Vendég a háznál
2003. 11. 18.
Kossuth rádió, 13.05

- Sokkal bővebb szókincse lesz, meg van is, sokkal jártasabb sok dologban az az ember, aki olvas.

R.: - Vannak-e neked könyveid?

- Igen, de könyvtárból kölcsönöztem ki őket.

R.: - Melyik könyvtárba jársz?

- Sok könyvtárba. Én Jenőn lakom, Pilisborosjenőn. Pilisborosjenőn is van egy könyvtár, oda is, Ürömre is járok, és a Szabó Ervin Könyvtárba is járok.

R.: - Melyik polchoz mész?

- Főleg az ilyen modernebb könyveket mostanában, de szoktam az ilyen történelmi eseményeket is.

R.: - Számít-e neked az, hogy hány kép van, vagy rajz van a könyvben vagy volt-e időszak, amikor ez alapján választottál?

- Hát volt, mikor még nagyon kicsi voltam, 6-7 éves, de most már egyáltalán nem izgat, hogy van-e benne kép vagy nincs.

R.: - Hogyan méred fel egy ismeretlen könyvről, hogy az neked jó lesz?

- Nem mindig mérem föl. Vagy abból, hogy másoknál láttam, beleolvastam ott, vagy a könyv külseje úgy megtetszik, és akkor elolvasom, nem biztos, hogy ez mindig jó, de általában be szokott jönni.

R.: - Hány könyv van nálad egyszerre?

- Sok. Mert így egy nap alatt kiolvasok egyet. Én nem bírom letenni az izgalmas könyveket. Valamikor 10-et kiveszek egyszerre, és úgy akkor elvagyok. Nem megy a tanulás rovására, sőt segíti is, mert pl. irodalomórán sokkal jobban tudok olvasni, gyorsabban kész vagyok a feladatokkal, ellentétben azokkal, akik lassan olvasnak. Azt vettem észre, hogy úgy az osztálytársaim közül, meg úgy az ismerőseim közül sem olvasnak nagyon. Én mindig tudok könyvekkel hozakodni, meg minden, de ők nem igazán. Tehát ők inkább a tv.

R.: - Van nektek tv-tek?

- Van, de nem nézzük.

R.: - Nem sajnálod?

- Nem, de néha, amikor nagyon szeretnék, akkor elmegyünk a videotékába, és kiveszünk egy filmet.

R.: - Van egy csomó olyan film, amit a gyerekek nézhetnek otthon, és biztos beszélgetnek erről az iskolában. Nem érzed úgy, hogy te kimaradsz ilyenkor ebből?

- De, de nekem pótolja ezt az olvasás. Nem érzem igazán, de valamikor nagyon úgy érzem, de nem mindig. Hogyha valakit már kiskora óta így nevelnek, akkor az elfogadja és kész. De ha arra nevelik, hogy 10 éves koráig bármikor bármit megnézhet, akkor azt utána már szinte nem is lehet visszafordítani. Valakinek a tévé, az nagyon sokat jelent, de nekem pl. nem. Ha olvasok, akkor az nekem sokkal jobban tetszik, mert úgy el tudom magam elé képzelni a szereplőket és nem mondják meg, hogy ez hogy néz ki. Nincs előttem, saját fantáziámat tudom használni.

R.: - Voltál már úgy, hogy valamit olvastál, és utána megnézhetted a tv-ben is videón, és azt mondtad, hogy hát ez sokkal silányabb, mint amit én elképzeltem.

- Nagyon más a film, mint a könyv. Pl. kihagynak részeket, hozzáadnak részeket. Az Emil és a detektíveknél is, az Egri csillagoknál is, mondjuk, azt nem lehet olyan hosszúra megcsinálni, mint a művet, mert hát az azért elég hosszú lenne, de én ettől függetlenül élvezem a filmet.

R.: - Mi a véleményed a számítógépekről?

- Hogyha bekapcsolom, akkor játszom, de azt is max. fél órát, és nem ragadok ott. Rengeteg munkához szükséges a számítógép, de alapvetően nem biztos, hogy kell.

R.: - Jó tanuló vagy?

- Viszonylag igen.

R.: - És ezt annak köszönheted szerinted, hogy sokat olvasol?

- Szerintem igen, ez is besegített.

R.: - Van egy testvéred. Ő hány éves?

- 7 múlt.

R.: - Akkor már tud olvasni. Segítesz-e neki?

- Néha, de ő nem szeret még olvasni, úgyhogy nehéz.

