Waldorf-pedagógia
A Waldorf-pedagógia egy emberközpontú pedagógiai megközelítés. A módszer három fő szakaszt különböztet meg a gyermekek fejlődésében. A nevelés a gyermek korai éveiben a praktikus, gyakorlati tevékenységekre és a kreatív játékot támogató környezet biztosítására fókuszál. Az általános iskolában a hangsúly a tanulók művészi kifejezőképességének és szociális képességének fejlesztésére tolódik, fejlesztve a megértés analitikus és kreatív módjait. A középiskolában a kritikai gondolkodásra és az idealizmus elősegítésére koncentrálnak. Az egész megközelítés hangsúlyozza a fantázia szerepét a tanulásban, és fontosságot tulajdonít a szellemi, gyakorlati és művészeti elemek integrálásának.
-
Lépést tart a gyermekkor és a kamaszkor legfontosabb fejlődési fázisaival,
-
Az oktatás-nevelés harmonizáló hatást fejt ki, mely kihat az egész szervezetre, a test ritmusaira és működésére is.
-
Ösztönöz a fejlődéshez elengedhetetlen tapasztalatok megszerzésére, a gyermeket a mindenkori érettségének megfelelő kihívások elé állítja. Ezért:
- az alsóbb évfolyamokban a mozgásnak, utánzáson keresztül történő tanulásnak
- az első nyolc évfolyamban a tapasztalásnak, az érzelmeknek, a képi gondolkodásnak,
- a felső négy évfolyamban pedig az elvont gondolkodásnak, a törvényszerűség felismerésének van kiemelt szerepe.
-
Nemcsak a gyermeken belüli erőket egyensúlyozza ki, hanem másokhoz és a világhoz való viszonyát is.
-
Törekszik arra, hogy minden egyes gyermekben a lehető legoptimálisabb mértékben bontakoztassa ki a benne rejlő lehetőségeket. Ez minél kevesebb korlát és a lehető legnagyobb tudatosság együttes fennállása mellett érhető el.
-
Hangsúlyt fektet arra, hogy
- az osztály különböző képességű tanulókból, csoportokból tevődjön össze
- a különböző tanulási formák összhangban legyenek:
közvetlen tapasztalat
szociális interakció (beszélgetések, egymásra figyelés, csoportmunka)
önálló munka
-
A gyermek fejlődésének kulcsfontosságú szakaszait figyelembe véve jelentős mértékben megváltoznak az oktatás fő hangsúlyai, új tanulási módszerek és tevékenységek kerülnek bevezetésre.
„A fejlődés nem egyenletes és folyamatos: gyakran krízisek osztják szakaszokra.
A különböző élethelyzetekben gyakran jelentkezik súrlódás, ellenállás, összeütközés.
Ezek az időszakok gyakran tanulási nehézségekkel, viselkedési zavarokkal, szorongással stb. járnak. Ez természetes, e nélkül a fejlődés passzívvá válna, nem lenne szükség irányításra. Ha azonban az egyén ellenállásba ütközik, ez ösztönözni fogja, hogy véleményt nyilvánítson, tudatosan irányítsa életét, éljen a jogaival, felébredjen, vagyis fejlődjön.”
A tanárnak sok lehetősége nyílik arra, hogy
- felgyorsítsa vagy visszafogja a tanulás tempóját,
- megváltoztassa az értelmi, érzelmi és akarati tényezők egymáshoz viszonyított hangsúlyát,
- külön egyénre szabott anyagokat használjon, differenciált feladatokat adjon.
A tanár személyes példamutatásával, tekintélyével jelent nevelő erőt a gyermekek számára.
Az osztálytanító nyolc éven keresztül irányítja gyerekeit, így lehetősége nyílik az alapos megismerésre, ami a munka alapvető feltétele.
Az osztálytanító az alsó (1-4. oszt.) és a közép (5-8. oszt.) tagozaton minden olyan tantárgyat tanít, amely a főoktatás részét képezi.
Lehetőség szerint szaktárgyakat is tanít: kézimunkát, művészeti jellegű tárgyakat, esetleg idegen nyelvet.
Azáltal, hogy mindent tanít a világ egységét is szimbolizálja, mintát nyújt a gyerekek számára.
