Itt a farsang, megnyitott a házi varroda

Őszintén szólva, fogalmam sincs a varrásról, a gombvarráson és kisebb szakadásokon kívül eddig semmi másért nem ragadtam tűt, cérnát. Tehát tapasztalat nincs, ellenben annál nagyobb lelkesedéssel és elszántsággal rendelkezem, ami tudom, hogy a cél eléréséhez édeskevés, de szeretem a kihívásokat, inspirálnak az új helyzetek, szóval el fog készülni az a jelmez!

Marci tavaly ilyenkor még bölcsis volt, azonban a farsang idejére pont lebetegedett. Pedig nagyon cuki szarvas jelmezt terveztem neki… Idén úgy voltam vele, itt az ideje, hogy már - ebben is - ő döntsön, épp elégszer tettem eleget a vágyaimnak baba korában, mikor például karácsonykor talpig Rudolf cuccba öltöztettem vagy Húsvétkor nyuszifülekben küldtem locsolkodni.

Választása nem lepett meg, azonnal, határozottan, szemernyi kételyt sem éreztetve közölte, hogy ő cápa szeretne lenni!

Ok. Cápa. Értettem. Azonnal rávetettem magam az internetre, és szörfözni kezdtem a cápák között… 

Olyan jelmezt kerestem, amiben egész nap kényelmesen elvan az oviban. Tehát az a verzió, amikor egy búvár lábai békatalpastul lógnak ki a maskara száján, az kiesett. Az sem nyert, amiben az állat teste vastag szivacsból, zsákként végighúzódik a gyereken, le sem tud ülni és csak tyúklépésben tud közlekedni… Ezek után a jelmezvásárlás lehetőségét végleg feladtam, nincs mese, gyártanom kell egyet! Bevallom, kicsit örültem is, nem akartam ilyen egyszerűen letudni a dolgot. Több helyről összeszedtem az ötleteket, fejben már össze is varrtam… No, de nem fog ez ilyen gyorsan menni a valóságban – pláne varrógép híján -, de van nekem egy egyszerű kis kézi gépem, amit pont ilyen alkalmakra szereztem be. Szerintem ennyire képes… (Mondjuk, van egy szép Singer varrógépünk, de az inkább a ház dísze, mintsem használati tárgy.)

Tehát megvan a jelmezterv is, jöhet a megvalósítás! Gondoltam én… Aztán egyik este, egy teljesen ártatlan beszélgetés során Marci úgy félvállról elejtett egy mondatot! Az oké, hogy cápa, rendben van, de nem mindegy milyen cápa! E ragadozó iránti szenvedélye miatt Marcinak több ilyen könyve van, tehát már ismer pár fajtát, de óriási szerencsémre nem azon akadtunk fenn, hogy tigris- vagy pörölycápának öltözzön, hanem egy olyan kérdés merült fel, ami mindkettőnk számára egyértelmű, azonban mégsem azonos. Mégpedig a cápa színe! Szerintem a cápa szürke, Marci szerint kék. De mivel ő viseli a jelmezt, ezért elhatároztam, hogy az én kisfiam lesz a legszebb és legélethűbb cápa, pontosabban, kékcápa a farsangon!

Szétnéztem a szekrényben, az alapdarabokkal megvagyunk: kék nadrág és kék pulóver… Ez így elég snassznak tűnik, de hát végülis élőben sem a cápa teste a mérvadó… A fogakhoz és az uszonyhoz beszereztem az anyagot. Kezdő varróként a filc mellett döntöttem. Könnyen kezelhető és nem foszlik. Azt mondják…

Rutintalanságom miatt szerettem volna egyedül készíteni a jelmezt és majd meglepetésként a fiam elé rakni. Aztán a sors közbeszólt, mert Marci betaknyosodott és itthon maradt az oviból. Így befogtam a munkába! És milyen jól tettem! Óriási mosollyal és lelkesedéssel dolgozott a kezem alá.

A következőkben szívesen megosztom veletek az első közös varrásunk szellemes részleteit! Nincs ezen semmi szégyellnivaló, akadt galiba, de megoldottuk. Gyakorlott varró anyukák, kérlek, ne szörnyülködjetek a következő sorokon! Minden túlzás nélkül állítom, és aki velem egy cipőben jár - azaz kezdő varró - az igenis tudja, hogy a gyermeke első jelmezét saját kezűleg elkészteni tényleg nagy dolog!

Zsírpapírra felrajzoltam a szabásmintát, amit Marci egyik kapucnis kardigánja adott mintául. Kivágtam, ráhelyeztem a kék filcre és itt elakadtam… Beugrott, hogy a nagymamám ilyenkor elővette a szabókrétáját (azt hiszem így hívják). Na, nekem ilyenem nincs, viszont kész szerencse, hogy a fiaimnak van aszfaltkrétája! Gyorsan kiszaladtam érte és a betonon még azonnal húztam vele pár csíkot, hogy olyan féloldalas legyen, mint egy rúzs és tudjak vele viszonylag vékony vonalakat húzni. Ez is megvan!

Közben az is világos lett, hogy a kék filcet centiméterre kiszámoltam, fogalmam sincs, hogy sikerült ilyen pontosan lemérni, azt gondoltam, hogy még jól rá is hagytam. Tehát hibázási lehetőség nincs!

Miután kivágtam a mintákat és összeillesztettem, már elöntött a büszkeség, mert kezdett hasonlítani ahhoz a kapucnis kismellényhez, amit megálmodtam. Valószínűleg Marci is látott benne valamit, mert többször megölelt és közölte, hogy „én úgy várom a farsangot!” Ez adott némi bátorítást a továbbiakhoz…

A kis kézi varrógépem beüzemelése sem volt zökkenőmentes, de egy kis tanulmányozás után sikerült használatba vennem. Először az uszonyt varrtam meg. Marci kitömte vattával. Majd jött a kapucni és rá a nagy fehér fogsor! Végére hagytam a bonyolult mellényt. Itt el is bíbelődtem egy ideig, sőt, bevallom, hogy valamit el is szabtam-varrtam, szerencsére azonban a cápák hasa fehér, így még a fehér filccel tudok javítani a helyzeten. Közben felkelt Ádám is, aki szemet vetett az ollóra és a kézi masinámra, így jobbnak láttam, ha felfüggesztem a kis házi varrodámat és folytatom, mondjuk éjszaka.

A végeredményt itt láthatjátok. Szerintem azért nem rossz, így elsőre…

Mostmár csak azért kell izgulni, hogy az influenzajárvány elkerülje az én kis cápámat…