Vendég a háznál
2003. 10. 16.
Kossuth rádió, 13.05

Rip.: - Itt van előttem egy szórólap. Erőforrás és összhang ez a címe, és önismereti pszichodráma csoport szülők számára ezt hirdeti. Mit kell ez alatt érteni?

Rip.: - Kozek Lilla pszichológus.

Kozek Lilla pszichológus.: - Egy olyan havi egy napos együttlétet kínál, amikor főleg saját magunkról szerezhetünk tapasztalatokat, hogy milyen emberek vagyunk, és hogy vagyunk mi, szülők, hogy vagyunk mi, saját magunkkal, mert általában a szülők arra összpontosítanak a gyereknevelés kapcsán, hogy ők milyenek a gyerekkel, és mindig ez a kapcsolat van előtérben. Pedig sokszor ezt sokkal inkább meghatározza az, hogy ők milyen saját magukkal, milyenek az emlékeikkel, milyenek a saját érzelmeikkel. Amik nem is biztos, hogy mindig tudatosulnak. És az önismeret célja egyértelműen az, hogy ezek mind, amennyire szükség van rá, tudatosuljanak. Tehát, hogy megérezzem azt, hogy amikor mérges vagyok, akkor esetleg jogosan vagyok mérges és ismerem a határaimat, hogy meddig lehetek mérges. Tehát tudom, mondjuk szabályozni a saját feszültségemet, és amikor örömöm van, és átforrósít a gyerek iránti szeretet, akkor azt meg is merjem neki mondani. Meg is tudjam neki mondani teljesen természetesen. Sok szülőnek ez szinte zsigerből működik, és még ezek a szülők is gyakorta rácsodálkoznak, hogyha belekerülnek egy ilyen önismereti helyzetbe, hogy még mennyi mindent megtudnak magukról ezen felül is.

Rip.: - Akkor ez nem azt jelenti, hogy itt egy szülői helyzettanácsadás lesz, hanem sokkal inkább az ember saját magáról tud meg dolgokat?

Kozek Lilla pszichológus.: - Így van. De a probléma, ami az embereket összehozza leginkább a saját gyerekük, vagy gyerekeikkel kapcsolatos probléma. Pszichológusként az a tapasztalatom, hogy az emberek saját magukról, a saját kérdéseikről, konfliktusaikról sokkal szemérmesebben nyilatkoznak, vagy nem nyilatkoznak, mint arról, hogyha a gyerekükkel van probléma. A gyerekkel kapcsolatos probléma kétszer úgy fáj és talán erőt is ad ahhoz, hogy megoldást keressen valaki. De volt alkalmam problémás gyerekekkel dolgozni. Azt az egyik tanulságot hozta, hogy a szülő változása vezet igazi változáshoz a családban és ezáltal a gyerekben is.

Rip.: - Akkor ez elég nagy kihívás egy szülőnek, hogy elmegyek azért, hogy én változzam. Mert általában ahhoz szoktunk tanácsot kérni, hogy hogy változtassam meg a gyerekemet.

Kozek Lilla pszichológus.: - Megmondom őszintén, hogy nem ez a legkellemesebb út. Tehát valóban hallottam már olyan szülőt utcán, kisfiam rossz vagy és elviszlek a nevelési tanácsadóba, majd ott megnevelnek. Nem ezt a hozzáállást igényli az önismereti csoport, hanem sokkal inkább azt, hogy készek vagyunk valamit magunkból adni, és magunkból formálódni. Szülők vagyunk és mind a szünetekben, mind a visszajelzésekben a saját tapasztalatinkból is tudunk adni egymásnak. A pszichodráma az egy nagyon játékos és egyúttal hatékony műfaja is a csoport pszichoterápiáknak. Mi egészséges emberekkel dolgozunk, akik pillanatnyilag ne állnak pszichológus, vagy pszichiáter kezelése alatt. Nehéz erről beszélni úgy, hogy valaki ne látta. Amikor az ember megnéz egy színdarabot, a színész, amikor nyilatkozik, hogy milyen volt abban a szerepben, aki valóban átélte sokkal többet tud elmondani a darab összefüggéseiről. Arra van lehetőségünk, hogy mi magunk bújjunk bele egyik, másik szerepbe, akár a saját életünkből, akár valamelyik csoporttársunk életéből. De az is lehet, hogy olyan helyzeteket idézünk meg, amik esetleg lehetségesek. Tehát a pszichodráma rugalmas. Nemcsak a múltból szed elő dolgokat, hanem megengedi azt, hogy teszteljünk esetleges jövőbeli helyzeteket.