Munkájában azonban nem a tananyagnak, hanem a gyermeki személyiségnek kell a középpontban állnia. Ezért fontos, hogy jól ismerje a gyermekek temperamentumát, és képes legyen a tananyagot saját tapasztalatain átszűrve a gyermeki igényekhez igazítani.
A gyerekek 7-14 éves elsajátítják az alapvető tanulási készségeket, kialakul, fejlődik intellektusuk, a közvetlen tapasztalatokra támaszkodnak.
Ebben az időszakban a tanítás a gyermek érzéseire támaszkodik. Nagyon fontos, hogy a gyermek azonosulni tudjon azzal, amit tanul. Elsődleges cél a képességek (ki)fejlesztése, nem a lexikális tudás megszerzése A képzelőerő és a képekben való ábrázolás játssza a legfontosabb szerepet abban, hogy a tanulás személyes, belső tapasztalattá váljék.
Ezenkívül még a művészetek segítségével gyakorolhatunk hatást a gyermek érzéseire.
„A tantárgyak és a tananyag struktúrája nem egy-egy szaktudomány belső logikájához igazodik, hanem ahhoz, hogy egy-egy életkorban a gyermekek testi-lelki-szellemi fejlődését mikor mi segíti elő.”
Az antropozófiai alapokon álló Waldorf-pedagógia más pedagógiáktól eltérően viszonylag későn, a 12. életév körül tartja megfelelőnek a gyermekek intellektuális képességeinek fejlesztését.
A Waldorf-iskolákban késleltetett az olvasástanítás. Mivel a gondolkodás a konkrét műveletektől a fogalmi műveletek felé fejlődik, az ember a mozgástól és a gesztusoktól halad a festésig, a rajzolásig (képekig) majd az írásig, csak ezután jut el a fogalmi gondolkodáshoz, az olvasáshoz. (Ezeket a tényeket a modern pszichológia és pedagógia igazolta.)
Waldorf iskolákban a közismereti tárgyak oktatása epochális, ciklikus rendszerben történik. Epochákban, korszakokban folyik a tanítás, ez azt jelenti, hogy három-négy héten keresztül a tanítás első két órájában, az ún. főoktatás keretén belül folyamatosan ugyanazzal a tantárggyal foglalkoznak. Így lehetőség nyílik a tantárgyban való alapos elmélyülésre, az egyéni fejlődési ütem figyelembe vételére.
Az epochák sorrendjének tudatos megválasztásával törekednek az emlékezés-felejtés helyes ritmusának kialakítására.
Az osztálytanító szabadsága és felelőssége, hogy az epochák sorrendjének felállításával valamint az egyes tárgyakon belül a feldolgozandó témakörök megválasztásával a lehető leghatékonyabban segítse az általa kísért gyermekközösséget.
A főoktatás ritmusa, belső rendje és különböző tevékenységi formái elsősorban arra irányulnak, hogy saját maguk fedezzék fel a különböző ismereteket (ne pedig kívülről kapják).
A főoktatás három részre tagolódik. Az első a ritmikus rész, amelyben beszélgetőkörök működnek, majd különböző mozgások, ritmusok, versek, dalok és hangszerek segítségével a gyerekek felkészülnek tanulásra. Ezek a ritmikus játékok és beszélgetések segítenek az egymásra figyelés képességeinek kialakításában.
A második részben történik a hétköznapi értelemben vett tanulás: ismétlés, gyakorlás, új ismeretanyag, epochafüzetek készítése (l. később).
A főoktatást egy életkornak megfelelő mese, vagy történet zárja le (harmadik rész).
A mozgás az iskolai nevelés egészét átszövi: megjelenik a főoktatás és a szakórák ritmikus részében, a testnevelés órákon és a játék során is. (A testnevelés órák törzsanyaga a legtöbb iskolában az ún. Bothmer-gimnasztika adja, amely életkoroknak megfelelő játékokkal, speciális gyakorlatokkal fejleszti a gyerekeket. A játékok során nem egymás legyőzése a cél, hanem sokkal inkább a közösségben való együttműködés, saját erők, tehetségek kipróbálása.)
A mozgásban az érzelem nyilvánul meg.
„Mindent mozgat a Nap, a világ tőle táncol,
ha nem mozogsz te is, az egészből hiányzol.”
