthon duzzog is valami miatt. Most, hogy már iskoláskorba lépett, kezd kinyílni a csipája, és néha nagyobb harcok mennek a kötelező körök körül, de mindig meg lehet vele beszélni a dolgokat.
És akkor jöjjön végre a törölni való emlék. Egy szülinapi zsúrban történt az eset, még az oviban. A zsúrra kicsit késve érkeztünk, épp az ajándékok bontogatásánál estünk be, és mi szülők, azzal a lendülettel távoztunk is, mert így szólt a kérés. Szerencsére csupa ovistárs volt a buliban, szóval nem kellett Zalánnak hosszabb idő feloldódni.
Mint utóbb megtudtam, a zsúr programja percre pontosan ki volt találva, a menetrendet minden körülmények között tartani kellett. Így némi kockázás, legózás után mindenkit betereltek az egyik szobába diavetítésre. Na, itt tört ki Zalánból valami elemi rosszasság. Egy Duplo-kockát kezdett feldobálni, aztán vagy elkapta, vagy nem. A házigazda anyuka megkérte egyszer, hogy ne dobálja, megkérte másodszorra is. Végül, beültette a gyereket a sarokba, külön a többiektől és ott kellett ülnie, amíg diáztak.
Mindez annak a diafilmnek a kapcsán jutott eszébe, amit most a hétvégén újra néztünk egy diás-sorozat keretében. A filmről rögtön beugrott neki, hogy „Anya, ez volt az a film, amit Petiéknél a sarokban néztem meg.” Nyilván a buli után hamar kiderült, hogy miért is nem érezte magát jól a zsúrban, de szerencsére nem csinált belőle nagy ügyet. Mi ugyan lefagytunk, de igyekeztünk a döbbenetünk palástolni.
Én nem álltam neki a házigazda anyukát faggatni a sztoriról, mert legközelebb személyesen a ballagáson találkoztunk, akkor meg már túlhaladott volt az egész. Láthatólag Zalánban nem hagyott mély nyomokat, hamar túltette magát a dolgon.
Magamban csak annyit tennék hozzá, hogy bizony a gyerekekhez sok türelemre és leleményre van szükség.
Ha pedig nem tudok „gyerekül”, és előfordul, hogy nehezen viselem más gyerekeit, inkább nem rendezek zsúrt…
Vágó Piros, 2016. február 29.