Gyerekek közötti konfliktus, avagy mit tanítsunk nekik?

Nem kellett nagyon tanítani sem, mert kiegyensúlyozott, széplelkű kiskölyök. Szelességből persze lever, feldönt, nekimegy ennek-annak. (Tisztára, mint az anyja.)  A múltkor speciel egy felsősnek. Neki is elhadarta a „Bocsánat, véletlen volt!” mondatot, (pont úgy, ahogy annak idején az anyja is tette), de ő valahogy nem volt vevő erre. Zalánt a válaszul kapott sok szitokszó és az agresszív hang alaposan meglepte. Mert alapvetően nem sokszor találkozott eddig ilyen fellépéssel.

(A kép illusztráció)

Az oviban ugyan volt egy-két kissrác, akikből az ördög bújt elő a többiekkel szemben. Az egyik a fiamat pécézte ki magának. A kis csoporttársnak az lett a kedvenc szórakozása, hogy leverte a fiam simlis sapkáját. (Szerencsére nem jutott nyuszika sorsára, tényleg csak, ha volt rajta sapka, az volt a baj.) Mi több lehetséges megoldást  javasoltunk Zalánnak, elég széles skálán. Próbálja megtudakolni a gyerektől, hogy ez vajon tényleg örömöt szerez-e neki, netán Zalán megbántotta-e valamivel; nyugodtan vegyen el ő is tőle valamit és dugja el, stb… Nyilván jeleztük az óvónéninek, aki biztosított minket a segítségéről. Persze, a gyerekek helyett nem akartuk lejátszani a meccset, hiszen ez is már az ÉLET része. Már most ki kell alakítaniuk védekezési mechanizmusokat, de ha mindig egy felnőtt oldja meg az adott helyzetet, akkor a gyerek felnőtt korára eszköztelen marad. Végül mielőtt mi beszéltünk volna a kisfiú szüleivel, Zalán maga oldotta meg a helyzetet, teljesen váratlan módon: csak annyit árult el, hogy adott valamit Petinek, és cserébe azt kérte tőle, hogy ne piszkálja többet. Működött.

Most az iskolában is akadnak kötekedők. Akikkel szemben a tanítók legfőbb fegyvere, a szeretet sem mindig működik. Akiknek az a móka, hogy kővel dobálják a horgászt az őszi séta idején. Meg, hogy bezárnak valakit valahová. Többnyire a lányokat a lányvécébe. És persze, csupa szórakozásból lökik fel a többieket. Persze, mondhatnánk, hogy fiúk és játszanak. De valahogy mindig ugyanazok kerülnek a földre, köztük időnként Zalán is. Őt szerencsére nem viseli meg a dolog, de tudjuk, hogy más osztálytárs rosszabbul kezeli. Osztályszinten és egyénileg is igyekszünk kezelni a helyzetet. Mi csak azt tudtuk javasolni, hogy fogjanak össze. Védjék meg egymást, álljanak ki egymásért. Ha többen lépnek fel a piszkálódókkal szemben, előbb-utóbb elmegy a kedvük az ilyenfajta szórakozástól. Sajnos, bármennyire is igyekeznek a tanítók orvosolni a helyzetet, mindazt, amit egy gyerek nem tanul meg a szüleitől 6-7 éves koráig, (egymás tisztelete, fölös energia levezetése, stb), bajosan tudja az iskola megoldani.