Kiemelt témák

Kedves Ti!

Köszi a köszöntőket!
Ím hát a képek
A Kicsi babba, a Berta babba, meg az Ünnepelt babba, ahogy újra és újra örül Ma is örült ám a kis babájának! Arcához emelte, beszélt hozzá, és köhömgetett, olyan torokhangon, bennsőségesen.

A technikai dolgokról: a kis babának nincs még neve, majd kap a kis gondozójától. Nehéz volt elkészítenem: a láb-részt, a kar-részt, a ruhát, azt nagyon. Megint nem találtam olyan anyagot, amit szerettem volna - hogy lehet, hogy a babakészítők olyan szépséges anyagokkal dolgoznak?! - és megint hímeztem, varrogattam. Nem bántam, hogy látszanak a nagy öltések, na és.

Márti,
nagyon-nagyon szép lett Eliza babbája! Persze, hogy nehéz volt elkészíteni, valahol írtam, hogy minden babát nehéz elkészíteni, akkor is, ha már húsz ugyanolyat csináltál. Persze külön nehézség, ha újat kreálsz, nulla szabásmintával, azaz ha magad tervezetd a szabásmintát.
Nagyon ELizának-való baba lett, és ezt ő maga is érzi, hogy ennyire örül neki

Nem utolsósorban gratulálok Elizának és neked is a születésnapja alkalmából!

sziasztok
olyan nehéz zugolvasóból íróvá is válni de remélem, befogadtok. nagyon érdekel a waldorf, hihetetlen aha-élményem van ezzel kapcsolatban. Próbálok minél több infóhoz jutni róla, elsőre nagyon-nagyon megtetszett (aha-élmény), aztán elkeveredtem az index w-topikjába, na az kicsit fejbe vágott, de aztán ahogy tovább kutakodtam, úgy oszlottak/oszlanak el a kétségeim és önt el az érzés: ez kell nekünk. Bocs a pátoszért, de tényleg így érzem:) nagyfiam 3 éves lesz áprilisban, tudom, hogy az ovi még 1 év, de ahogy olvasom, legtöbb oviban van baba-mama csoport, és egy ilyet már mi is elkezdhetnénk. Bp-en lakunk a 17. kerületben, itt van egy w-ovi, vagyis inkább csak volt, mert szeptembertől elköltözik. Most kispestiben gondolkodunk, de arról meg azt hallottam, hogy elég drága. tudna valaki erről írni? mennyibe kerül ott az ovi és mennyibe a suli? vagy még a Manófalva van viszonylag közel, ott mennyi a hozzájárulás összege? Majd még lesz egy csomó kérdésem, de csak szép lassan fogom rátok zúdítani:)
gyönyörű babákat varrtok! kislányom nemsokára 1 éves lesz, úgy szeretnék neki varrni egyet (kisfiamnak most varratm egy nyuszit, azóta azzal alszik, előtte semmilyen plüss nem lopta be magát a szívébe, szóval nagyon örül a lelkem:) ). na majd kiböngészem, hogy hol is írtatok szabásmintákról és belevágok:)
szép hétvégét!
Kati

most látom milyen régi kép van fent a profilomban, azóta már egészen megemberesedett Matyikám:)
na, ha nem haragszotok, akkor mégis már most is kérném a véleményetek pár dologban. elsőre a tévézésről (mert tudom, hogy erről waldorfos körökben elég markáns vélemények vannak). mikor a gyerkők ébren vannak, akkor mi szülők nem nézünk tévét, (mert mikor régebben néha be volt kapcsolva, akkor kisfiam annyira meg tudott ijedni dolgoktól, "ártatlan" reklámoktól, vagy akár szakállas bemondóktól , hogy inkább nem kapcsoljuk be azóta) viszont napi kb 20 percet nézhet reggelente mesedvd-t, van 3-4 dvd, amiket váltogatunk, Futrinka, kisvakond, dörmögő, Mazsola és tádé, ezek közül rakjuk be az egyiket, ez valahogy kialakult, hogy a reggeli "morgós" ébredős időszakban nézhet kis mesét. elsőre mindet vele együtt néztük meg ("lecsekkoltuk"), azóta vagy én is letelepszem mellé, vagy mást teszek-veszek. szerintetek ez így oké? vagy érdemes lenne ezt is teljesen kiiktatni? mondjuk egyre jobban "unja" ezeket, aminek én örülök, így sokszor 5-10 perc után már feláll és megy játszani. nem is akarom új mesékkel bővíteni a repertoárt, tök jó látni, hogy bár nézhetne tévét, mégsem azt teszi:) tudom, hogy nem kell véresen komolyan venni a nuku-tévé elvét, de ha szerintetek máshogy kéne csinálnunk, akkor szívesen elolvasnám a véleményetek és megfontolom.