Rip.: - És az is elképzelhető, hogy azt a feladatot kapom, mondjuk tőled hirtelen, hogy egy adott helyzetben a saját gyerekem bőrébe bújjak bele és a saját gyerekemet játsszam el, és azzal azonosuljak, hogy ő engem hogy élt át abba a helyzetbe?

Kozek Lilla pszichológus: - Igen, ezt a pszichodráma úgy mondja, hogy szerepcsere. És a szerepcsere az nagyon, nagyon sok mindent megvilágít anélkül, hogy órákat kéne magyaráznunk egymásnak egy tanácsadáson. Egyszerűen az, hogy az ember kicsit megérzi a másik mozdulatait, akár azt, hogy leguggol és hallja azt, hogy őt Andráskának szólítják, és ő most három éves és most megy az óvodába, és nem akar elszakadni az anyutól. És amikor ezt esetleg a kisfiú anyukája átéli a kisfiú szerepében, akkor máris könnyebben fogja elengedni azt a gyereket a jövő héten az óvodába és lehet, hogy megszűnnek a sírások előbb, vagy utóbb.

Rip.: - Mi ennek az ára?

Kozek Lilla pszichológus.: - Ez hatezer forintba kerül egy egész nap. Tíztől, este hatig. Ez azt jelenti, hogy 45 perc hatszáz forint. Hogyha volt már olyan szülő, aki járt a gyerekével pszichológushoz fel tudja mérni, hogy ez arányában nem egy kimagasló összeg. A saját tapasztalataim alapján, én most már hat éve foglalkozom evvel a műfajjal, azt tudom mondani, hogy megéri ez a havi egy nap, mert én is a munkámban is, és a családomban is sok hasznát látom.

Rip.: - Tehát te magad lassan négygyerekes családanyaként, pszichológusként kitetted magad már ennek a folyamatnak?

Kozek Lilla pszichológus.: - Hát nyilván nem ajánlom úgy másnak, hogy én végig ne mentem volna rajta. Nem zsákbamacskát szeretnék árulni, hanem valami olyan tapasztalatot, hogy sok mindent másképp tudok csinálni a gyerekeimmel, és sok mindent meg tudtam érteni belőlük néhány ilyen játék kapcsán.

Rip.: - Hogy van neked erre időd?

Kozek Lilla pszichológus.: - Az az igazság, hogy mögöttem áll egy nagycsalád. Amelyiknek az is fontos, hogy amellett, hogy persze a gyerekeimmel vagyok, néha így kibukkanjak a víz alól és kapjak levegőt. Mert ezek a havi egy napok mindig egy fajta ilyen friss levegő, amikor az ember felmegy a János hegyre, és azt mondja, hogy de szép ez a város. Szóval, hogy így rálátok dolgokra, és amikor hazamegyek, akkor általában azzal az érzéssel megyek, hogy na ide nekem az oroszlánt is. Nagyon sok energiát kapok ilyenkor. Még akkor is, hogyha nem az én problémám volt éppen terítéken, hanem mások játékából kaptam részt, akkor is mindig azzal az érzéssel megyek haza, hogy igen, most már van értelme megint leülni a képeskönyvekkel, megint elmenni a kutyákat megetetni, biciklizni, stb.. Szóval, hogy mindazokat a napi dolgokat, amik egy idő után talán monotonitásérzést keltenek, mert a kisgyerekeknek a rendszeresség a lételeme, nekem meg sokat segít, ha változatosabb az életem. Ebben a pszichodráma ad egy fajta egyensúlyt.

Rip.: - Hol kell jelentkezni, és mikor kezdődik ez az egész?

Kozek Lilla pszichológus.: - Ez október végén fog kezdődni, tehát most már várjuk a jelentkezéseket folyamatosan.

Rip.: - Ahol jelentkezni lehet?

Kozek Lilla pszichológus.: - 30-2318-763-as. Ez Kozek Lilla telefonja.

