- Jó napot kívánok. Nekem egy nagyon, nagyon szörnyû problémám van. Nekem van egy végtaghiányos fiam, aki tizenöt éves múlt.

- Igen meg a lába, a bal lábából is térd alatt a lábszár rövidebb, a lábfej is kisebb és el van deformálódva. Hát egész nehéz a járása, meg hát gond a cipõ, meg minden.

- A bal keze könyék fölött, a jobb keze pedig az alkar rövidebb. Ott hiányzik az orsócsont és két ujja van amit ollószerûen tud használni. De õ ezzel nagyon ügyesen ír. Hála istennek nagyon jól használja azt ami van neki. Én tanácsot szeretnék kérni és ezért hívtam önöket. Nagyon tanácstalan vagyok. Attól fogva miután a Tibi megszületett nekem nem mondták meg, hogy sérült gyermekem fog születni.

- Igen. Ezt azért gondolom, hogy lehetett, mert mikor belsõ vizsgálat megvolt, ez a vérvétel, ez az AFP az ott már rendellenességet mutatott.

- Nem mondták meg. Ezt utólag a védõnõ mondta meg, amikor már a Tibi megszületett.

- Hát ezt így most már nem tudom megmondani. Akkor dönthettem volna. Nem miattam, hanem a gyermek miatt, mert ezt az életet neki kell élni. Ami rettenetesen nehéz. Engem csak az bánt nagyon, hogy akkor mondta az orvos miután, Budapesten a Szabolcs utcában született a Tibi, akkor azt mondták, hogy sajnos úgy néz ki, hogy más belsõ rendellenesség is lehet. Hát ami jelentkezett is. Ilyen hormonhiány, meg egyéb olyan ami visszafordíthatatlan, nem gyógyítható.

- Mikor pici volt akkor fitymaszûkület, meg a herék a hasfalban voltak, tehát meg kellett mûteni. És akkor úgy tûnt, hogy minden rendben van. Most ugye mikor már tinédzser lett, hogy nem férfiasodott, tehát mindig kérdezte, hogy az õ hangja nem mutál, meg nem szõrösödik, meg hát a hímvesszõje nem fejlõdött.

- Hát ez nagyon. Hát lelkileg teljesen. Mindig azt mondja anya egy ép testrészem nincs. Egyébként egy nagyon okos, egy nem is tudom egy nagyon szeretem na és hát ezzel együtt, meg mindennel együtt, de hát neki. Nem az a lényeg, hogy én mit érzek, hanem az, hogy õ ezt hogy éli meg.

- Hát én inkább arra gondoltam, én azóta mindig erre gondolok, hogy miért nem mondták meg nekem, hogy nem tudtunk mi erre felkészülni. Mikor megszületett utána rá egy napra tudtam meg. Még akkor azonnal se mondták meg. Hogy miért nem mondták meg, hogyha én ezt tudtam volna, hogy õ most ne szenvedjen ezért. Most nemrég láttam tévében egy olyan esetet ahol szintén az anyukának nem mondták meg, hogy sérült gyermeke születik és beperelte a kórházat.

- Igen. Erre gondoltam. Ugyanis nagyon szegények vagyunk. Nem tudom azt megtenni, hogy mondta az orvos, hogy egy méregdrága kezeléssel valamit lehetne segíteni. Tehát.

- Én arra gondoltam, hogy valamivel pótolni a fiamnak azt, hogy annyi minden hogy hiányzik neki, annyi nehézségen megy keresztül, annyi, de annyi bánat éri naponta, és akkor még a betegség és nem tudunk segíteni. Mert amíg anyagilag úgy álltunk mi addig utaztunk vele Budapestre hetente többször is. Jártunk gyógytornára, uszodába, ortopéd orvoshoz, még a mai napig odajárunk. Tehát amit tudunk megteszünk.

- Hát annyiban igen, hogy anyagilag, hogy nem kellene mindig azt hallania, hogy ezt most azért nem tudják megcsinálni, mert nincs rá pénzünk.

- Hát én bízom benne, hogy valamit segítene.

- Igen hosszadalmas.

- Igen.

- Hogy megéri-e, vagy nem azt nem tudom. Csak azt tudom, hogy az aki olyan anyagi helyzetben van mint mi, akinek ezer forint számít, a napi megélhetésünk, meg egyéb, hogy ott azért számítana, jelentene valamit. Hogy megéri-e? Hát ezt nem tudom. Pótolni semmit nem lehet, de valahogy nem tudom, egy protézis ami jobb, ami használható több százezer forintba kerül például. Valahogy most úgy érzem, hogy valamit tennem kell, hogy tanácsot adni, hogy egyáltalán hogy kell ehhez vagy hova forduljak, hogy kell ezt kezdeni? Egyáltalán, hogy tényleg érdemes-e.