a másik, a rajzolás, gyurmázás kérdése: kisfiam nagyon szereti ha én (vagy apája) rajzolok vagy gyurmázok neki, akármeddig le lehet ezzel kötni, de ő maga nem nagyon vehető rá arra, hogy egyáltalán a kezébe vegye a ceruzát/gyurmát (olvastam, hogy valamilyen marokkréta lenne az igazán nekik való, majd beszerzem, most kicsi 3szög színescerkáink vannak). és mindig diktálja, hogy miket szeretne, lámpát (ez a sláger ), autót, vonatot, kutyust...Persze én szívesen rajzolok neki, de az jó? vagy mindenképp arra kéne törekednem, hogy őt rávegyem az alkotásra? egyébként is nagyon önállótlan, valahogy nincs meg benne (még?) az a vágy, hogy ő maga csinálja a dolgait, ezért pl öltöztetni kell, és még mindig nem akar megválni a pelustól...Én meg nem tudom, hogy hogy álljak ezekhez, persze hogy szívesen kinyalom a popóját , de azért azt se szeretném, ha egy kis elkényeztetett manócska lenne. persze nyilván benne van a dackorszak+tesóféltékenység is a dologban (sokszor mondja, hogy ő még kisbaba ). egyébként remekül eljátszik egyedül...
tudom, kicsit OFF volt mindez, de a "waldorfság" az pont egy olyan valami, ami teljes mértékben beépül a családok mindennapi életébe is, vagyis messze nem csak az intézményekről szól, ezért érdekelne, hogy waldorfos mamik hogy vélekednek ezekről a nevelési dolgokról:)
eldugulok...

Szia Maminti!

Most csak címszavakban, majd aztán részletezzük:

Szerintem nuku-tévé az ideális és a dvd is tévének számít

Rajzolás és gyurmázás ügyében is hajthatatlan vagyok: a gyermek érdekében nem rajzolok neki virágocskát, kisnyuszit és autót, rajzoljon ő pikapikát meg botot meg miegymást, amit a fantáziája diktál. Ez az ő érdeke, az ő képzeletének csodálatos világát szeretnénk támogatni, erősíteni azáltal, hgoy nem befolyásoljuk sem képeskönyvekkel, sem filmekkel, sem rajzokkal.

MAjd jövök még, remélem, sok hozzászólást kapsz. És igen, az indexes w-topik naaaagyon más, mint ez...

indianyó, köszi a választ, de várom azért a részletezést is:) nálatok egyáltalán még képes mesekönyv sincs? én azt nem bírnám ki, már csak a magam gyönyörűségére is jól esik szép mesekönyvekből mesélni. persze van fejbőlmese is:) és sejtettem, hogy ez nem jó, hogy én rajzolok helyette, pedig csupa jószándékból csinálom...de majd próbálom állni a sarat és kicsit visszafogni, csak nehéz lesz, mert már nagyon kéri, várja a rajzaimat és csodás gyurma-műalkotásaimat .

na még eszembe jutott ezzel kapcsolatban valami: ha jól tudom, a w-ovikban is úgy van, hogy az óvónő elkezd valamit alkotni, és a gyerekek bekapcsolódhatnak. Ha így van (?), akkor végülis ezzel is mintát ad az óvónő, fel lehet úgy is fogni, hogy valamilyen szinten korlátozza a gyerek fantáziáját, ha ő elkészít egy babát/szőttest (nem tudom, miket csinálnak ovikban), de másrészről meg természetes, hogy kell ez a fajta mintaadás, hogy megmutatja, hogy hogyan is kell ezt vagy azt csinálni. a rajzolással nincs ilyen, hogy az óvónő leül, elkezd rajzolni és így csinál kedvet a gyerekeknek a rajzoláshoz? vagy ilyenkor direkt csak "ovisok szintjén" rajzol botokat és pikapakát? (ez mi egyébként? )
bocs, ha összevissza beszélnék:)
Kati

