Vendég a háznál
2001.március. 6.
Kossuth rádió, 13.05
Mv.: - Nehéz az elfogulatlanság látszatát keltve könyvet ajánlani,
fõként ha már jó 20 éve valamelyest ismerem is a szerzõt és hát
nemcsak ismerem. Igen tisztelem és nagyon kedvelem. Ennél azt hiszem
persze a szerzõnek nehezebb kínálnia a maga szellemi portékáját,
de neki mégiscsak dolga, hiszen azért írt, hogy minél többen olvassák.
Vekerdy Tamás pszichológus: - Ez ugye, hogy úgy mondjam rádiós könyvecske,
mert ez két-három percben.
Mv.: - Jegyzetek - hangzottak el korábban.
V.T.: - Igen. Két-három percben néhány éven át péntek reggelenként
a Bartók Rádión és nyári rendezkedés közben azt vettem észre, hogy
ezek bár 92. és 95. között hangzottak el, ma is aktuálisak. Ezért
összeraktam õket, már amit megtaláltam belõlük, egy kis kötetecskében
és ugye három része van ennek a kötetnek, az egyik a létezés technikái
- hogyan bírjuk ki azt, hogy vagyunk és mindennap rohangálnunk kell,
a másik rész talán a legterjedelmesebb a korunk. Mi történik velünk
ma itt és errõl mit kell gondolunk, pontosabban én mit gondolok
róla és a harmadik rész pedig a gyerekekrõl szól, a gyerekek jogairól,
a gyerekek iskoláiról a gyerekek óvodáiról és én úgy gondolom, hogy
azt képzelem, hogy talán ez van akit érdekel. A fiatalabb generációban
is vagy legalábbis így tapasztaltam, a középkorúakban is. Mindnyájan
kíváncsiak vagyunk arra, hogy egymásnak mit tudunk mondani korunkról.
Korunk Magyarországáról, önmagunkról. Ha ez így lenne nagyon örülnék,
de természetesen a szerzõ soha nem tudhatja, hogy mire számíthat
könyvével. Ez benne a kínálat, hogy így egész röviden mondjam, aztán
aki akarja nézze meg.
Mv.: - Ez a könyv ez nem gyermeket nevelni segít, nem önmagunkat
megérteni segít, tehát nem hogy úgy mondjam egyfajta recept bármihez
is, de aki Vekerdy Tamásra kíváncsi, tudni akarja, érteni akarja
azt a világot ami az övé az biztos, hogy sok értéket talál ebben
a könyvben.
V.T.: - Ez kedves, hogy ezt mondja és jó lenne, ha így lenne.
Maga a cím, Lélekjelenlét ez valami olyasmi, hogy lelkünkkel legyünk
jelen a pillanatokban. Tudjuk mindig, hogy mi kik vagyunk, és a
világ micsoda abban a percben, legalábbis ezt nem tudhatjuk persze
teljesen. Tegyünk erõfeszítést, hogy jelen legyünk a saját létünkben
és én ezt valóban fontosnak tartom.
Vekerdi Tamás: Lélekjelenlét címû könyvébõl:
- Nyert vagy veszített. Soha még abból gyereknek kára nem származott,
legalábbis az én tapasztalatom és ismereteim szerint ha egy kicsit
késõbb kezdte el az iskolát mint ahogyan megérett rá. De sok baj
van akkor - különösen manapság, ha a gyerek túl korán megy az iskolába.
Ilyenkor nem az történik ugyanis, hogy az elsõ egy-két évben nehezebben
boldogul de aztán majd csak megérik, majd csak belelendül. Nem.
Nem, hanem ameddig iskolába jár 8-10-12 évig vagy még tovább, hurcolja
magával a túl korai indulás terheit. Sohasem éri el a képességeinek
valóban megfelelõ teljesítményt. És ez különösen kamaszkorra kétségbeesésbe
is kergetheti. Ha ezeket a gyerekeket akár harmadikos, vagy negyedikes,
netán ötödikes, hatodikos vagy hetedikes korukban vagy akár erre
is tudok példát, a gimnázium elsõ vagy második osztályában évvégi
buktatás nélkül visszatelepítjük egy évvel alacsonyabb osztályba,
tehát korrigáljuk a gyerek túl korai beiskolázását, a legtöbbször
meghökkentõ, hihetetlen eredményeket érhetünk el. Az eddig rossz
tanuló vagy nagy kínnal, keservvel gyengécske, az iskolát utáló
magatartászavarokkal küzdõ gyerek élete mintegy kisimul, jobb tanuló,
sõt jó tanuló lesz. Megnyugszik és az iskolát vagy legalábbis az
iskolábajárást is megszereti, már amennyire manapság megszerethetõ.
