Terhesnapló 7. - Gatyaszaggatás

Elérkezett a 25. hét, őrület, hogy már itt tartunk! Csendesen telnek a napok, növekszik a pocak, szorít a nadrág.

Oda jutottam, hogy már lassan nem jön rám semmi. Volt egy nadrágom - Isten nyugosztalja -, amire nagyon számítottam, mert nyúlt ezerrel és még belefértem volna 10 hétig minimum, ám a kutya másképp gondolta és széjjel szaggatta pici darabokra.

Így most maradt két nadrágom, az egyik nem terhesnadrág, csak cicanaci, ami most már azért bizgerálja a pocakomat kicsit. A másik pedig ugyan terhesnadrág, de bokalengetős hosszúságú. Elkezdődött tehát a kismama ruházat felkutatása.

Két szempontom van: ne kerüljön sokba, mert smucig vagyok, és jól nézzen ki, mert hiú vagyok. Úgy tűnik, e kettő nem tud egy nadrágban megtestesülni számomra, akárhogy járom a turkálókat. Persze körülnéztem én az új cuccok között is, rendes, becsületes boltokban, de nekem 10 ezer forint egy nadrágért a lélektani határomon túl van, pláne, ha tudom, hogy alig 4 hónapig fogom már csak hordani. Tudom, a nő költsön a ruhatárára, meg igényesség ésatöbbi, de amikor beiskolázás van, meg fogszabályzó kell a gyerekeknek, meg elromlik a főzőlap és mocsokdrágán javítják meg, és még a notebook is eltörik, ami munkaeszköz, akkor a nadrág olcsó kell, hogy legyen.

Tehát vadászunk. Sokszor a lányaimmal együtt megyek turizni, ami azt eredményezi, hogy mindig találunk is valamit: nekik kardigánt, szoknyát, pólót, Julcsinak kisrugit, babajátékot. Nadrág még nincs, de az ő ruhatáruk egészen felfrissült azóta, hogy hajkurászáson vagyok.

Most azon gondolkodom, hogy én magam varrok egyet. Mert nyáron még teljesen könnyű volt a helyzet, felvettem az egyberuháimat szép sorjában és meg is volt oldva minden pocakprobléma. De most, hűvösben már nem annyira buli szoknyázni, és még hol van a tél?

Télen még sosem voltam terhes, úgyhogy most fő a fejem tovább, hogyan fogom én ezt minimál költségből kihozni.

Lujza

Lujza, 2014. szeptember 12.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(3 hozzászólás) 

2014 09 13. 22:24
Szia Lujza!
Ha még aktuális a keresgélés, lehet hogy tudok segíteni. Van 4 kismama nacim (ebből 1 cicanaci) 38-40-es méretekben. Ha érdekel, írj privátban. :)
→ válasz erre
2014 09 15. 08:56
Szia! Kínainál nézted már? Nekem onnan van, elég jó áron én 3ezerért vettem, de az Keszthelyen volt, itt Bpn 5ezerért láttam.
→ válasz erre
2014 09 17. 20:44
Baba-mama börzéken is körülnézhetsz, ott is szoktak árulni fillérekért kismamaruhákat.
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?