Iskolakezdés

Ezt a momentumot valószínűleg a legtöbb leendő kisiskolás szülője megéli. Nem tudom, másnál mi a következő lépés, mi a gyerek talpra segítése és egy elfojtott kacagás után, némiképp megrémültünk: Te jó ég, hogy bírja majd el az iskolatáskát szegény kölyök??? Mindezt annak tudatában, hogy a testsúlyuknak csak kb 10 százalékát volna szabad cipelniük. Azzal tudtuk elodázni ezt az aggodalmunkat, hogy 1-2 évig még biztos kísérjük-hozzuk a gyereket a suliból, addig meg segíteni is tudunk neki.

Az egyik kipipált félelem helyébe viszont máris egy újabb tolult. Hogy fog végig ülni, pláne végig hallgatni 40-45 percet az én dumás, sajtkukac gyerekem? Aki onnantól kezdve, hogy kinyílik reggel a szeme egészen odáig, amíg este el nem alszik, (egyéb, be nem ütemezett alvás csak kiváltságos napokon jön szóba), folyamatosan fújja a mondandóját, mellé pedig megállás nélkül jár minden végtagja.  Csak abban bízhatok, hogy annyi új inger éri, annyi friss infót kell befogadjon a kis feje, hogy a kifelé áramoltatás majd csak délután indul. Különben is, a napi tornaórával talán a sajtkukacság mértéke is csökkenthető. Egyébként a tanító nénik, Edit és Barbi néni kellően türelmesnek tűnnek a nyüzsgőkhöz és a szeppentekhez egyaránt.

Az újabb, részben kipipált para után viszont még korántsem értem a lista végére. Nem mondhatnám, hogy Zalán túl jó evő lenne. (Mindig azzal nyugtatom magam, hogy én sem voltam az, bár ezt ma már senki nem hiszi el, ha már látott enni.) Abba már az ovis időszakban kénytelen voltam belenyugodni, hogy étkeztetési reform ide vagy oda, a gyerekek mondjuk nem barnarizst és kölest kapnak köret gyanánt és az uzsonnára tálalt szendvicsek is csak nyomokban tartalmaznak teljes kiőrlésű lisztet. De legalább már kevesebb fölösleges só, cukor és zsír kerül a kosztjukba. A fiam nyilván itthon sem fekete kenyeret kap vacsorára, de igyekszem mindent egészségesebb verzióban elkészíteni. Tehát anyuka izgul, hogy elfogy-e az általa készített tízórai, (nem), megissza-e az üvegnyi vizet délutánra, (nem) és megeszi-e a csomagolt gyümölcsöt? (Nem.)  Oké, ezt most az első napi tapasztalat után írom, két hét múlva már biztos jobb rátáról tudok beszámolni. Meg sok mosolyról, mert abból viszont rengeteg volt már az első napi élménybeszámoló közben is. A büszkeségi mutatóm az egekben, miközben azért néha csendben elmélázom azon, hogy hová lett ez az első majd’ 7 év…