Beilleszkedik kortársai közé és egyszer csak barátai is lesznek,
ha eddig nem voltak. Ne küldjük hát gyerekeinket túl korán iskolába.
A rugalmas beiskolázás érvényben lévõ rendelkezései szerint csak
azokat a gyerekeket kell beiratni elsõ osztályba akik ez év május
31-ig betöltik hatodik életévüket. De a szülõk kérésére ennél késõbbi
idõpontban született gyerekek is beirathatók. Netán még olyanok
is akik hatodik életévüket csak októberben töltik be. Ha egy külön
vizsgálaton iskolaérettnek bizonyulnak. Helyes ez a rugalmas szabályozás.
De vigyázzunk, úgy általában inkább azt tanácsolhatjuk, hogy azt
vizsgáljuk meg gondosan nem akarjuk-e májusi, áprilisi, márciusi
netán februári születésû gyerekeinket még egy évre felmenteni a
kötelezõ iskolábajárás alól, mert erre is van lehetõség. Már csak
azért is, hogy ne õk legyenek a legfiatalabbak az osztályukban.
Ha egy gyerek egy évvel késõbb megy iskolába nem veszít, hanem nyer
egy évet az ebben az életkorban még legfejlesztõbb tevékenység a
szabad játék számára. Persze nagyon reméljük, hogy az óvoda ha még
egy évre ott marad a gyerek nem játszik vele iskolásdit.
- El kellene már egyszer mondanom, hogy az óvónõk azok óvónõk.
Én szerintem azért vannak, hogy a kisgyerekekkel játszanak, bizonyos
dolgokra rászoktassák és ne óvónénist játsszanak. Nekem van egy
fiam aki most már 28 éves lesz. Nem az volt a gond vele, hogy menjen-e
iskolába vagy ne, hanem kisegítõ iskolába akarta az óvónõ beíratni
a fiamat.
Mv.: - Mert, mi volt a probléma?
- Mert ugye volt ilyen, hogy sormintát kellett csinálni egy füzetbe.
A szomszédék Peti fiának három füzet volt teleírva a miénkben volt
összesen 3,5 sor. Aztán egy idõben mesélte nekem, hogy nagyon utálja
az elkódorgott libákat. Aztán hogy azok micsodák? Hát mert hogy
volt valami szemléltetõ eszköz az óvodában ilyen baromfiudvar és
a lyukon kiszöktek a libák és hogy a róka hányat kapott el a nádasba.
Mv.: - Ez volt a matematika foglalkozás.
- Igen, és õ ezt rettenetesen nem szerette. Meg olyan is volt, hogy
kosarat kellett volna gyurmázni és neki nagyobb kedve volt a kígyóhoz.
Na most ettõl õ valami teljesen más volt, eltért a többitõl és hát
kisegítõ iskolába akarták iratni. Nem engedtük. Na most a fiam õt
azonnal fölvették a Közgazdasági Egyetemre ahol kiváló minõsítésû
diplomája van. Most a világ legjobb üzleti iskolájába jár.
Mv.: - Gratulálok.
- És szóval egyszerûen nem tudom megérteni nagyon sok anyukának
van ilyen problémája, és csak azért mert az óvónéni ilyet csinál
és hogy ha annak idején mi hallgatunk rá, akkor nem is tudom, akkor
valami, akkor hol tartanánk.
Mv.: - Nagyon rossz idõben járt a fia óvodába, mert az volt azaz
idõszak amikor nagyon divatban volt, hogy az óvodából kisiskolát
csináljanak. Hála istennek az utóbbi idõben ez a tendencia már visszaszorult
és ma már csak nagyon-nagyon kevés és hogy mondjam elmaradott óvodában
van ez divatban.
- Valószínûleg nekem igen nagy szerencsém, nem valószínûleg, biztosan,
az édesapjával, mert õ mondta azt, hogy szó sem lehet arról, hogy
a mi fiúnk kisegítõ iskolában menjen és amikor kisiskolás volt soha
nem irattuk be semmiféle különórára, mert a férjem azt mondta, dolgoztunk
mind a ketten, napközibe kellett járnia, hogy éppen elég megterhelés
az, és hogy ha hazajön akkor nem kell újra írni a leckét, nem volt
otthoni füzet, hanem játsszon annyit amennyit tud.
Mv.: - Nagyon-nagyon igaza volt a férjének és nagyon egyetértek
vele.
- És hát szóval a fiamnak még most is - meghalt az édesapja - most
is az édesapja a példaképe.
Mv.: - Nem csoda ezek után, mert az édesapának nyilván egészen kivételes
érzéke volt a gyerekekhez.
- Igen, igen, és mondom, hogy egyszerûen szóval soha nem vettem
még a bátorságot, hogy Önöket, vagy hogy egyáltalán rádiómûsorhoz
vagy bármihez, újságcikkhez véleményt mondjak. és ezt a mûsort ezt
rendszeresen hallgatom és nagyon sok az ilyen probléma.