eszembe jutott még valami, nem akarom elfelejteni:
mi a helyzet a zenével? az is "mesterséges valami" és felfogható úgy, hogy korlátozza a gyerek fantáziáját. ugyanaz a hangok szintjén, mint egy szép kép a látvány szintjén. vagy most teljesen hülyeséget mondok? én zenefüggő/éneklésfüggő vagyok (uracskám is), próbálok nem egész nap zenét hallgatni, de azért minden nap van zenehallgatás, zenélés, éneklés. mi lenne az ideális mennyiség/minőség? Matyi imádja a komoly zenét, de most belegondolva lehet, hogy az is intellektualizálásnak számít? meg ha nem komolyzene, akkor se feltétlen "neki való" gyerekzenét hallgatunk, hanem néha az én kedvenceim mennek (pl sting, rufus wainwright, beatles..). juj, lehet, hogy kár volt megkérdezni, mert lebeszéltek róla?
megyek fürdetni, és nagyon várom a válaszokat
Kati:)

Márti, gyönyörű a babba!!! Az arca különösen tetszik, nagyon kedves. (Ráadásul egy jó barátnőmre hasonlít.)

Kati, DVD és rajz ügyében én teljesen osztom Indi vélményét. Zene: a waldorf szerint jó, kell, DE az élő zene. Amikor az közvetlenül a zenélő, éneklő lelkéből jön elő, jelen van, benne van ő maga; ezt a lelki minőséget a gyerek érzékeli és ez nagyon fontos. A gépi zene nem más, mint zaj ilyen szempontból, hiszen ez ott nincs meg. Háttérzajként pedig különösen nem ajánlott.
Egyébként pedig az éneklést kifejezetten javasolják (az anyának folyamatosan dúdolgatnia "kellene", ezt teszik a w. óvónénik is) és a pentaton dallamvilág lenne az ideális ebben a korban.

Pindi

Msot egy kicsit eltöprengtem ezen a kérdésen: Miért varrunk állatokat?

Erre jutottam:

A kisgyermek egy érdek nélkül szerető, előítéletektől mentes lény. Az a mi felelősségünk, hogy ez így is maradjon. A kisgyermek gyengéd érdeklődéssel, szeretettel fordul az állatok felé, bármilyen állat felé. Aztán úgy 2 éves kor körül jön ez a különös időszak, amikor egyik pillanatról a másikra megijed dolgoktól, elkezd félni a kutyáktól, megmagyarázhatatlan szorongást érezhet. Aztán ez elmúlik, ha jól csináltuk a doglunkat, akkor az állatokat továbbra is gyengéd szeretettel szemléli.

Amit én antropozófiailag kiokoskodtam itt:

Az ember hármas/illetve négyes felosztása:

Ásványvilág - fizikai test - van
Növényvilág - étertest - él
Állatvilág - asztráltest - érez

+ az Én

Az asztráltest = érzés, így akár szimbolikusan, akár konkrétan is van köze ahhoz, miért is kötődik az ember az állatokhoz. A kisgyermek pedig sokkal közelebb van mindenhez, ami lélek, szellem.

Állattan epochával 4. és 5. osztályban találkozunk. TErmészetesen szellemi úton vizsgáljuk az állatokat. Ez egy csodálatos téma, nincs gyermek, akit hidegen hagyna (bár a w-iskolában alig van olyan téma, ami ne érdekelné a gyerekeket). Ötödik osztályban a szabadkézi geometria, a kézimunkában a kesztyű- és zoknikötés és az állatvarrás mind egyrészt a szellemi anyag kiegészítése, másrészt a térlátást, a részletekben és összefüggésekben gondolkodást mind segíti.

S mivel (ideális esetben) nem adunk szabásmintát a gyermek kezébe, hanem közösen gondolkodva, ötletelve haladunk, egy teljes meg- (vagy inkább fel-?)ismeréshez jutunk.