-Dósa Ágnes orvosjogász.: Hát nagyon meg kell gondolni. Ugye az általános elévülési idõ az öt év. Igaz, hogy a tudomásszerzéstõl számít, de én azt gondolom, hogy itt azért nagyon kétséges, hogy lehet-e azt bizonyítani, hogy tizenöt évig nem került arra sor, hogy átgondolja a szülõ, hogy mi az oka annak, hogy ilyen helyzetbe került. Tehát én ezt elég bizonytalannak látom ennek a kimenetelét.

Dósa Ágnes orvosjogász.: - Hát igen. Tehát az elévülési idõ eltelte miatt anélkül, hogy vizsgálná érdemben az ügyet.

Dósa Ágnes orvosjogász.: - Egy ilyen kártérítési perben ugye a kárt kell bizonyítani, tehát hogy végtaghiányos a gyerek, ami ugye nem okoz nehézséget.

Dósa Ágnes orvosjogász.: - De azt a bíróság elrendeli és a bíróság beszerzi az orvosszakértõi véleményt. Ami problémás az okozati összefüggés bizonyítása, meg az, hogy valóban mulasztás történt az orvosok részérõl, de ez egy elég gyakori kártérítési tényállás. Egyébként a magyar Legfelsõbb Bíróságnak is van erre vonatkozóan kialakult gyakorlata. Nagyon érdekes egyébként, hogy ilyenkor úgy szokták, külföldi gyakorlatban is, hogy a gyerek is bead kártérítési kérelmet, meg a szülõ is.

Dósa Ágnes orvosjogász.: - Külön, külön egy kicsit más jogalapon. És nagyon érdekes, hogy nem szokták elfogadni a gyereknek a kártérítési igényét, mert hiszen azt mondják, hogy ugye a gyerek szempontjából itt az a választási lehetõség, hogy ha a szülõt idõben tájékoztatják és idõben tudomást szerez errõl, akkor végrehajtják az abortuszt és õ nem születik meg. Na most, hogyha kimondjuk azt, hogy azért kártérítés jár, hogy megszületett, akkor ezzel az emberi élet értékét vonjuk kétségbe. Ugye a szülõk részérõl más a helyzet, mert ott azt lehet mondani, hogy a fogyatékos gyermek nevelésével járó többletköltségek az az a kár, amit a bíróság megtérít.

Dósa Ágnes orvosjogász.: - De hogyha észreveszik idõben a rendellenességet, akkor nem az a következmény, hogy õ nem fogyatékosan születik meg, hanem az, hogy õ nem születik meg.

Dósa Ágnes orvosjogász.: - De hogyha ezt kimondjuk, hogy azért, mert fogyatékosan született és jobb lett volna, hogyha meg se születik, akkor ezzel az emberi élet értékét vonjuk kétségbe. Tehát egy nagyon szilárd kialakult bírói gyakorlat van erre külföldön, hogy nem fogadják el a gyerek részérõl a kártérítést. A szülõk részérõl igen, hogyha kimutatható, hogy valóban mulasztást követtek el, föl lehetett volna ismerni, ott volt a teszt, mutatta, de nem törõdtek vele. Én nem gondolom egyébként ebben az ügyben, hogy itt arról lett volna szó, hogy nem mondták meg, hanem talán inkább arról, hogy nem észlelték.

Dósa Ágnes orvosjogász.: - Hát be kell szerezni a kórházi dokumentációt és ott vannak a laborvizsgálatok eredményei, az ultrahang vizsgálat eredményei. Gondolom az tizenöt évvel ezelõtt is volt. Egy szülész igazságügyi orvosszakértõnek kell megítélni aki maga is minden nap ilyen vizsgálatokat végez, hogy azon a gépen, abban az állapotban jól végezték-e el a vizsgálatokat, kellõ idõzítéssel és hogy föl lehetett-e volna ezt ismerni.

Dósa Ágnes orvosjogász.: - Hát hosszú éppen azért, mert a bizonyítás nagyon nehéz. Bíróság elrendel szakértõi bizonyítást. Akkor azt, az egyik fél akire kedvezõtlen nyilván vitatni fogja, akkor elrendel másikat.

Dósa Ágnes orvosjogász.: - Sok év.

Dósa Ágnes orvosjogász.: - Én találtam olyan legfelsõbb bírósági döntést Magyarországon, ahol érdekes módon a gyereknek is megítélte a Legfelsõbb Bíróság a kártérítést.

