Mérföldkövek

Kezdem a nagyfiammal. Beiratkoztunk az oviba. Atyaég! Három éves lesz! Mégis mikor nőtt így meg? És miért siet ennyire? Annyi buta kérdés merült fel bennem, amelyek megválaszolása értelmetlen, felesleges és lehetetlen. Örülnöm kellene, hogy Marci szépen fejlődik, okosodik, érdeklődik, önállósodik. És valahol örülök is neki persze, de ez az ovi az első olyan Állomás, amikor azt érzem, hogy kicsit kirepül a családi fészekből. Pedig jelenleg bölcsibe jár, tehát már nem vagyunk sülve-főve együtt, de a bölcsi még olyan kisgyermekes. Az ovi pedig már nagyfiús.

Ádám... Ő a kisebbik kisfiam. Egy éves volt június végén. Megint csak az jut eszembe, hogy atyaég! Máris? Hová lett ez az egy év? Emlékszem, tavaly ilyenkor, amikor született, azt mondtam a családomnak, hogy a jövő nyár szuper lesz! Addigra összenőnek, Ádám is erősödik, kommunikálni kezd, Marci pedig megszokja, hogy van egy kisöccse, akivel lassan lehet játszani. És elérkezett a jövő nyár... Igazam lett!

Marci odavan a kistestvéréért, simogatja, bújik hozzá, puszilgatja, a "szeretem Ádámot" naponta többször elhangzik kicsi szájából. Vigasztalja, szórakoztatja és közös játékra hívogatja. A nagy gondoskodást viszonozza is a kisebbik gyermek, Ádám árnyékként követi testvérét, figyeli minden mozdulatát, sikít, kalimpál és kacag, ha csak szemkontaktusba kerül Marcival.

Visszatérve a tavaly emlegetett idei nyárra, valóban szuper volt! Ádám bekapcsolódott a család életébe, mostmár aktív tagja, Marci pedig okos, értelmes nagyfiú, akivel már lehet jókat beszélgetni. Sokszor már terelgeti és nevelgeti is öccsét: "Ádám, gyere vissza, Ádám nem szabad!"

Mérföldkövek... Sokszor elmélázom azon, hogy vajon mindkét gyermekem fejlődését ugyanolyan figyelemmel végigkövetem? Mármint Marci esetében minden jelentős állomást lejegyzeteltem a babanaplóba: első fogacskák, felállás, elindulás, első kacagás stb. Ádám esetében már a terhesség alatt is ritkult a dokumentálás. Most pedig, hogy már kilépett a csecsemő korszakból és nem csak eszik-alszik, bevallom őszintén és pironkodva, hogy nagyon régen nyitottam ki a babanaplót... És nem bújok a "nincs rá időm" mentsvárba. Van időm, de akkor mást csinálok. A háziasszonyi teendők mellett, ha van idő, akkor bekapcsolódok a világba. Annak ellenére, hogy jövünk-megyünk, programozunk, néha olyan, mintha - jó értelemben vett - burokban élnénk itt a gyerekekkel. És amikor marad abból a bizonyos időből, akkor kikukucskálok a burokból, körbenézek, mi történik körülöttünk, majd felébred valamelyik fiúcska...

Mindenesetre lelkiismeret-furdalás nélkül mondom, hogy minden egyes mérföldkőnél megállok egy pillanatra. És ha nem is papírra, de a szívembe örökre bevésem.