#baba#anya
Minden, amit a szeparációs szorongásról tudni kell – I. fejezet

Minden, amit a szeparációs szorongásról tudni kell – I. fejezet

A szeparációs szorongás nagyjából háromnegyed éves kor körül jelentkezik, amikor gyermekünk számára lényegesen kitárul a világ, hiszen a mozgástanulás által egyre több mindent lát és ér el, már kevésbé van szüksége szülői segítségre, és ez...
Terhesnapló12 - Lily: Várandósságom egy nyugisabb időszaka (34.hét)

Terhesnapló12 - Lily: Várandósságom egy nyugisabb időszaka (34.hét)

A 34. hetem már szinte tényleg csak a pihenésről szólt. Minden mozdulatot meg kell gondolnom, mert ez már nem megy úgy, mint a 2. trimeszterben. Gyakran kapkodok levegő után, a lábamat már nem tudom keresztbe tenni, néha már feküdni se kényelmes....
10 éve végeztek először gyermek szívtranszplantációt Magyarországon

10 éve végeztek először gyermek szívtranszplantációt Magyarországon

A kerek évforduló alkalmából a műtéten átesett gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás.
Egy kétéves kislány esett ki egy lakótelepi ház harmadik emeletéről

Egy kétéves kislány esett ki egy lakótelepi ház harmadik emeletéről

A háromgyerekes anya addig hagyhatta el a szobát, míg innivalót hozott a kicsinek Hajmáskéren.
Az újszülöttek tízparancsolata – részlet egy kisbaba naplójából

Az újszülöttek tízparancsolata – részlet egy kisbaba naplójából

Egy különös levél kering az interneten, mely egy csecsemő szempontjából mutatja meg a világot. A világot, amit az első pillanatokban (és még utána is, sokáig) a szülei jelentenek Neki. Vigyázat; a következő sorok szívfacsaróak és nem lehet...
15 furcsa babona a terhességről, amit sokan még ma is elhisznek

15 furcsa babona a terhességről, amit sokan még ma is elhisznek

Nem is gondolnátok, milyen sok babona látott már napvilágot. Sőt annyira beépültek a köztudatba, hogy a legkevésbé babonások is komolyan veszik némelyiket.
Kismamák komoly kérdéseire szakemberek válaszolnak komolytalanul – Ez pörög a neten! (Humor)

Kismamák komoly kérdéseire szakemberek válaszolnak komolytalanul – Ez pörög a neten! (Humor)

Lehet-e gyerekem 35 után? Átlagosan mennyi ideig vajúdnak a nők? Honnan lehet tudni, hogy mi a baba neme? Komoly kérdések kismamáktól, annál komolytalanabb szakértői válaszokkal. Humor 1 perces a várandósság jegyében… 
APÁK A TÉRRŐL – TÍZ TÍPUS, AKIVEL (LEHET, HOGY) TE IS TALÁLKOZTÁL MÁR

APÁK A TÉRRŐL – TÍZ TÍPUS, AKIVEL (LEHET, HOGY) TE IS TALÁLKOZTÁL MÁR

Ha kisgyerek van a háznál, nem megúszható néhány közös évad a játszótéren. Van, aki jól viseli, szívesen csacsog a többi szülővel, amíg a dedek randalíroznak, de olyan példányok is akadnak, akik szétunják magukat, miközben az év egy részében...
MÁR MEGINT NEDVES AZ ÁGY - a gyermekkori bepisilésről

MÁR MEGINT NEDVES AZ ÁGY - a gyermekkori bepisilésről

Biztosan sok édesanya számára ismerős ez a mondat. A gyermekek éjszakai ágybavizelése sok család éjszakáit és reggeleit tudja elrontani. Mi számít normálisnak, és mikor kell orvoshoz fordulni? Mit lehet tenni, hogy minden család reggele „éjszakai...
Ha meddőség, akkor PCOS és IR? Tehetek ellenük?

Ha meddőség, akkor PCOS és IR? Tehetek ellenük?

Azok a nők, akik szembesülnek a meddőség rémével, a legtöbb esetben ezeket a kifejezéseket hallják a nőgyógyászuk szájából: PCOS, inzulin rezisztencia. De mégis mit jelentenek ezek a betegségek? És hogyan küzdhet ellenük egy átlagos nő? A...
A SZOBATISZTASÁG NEM MINDIG SIMA ÜGY

A SZOBATISZTASÁG NEM MINDIG SIMA ÜGY

A szobatisztaság fontos fejlődési állomás a gyerek életében, akár lelki, akár gyakorlati oldalról közelítünk. A legfontosabb elméletekben, ahol szakaszokra bontják az emberi fejlődést, valami módon megjelenik ez, mint külön egység. Freud...
Összeköltözés? Biztos? Biztos!