Rip.: - Indul az Erőforrás és összhang című önismereti pszichodráma csoport szülők számára. Bátraké a szerencse.

- A kislányom olyan hat és fél éves. Több esetben már olyan a nevelésével kapcsolatban, több esetben olyan bizonytalanságig, vagy tanácstalanságig jutottam. Tudniillik ő egy végtelen kedves, szeretetéhes és ugyanúgy ki is fejezi a szeretetét és egy mozgékony, egy nagyon gyors felfogású, egy jó képességű kislány, viszont a tiltásokat nehezen tudja tolerálni, vagy hogy mondjam. Tehát, hogyha én valamit tiltok neki, akkor ő azt minden oldalról megpróbálja megkérdezni, hogy de miért és, hogy nem e lehetne ugye azt megengedni. Na most ez még idáig tulajdonképpen aránylag eléggé megoldható. Viszont a másik oldal, hogyha ő olyasmit tesz, ami utólag kiderül ugye, hogy ez nem egy helyes, egy pontosan negatívan értékelhető dolog volt, akkor nem tudja elfogadni utólagos magyarázatomat, vagy hogy is fejezzem ki.

Rip.: - Igen.

- Tehát, hogyha mondom neki, hogy ez kislányom nem illik, és akkor azt gondolják, hogy neveletlen vagy, ha így viselkedsz, vagy, ha így szólsz, vagy butaság például ilyesmit megjegyezni valakinek és akkor egy éppen addig, hogy ezt kifejezem, addig még csak elviseli. De hogy már megmagyarázzam, hogy miért és, hogy úgy érzem, hogy a kis lelkivilágát egy kicsit finomítanám, tehát, hogy az érzékeit egy kicsit csiszolnám azt már nem hajlandó elfogadni.

Rip.: - Mikor elkezdte mondani ezt, hogy de azt már én az előtt akartam már mondani, hogy tudja az ilyesfajta dolgoknak egy nagy kulcsa van, röviden. Na most, ahogy mi itt beszélgetünk néhány perce, ne bántódjon meg maga és ezt tényleg nem elítélően mondom, maga az olyasfajta emberek közé tartozik, mint a nők általában, hogy szeretik részletesen, árnyaltan kifejteni a véleményüket. Mondhatnám úgy is, hogy maga nem a szűkszavú emberek közé tartozik tudja.

- Igen.

Rip.: - És nagyon nehéz az embernek magát rászoktatni arra, hogy az ilyesfajta dolgokat nagyon röviden intézze el. Tudniillik mindenki jobban jár vele. Mert azt gondolom, hogy ahogy erről a kislányról beszélt ez egy nagyon értelmes, nagyon öntörvényű kislány, aki valószínűleg jól kordában tartja a saját életét, tudja, hogy mit kell tennie, mit nem.

- Igen.

Rip.: - Szóval azt hiszem, hogyha valamit ő helytelenül tesz, mint amiről maga beszél ezt anélkül, hogy maga megszólalna, ő már régen tudja.

- Van egy ilyen érzésem nekem is valóban.

Rip.: - Ugye. Már egy kicsit szégyelli is magát.

- Igen.

Rip.: - Na most még plusz, hogy az anyu rátesz egy lapáttal, tudja.

- Hát igen, igen.

Rip.: - Szóval azt gondolom, hogy maga ne izgassa magát, mert ahogy bemutatta ezt a kislányt, nekem ez a kislány nagyon tetszik. Ennyi. Érti.

- Jó, jó köszönöm szépen.

Rip.: - Jó?

- Jó, viszonthallásra.

- Thomas Gordon írásából.