R.: - Nem próbálod egy kicsit nevelni?

- Nem igazán, mert én azt szeretném, hogyha ő magam érezne rá az olvasás örömére, de szoktam neki olvasni meséket, meg néha elolvasom azt is, amit én olvasok.

R.: - Amikor még gyerek voltam, akkor úgy hatottak rám a mesék, ill. minden, amit olvastam, hgoy én abban a történetben éltem. Egy kicsit úgy, mint a Végtelen történet c. mese. Aztán ezt valahol elveszítettem ezt a képességet. Most is nagyon szeretek olvasni, de most már nem úgy. Mi történik eközben? Ha felnövünk, racionálisabbak leszünk?

F. Várkonyi Zsuzsa, pszichológus: - Tulajdonképpen az történik, hogy rengeteg területen van szükség arra, hogy ésszerűen működjünk, a ráció szerint és nem az érzelmek szerint. Ezért le is kell tagadnunk, hogy minket ezernyi dolgok foglalkoztatnak, hogy mi el lennénk varázsolva. Inkább belerángatnak minket ilyen 50 perces varázslatokba a televízióval, tv-filmekkel. Az ugyanez, csak ott már be van dobozolva a dolog. Ha én olvashatok, én vehetem elő a könyvet és tehetem le, ott sokkal önállóbb vagyok.

- F. Várkonyi Zsuzsa, pszichológus.

F. Várkonyi Zsuzsa: - A másik az, ezt is, Mérei tanár úr jut megint eszembe, hogy ő azt mondta, hogy egy óriási területtől fosztja meg a gyerekeket a mesefilm a könyvhöz képest, nevezetesen azt, hogy fejlesztik a képi fantáziájukat, ez kialakuljon, másrészt az, hogy szabályozzák ezzel a feszültséget. Tehát annyit képzel el egy felolvasott meséből a gyerek képileg, amennyit akar. De ha neki előre legyártják egy stúdióban a képeket, akkor el kell takarni a szemét ahhoz, hogy megmeneküljön a sokktól. Tehát ez egy veszteség a gyerekeknek, hogyha készen van tálalva.

R.: - Jelent-e az az olvasásban egy nagy visszacsúszást, hogy előtérbe kerültek a filmek?

F. Várkonyi Zsuzsa: - Igen, de ez nemcsak a mese kapcsán egy komoly jelenség. Az én korosztályom már szokott huhogni, hogy hú, nem olvasnak a gyerekek. Valóban a többség nem olvas. Ez egy radikális kultúraváltozás, egyszerűen ezeknek a gyerekeknek olyan agysejtjeit tanítja ki a komputerizált, videósított világ 2 éves kortól, amilyen agysejtjeink nekünk soha nem fognak olyan szinten működni. Én zseniálisnak tartom ezt a korosztályt, ami a szem- és a kéz összehangolását jelenti. És ennek ott fizetik meg az árát, hogy nincs türelmük ahhoz a sokkal alacsonyabb tempóhoz, amit az olvasásból nyerhető információ nyújt. Őket, ha tetszik nekünk, ha nem, egy olyan vizuális kultúrába szültük, amelyik pici kortól fantasztikus mennyiségben tanítja őket a képek értésére. Itt mi lemaradtunk. Szerintem már a 40 évesek sem baba korukban kapták ezt meg. Más lesz az intelligencia szerkezete ennek a generációnak, mint a miénk volt. Ennek bizony áldozatul esik, még az olvasási készsége, a jó olvasási készség is, nemhogy az olvasásnak az imádata. Cserébe ők valami mást kaptak. Nincs alternatív javaslatunk. Kínálgathatjuk a könyveket, lehet egy pozitív érték a könyv a mi családunkban, amit a gyerek láthat, de az ő gyereke már egész biztos azt fogja mondani, ennyi papírt tárolsz nagypapa otthon? Hát ráteszem neked egy pillanat alatt cd-romon az egészet egy gépre és mond a hívó szót és megtalálom neked. Hát egy egészen más intelligencia szerkezet.

R.: - Mi lesz akkor a személyiségfejlődéssel? Ugye mondtuk, hogy a mesék által önmagukról sokat tanulhatnak az emberek.