Összeköltözés? Biztos? Biztos!

Tehát eldőlt. Vágjunk bele, bútorozzunk össze. Rendben. Akkor jöhet a feketeleves? Csak mert biztos, hogy akad pár apróság, amit még nem gondoltunk át. Lehet, jobb, ha ezt már csak akkor olvassuk, ha minden ingóságunk egy légtérben, kicsomagolva...
KELL AZ APA A SZÜLŐSZOBÁRA? A DÚLA VÁLASZOL

KELL AZ APA A SZÜLŐSZOBÁRA? A DÚLA VÁLASZOL

Évek óta az a trendi, ha apák a szülésnél könnyekre fakadva, a vajúdás hevétől megrészegülve fotózkodnak az újdonsült anya mellett. Ha egy apa úgy dönt, hogy mégsem óhajt ezekben az órákban a párja mellett lenni, mert nem tudna mit kezdeni...
Őszi fáradtság másképpen

Őszi fáradtság másképpen

A szeptember és október hónapok mindenki számára az év egyik legnehezebb periódusának bizonyul; a fáradékonyság tekintetében – ám ez fokozottan igaz a kismamákra. Most elmondjuk, meddig normális ez a kimerültség-érzés, és mit tehetsz ellene.
Hogyan várjuk a kistestvért?

Hogyan várjuk a kistestvért?

Az első gyermek a szülő figyelmének a középpontjában helyezkedik el, rengeteg időt, törődést és szeretetet kap. Ha útban van a második baba, akkor ez az idill számára megváltozhat. Amikor a kistestvér megérkezik nagyon megváltozik az egész...
Kétéves gyerekét tömte droggal az anya, majd magával is végzett

Kétéves gyerekét tömte droggal az anya, majd magával is végzett

Metadonnal tömte 23 hónapos kisfiát az anya, és végül magával is végzett írja a Mirror.
ÖRÖKMOZGÓKNAK VÉGTELEN TÜRELEM - Mi az az ADHD?

ÖRÖKMOZGÓKNAK VÉGTELEN TÜRELEM - Mi az az ADHD?

Izeg-mozog, hirtelen, indulatos, féktelen, figyelmetlen, halogató, szétszórt és szertelen.       A szüleit kimeríti, a tanárokat idegesíti, nem teljesít képességeinek megfelelően. E nehézségek hátterében gyakran egy olyan, figyelemzavarral és...
Amikor a szülésznő letörölte a vért a kisbaba homlokáról, megdöbbent… nem hitt a szemének…

Amikor a szülésznő letörölte a vért a kisbaba homlokáról, megdöbbent… nem hitt a szemének…

A Törökország fővárosában, Ankarában élő Ceyda Engin nemrég hozta világra első gyermekét, a kis Cinar-t. A nővér letörölte az újszülött homlokáról a vért, és nem hitt a szemének, amikor meglátta, hogy mi van a kisbaba homlokán: a baba a szeretet...
Terhesnapló12 - Lily: ...mikor majd megszületik, el sem fogom tudni képzelni nélküle az életem (33.hét)

Terhesnapló12 - Lily: "...mikor majd megszületik, el sem fogom tudni képzelni nélküle az életem" (33.hét)

Hosszas várakozás után elérkezett a babakocsi vásárlás ideje. Sok időbe telt, míg megtaláltam azt a kocsit amire azt mondom "ez igen, ez a mi babakocsink és ez olyan MI". Szerettem volna, ha színileg különlegeset választunk és funkcióban...
„A MEGOLDÁS AZ, HOGY AZ EMBER NEM FOGLALKOZIK MÁSOK VÉLEMÉNYÉVEL” – DOWN-SZINDRÓMÁS BABÁK A CSALÁDBAN

„A MEGOLDÁS AZ, HOGY AZ EMBER NEM FOGLALKOZIK MÁSOK VÉLEMÉNYÉVEL” – DOWN-SZINDRÓMÁS BABÁK A CSALÁDBAN

Szinetár Dóra kisfia, Benjámin, Down-szindrómával született. Ez a cikk nem róla, róluk szól. Hanem minden – vagyis inkább bármelyik – gyerekről, akiknél a 21-es kromoszóma egy darabja vagy egy egész példánya pluszban van. Aki egyike azoknak,...

Olvass tovább! 156. / 384 oldal

X
EZT MÁR OLVASTAD?