Apa a konyhában: nálunk szinte már csak a férjem főz

A grillezéssel kezdődött sok évvel ezelőtt, amikor kertes házba költöztünk a férjemmel. Jöttek a névnapozással, szülinapozással egybekötött kerti partik és be kellett izzítani a grillt. Arra lettem figyelmes, hogy szinte minden hétvégén szerveztünk valamit, a bepácolt husik és zöldségek pedig már-már az összes polcot elfoglalták a hűtőszekrényben.

Ekkor még én is jeleskedtem a főzésben, jobbnál-jobb levesekkel, egytálételekkel rukkoltam elő, és amit mindennél jobban szerettem: degeszre tömtem a családot és a barátokat a házi süteményeimmel. Utóbbinak a gyermekünk érkezésével majdhogynem vége is szakadt, idő hiányában ugyanis nem igazán vettem rá magamat a linzer kekszek egyesével történő összeragasztgatására, pláne nem a saját magam főzte baracklekvárral. Merthogy szép lassan az is el-elmaradozott.

Aztán amikor én a babával foglalkoztam, apa még jobban bemerészkedett a konyhába...és ottmaradt. Cikk vége.

Na jó, nincs vége: de az én főzésemnek nagyjából ezen a ponton tényleg lehúzták a rolót. Persze a mai napig elkészítek egy-egy gyorsabb, könnyebb fogást, ha például egyedül dolgozom itthonról – akkor egyértelmű, hogy összedobok valamit, de egyelőre úgy fest, nem leszek olyan konyhatündér idősebb koromra sem, mint az anyukám, vagy a nagymamám.

Hozzáteszem, a családban nálunk MINDEN FÉRFI FŐZ. Azért írom nagy betűkkel, hogy elhiggyétek, igazat beszélek. És tényleg, egyszerűen imádnak a konyhában sertepertélni. Nincs olyan családi összejövetel, amikor a fiúk ne beszélnének össze a menüvel kapcsolatban – valaki meg is jegyezte nekem nemrég, hogy „úgy látom nálatok a főzés szeretetnyelv”.

Örülök, hogy így van! Aztán persze lehet, hogy évek múlva ez megváltozik, és ismét jobban kiveszem a részem a szakácskodásból (vagy maximum kuktáskodásból), de el kell mondjam nektek drága anyukák és apukák, hogy ez, ami most van nem csak ÓRIÁSI segítség nekem, mint anyának, hanem boldogság és tudatos döntés is. Hagyom, hogy a férjem finomabbnál-finomabb ételekkel rukkoljon elő, és ami még ennél is fontosabb, hogy a gyermekünk lássa: apa is főz, sőt, apa remekel a konyhában!

Abban bízom, hogy mivel már most is bevonjuk őt a konyhai eseményekbe és azt látja a mindennapokban, hogy ez a természetes, úgy egy nap majd ő is fakanalat ragad és a saját családjának őszinte odaadással készít majd „terülj-terülj asztalkámat”!