MAminti jó sokat kérdeztél, ez jó - időről időre szükségünk van átgondolni, hogyan is történnek a dolgaink

Kezdem akkor a pedagógiai részével, majd írok a saját tapasztalatokról is.

Az óvónő nem kezd el rajzolni valamit és ezzel kedvet csinálni hozzá a gyerekeknek. Az óvónő a waldorf pedagógia legfontosabb szereplője, rögtön a család, az édesanya után. Úgy is fogalmazhatnánk, hgoy egy másik édesanya vagy nagymama. Folyamatosan dolgozik, házimunkát végez, vasal, varrogat, söpröget, manót farag faágból, gabonát válogat, gyapjúmunkát végez. Ezt a gyerekek látják, mintegy észrevétlenül szívják magukba mindezt és utánozzák is természetesen. Nincs olyan, hogy az óvónéni nekiáll rajzolgatni, a gyerekek pedig utánozzák. A rajz a szabadjáték része. A festés az anyag természeténél fogva szervezettebb foglalatosság, de ott sem az óvónénit utánozzák a gyermekek.

Szerintem nicns olyan, hgoy gyerekeknek való zene meg felnőtteknek való - műfajilag. Nekem a zene komoly dolog De az tény, hogy az a dal, amit te énekelsz magadtól, magadnak, nem foglalkozás vagy zenehallgatás gyanánt, csak úgy, önkéntelenül, az a gyermeknek táplálék. Lelki táplálék. Lehet zenét hallgatni persze, de nem háttérzeneként, hanem odafigyelve rá. Még jobb koncertre járni és ott hallgatni a zenét. Táncházba járni és táncolni is hozzá. Szóval zenét hallgatni, alkotni öröm és fontos táplálék.

Rajzhoz még: soha ne rajzolj ovisok szintjén! Semmit se csinálj a "gyermek szintjén"! Sőt, rajzolj sokat, tökéletesítsd, ez fejleszti a megfigyelőképességet (a legfontosabb pedagógiai eszköz!), a finommotorikát, megnyugtat és kiteljesít. De magadnak rajzolj, ne a gyerkőcnek.

A waldorf pedagógia csodája - és egyben a legnehezebbnek tűnő akadály egy kívülálló számára - az egyszerűség és a természetesség. Itt az én kisfiam pélája: 22 hónapos és már hónapok óta rajzol (pikapika = csigabiga, minden fészek-, spirál- és körminta csigabiga neki). Boldogan, tökéletes odaadással rója a köröket, büszkén szemléli, kommentálja a rajzát. NEm kér meg engem, hgoy én is rajzoljak de szívesen rajzol úgy is, hogy együtt ülünk és mutatja nekem. Természetes, egyszerű, tökéletes elfoglaltság. Én ezen csak rontani tudnék, ha beleavatkoznék.
Születésnapjára kap tégla formájú méhviasz krétákat (volt nekünk korábban is de mindet elfogyasztotta a megfelelő időszakban ) , amelyeket könnyen tud megfogni, forgatni, irányítani.

tévé/számítógép: a legegyszerűbb ezt a dolgot lenne elhagyni - egysezrűen nem bekapcsolni, amíg a gyermek ébren van. Nálunk eddig sajnos nem volt megoldható, emrt a szüleimnél lakunk (már csak 1 hónap!!!) és ott 24 órás tévéügyelet van de nem engedem fiacskét nézni. Persze azért értesül róla, de igyekszem mindig közbelépni. Én csak este, alvásidőben tévézek, illetve reggel, ha valami fontos hír van,a kkor híradókat ézek, ott néha megnézheti ő is a ninaninaautót vagy lovaskét, tehenet, katikát (traktor), vavót(vonat), de szigorúan semmi rajzfilm. CSak olyat, ami a valóságban is létezik, egy vonat ugyanolyan képen, mint az utcán. PERsze ezt is el lehet és ajánlatos hagyni, de ez a kisebb zavar. A rajzfilmeket semmiképp nem ajánlom.