F. Várkonyi Zsuzsa: - Képi mese máris van. Tehát az ki van találva, filmesített mesék, evvel a mínusszal, hogy nem ő találja ki hozzá a képet. Biztos, hogy ezeket a hány pótlásokat minden generáció megcsinálja. Hát a népmesét egyértelműen pótolta a kommersz film, ami ugyanarról szól, mint a népmese. Ha nem győzöl, meghalsz. Tehát dicsőség vagy halál, ez az eredeti népmesének is a mondanivalója, ezt filmen is hozzák. Ócska változatokban is, nem 6-8 generáció érvelte ki, mint a Grimm-meséket, hogy mi maradt fönt, hanem ezt úgy öntik a gyerekekre. Ez a népmese. Tetszik, nem tetszik, ez van. Lesznek klasszikus filmmesék. Van egy-két tüneményes mesefilm, ami igazán hozzáad valamit, és nemcsak a csihi-puhi.

R.: - Van olyan ismerősöm, aki pl. nem vett tv-t azért, hogy az ő gyereke ne nézzen tv-t, sokat olvas neki, és azt szeretné, ha a gyerek is olvasna.

F. Várkonyi Zsuzsa: - Ezt meg lehet csinálni. Van sok előnye, valószínűleg a könyvvel ez a gyerek jobb barátságban lesz. Viszont kiesik valamiből, amit ez a generáció kapna készen tálalva, és ez nagyon fontos, hogy milyen korban kapja például a gyerek a vizuális elektronikus kultúrát. Valóban nagyon nagy veszély az, hogy miután ez nagyon konyhakészre van tálalva, hogy függőséget alakít ki. Rengeteg szülő panaszkodik, szinte a gyerek korától függetlenül, hogy nem lehet a gyereket elmozdítani a számítógép mellől vagy a videó elől. A függőség egy borzasztó dolog, mert nem racionális döntésre épül. Egy könyvvel nem lehet olyan függőségbe kerülni, mint egy számítógépes játékprogrammal. Ez egy komoly probléma, én is azt gondolom, hogy a szülő mintát is ad, meg lehet szabályokat kialakítani, hogy mennyi a tv-nézési idő, mennyi a komputeridő. De az a szülő, aki teljesen kizárja a gyereket ebből a képi, manuális-vizuális, tehát a kéz és a szem működtetéséből összeadódó új kultúrából, az egy nagyon nagy hátrányt rak rá a gyerekére, miközben megőrzi számára egy régebbi kultúraelemet, az olvasást. De ez egy veszteség. Én nem nagyon értek a számítógéphez, szöveget szerkezetek, és minimálisan tudok csak többet. Tehát még azokat a számítógépes elvarázslásokat én csak a fiatalokon látom, de én a kalapomat teljesen megemelem azelőtt, hogy ők mit tudnak, amit mi nem tudunk. Na most, jó lenne, ha nem értékelnénk ezt le. Én nem értékelem le.

R.: - Osztovics Szabolcs, középiskolai tanár és diákjai.

Osztovics Szabolcs, középiskolai tanár: - Régi adóssága ez a tantárgyi struktúrának, hogy a film, a mozgókép, a média ismerete, az hiányzott. Még emlékszem, amikor a hetvenes években még én tanultam ezt a tantárgyat. Akkor még egy kicsit könnyebb volt tanítani is ezt a tantárgyat. Most viszont a gyerekek részéről elementáris igény van erre.

R.: - Miért gondolja ezt?

Osztovics Szabolcs: - Miért gondolja ezt?

R.: - Magyar tanárként azt kell mondanom, hogy bár nem értek egyet avval a felfogással, hogy a gyerekek nem szeretnek olvasni, az biztos, hogy több figyelmet néznek meg, a televízió igen jelentős részét kitölti a szabadidejüknek és mindez szükségessé teszi azt, hogy foglalkozzunk evvel. Foglalkozzunk a mozgóképpel. Nagyon sokrétű az a lehetőség, ahogy ehhez a tantárgyhoz közelítünk. Az egyik, amit én fontosnak tartok az az, hogy meg kell tanítani a gyerekeket arra, hogy mit látnak. Hogy különböző műfajok, regiszterek léteznek. Meg kell tanítani azt, hogy van olyan, hogy jó kalandfilm. Van olyan, hogy jó akciófilm, és van rossz akciófilm. Van jó vígjáték, és van rossz vígjáték. Hogyan épül fel egy jó kalandfilm, hogyan épül fel egy jó vígjáték. Mi a különbség egy művészfilm, és mi a különbség egy populáris film között. Legfontosabb, amit a gyerekek meg tudnak, a kettőt, nem szabad összekeverni. Nem kérhető számon az egyik műfaj sajátosságai a másikon. Általam nagyra becsült kollégám is, olyan, bocsánatot kérek, csacsiságot csinál, ez mostanában volt, hogy összehasonlítatta mondjuk, Steven Spielberget Andrej Tarkovszkijjal. Na most, hát van, amit nem lehet csinálni. A másik az, hogy az irodalom és a film, az kezdettől fogva együtt járó művészeti ágak. Gondoljunk csak arra, hogy olyan nagy műveltségű emberek, mint a nyugati első nemzedéke, Babits, Kosztolányi, Karinthy, Juhász Gyula, rendkívül szerették a mozit. Tehát Babitsnál az, hogy ő lefordította Az isteni színjátékot és szerette a melodrámát és a detektív historiákat a moziba, nem zárta ki egymást. Azt gondolom, hogy az ember kulturális rendkívül sokfélét befogadhat. Csak mindig tudnia kell, hogy mit fogadhat be.

