Káromkodás a családban

Szóval, ez az ismerős család 4 fős: papa, anya, egy 3 és egy 1,5 éves kisgyerek… Jééé, pont, mint mi. No, de ez véletlen ugyebár! 

A nagyobb gyermek éppen abban a korban van, amikor is szivacsként szív magába mindent, megfigyel és elraktároz gesztusokat, mondatokat, hogy azokat a legváratlanabb pillanatokban a szülő elé tárja. (Erről már meséltem én is nektek, a Szó-beszéd c. cikkben, amikor is Marci az öccsét neveli a tőlem kölcsönzött utasításokkal, hangsúlyokkal, gesztusokkal.)

Folytatva „Ismerősék” sztoriját, a kisebb pedig a nagyot utánozza, azaz hatványozottan kell vigyázniuk, hiszen mint tudjuk, „egy bolond százat csinál”. A lényeg, hogy a felnőtteknek nagyon résen kell lenni, mert bizony, ha akarják, ha nem, eléjük tárul az a tükör, és nem biztos, hogy tetszik is, amit látnak, hallanak.

A gesztusok még hagyján, arra azért igen kicsi az esély, hogy a gyerekeik csúnyát lássanak a szüleiktől, viszont ott vannak a szavak! A picik megszületésével tudatosan álltak át arra, hogy elővegyék a gyerekbarát bosszankodásokat, mint például: irgum-burgum, a csudáját, a teremburáját, az iskoláját!

A világért sem szeretnének álszentnek tűnni, így bevallják, hogy bizony az ő szájukat néha elhagyják a ronda szavak. A gyerekek előtt persze igyekeznek visszafogni magukat, ami nem is kerül nagy erőfeszítésükbe, de azért vannak olyan helyzetek, amikor bizony kiszalad egy felkiáltás, mint például a fenébe, a francba, a b…meg és becézései: b.szki, bakker, basszus, vagy egy jelző, ha valami sz.r, vagy igeként a lesz.rom. (Juj, de rondák így leírva! Is!

A szülők óriási nagy mázlija – egyelőre-, hogy a gyermekükről (és most itt a nagyról van szó leginkább, hiszen most még csak ő a „célcsoport”) egyszerűen lepereg a ronda szó, nem érdekli, még csak meg sem botránkozik rajta. Amikor megtörténik egy ilyen „baleset”, nagy bölcsen annyit mond a kisokos: „Na-na, ilyet nem mondunk!” És ezzel az ügy lezárva!

Lássunk csak néhány szituációt, amikor bizony akarva-akaratlanul kicsúszhat 1-1 ronda szó a szülő száján! (Most attól eltekintünk, hogy elvileg sohasenem, mert olyan egyszerűen nincs!)

1. Gyerek emelgetés közben.

A nagyfiú 17 kiló, plusz a téli öltözék: dupla pulóver, nadrág, csizma, overáll stb. Sok élethelyzet már nincs, amikor őt még emelgetni kell – kivéve a hempergős bunyós játékokat -, de például be kell tenni az autós ülésbe. Na, ekkor bizony kicsúszhat egy halk „hú, bakker, de nehéz vagy!”

2. Cipekedés közben

Hasonló az első ponthoz, a különbség annyi, hogy a gyerek jön-megy a saját lábán. A helyszín teljesen lényegtelen tényező, lehet ez bevásárlás közben, a strandon, vagy simán otthon, a lényeg, hogy a polippá válás is kevés, a 8 kar sem elég, ugyanis ilyenkor pottyan le a kulcs, ilyenkor marad a zsebben a slusszkulcs, ilyenkor esik el a gyerek, ilyenkor csörren meg a telefon.

3. Közlekedés közben

Annyi béna sofőr van az utakon! Naná, hogy egy hirtelen védekező manőver esetén kiszalad az ember száján az irgum-burgumnál valami durvább…

4. Sima rossz napon

Vannak azok a napok (igen, nőknél még AZOK a napok is, akkor +1 pont a listán), amikor már reggel fél 8-kor érzed, hogy bizony jobb lenne visszafeküdni. Mert még csak fél órája vagy talpon, de már leestek, eltörtek, kiborultak a dolgok, azaz kb. 30 perc alatt megtörtént mindaz, ami normál esetben több napra osztódik el. Ilyenkor mindenkinek jobb lenne, ha újrakezdhetnénk a napot, mondjuk úgy dél körül!        

Egy szó, mint száz, a káromkodás némi megkönnyebbülés, gőzkieresztés, erőmerítés, fellélegzés, feszültségoldás. Persze ezek egyike sem elég indok arra, hogy sűrűn, pláne a gyerekek előtt használjuk a szitokszavakat, mert ugye mégiscsak csúnya dolog!