- Félő, hogy sokan megijednek attól a gondolattól, hogy nem a gyerekeiknek, hanem nekik maguknak kellene talán megváltozniuk. Mennyivel könnyebb elfogadni a gyerek megváltoztatásának, vagy a környezet módosításának gondolatát, mint azt, hogy magunkon változtassunk valamit. Az emberek sokkal inkább úgy tekintenek a szülőségre, mint ami a gyerekek fejlődésével függ össze, és kevesen gondolnak magának a felnőttnek a fejlődésére. Nevelni, tulajdonképpen növelni jelent, de ez kihat a szülőre is. A problémás gyerek mellett többnyire ott van a problémás szülő is. És a problémás kapcsolat is kettőjük között, még ha erről keveset hallani is. Minden szülő tudja, hogy különböző kapcsolataiban például a házastársával, a barátaival, a rokonokkal, főnökkel és beosztottakkal időnként neki magának kell változnia ahhoz, hogy súlyos konfliktusokat elkerülhessen, vagy, hogy ne fusson zátonyra a kapcsolat. Mindannyian emlékszünk olyan esetre, amikor saját hozzáállásunkat, szemléletünket módosítottuk és így tudtuk elfogadni a másik ember magatartását. Lehet, hogy barátunk állandó elkésése idegesített kezdetben, de sok év alatt ez elfogadássá szelídült és ma már csak nevetünk rajta. Nem az ő magatartása változott meg, hanem a saját hozzáállásunk az ő viselkedéséhez. Mi alkalmazkodtunk, mi változtunk. Bölcs dolog ráébredni, hogy önmagunk elfogadóbbá válásával lényegesen csökkenthetjük az olyan viselkedések számát, amelyek zavarnának. És ez nem is olyan nehéz, mint ahogy tűnik.

Rip.: - Azt mondja, hogy most a családjának él. Milyen mértékben?

- Nyilván együtt élek a gyerekemmel, de nem hagyom, hogy az én életem ellaposodjon, és csak a gyerekeim élete legyen az én életem. Igyekszem saját magamat is korában tartani akár szellemileg, akár fizikailag és igyekszem időnként bizonyos távolságot tartani a gyerekek napi gondjaitól, hogy kívülről lássam. Nagyon nehéz ezt megtartani, mert fölkel az ember, beindul a napi rutinja és a napi szervezés, ha nincs jól megszervezve, akkor nem jól működik. Nagyon ott kell lenni ahhoz, hogy a gyereknek és minden gyereknek minden rezdüléséről az ember tudjon, de úgy gondolom, hogy káros az, hogyha csak ennek él az ember.

Rip.: - És most ez alatt a kilenc év alatt csak ennek élt, vagy ez hogy volt?

- Nem, igyekszem megtartani önmagamat. Jártam tanfolyamra, eljárok tornázni, tanulok nyelvet, tehát igyekszem saját magamnak is sikerélményt szerezni, amellett, hogy a gyerekeimnek megteremtem azt, amire szükségük van, és velük együtt szurkolok, és a versenyekre eljárok velük, és együtt örülünk a dolgozat jó jegynek, és a napi feladatok teljesítésének.

Rip.: - Amikor a versenyen így, úgy teljesítenek, vagy a napi feladatokban, akkor az ők kudarcait a maga kudarcaként kezeli?

- Vannak olyanok, amiket igen, amikor nem úgy teljesít, ahogy szerettük volna, ahogy várt volna, nem úgy sikerül egy dolgozata, a figyelmetlenségeken csúszik el. Amikor tudom azt, hogy komoly tudás van mögötte, és mégsem nyilvánul meg abban a bizonyos jegyben, akkor előfordul, hogy úgy érzem, akkor talán úgy gondolom, hogy másképp kellett volna. Vagy elgondolkodom, vagy társas kapcsolataikban együtt tudok érezni vele, vagy együtt élem meg az ő kudarcait, amikor nem úgy sikerül, amikor ellene szavaznak a barátai, amikor olyan sérüléseket szerez, amit más okoz neki és vétlen benne, akkor én is úgy érzem, mintha nekem is úgy fájna ez a seb.

Rip.: - Ezek az ő dolgai, ezek vele történnek.

- Egy anya szíve így működik én így gondolom. Ezzel megtanulja az együttérzést, megtanulja azt, hogy a család ilyenkor kitart mellette, amikor ő rosszat tesz, vagy rosszul sikerül valami akkor is van kibe, van mibe kapaszkodnia és, hogy együtt sírunk, együtt nevetünk. Ez az élet velejárója.

Rip.: - Ez azt jelenti, hogy ez alatt a kilenc év alatt csak a gyermeke sikerei voltak a maga sikerei, illetve a gyermeke kudarcai voltak a maga kudarcai?