R.: - Hány éves most a fia?
- Hatéves most januárban.
R.: - Szeptemberben kezdi az iskolát.
- Én szerettem volna, hogy ha szeptemberben kezdi, mert arra gondoltam,
hogy ha egy évet halasztunk akkor kicsit idõs lesz. Az óvoda javaslatára
inkább marad még egy évig.
R.: - Az óvoda ezt javasolja és maga mit gondol?
- Hát ez egy nehéz kérdés és nem elfogultságból mondom, de értelmes
a gyermekem és általában a mai ilyen korú gyermekek általában értelmesek,
viszont az az igazság, hogy mivel van egy másik, tízéves fiam és
õ is évvesztes volt, végül is belegondoltam, hogy a mai tanterv
annyira túlfeszíti a gyermekeket, hogy lényegében nem baj ha még
egy kicsit érettebbek, hogy ezeket a megpróbáltatásokat és követelményeknek
eleget tudjanak tenni. Nem az értelmi képességével van a gyereknek
probléma, az óvónõk elmondása szerint inkább a figyelem lekötésére
és végiggondoltam józanul, hogy mivel tényleg tapasztalom, hogy
nagyon nagyok az iskolában a követelmények, úgy hogy teljes lelkiismeret
és nyugalommal úgy döntöttem, hogy akkor inkább érdemes, hogy tényleg
még egy évig játsszon amíg játszhat.
R.: - Otthon hogyan játja, hogyan szemléli, milyen a fia? Ott
is gond van a figyelmével?
- Igazság szerint nem, mert társaságban is egy nagyon jó kommunikációkészséggel
rendelkezõ, mivel õ elég sokat felnõttek között van, precíz, szereti
a dolgait, gyûjtöget, mindent szépen rendbe rak, nagyon háklis arra,
hogy mit hogy teszünk le és ha nem úgy teszem vissza esetleg az
õ holmiját. Úgyhogy ilyen probléma nincsen, és én ezért is gondoltam,
hogy nem árt. De mivel azért mégiscsak hatéves és ma már ugye, hogy
lehetõség van, hogy egy évet halasszanak a gyerekek és ezt nagyon
sok szülõ pont azért használja ki, hogy a gyerek még egy évig hát
gyerek maradhasson, ezért én is úgy gondoltam, hogy akkor õ is inkább
egy évig maradjon még az oviban.
R.: - De elõtte milyen érvei szóltak amellett, hogy iskolába
menjen, akkor mire gondolt akkor mi volt a fontos?
- Azt hiszem igazán nem gondoltam józanul ezeket az érveket amiket
az elõbb elmondtam komolyan végig, mivel hogy értelmes, szerintem
nagyon jó megfigyelõképessége van, nagyon jó memóriája van, ezért
gondoltam, hogy esetleg, hogy ha úgymond, ha "túl éretten"
megy, ebben az évben ezek szerint õ is megfog tanulni számolni,
írni mint ahogy a legtöbb gyermek már úgy megy az iskolába, hogy
tud írni, olvasni és esetleg.
R.: - Itt az óvodában tanítják õket írni, számolni?
- Nem, nem, hanem az a tapasztalatom a környezetemben úgy ahogy
a 10 éves fiam is teljesen magától, nem is akartuk ezt és mi nem
erõltettük otthon, de õ szépen betûket kérdezett, hogy melyik mi,
újságból. Átmásolta és összetette így a szavakat. Nála is tapasztaltam,
hogy nagyon sok gyerek, az osztály fele úgy ment hogy tudott írni,
olvasni, úgy hogy ez nem vált lényegében hátrányukra. Hát remélem,
hogy az én fiamnál sem lesz ez probléma.
R.: - Azért kipróbálná, hogy hogyan teljesítene most elsõ osztályban
a fia?
- Hát az az igazság, hogy ezen nem gondolkoztam, hogy hogy teljesítene,
én biztos vagyok benne, hogy olyan típus, hogy ha valamit meg kell
csinálni akkor õ biztos megcsinálná. De ezen nem is gondolkoztam
és mivel, hogy ez el lett döntve, úgy hogy rövid idõ alatt és lényegében
ketten beszéltük meg és ebbõl nem volt neki semmiféle problémája,
ezért fel sem merült bennem, hogy esetleg most arra gondoljak. Ha
egyszer valamit elhatároztunk, hogy ez így lesz és így marad, akkor
nincs is értelme szerintem most azon rágódni, hogy ha bezzeg most
vittem volna akkor hogy állna helyt, mivel, hogy ugye nagyon sokan
hétévesen elmúlnak mire iskolába kerülnek, ezért én nem hiszem,
hogy neki ebbõl bármi hátrányos helyzete lenne.
|