Mivel az osztálytanítói időszakban, (7-14 éves kor között) a gyermekek elsősorban érzelmileg közelíthetőek meg, ebben az életkorban kiemelt jelentősége van a művészeteknek. Az éneklés, a hangszeres zene, az euritmia (mozgásművészeti ág: vers, zene, mozgás/tánc), a festés, rajzolás, agyagozás stb. lehetővé teszi a napi alkotómunkát. A művészeti munka során a tanulók megtanulják saját és mások munkájának tiszteletét. Gyakran nyílik lehetőség arra, hogy a gyermekek tudásukat koncerteken, kiállításokon, előadásokon mutassák be.
Hangsúlyos az idegennyelv oktatása. A nyelvtanulás kezdetben játékos formában, verseken, mondókákon, énekeken keresztül történik, az írásbeliség kilenc éves kor után jelenik meg.
Az idegen nyelvek nyelvtanával a középtagozaton foglalkoznak a gyerekek. A nyelvórák során más népek kultúrájával, lelkiségével találkozhatnak a tanulók. Cél, hogy örömmel és bátran használják a tanult nyelvet.
A tantervben a kézműves, a művészeti és az intellektuális tárgyak aránya kiegyensúlyozott.
A Waldorf-iskolában nincsenek tankönyvek.
Nagyalakú, sima lapú füzeteket használnak a gyerekek, amelyekbe az osztálytanító vezetésével, maguk készítik el "könyveiket", ezekből tanulnak (epochafüzetek).
Az órai témakörökkel kapcsolatosan írnak, rajzolnak.
Ötödik osztálytól kezdődően kapnak olyan feladatokat, amelyek során egy-egy kérdésnek önállóan utána kell járniuk, és az elvégzett munkáról be kell számolniuk a többieknek.
Az epochafüzetek készítése elősegíti a tudás elmélyülését, megmozgatja a gyerekek képzelőerejét, gondolkodását.
A tankönyvek hiánya lehetőséget ad az osztálytanító számára, a kreatív és a gyerekekhez alkalmazkodó tanításra, valamint arra, hogy önálló kutatásra és gondolkodásra ösztönözzön.
Az alsó tagozaton kevés házi feladatot kapnak a gyerekek, az első osztályban szinte egyáltalán nem, a további osztályokban növekvő mennyiségben az életkornak megfelelően. Ezeknek a feladatoknak a fő céljuk, hogy a belső motivációra épülve kialakuljanak az otthoni szokások.
Számonkérés a hagyományos értelemben véve nincsen, aki nem készíti el feladatát, annak következő alkalomra be kell pótolnia.
Középtagozaton egyre több önálló feladatot kapnak a gyerekek (például: kutatómunka, kiselőadás, füzetmunka).
A különböző tantárgyakból tudáspróbák, előadások alkalmával mutatják be megszerzett tudásukat. A dolgozatokat, beszámolókat a tanár szövegesen, pontszámokkal, vagy kb. hatodik osztálytól százalékosan értékeli.
Lehetőség van egyéni foglalkozásra és tehetséggondozásra.
A tanárok nem azt tudatosítják a gyermekben, hogy mit nem tud, hanem a sikeresebb képességekre támaszkodnak, így fejlődik pozitív én-képük. Törekednek a gyermekek egymás közötti versenyeztetésének megszüntetésére.
Nincs osztályozás, bukás. A feleltetés helyébe az együttes tevékenységben való részvétel lép.
A gyerekeket saját magukhoz viszonyítva, egyéni fejlődésük alapján ítélik meg.
A Waldorf-bizonyítvány szöveges értékelése az iskolaév alatt elért fejlődést, illetve annak nehézségeit tartalmazza, és ennek megfelelően tanácsokat ad a további munkához.
Év végén a tanulók állami és Waldorf-bizonyítványt kapnak.
Az iskolai végzettséget tanúsító (a közoktatásban használatos) dokumentum igazolja a tanulmányi kötelezettségek teljesítését, valamint értesít arról, hogy a gyermek felsőbb osztályba léphet-e.
A szöveges értékelést iskolaváltás esetén – a szülő kérésére – osztályzatokra lehet váltani. Ezzel azonban a gyermek teljesítményét nem önmagához, hanem külső, objektív követelményekhez mérjük.
A továbbtanulóknak a 13. évfolyamon van lehetőségük arra, hogy tudásukat a választott szakiránynak és a vizsgakövetelményeknek megfelelően rendszerezzék, illetve kiegészítsék, majd érettségi-felvételi vizsgát tegyenek.