- Természetesen nem. Kellő figyelmet kell fordítanom a férjemre is, hiszen ő a család feje és tőle függünk olyan szempontból, hogyha neki nem mennek rendben a dolgai, akkor nyilván az enyémek sem és a gyermekeim dolgai se mennek rendben. Tehát első és legfontosabb dolog, hogy vele együtt szurkoljunk az ő üzleti és egyéb dolgainak. Neki szurkoljunk, vele érezzünk együtt. Az ő gondjait is meghallgassuk, elsősorban én és időnként a gyerekek is, erről beszéljünk, és aztán jönnek az enyémek az én napi problémáim.

Rip.: - Nem nagyon volt szó eddig a maga sikereiről, csak a gyerek sikereiről. Magának nincsenek is sikerei, hanem a gyermekei sikere a magáé?

- Nem, nekem is vannak nap, mint nap elért sikereim. Minden anya másképp működik: Én nagyon rapszodikus vagyok, időnként konyhatündér vagyok, időnként anya, időnként nő, időként tanulni vágyó gyerek idézőjelben, és ezekben a dolgokban igyekszem akkor, amikor éppen azt a korszakomat élem, a legjobbat teljesíteni, és abban ugyanúgy én is elérek sikereket. Egy jól sikerült vacsora, vagy egy frissen kisütött meleg kenyér adott esetben ugyanolyan siker nekem, mint a férjemnek egy jó üzleti tárgyalás, vagy egy elnyert munka és ez ugyanúgy része a család életének és az én életemnek.

- Én azt gondolom, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott elégedett mama az, ami igazán jót tesz a gyereknek, vagy az egy egész családnak.

Rip.: - Dr. Hardy Júlia családterapeuta.

Dr. Hardy Júlia családterapeuta.: - Ki mitől boldog, kiegyen súlyozott, az persze egy más kérdés. Minden asszony más alkatú. Nőként nagyon sok pályán kell, hogy fussunk. Kell fussunk, illetve lehet futnunk. Tehát, hogy a női szerepek színtartománya az rendkívül gazdag. Tehát egyszerre úgy gondolom, hogy egy csillapíthatatlan vágyunk az, hogy a szakmánkban valamilyen karriert elérjünk, kipróbálhassuk magunkat, hogy amit megtanultunk azt, hogy tudjuk csinálni. Másrészt az, hogy feleségek, anyák, háziasszonyok lehetünk, azt gondolom, hogy a férfiak által is irigyelt szerep lehet. Hát ezek lehetnek nagyon terhesek. Szóval első, második, harmadik műszak. Ugyanakkor egy olyan gazdagsága az életnek, ami nagy lehetőségekkel jár együtt. Tehát gondoskodni a szeretteinkről, a háztartásban, az otthonban, a kreativitás, alkotás az sokszor más, mint a világban, de én a jól megsütött kenyér és egy jól megvarrt gyerekruhában is nagyon meglátom az értéket. De fontos, hogy egy anya ismerje saját magát, és a férjével legyen egy olyan dialógus, amiben ők ki tudnak alkudni egymással egy olyan szerepmegosztást, egymás olyan helyettesítését, amikor alapszükségletekről nem kell tartósan lemondani. Se a férjnek, se az asszonynak. Tehát, hogyha én egy emancipált nő vagyok, és gyerekem van, akkor ezek közé a kondíciók közé kell a mi családunkat felépíteni, és természetesen hát, a férjem adottságai is belejátszanak. Tehát hozott anyagból dolgozunk. Az a fontos, hogy tartósan ne érezze senki azt, hogy az ő élete megrekedt, stagnált.

Rip.: - Erre az önismeretre voltaképpen így menet közben tehetünk szert. Tehát lehet, hogy előre hozhatunk szép döntéseket, hogy majd így csináljuk, úgy csináljuk, de lehet, hogy nyomon kell követnünk a saját érzéseinket, a saját belsőnk változását? Mit kell itt figyelni?

