Kötelező olvasmányok

Ha önzőnek tűnök, ha nem, már megvannak, nincs mese (ha-ha, hogy frappáns legyek :), így kénytelen leszek elkezdeni valamelyiket (és alig várom).

Persze nem szeretném sajnáltatni magam, mert örömmel és boldogan olvasom 101. alkalommal is az ugyanezen számú kiskutya sztoriját, de szeretnék egy kicsit magamban elcsendesedni, megmozgatni a fantáziámat, vizualizálni az olvasottakat.

Úgy érzem, hogy ez idén abszolút megvalósítható. Ugye tavaly nyáron született Ádám, óriási mázlim volt vele is, mert csak evett és aludt, az akkor épp 20 hónapos Marcinál sokat segítettek a nagyszülők, no és persze az édesapja, tehát az alvós időszakokban lett volna lehetőségem olvasni, de nem tettem. Amikor Ádám elaludt, igyekeztem minél többet Marcival lenni. Így is teljesen apás lett a terhesség végére, kicsit eltávolodtunk egymástól, hiányzott nekem a nagyobbik kisfiam és szerettem volna újra visszanyerni a bizalmát. Mert talán a belém vetett bizalma ingott meg, amikor már az utolsó hónapban nem tudtam megemelve pörgetni, nem tudtam vele focizni a kertben, vagy egy kissé hevesebben, szorosabban magamhoz ölelni. Sokszor hallotta tőlem, hogy "vigyázz a pocakomra, óvatosan", "majd a papa focizik veled", "én nem tudlak felemelni".

Aztán hazajöttem egy karomban szuszogó kis csomaggal, akit a továbbiakban is szinte kizárólag csak velem látott: vagy hozzám simulva evett, vagy a vállamon böfizett, vagy a babakocsiban utazott mellettem. Teljesen mindegy, egyszerűen mindig a közvetlen környezetemben látta.

No és ezt a tarthatatlan és kényelmetlen helyzetet szerettem volna én helyrehozni, visszabillenteni az egyensúlyba, mert ez a mérleg bizony elbillent és nem a jó irányba. Amikor csak tehettem, Marcival voltam: legózás, autózás, mesekönyv olvasása, kettesben programozás stb, és kb. fél év telt el, mikor éreztem, hogy igen, visszataláltunk egymáshoz. Kissé túlozva, de már nem büntetett, már hozzám szólt, már megölelt.

No, jól elkalandoztak a gondolataim, de ez a kis kitérő is hozzátartozik ahhoz, hogy az elmúlt időszakban, miért nem lapoztam fel sok könyvet. Persze azért volt egy, amely mindig kéznél és szem előtt volt, de az olvasása nagyon hosszúra nyúlt, pár oldalanként haladtam vele az esti habos fürdőzés közben (amit lassan felváltott a jóval gyorsabb zuhany).

Most, hogy még jobban motiváljam magam, már az olvasási sorrendet is felállítottam és nagyjából megterveztem a timingot is. A start a nyaralás időszakára fog esni. Összenőttek úgy a fiúk, hogy egyszerre alszanak délután. Tökéletes! Lesz 2-2,5 órám, amikor a hűvös szobában, háttérben a váltott szuszogásokkal, szabadjára engedhetem a fantáziámat.

Talán eléggé túlmisztifikáltam ezt a dolgot... Nem volt szándékos, valóban ennyire várom, hogy  ezeket a könyveket elolvassam. És hogy melyekről van szó?

A könnyű regényeket szeretem, ezek kapcsolnak ki, ezek szórakoztatnak.

Fejős Éva könyveiből majdnem mind a polcomon sorakozik, szeretem a stílusát, a történeteit. Oravecz Nóra önmegvalósító könyvéről sok jó kritikát olvastam. Náray Tamást nagyon kedvelem, a kollekcióiért egyenesen odavagyok, számomra maga a visszafogott elegancia és letisztultság jellemzi (Bár sajnos még egy darab sem lóg a szekrényemben. Még! Az ő valóságos regényével kezdem a sort, irtó kíváncsi vagyok a karriertörténetére.

Filmek... Hogy jönnek ide? Néhány kedvencemet könyvben is beszereztem. Sorozatok, tipikus női filmek szerepelnek a listán: romantika, vígjáték, hiába tényleg ezek kapcsolnak ki. Néhányat angolul is megvettem... (ha már lúd...)

Nem tudom, manapság mi a követelmény, az én korosztályomnak még olvasónaplót kellett készíteni a kötelező olvasmányokról. Na ezt nem ígérem!