Lehet úgy segíteni, hogy nem fáj a beteg babának!
Ma Magyarországon minden tizedik-tizenkettedik gyerek koraszülöttként jön világra, ez csaknem tízezer kisbabát jelent évente. Közülük, és rajtuk kívül is sokan vannak, akiknek akár oxigénhiány, agyvérzés vagy genetikai betegség, magzati korban...
Szülinapi zsúr – a sarokból
Zalán a napokban juttatta eszembe ezt a történetet, pedig már egy ideje pihent az „elfelejtenivalók” polcon az agyamban. De nyilván sosem fogom elfelejteni.
Veszélyben van a babám? 6 dolog, amit érdemes tudni a zikavírusról
A brazil médiában hetek óta rendszeresen foglalkoznak a vírus okozta megbetegedések járványszerű terjedésével. Hangsúlyosan említik az amerikai elnök felhívását a vírus elleni védőoltás gyors előállítására és az Európai Betegségmegelőző Központ...
Papinapló 54. – Hihetetlen, Mimó már egyéves
El sem hiszem, hogy holnapután Mimó egyéves lesz. A legérdekesebb ebben, hogy lépésről lépésre megvannak a fejlődési szakaszai, most mégis olyan, mintha mindig is ilyen lett volna.
Terhesnapló9. - Ideje tölteni a fagyasztót!
Bár az első terhességem alatt eszembe sem jutott, hogy a fagyasztóba pakoljak ételt, most ez is a készülődés része. Már tudom, hogy az első két hétben annak is örülni fogok, ha csak a fürdőszobáig eljutok...
6 tipp kisgyermekkel való utazáshoz
Viszonylag gyorsan haladunk életünk országútján, szinte száguldunk, csak kapkodom a fejem, milyen tempóban követik egymást a mérföldkövek. Alig pár napja még a nagyfiammal éltük át életünk első közös farsangját, most egy újabb izgalmas dolog előtt...
Terhesnapló9. - Szülés itt és otthon
Ahogyan múlt héten írtam, egyre jobban foglalkoztat a szülés. Kismanóval ilyen korán még nem foglalkoztam vele. Valahogyan élveztem a pocakos létet, annak minden pillanatát próbáltam kihasználni, és nem is vonzott annyira a szülés folyamatának...
Papinapló 53. – Parapapi vagyok, már biztos
Tök jó programot talált megint Viru, ezúttal zenebölcsibe mentek Mimóval. Óriási szerencsére remekül szórakoztak. Ez azért fontos, mert korábban már próbálkoztak egy mondókás csoporttal, ám arról hamar kiderült, hogy egészen más világ, mint a...
Komplikációt okozhat a magzat túlhordása
Egy friss kutatás szerint azoknál az újszülötteknél, akik hetekkel a kiírt időpont után jönnek világra, megnőhet az olyan komplikációk kockázata, ami miatt intenzív osztályra kell őket szállítani.
6 szokás, amely idővel minden kisgyerekből előbújik
A gyermek akkor érzi jól magát, és akkor fejlődik a megfelelő ütemben, ha biztonságban van. Biztonságot nyújt neki a megszokott hely, a megszokott játék, a személy, és a szokásos időbeosztás is.
Mikor kezdjünk színházba, koncertre járni a gyerekekkel?
Színházba, koncertre menni jó. Gyerekkel is. Csak tudni kell, hogy mikor kell elkezdeni és jól kiválasztani a darabot, énekest, együttest. Ez így egyszerre jó néhány kérdést vet föl, amelyre az elsőgyerekes szülő nem rögtön tudja a választ.
Papinapló 52. – Mimerlin, Keszifornia legkisebb varázslója
Most már biztos, hogy érik a babajelnyelv-tanfolyam gyümölcse. Mimó egyértelműen jelzi a lámpa jelével, ha azt szeretné, hogy kapcsoljuk fel a villanyt. Sőt, azt is így jelzi, ha játszani szeretne Virág sötétben világító horgolótűjével. Imád vele...
Terhesnapló 9. - Szülésznőnél a 30. héten
Voltunk a héten a helyi orvosi rendelőben a szokásos szülésznős találkozáson. Azt gondoltam, most már közelítünk annyira a végéhez, hogy a szülés körülményeiről beszéljünk, de nem.
Itt a farsang, megnyitott a házi varroda
Ovis kisfiam életében és az enyémben is egy újabb mérföldkőhöz érkezünk. Egyelőre még így jövő időben fogalmazok, mert mikor ezek a sorok születnek, még van egy hetünk Marci első farsangjáig, ahol én egyidejűleg jelmezgyártó édesanyaként...
5 dolog, amit nem tudtál a guppikról
A Bubi Guppik kedves és bölcs sellői hétről-hétre a legérdekesebb témákban tanítják és készítik fel az iskolára a legkisebb nézőiket, és most az is kiderül, mit érdemes tudni a Nickelodeon nagysikerű animációs sorozatának névadó guppijairól.
Miért ajánlott dúlát fogadni a szüléshez?
Szeretnéd megtudni, hogy mit is csinál pontosan egy dúla, és mi mindennel lehet hozzá fordulni várandósként? Az alábbiakban összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.
Mit okoz a tehéntej korai bevezetése?
A tehéntej bevezetéséről megosztó vélemények vannak az anyukák körében. Fontos, hogy tájékozódjunk és kikérjük a gyerekorvos, védőnő véleményét mielőtt elkezdjük bevezetni a baba étrendjébe.
Hazai kozmetikumok babaápoláshoz
A babaápolás során sokszor választás elé kerülünk: milyen szereket vásároljunk, kenjünk a babánk bőrére.
Papinapló 51. – A csillagokig és tovább
Amikor az embernek van egy gyereke, óhatatlanul is eszébe jut egy rakás ötlet, amit saját korábbi tapasztalatai alapján mindenképpen szeretne megosztani a csemetével.
5 családi móka, ami biztosan feldobja a napot
A legjobb ajándékok egyike a saját odaadott időnk, az a bizonyos minőségi idő, amikor teljes figyelmünket a gyerekeknek adjuk.
Olvass tovább! 213. / 384 oldal