- Hát szerintem egy ilyen tantárgynak fontos lenne az alapfilmeket megismertetni a diákokkal. Tehát arról kéne valamilye képet kapnunk, filmtörténeti ismereteket megtanulni és ugyanúgy, amikről bizonyos beszélgetések során is előkerülnek képek. Pl. Krúdy Gyulának a Szindbád, a velőcsont ez is egy alapkép egy filmművészeti szempontból. Tehát ezekről sok mindent tanulni vagy erről szóljon egy kicsit, hogy filmeket nézünk vagy megtanulni, hogy hogyan kell megfigyelni dramaturgiailag is egy filmet. Szerintem ez fontos.

R.: - Szeretném megismerni azokat a filmes műfajokat, és ezáltal az ilyen alapműveket, amiket nem igazából lehet hozzáférni, a videotékákban sem nagyon van meg, és hát a tévében meg ilyen filmeket végképp nem vetítenek, mert általában ezek az ilyen sablonos alapműfajok, mint pl. akciófilm vagy az ilyesmiket láttunk, más egyáltalán nincsen.

- Tehát arra gondolsz, hogy a burleszket, a klasszikus westernt, a melodramatikus némafilmeket is mind-mind szeretnéd megismerni?

R.: - Igen, mert egyáltalán nem vagyok járatos a film világában és szerintem ez egy nagyon fontos része a XX. század kultúrájának.

- Egyáltalán tudná azt, hogy mi az, amit érdemes lenne. Mert egy csomószor van a műsorokban olyan film, ami alapvető. Nem az, hogy alapvető, hanem amit érdemes volna megnézni, és egyszerűen elszaladunk mellettünk, mert nem tudom, hogy ezt meg kellett volna, csak esetleg utólag derül föl, derül ki vagy említi valaki, hogy ezt meg kellett volna. Tehát nem feltétlenül tudom én eldönteni, hogy egy hetvenes vagy nyolcvanas évekbeli filmet, melyiket lenne érdemes megnézni, ami a műsorokban van.

R.: - És ez az új tantárgy, a média- és mozgóképismeret talán ebben is segíthet.

- Igen. Az elmélet, az fontos lenne, hogyha megnéznék vagy egyáltalán megismertetni, hogy mit.

- Ez egy hasonlóan olyan karakterű tantárgy, mint pl. az irodalom, hogy nagyon sok szubjektivitás van. Az emberek, tanulók mást értékelnek, más számukra a fontos és szerintem ebben a mozgókép és médiaismeret tantárgyban is meg kéne találni azt a közös vonást, amit mondjuk az egész csoport vagy osztály.

- Olyan hangulatot kéne teremteni az órákon, vagy olyan jellegű feladatokat csinálni, amit nem vesz olyan komolyan a diák, mint pl. matematika órákon vagy hasonlókon. Tehát én kötetlenebb beszélgetésre gondolok vagy ilyesmi.

R.: - Guzsvári Csaba középiskolai tanár és tanítványai.

Guzsvári Csaba, középiskolai tanár: - Én úgy látom, hogy a technikai rész, a fiúkat egy picit jobban érdekli, mint a lányokat. A többség ugye szeretne filmet nézni, mert azzal mondjuk menne az idő, és hát az kellemesebb lenne, de a folyamatos tv-videó, néha dia használata, ez nyilvánvaló, hogy még vizuálisabbá és szenesebbé teszi az órát. Vannak érdekes kérdések, keresztkérdések. Sok mindent nem értenek.

R.: - Tudna például ilyen keresztkérdés mondani?