Dr. Hardy Júlia családterapeuta.: - Azt kell figyelni, hogy örömmel, reménykedéssel, bizakodással tudunk-e az élet fele nézni. Ez az, amit igazán átadunk a gyerekeinknek. Tehát egy ilyen kötelességszerű összeszorított fogú szuper anyaság, azt gondolom, hogy sokkal károsabb. Olyan az alkatom, hogy nagyobb mozgásigényre van szükségem. Nem egyformán bírják az asszonyok a gyesen egy fajta izoláltságot. AZ is egy nagyon fontos dolog úgy érzem a mi generációnknak, hogy a mi szüleink annak idején két, három, négy hónapot voltak velünk otthon. Bizonyos értelemben ennek ma harminc, negyven éves generációnak kicsit újra kellett tanulnia azt, hogy mit is csinál az ember otthon. Nincsen körülöttünk a nagycsalád, nagyon sokszor egy anya bezárva egy lakásba két, három, X számú gyerekkel. Ezt megélheti úgy, hogy izolált, emberi kapcsolatai nincsenek. Este hazajön a párja, és akkor rázúdítja minden kapcsolati igényét a férjére, és ez kölcsönös frusztrációknak a termékeny talaja.

Rip.: - És, hogyha ilyen tapasztalunk, tehát megy az élet és ezt tapasztaljuk, hogy ebbe mi belekeseredünk, belerevesedünk és egyre türelmetlenebbek és feszültebbek vagyunk, akkor tehát nem hiba, nem vétség az, hogyha megpróbálunk ebből kilépni, vagy akár ki is törni egy kicsit, mert az fog jobbat tenni a családunknak?

Dr. Hardy Júlia családterapeuta.: - A kitörésen mit értünk? Én nagyon hiszek abban, hogy egy párkapcsolat, merthogy azért itt minden családnak az alapja, a szülők közötti párkapcsolat. De hát egy párkapcsolat is egy élő organizmus. Amit folyamatosan ápolni kell, folyamatosan fejlődik, és folyamatosan munka van vele. Ha én hosszan rosszul érzem magam, az visszahat a páromra is. Hát olyan megoldásokat, kompromisszumokat kell találnunk, amiben mindannyian lehetőség szerint jól érezzük magunkat, és hát a gyerekeink szükségleteit is ki tudjuk elégíteni. Tehát azért a pici gyerekek gondozása később nem nagyon visszahozható. Szóval ezek az évek rendkívűl fontosak, ezek az együttes élmények, amiket egy csecsemő, egy kisgyerek mellett átélünk.

Rip.: - Itt azt is mondhatjuk, hogy a gyerek sikerei, első szava, akármilyen az, nyugodtan lehet az anyának is a sikere, ha lehet a mi sikerünk is.

Dr. Hardy Júlia családterapeuta.: - Ezt egy kicsit másként látom. Egy gyerek első szava, az maga a csoda, de a gyerekekben van egy fejlődési potenciál, önhitség lenne ezt az én sikeremnek gondolni.

Rip.: - Úgy értettem ezt inkább, hogy nincs más az életemben. Tehát, hogy nincs úgymond saját öröm az életemben, hanem mintegy az ő élete az én örömöm. Hogy ennek akkor van egy létjogosultsága a családterapeuta szerint, legalábbis bizonyos években.

Dr. Hardy Júlia családterapeuta.: - Mindig többféle szerepben vagyunk párhuzamosan. Hangsúlyosan most kisgyereket nevelő anya vagyok, ugyanakkor én mondjuk, lánya vagyok a szüleimnek, testvére a testvéremnek, gyesen levő munkatársa a munkatársaimnak, feleség, stb., stb.. A sok-sok női szerepünkben hál istennek, nem csak anya vagyok, hanem aktuálisan egy szerepspektrum vesz engem körül, döntésekről és hangsúlyokról van szó, de óvatos lennénk ezzel. Nagyon szépen beszélt ez az asszony a gyerekeim sikeréről, meg arról is, hogy hogyan tud együtt érezni akkor, amikor valami baj éri a gyerekét. Itt is nagyon fontos egy jó arányérzékkel megtalálni azt, hogy szélsőségeket elkerüljünk. Vagyis az ő teljesítménye, a gyerek teljesítménye. Hogyha én ebbe nagyon belevonódok, és azt mondom, hogy ez a miért nem tanultam vele többet, ez nagyon nehezen taníttatja meg a gyerekkel azt, hogy ez az ő feladata, ez az ő dolga, Tehát, hogy itt a felelősségvállalás és ez a túlgondoskodás két szélsősége között kell valamit találni. Tehát, hogy nem magára hagyni a gyereket a problémáival, a tanulási nehézségeivel, ugyanakkor nem helyette tanulni. De hát ez egy ilyen szép feladat, és azt hiszem, ezt a gyerekeinket tanuljuk meg.