Könyvekről amjd írok még, msot mennem kell

Csak egy rövid kiegészítést: én szretem a rajzfilmeket, alig várom, hgoy a Macskafogó 2-t megnézhessem, egy 10-12 évesnek már csudajó egy szép, igényes rajzfilm, de egy kisgyermeknek nem ajánlom.

sziasztok
köszi az eddigi válaszokat!
akkor hallgatok rátok, és leépítem a mesenézést, szerencsére nem lesz nehéz azt hiszem, tényleg nagyon keveset ül ténylegesen a tévé előtt. Ha majd valamiért nagyon kéri, akkor egy rövidet megnézhet azért, elhiszem, hogy nem használ neki, de talán egy epizód Futrinka utca nem lehet ártalmas... nagyon nagy különbség van mesefilm és mesefilm között, talán a bábfilmek a jobbik eset, nem?
zene: háttérzenéről már születése óta leszokóban vagyok , de azért néha berakok ezt-azt. önző módon magam miatt, mert csak olyankor van nekem is lehetőségem zenét hallgatni, mikor kicsifiam ébren van, így hát hallgatja olyankor velem. bár az is igaz, hogy általában hangosan éneklem közben a számokat (néha Matyi is, kitűnő angolsággal ), így az élőzene varázs is megvan kis csalással. arról nem is beszélve, hogy jön és kéri, hogy "hallgassunk szting bácsit!" meg sokszor énekelek neki, gitározok, neki is van gitárja (az én régi gitáromat megkapta), imád "gitározni", csapkodja a húrokat és énekel hozzá

indianyó, nagyon édes, ahogy írsz a kisfiad rajzolásáról:) én is ezt vártam, hogy majd magától elkezd rajzolni, firkálni, de ez valamiért nem lett, nem is értem, hogy miért...
bár az is igaz, hogy a legfőbb ok, amiért a waldorfhoz eljutottam az az, hogy kisfiam egy kicsit "csodabogár", nagyon sok mindenben "más", mint a kortársai, és emiatt extra módon szeretném óvni minden bántó külső hatástól, nekem ezek közé tartozik az állami suli is, szerintem az nála katasztrófa lenne. Felmerült régebben az autizmus gyanúja is, el is vittem a Vadaskertbe, de ott megnyugtattak, hogy nincs szó ilyesmiről, viszont mondták, tényleg kicsit más világban én, és készüljek fel, hogy lesznek bizony gondjai a mi világunkba való beilleszkedéssel. Úgyhogy nagyon-nagyon számítok a waldorfra, mint egyfajta hídra az ő világa és a mi világunk között. szóval ő nem akar rajzolni, soha nem is akart (most már néha hajlandó pár firkát) ezért is kezdtem el neki rajzolni, hogy rávegyem, mert hát "egy normális gyerek ebben a korban már rajzol", és örülök, hogy ez tetszik neki, mert így mégis van ilyen napi tevékenységünk, hogy rajzolás. ha én nem rajzolok, akkor némi hiszti után elmegy az asztaltól. úgyhogy ebben akkor most tanácstalan vagyok, mit is kéne tennem...ugyanígy nem csak rajzolni nem akar, de egy sor más dolgot is máshogy csinál, mint ahogy az a kortársaitól "megszokott", és én régebben (még mielőtt kimondták róla, hogy egészséges) sokmindent próbáltam megtenni annak érdekében, hogy a korosztályára jellemző átlagos viselkedési dolgokat lássam rajta is (kevés sikerrel:) ), ahogy belegondolok, mesét nézni is azért kezdtem vele, mert hisz "minden gyerek néz mesét", és ezzel is valami "tipikusan korosztályos jellemzőt" hoztam be az életünkbe, így nyugtatva magam, hogy hiszen hát ő is teljesen olyan, mint más kisgyerek. oké, tudom, nagy hülyeség, de komolyan nagyon aggódtam, hogy baj van vele...azóta már én sem így gondolom, mióta tudom, hogy "egészséges", inkább pozitívumként fogom fel a "különcségét":)
huh,nagyon hosszú voltam, elnézést érte

A Manófalva oviról és a Kispesti oviról van valakinek tapasztalata? meg az árak is érdekelnének...
szép estét mindenkinek
Kati

Szia Kati,
sajna nem nagyon van időm mostanában a gép előtt de igyekszem jönni. Mi is 17. ker-ben lakunk. Itt működik waldorf ovi a rákosmenti

igaz terv szerint el akarnak költözni a 16. kerületbe, de talán még az sincs olyan messze.
én azt szeretném ha majd ide járnának a gyerekeim
állítólag kispestre nagyon nehéz bekerülni.