Guzsvári Csaba: - Hát inkább ilyen technikai volt, hogy ezt hogy lehetett megoldani, meg miért úgy oldotta meg. Múltkor a Volt egyszer egy vadnyugat klasszikus westernnek csak a bevezető képeit elemeztük, és hát nagyon nagyra becsülöm ezt az olasz operatőrt, aki elsők között használta ezt az abszolút szuperplánt, ahol állva és homlokba vágta a szereplőket. Nem tudom, hogy emlékezetes-e ez a rész, a 3 gengsztert hogy mutatja be.

R.: - Igen, persze.

Guzsvári Csaba: - Abszolút közeli képekben és hihetetlen jó vágássorozattal és zene nélkül, csak zörejek vannak. Tehát ez a felvezetése a filmnek, ez egy, ez az összes gyerek úgy nézett, hogy hát fantasztikus. Tehát ezt, néhányan látták a filmet, de próbáltam úgy bevezetni, hogy a plánok sorozata hogy jelenik, tehát a közeli kép, a távoli kép, a szuperplán, az, hogy a zene mennyiben segíti egy filmet. Ebben az esetben például nincsen zene, csak zörejek vannak, ahogy várják a vonatot. Talán emlékezetes a film és például ezt a részletet egy ilyen bevezetés után az egész osztály nagy áhítattal figyelte és nézte.

- Megtanítottak más szemmel nézni a filmeket. Tehát mögötte lévő háttérrel, hogy mit akarnak voltaképpen kifejezni egy filmmel. A Volt egyszer egy vadnyugatnak néztük az elejét, a legeleje részét és megtanultuk, hogy hogyan vették fel az egészet és miért nem használtak az elején zenét.

- Hát én azt utána végignéztem tv-n is, az egész filmet és hát nemcsak úgy néztem meg, mint egy filmet, hanem én is így, odafigyeltem azokra a dolgokra, amit órán megtanultunk és úgy már egész más egy filmet nézni. Vannak részletek, amik érdekesek a filmben. Pl. hogyha egy emberhez közeli viszik a kamerát, akkor érdekesek. Pl. tegnap is néztem egy filmet és abban is megfigyeltem, hogy távolról, ahogy az illető megy, kamerával együtt követik és szerintem az nagyon érdekes.

R.: - És hogyha nagyon közelről mutatnak valamit vagy valakit, akkor szerinted az mit jelent?

- Hát szerintem, hogy azt a valamit vagy azt a valakit, hogy kiemeljék, hogy ennek a valakinek vagy valaminek nagyon nagy fontossága lesz vagy abban az adott pillanatban vagy a későbbiekben.

R.: - Dancs István középiskolai tanár és diákjai.

Dancs István, középiskolai tanár: - Két tanévvel ezelőtt indult az első olyan képzés nálunk, amikor akkori tizedikesek fél éven keresztül heti két órában foglalkozhattak filmmel, filmtörténettel, médiával, médiatörténettel. Annyi az újdonság, hogy idén indult fakultációs lehetőségként, tehát a kötelező órán kívül tizenegyedikes hallgatóink egy része szabadon választott heti +2 órát 2 éven át. És ez viszont már akkor óraszámot eredményez, hogy érettségi vizsgát tehetnek belőle. Tehát mostantól a Madáchban, hivatalos nevén filmkultúra és médiaismeretek ennek a kacifántos neve, érettségi tantárggyá vált. Maga a tudomány azért fura, mert egyrészt a társadalomtudomány sok-sok szociológiával, önmagában a média, mint tudomány jelenik meg a világban, ugyanakkor viszont művészet, amennyiben mozgóképet közvetít. A film pedig önmagában is egy művészeti forma. De a legérdekesebb inkább az volt számomra, hogy lehet-e ezt kapcsolni, muszáj-e ezt kapcsolni azokhoz a tárgyakhoz, amiket én korábban tanítottam. És én azt gondolom, hogy egyrészt nem. Nem feltétlenül fontos, egészen önállóan kell kezelni, és amit viszont fontosnak tartanék elmondani, hogy egy középiskolai képzés gyakorlatilag minden művészeti formát, a zenétől a képzőművészetig, az irodalomig érint, csak pont azt nem érintette, amivel egy tizenéves diák a nap, mint nap a legtöbbet találkozik, amivel a leginkább bombázzák. Igaz, hogy háttérzene hallgatóként lehet, hogy órákat hallgat zenét, de nem figyel. Ugyanakkor viszont 3-4-5 órákat ülnek a televízió előtt a felmérések szerint. Az országos átlag, az 3 óra, és pont azzal a művészeti formával nem foglalkoznak, ami talán az életüket a leginkább befolyásolja. Tehát én abból indultam ki, hogy megpróbáljam őket képolvasóvá nevelni addig a lehetőségig, amit ez az óraszám ez lehetővé tesz.

