10 parancsolat a tulajdonjogról!

1.Ha tetszik, akkor az enyém.

Tiszta sor, nincs is mit magyarázni.

2.Ha az én kezemben van, én ülök rajta, akkor az enyém.

Marci néha még a nappalira is azt mondja, hogy „az enyém szobám”, pusztán azért, mert ott parkol pár autója.

3.Ha el tudom venni tőled, akkor az enyém.

Szerencsére ritka nálunk, hogy Marci durván kitépjen valamit is a kicsi kezéből. Egyszerűen olyan a természete, hogy inkább előveszi bűbáj mosolyát és mellé a cuki vékonyka hangját, kinyújtja a kezét és megkérdezi, „odaadod?”  Ádám pedig odaadja. Egyelőre.

4.Ha nem régen nálam volt, akkor az enyém.

Sokszor voltam már szemtanúja annak, amikor Marci lerakta egy játékát, elkezdett mással foglalatoskodni, közben Ádám rárepült arra a bizonyos játékra és Marci hipp-hopp, ott is termett, „ezzel most én játszom” címszóval.

5.Ha az enyém, akkor soha nem tűnhet úgy, hogy a tiéd.

Punktum! Érdekes, hogy Marci minden autóról, mesekönyvről pontosan tudja, hogy kitől és milyen alkalomra kapta. Azt is tudja, hogy melyik Ádám tulajdona, de ezt persze azért nem hangoztatja. Erről mély hallgatás van.

6.Ha épp építek valamit, kirakóval játszom, akkor minden alkotóelem az enyém.

Ezt is láttam már egy-két alkalommal, mikor Marci épp épít valamit, vagy kirakózik, akkor nem szereti, ha Ádám elvesz egy darabkát is. Érthető, hiszen akkor ő épp alkot, viszont a kicsi most abban a korban van, hogy árnyékként követi bátyját és többnyire az kell neki, amivel a nagy játszik. Általában idő kérdése, hogy mikor alakul ebből egy kisebb csetepaté vagy hangosabb szóváltás…

7.Ha úgy néz ki, mint az enyém, akkor az enyém.

„Ha netán mégsem az enyém, akkor csak véletlenül kevertem össze.”

8.Ha én láttam meg először, akkor az enyém.

Ez így van. Viszont amikor a kicsi szúr ki valamit, akkor Marci általában szintén beveti a már említett cuki mosolyát, hangját, és olyat csinál, ami nekünk, szülőknek nagyon tetszik, cserét ajánl fel! Odahoz valami hasonló játékot és megkéri Ádámot, hogy játsszon inkább azzal. Az már más kérdés, hogy sikerül-e az üzlet vagy sem, hiszen már a kicsi sem olyan kicsi, neki is van már akarata és sok-sok kedvenc játéka, amihez ragaszkodik.

9.Ha játszol valamivel és leteszed, akkor automatikusan az enyém lesz.

Fordítva persze ez nem így van, lásd 4-es pont.

10.Ha eltört, akkor a tiéd.

Ennyi!

Gondolom, mondanom sem kell, hogy ez a lista egy vicces és eltúlzott 10 parancsolat.

Mindenesetre érdekes látni ezeket a szituációkat és a magam részéről nagy felelősségnek tartom, hogyan adjuk a gyerekek tudtára, hogy ez bizony nem így van. Nálunk nagy civódások (még) nincsenek, sokszor csak ülök és figyelem egyik-másik reakcióját és csak a legvégén lépek közbe. Általában hagyom, hogy ők oldják meg a helyzetet egymás között, és csak akkor szólok bele, ha mondjuk, valamelyik feltekeri a hangerőt vagy elkezd durvulni. Ez szerencsére elég ritka eset. Alapjában véve, szerintem nagyon klassz természetű mindkét cseppem. És mivel kicsi a korkülönbség közöttük, már egyre több alkalommal észrevesszük, hogy kialakul az „együttjáték”. Volt már rá példa, hogy Marci mesélt öccsének a mesekönyvből, vagy épp Ádám adogatta a legokockákat bátyja újabb épülő tornyához. Nyilván köszönhető ez annak is, hogy Ádám is okosabb már, mutogat, kommunikál, helyesel (bólogat), tagad („mem!), és ez Marcinak is jobban tetszik, hogy megértik egymást.

Mindemellett természetesen próbáljuk úgy nevelni őket, hogy minden játék közös, de ekkor általában ez a válasz hangzik el, hogy „én kaptam a nagypapiéktól születésnapomra”. És valójában igaza van, azaz tényleg az övé. Ilyenkor gyorsan javítom a mondatomat: „igen, te kaptad, de Ádám is játszhat vele. Ő is odaadja neked az ő játékát.” És akkor ezt meg is beszéltük.