Dósa Ágnes orvosjogász.: - Azt hiszem és nem vagyonit is. Ez borzasztó érdekes, mert ez tényleg eltér a nemzetközi gyakorlattól. De hát ugye itt mindig attól függ, hogy tényleg azt föl lehetett-e ismerni és az orvos mulasztott-e. Mert ha például a szülõ nem járt el rendesen a vizsgálatokra akkor ugye nincs mulasztás az orvosok részérõl. Tehát ezt így elõre nem lehet megmondani, ezért kell ezt a borzasztó hosszadalmas és bonyolult bizonyítást lefolytatni. És a másik ami problémás, hogy nagyon nehezen megfogható a nemvagyoni kár.

Dósa Ágnes orvosjogász.: - Tehát ami nem forintosítható. Tehát nem arról van szó, hogy kell neki kerekes szék, meg át kell alakítani a lakást, meg külön fürdõszoba, hanem az, hogy az a lelki hátrány, amit õ elszenved. Na most ezt forintosítani ezt borzasztó nehéz és hogy a bíróság hogyan mérlegeli az összes körülményt és hogyan állapítja meg, ezt elég nehéz elõre megjósolni. De a beteg és a kórház közötti jogviták rendezésének van egy viszonylag új módszere. Ez az úgynevezett közvetítõi eljárás, ami a megegyezésre épül. Tehát amikor tekintettel arra, hogy a kártérítési eljárás az hosszú, sokba kerül, nagyon megterhelõ mind a két fél számára, lehet azt választani, hogy leül a beteg és a biztosító, a kórház, ennek van egy eljárási rendje és megpróbálnak peren kívül megegyezni. Törvényi szinten szabályozott eljárás, az igazságügyi szakértõi kamarák viszik ennek az adminisztrációját. Még nagyon új, tehát tapasztalatokról nem lehet beszélni, de általában a kártérítési eljárásokban lehet, hogy ez egy kedvezõbb módja lesz a vitarendezésnek, hogy szakképzett közvetítõ, aki azt tanulta, hogy hogyan kell ellentétes érdekeket összehozni. Tehát nem jogban járatos, hanem ennek a pszichológiai.

Dósa Ágnes orvosjogász.: - Az. Ugye ez most Nyugat-Európában nagyon divatos, a mediáció a jog mellett és talán ezen a területen ez tud elõrelépést hozni.

- Én egy nagymama vagyok. Van egy kilenc hónapos unokám. Semmi gond nem volt a fejlõdésével olyan hat és fél, hét hónapos koráig és akkor csak egyszerre elválasztotta magát, mert addig még néha, néha szopott. Kétszer, reggel, este, meg néha délben amikor eszébe jutott és akkor elválasztotta magát durván egy hét alatt és azóta megállt a fejlõdése. Írtak fel mindenféle tápszert, nem fogadja el, fõzelékeket eszik jobbára, zöldséget, de elégedetlen a gyerekorvos vele, hogy nem fejlõdik.

- Nem. Nem.

- Hét hónapos korától nyolc hónapos koráig tíz dekát hízott egy hónap alatt, de közben kijött három foga és akkor most megint egy hónap alatt negyven dekát hízott.

- Hét kiló ötven deka.

- Én is azt mondom. Én csak azért kérdezem, mert a lányom van kétségbeesve.

- Igen. Föláll, megy.

- Nagyon sokat mozog.

- Három harminccal.

- Nem, a lányom az egész pici koraszülött volt. Õ egy évesen volt nyolc és fél kiló. Én mindig ezzel vígasztalom õt.

- Nem, nem, semmiképpen. Próbáltuk már, hogy kekszet is tettünk bele, kiflit. Egyszerûen nem hajlandó megenni kiköpi. Nem is evett soha tápszert. Hát itt a gyerekorvos mindig fölírja, a lányom becsületesen mindig kiváltja, mindig másikat, mert hát ha ezt nem fogadta el akkor a másikat, de egyszerûen kiköpi és inkább nem eszik. Akkor ugye õ az evés körül központosít, hogy dehát enni kell és akkor ezt megpróbálom, azt megpróbálom, és a vége mindig a tea.

- Joghurtot, krémtúrót azt eszik.

- Sajtot is eszik ezeket a krémsajtokat. Mondom én nem aggódom csak hát õt szeretném megnyugtatni, hogy nem katasztrófa, mert a doktornõ itt, a gyerekorvos az mindig a tápszert, a tápszert, hogy adja neki a tápszert.