R.: - Ezt hogyan próbálta elérni? Hogyan lehet tizenéves diákokat képolvasóvá nevelni?

- Ez iszonyú. Az az iszonyú benne, hogy 16-18 éves emberek, és amikor én ezt kezdtem, mondjuk, egy 37 éves vagy 36 éves ember között már olyan vizuális szakadék tátong, hogy a hetvenes-nyolcvanas, mondhatni siker és akciófilmjeibe is bele tudtak aludni egyesek a vetítések közben. Tehát egészen más filmes és képi kultúrán nevelkednek, egészen más az ő ritmusuk, egészen más az ő tempójuk és szinte a viszonylag kis számú nagyon elkötelezett érdeklődőtől eltekintve befogadás képtelenek olyan filmes alkotásokra, amiket mi annak idején kultuszfilmként ünnepeltünk és egyetemistaként tülekedtünk, hogy beférjünk ezekbe a kis mozikba. Tehát voltaképpen az ő nyelvükön kell megszólalni és utána verbálisan is és utána az ő filmnyelvükön kell megszólalni, és onnan kell egy kicsit visszaaraszolni az időben. Hogyha ezt érted, akkor gondolok egy ilyen mátrix-effektusra, akkor hogy van az, hogy először lassabban és esetleg mélyebben is ki lehet bontani. Meg kell mondjam, nem mindenki vevő rá. És akkor ilyenkor nyilván vannak olyan panelek, amik a média agymosó hatása és egyebek, hogy az erőszak a médiában, amik tényleg benne vannak a levegőben. Ezzel lehet azt oldani, amikor az ember egy kicsit úgy belekeseredik, hogy nekik mondjuk Bergman, Pasolini és a többiek már kövület.

- Általában egy filmet nézünk meg, és ezen keresztül nézzük meg a filmek manipulatív hatását a nézőkre.

R.: - Milyen filmet láttatok utoljára?

- Annie Hall, Woody Allen. Nem is manipulatív hatás volt szerintem a meghatározó, hanem az, hogy nem volt ilyen szokásos film.

- Mindent megnézünk, kameraállásokat és különböző fényhatásokat i szoktunk nézni.

- Szerintem most már kicsit más szemmel is nézzük ezeket. Tehát a médiában is néha átláthatunk ezeken a trükkökön és filmeknél is, most már szerintem máshogy nézzük meg például a műsorokat, hogy mit nézzünk meg, és hogy válasszuk ki azt, amit meg szeretnénk nézni.

R.: - Milyen trükkökre gondoltál az előbb?

- Filmes vagy média?

R.: - Bármelyik.

- Médiaszempontból például ezek a beállított képek, pl. amikor a vietnámi háborúnál voltak ezek, hogy híradókat úgy adták le Amerikában, hogy megcserélték a szerepeket és mint hogyha egy vietnámi ölné meg a hazafit, aki kint van és harcol. Tehát ezek a manipulatív képek, amik abszolút be tudják csapni az embereket.

R.: - Híradót is néztetek az órán? Kereskedelmi tévéhíradót, összehasonlítva mondjuk egy közszolgálatival?

- Igen, igen, összehasonlítottuk.

R.: - És mi volt a tapasztalatotok?

- Hát a kereskedelmi csatornák inkább arra mentek rá, hogy minél nagyobb reklámot csináljanak a híreknek, és inkább ezeket a figyelemfelkeltő híreket részesítették előnyben, és tulajdonképpen majdnem mindegyikben ott volt az erőszak. Tehát majdnem mindegyik hírben megjelent. Ez a világ vesz minket körül. Tehát teljesen mindegy, hogy az emberből kémikus lesz vagy fizikus, amikor hazamegy és mondjuk, meghallgatja a híreket, akkor ugyanúgy a média hatásaival szembesül és mindenképpen jó az, hogy mi erről tanulunk és meglátjuk az árnyoldalait, ill. azt, hogy mivel tudnak becsapni minket.

- Akármi lesz egy emberből, tv-t mindig fog nézni, vagy filmeket mindig fog nézni és akkor legalább tudja, hogy mit néz.