nagyon megörültem, hogy előkerült innen a kerületből is egy hasonló gondolkodású mami

na majd még jövök
szerintem jól csinálod szting bácsival

Szilvi
Pindi:)
Kati

Köszi, örülök, hogy neketek is tetszik A BAbba

Kati, één is kezdő-középhaladó waldorfos vagyok. Nekem nagyon sokat segítenek a következő könyvek:

A NAgy gyermekkalauz, melyben az álatlad (és anno általam is) feltett kérdésekről mind szó esik, és igen megnyugtató választ ad.
A Vekerdy - féle könyvek(Kérdezz-felelek1-2-3.)

A Szabadságra nevelést sajnos, még nem olvastam, de remélem, hozzá jutok. Ezt is ajánlom neked is
Sziasztok!

Indi
Köszönöm az "állat választ"

Azt hiszem, azért nem vagyok úgy oda az állatvarrásért, mert nekem se volt sose állatfigurám, játék gyanánt. Sok-sok élő állattal talákoztam, kezdve a szokásos falusi felhozataltól a vadon élőkig. Láttam a medvét elcammogni mellettünk, bőgni is, és ma is értetlenül nézem a plüss macikat, mert közük nincs ahhoz, amit megismertem.

DE: azt hiszem, ha állatot varrunk, akkor amolyan emberesre vesszük, vagy mi. Olyan vonásokat öltünk rá, amik bennünk is megtalálhatók. Az állatok, szerintem egyenként hordozzák az ember érzelmi és szenvedély-palettáját. Egy állat egy kikristályosult jellemmel rendelkezik általában. Pl.a kecske, ami nekem most mégis nagyon szimpatikus, olyan öntörvényű, bolondos, játékos, büdös, meleg, tápláló, hisztis, makacs, stb.
Hm. Még habozom, hoyg varrjak-e fát . Ez olyan ritka és furcsa dolog, mert az nem annyira emberi, általában. Pedig nekem nagyonis az.

Juj, hardik és Indi

nektek is köszi szépen a köszöntőket!
Ha kihagytam valakit, bocsi, szóval köszi mindenkinek!!!

DE: azt hiszem, ha állatot varrunk, akkor amolyan emberesre vesszük, vagy mi. Olyan vonásokat öltünk rá, amik bennünk is megtalálhatók. Az állatok, szerintem egyenként hordozzák az ember érzelmi és szenvedély-palettáját. Egy állat egy kikristályosult jellemmel rendelkezik általában. Pl.a kecske, ami nekem most mégis nagyon szimpatikus, olyan öntörvényű, bolondos, játékos, büdös, meleg, tápláló, hisztis, makacs, stb.

Éppen hogy nem, nem személyesítjük meg az állítot a magunk természetével, hanem az ő természetéhez próbálunk közelkerülni.

Ha egy tehenet megfigyelünk, nem arra jutunk, hogy lusta állat, aki mást se csinál, mint eszik, hanem a külsejében is megjelenően egy folyamatosan emésztő állat - s az antropozófiában az emésztés a legszellemibb folyamat, így az antropozófus orvoslás a májat a legfontosabb szervünknek tekinti. Ez egy rendkívül izgalmas téma, csodák születnek egy-egy ilyen epochán. Ítéleteket nem alkotunk - legalábbis törekszünk arra, hogy mindig a megfigyelés és az elmélkedés vezessen és ne az ítélet. Ez nehéz, tanulni kell, mert nem így nőttünk fel és a gyerekeinket sem így neveljük sajnos.