-Szamosfalvi Imre gyermekorvos: Pedig ez soha nincs így. A fejlõdés mondhatni periódusokban zajlik a gyerekeknél és ez a késõbbi idõpontokban is megfigyelhetõ. Tehát három, négy, ötesztendõs korban, vagy nyolc, tíz esztendõs kor körül olyan idõszakok amikor sem magasságban, sem súlyban nem fejlõdik olyan nagyon nagy tempóban a gyerek. Tehát nem lehet egy egyenes vonallal jellemezni egy grafikonon a gyerekeknek a fejlõdését. Na most itt miközben hallgattam a nagymamának az elbeszélését, hogy hogy is fejlõdött ez a gyerek, úgy meglepõdtem rajta, hogy hát tulajdonképpen egyetlen hónap van amikor csak száz grammot gyarapodott a gyerek és a következõ hónapban már újra négyszáz grammot. Na most ebben az esetben, ha az én gondozásomban lenne ez a pici, akkor egy néhány alapvizsgálatot megcsinálnék.

Szamosfalvi Imre gyermekorvos.: - Nagyon alapvetõ dolgokat. Vérszegénység irányában, esetleg egy vizeletvizsgálatot megcsinál az ember gyerekorvosként, hogy biztos lehessen benne, hogy valami alapvetõ probléma, esetleg egy olyan krónikus fertõzés nem játszik ebben a megingásban szerepet, amelyik késõbb veszélyeket jelenthet a gyerek számára, de ez csak nagyon zárójelesen jegyzem meg, tehát én azt gondolom, hogy ennek a gyereknek nincs igazán semmi különös baja, de az kevés, hogy én azt gondolom. Ezt bizonyítanom is kell tulajdonképpen a maga és a szülõ számára is. Nos hogyha ezek megtörténtek és ezek nem mutatnak ki semmiféle kóros eltérést, akkor hát megpróbálnám valahogy kivenni a centrumából az aggódásnak azt, hogy akkor most mennyit eszik, hogy eszik, mint eszik. Ugyanis a nagyobb fele a bajnak ezután következik ebben, a gyereket így rá lehet szoktatni arra, hogy az evés az egy kínos kötelezettséggé váljon a számára. Amit én borzasztó nagy bajnak tartok a gyerekeknél és a sovány, a súlyfejlõdésben visszamaradott gyerekeknek az eseteiben az esetek 90 %-ban, de van még magasabb százalékban ezt találja az ember. Tehát nincs a gyereknek igazándiból semmi baja, csak az étkezésnek a normális ritmusa egyszerûen elvész és valami tortúrává kezd válni úgy a szülõ, mint a gyerek számára és ezt kéne valamilyen úton, módon kikapcsolni. Elérni azt, hogy leteszem a gyerek elé az ennivalót, etetem. Tehát nem csak arról van szó, hogy na itt van, aztán amennyit tudsz megeszel belõle, mert hát egy kilenc hónapos gyerek azért még nem eszik olyan nagyon ügyesen.

Szamosfalvi Imre gyermekorvos.: - Tehát segítenem kell neki az étkezésben. Esetleg én kanalazom neki az ennivalót, de nem erõszakoskodom vele semmiféleképpen és nem tartom naponta számon, hogy hány kalóriát fogyasztott el. Megintcsak azt mondom, hogy példaként próbálja meg valaki azt végiggondolni, hogy melyik családtagja van a gyerekén kívül, akinek megpróbálja meghatározni, hogy mennyit egyen meg.

Szamosfalvi Imre gyermekorvos.: - Azon kell elgondolkodni, hogy hallja a mama, meg hallja a nagymama, de vajon azt hallja-e, amit a doktornõ mond, illetve mondani akar nekik. Ilyenkor minden egy kicsikét eltorzul a gyerek étkeztetése körül. A doktor néni azt mondja, hogy egyen tápszert. De hát azért, hogyha a gyerek megeszik egy fõzeléket amiben fehérjepótlás is volt, eszik joghurtot, nagyon sokféle táplálékot felsorolt a nagymama én nem hiszem, hogy a doktornõ mereven ragaszkodik hozzá, hogy az õt nem érdekli, hogy ezen kívül mit eszik, de ennyi, meg ennyi tápszert el kell fogyasztani a gyereknek. Családonként változóak a táplálkozási szokások. Ahhoz valamilyen úton, módon idomulnia kell akár már a hét, nyolc, kilenc hónapos kortól kezdve a gyerekeknek. Tehát nem lehet olyan egységes sémát fölállítani, hogy márpedig egy kilenc hónapos gyereknek X, vagy Y mennyiségû tápszert el kell fogyasztania. Olyan ételt kell fogyasztania, amiben benne van annyi kalória, fehérje, szénhidrát, zsír és vitaminok, meg ásványi sók természetesen amennyi benne van abban a tápszerben. De, hogy ezt tápszernek kell nevezni ez valószínû, hogy valami félreértése a szülõ, illetve a szülõ és a nagymama és a doktornõ között.