Altatási mizériák

A múltkori tévézőshöz hasonlóan, ismét egy kényes témát hoztam, még pedig az altatást szeretném körbejárni. Rengeteg elmélet, tanács, tipp találja meg a kismamákat erről, nem csoda, ha sokan úgy járnak, mint én terhességem idején.

Emlékszem, mikor Marcit, a nagyfiamat vártam, az altatás–téma volt a mumusom. Ennek több oka van, az egyik, hogy a gyerekek előtti időszakban is szükségem volt az alvásra. Ismerve önmagamat, tudtam, hogy ha huzamosabb ideig nem alszom normálisan, azaz megfelelő mennyiséget, akkor – hogy is mondjam – finoman szólva elég rossz arc tudok lenni. Sajnos ez van, vállalom, ilyen vagyok. Illetve ilyen voltam, mert az anyaság valahogy ezt is felülírta, és igazából tökjól elvagyok a napi 6-7 óra alvással.

A másik ok, amiért ennyire rápörögtem erre az ügyre, az az volt, hogy rémületbe ejtett 1-2 ismerős család éjszakázási története, így elhatároztam, hogy alaposan utánajárok, hogyan tudom segíteni az én kis cseppemet abban, hogy (ő is) minél előbb tudjon nagyokat pihenni.

Rengeteg szakvéleményt és fórumot elolvastam a témáról, természetesen a legfontosabb, hogy mindenkor a baba igényeit kell szem előtt tartani. Oké, ehhez idő kell, hogy megismerjük egymást és tudjuk, mikor mire van szüksége, valamint az is időbe telik, amíg azt a sokat emlegetett, áldott napirendet beállítja magának, de azért a sok információnak köszönhetően lehet elképzelésünk, hogyan szándékozunk majd ezt-azt csinálni a gyerekkel.

A sok altatási „bölcsesség” között volt egy mondat, ami már első olvasatra megragadta a figyelmemet és belevésődött az agyamba: „Kezdd úgy, ahogy folytatni szeretnéd!” Elhatároztam, hogy eszerint fogok eljárni. Hallgatva az ismerősök éjszakai sétálgatós, autózós, sírós-vigasztalós, együtt-nemalvós programjait, látva az ennek következtében iszonyatosan fáradt, ingerült szülőket, fejembe vettem, hogy ebben a témában kemény leszek és nem engedek.

Ez volt a TERV!

Persze mondanom sem kell, hogy Marci jött, látott és kiütéssel győzött. A szülés utáni örömmámoros, boldog napokban, hetekben eszembe sem jutott a „mottóm”, gyönyörködtem a gyermekemben, és hagytam, hogy irányítson egész nap; fejet hajtva engedtem, hogy megannyi más mellett „megmondja” azt is, mikor keljek és feküdjek. Ádám esetében már kicsit bonyolultabb volt a helyzet, hiszen mikor ő született, ott volt egy 20 hónapos bátyó, aki totál más menetrenddel működött, de valójában akkor is bebizonyosodott az az alapigazság, hogy tervezni lehet, ennek ellenére úgyis a gyakorlat és persze a gyerekek igényei szerint alakul minden. Szerencsések esetében ez egyezik az elképzeléssel 

Na, de hogy ne merüljek el túlságosan a részletekben, ugrok egy nagyot az időben, és helyzetjelentek. Valószínűleg óriási szerencsém van, vagy ahogy a barátnőim mondják, egyszerűen a jó sorba álltam, mikor a gyerekek alvását kódolták, mert a kezdetektől fogva egyedül alszanak, a saját ágyukban, egyik sem volt hasfájós és egyik sem igényelt semmi különleges altatási procedúrát. Minden bizonnyal a mázli mellett az is közrejátszik ebben, hogy egyszerűen ilyen a természetük. Ezt igazolja az is, hogy Marcinál már eljutottunk odáig, hogy magától közli: „Álmos vagyok, megyek aludni!”

Természetesen voltak és lesznek is nehezebb időszakok, amikor nem megy simán az éjszaka, ilyenek a betegségek időszaka vagy például a fogzás folyamata, de alapjában véve jó alvók a fiúk. A fogzásról jut eszembe, ebben nekünk nagy segítségünkre volt egy homeopátiás kúp, amely kitűnően bizonyított ezekben a nyugtalan napokban.

Meggyőződésem, hogy az alvásban nagy szerepe van az esti rituáléknak is, nem hiába szajkózzák a szakkönyvek, mennyire fontos, hogy az alvás előtti időszakban a gyerekek lenyugodjanak, lecsendesedjenek. A kezdetektől fogva figyeltem arra, hogy a lefekvés előtti percek csendben, félhomályban teljenek. Rá kell hangolódniuk a pihenésre, ebben segít például a meseolvasás is. Persze bizonyára ez is gyerekfüggő, van olyan gyermek, akinek nehézkes elaludni, bármennyire is fáradt. Nos, az ő szüleiknek jó hírem van! Aludj el szépen, Bendegúz! Hallottatok erről a mesekönyvről?

Egy svéd pszichológus világhírű – több mint 40 országban olvasható – mesekönyvéről van szó. A történet főhőse egy nyuszi, aki nem tud elaludni, és ezért anyukájával útnak indul, hogy felkeresse Ásító Pepitót, aki bárkit el tud altatni. Útközben új barátokra és többféle alvássegítő módszerre is szert tesz. A világon mindenütt boldog és kipihent gyerekek és szülők zárták szívükbe Bendegúzt, mert a mesével ötvözött meditációs technika segítségével még a legizgágább gyerekek számára álomba szenderülnek.Rengeteg jó kritikát olvastam a könyvről, a módszer működik, jelenleg én is tesztelem a fiúkon. Hála istennek, nálunk szó nincs elalvási nehézségről, így nem is tesztelésről van szó, inkább esti mese gyanánt használjuk. A nagy esti összebújás, imádkozás után mindenki megy a saját ágyába, és ilyenkor jön a mese. Ádám nem bizonyul jó tesztalanynak, szinte azonnal elalszik, Ásítót Pepitóról szerintem még nem is hallott 

Így Marci egyedül csatlakozik Bendegúzhoz és így indulnak el a nagy varázslóhoz. A mesekönyv végére még egyszer sem értünk el, ő is elalszik „útközben”, de élvezi a történetet, együtt él a cselekménnyel, bele-belekérdez, mit-hogyan kell csinálni. A könyv hatásossága vitathatatlan, a történet és az illusztráció kedves és szerethető.