sziasztok
tegnap éjjelem ráment a topic olvasására, de nem bántam meg, hihetetlen mély és érdekes témákat boncolgattok sokszor, nagyon-nagyon értékes emberek vagytok, köszönöm az élményt. Viszont meg kellett állapítanom, hogy elég "messze" vagyok tőletek, és sok dolgot még nem tudok hová tenni, mindenesetre azt érzem, hogy nagyon vonz a dolog:)
mint már írtam, elsősorban azért érdekel a waldorf, hogy találjak egy olyan intézményt, ahol jó helyen tudhatom majd a fiacskámat (aztán majd a lányocskámat, és még reméljük, nincs itt vége a sornak:), és rendeteg minden tetszik benne, nagyon tetszenek az ünnepek,az általuk hozott ritmus és spiritualitás, a sok tündér és manó:), az évszakasztal, a természetközelség, az a mód, ahogy a gyerekekhez fordulnak, hogy nem a számonkérésen, hanem a fölkaroláson, megértésen, "gondolkozásvezetésen" van a hangsúly, na és nagyon tetszetek ti, waldorfos anyukák is...DE: látom, hogy még ennél egy sokkal mélyebb, a teljes életvezetésre vonatkozó rendszer a waldorf, és nem vagyok biztos benne, hogy én ezt teljes mélységéig el tudom majd sajátítani, hogy teljesen azonosulni tudok, akarok vele. nagyon szimpatikus pedig minden eleme, de én bevallom, sok mindenben ennél "gyarlóbb" vagyok, és nem is mindig látom olyan nagynak a hibáimat. viszont ha majd tényleg felvesznek minket, akkor nem szeretném, ha én lennék a fekete bárány. Azt olvasom, hogy itt többen szintén nem kőkemény waldorfosok, viszont sokszor találkoztam olyasmi megfogalmazással, hogy "még nem jutottam el olyan szintre, mint pl Indi" meg hogy "még csak az út elején vagyok"...vagyis hogy legalább az elhatározás megvan, hogy minél "igazibb" legyen a waldorfos életvitel. Nos, nálam nincs ilyen elhatározás (aztán persze egyáltalán nem kizárt, hogy én is annyira "megfertőződöm", mint ti:), és nem is tudom biztosra ígérni, hogy ez az elhatározás meglesz bennem. szerintetek ilyen hozzáállással azért valók vagyunk mi a waldorfba?:) olyan konkrét dolgokra gondolok pl, mint hogy vannak olyan játékaink, amik waldorf szempontból nem megfelelőek, na nem dzsiájdzsó meg gyilkos robotok:) de pl van élethű rendőrautó, van Matyusank egy összerakható műanyag autóútja, amit nagyon szeret, a kicsinek van egy pár zenélős izébizéje, vannak műanyagok is közte (bár az egész házunk tiszta fa, ez talán ellensúlyoz:) ), és ahogy most átgondoltam, nem fogom teljesen letiltani a mesenézést (de továbbra is csak nagyon megválogatott mesék lesznek ezek), nem vagyunk vegetáriánusok, sőt, bevallom, én nagy ritkán megkívánom a mekis sajtburgert (bár tudom, hogy naggyon nem egészséges, és egyébként se szimpi egyáltalán a mekdonálcos életérzés, pláne mondjuk gyerekzsúr egy ilyen helyen, de mégis néha jól esik az a íz ), ja és van egy hello kittys pólóm is, és bár erről nem olvastam, de gondolom, ez naggyon nem waldorfos, de én szeretem, jópofa) ...és most ez ijeszt meg picit, hogy esetleg egy olyan közösségbe kerülnénk, ahol ezek miatt "megszólnak" minket? ahol folyton szembesülnék ezekkel a „hibákkal”, és akaratlanul is pironkodnom kéne, és bizonygatni, hogy "én elindultam az úton, csak még nagyon az elején vagyok" pedig talán nem is akarok az út végére jutni? pedig olyan szívesen belecsöppenék ebbe, nem bánnám az aktív szülői szerepvállalást, elég nyüzsgős vagyok eleve, szeretek kézimunkázni, és annyira szeretnék egy olyan közösséget a gyerekeimnek, ahol nem a pokémonok és tininindzsák a fő játéktéma (barátaink ovis kisfia "szpájdörmen" üvöltéssel nyargalt végig múltkor a kertünkben, na ezt ne, ha lehet)....de mindenzt olyan közösségben tenném, ahol én úgy vagyok jó, ahogy vagyok. azt még nem is írtam, hogy eldobható pelust használok de legalább a tisztítószereim biók
nem is tudom, miért írtam ezt, nem vállveregetést akarok (miért is? mire föl?), és nem is akartalak megbántani titeket, nehogy azt gondoljátok, hogy én azt feltételezem rólatok, hogy ilyesmiért megszólnátok, de tudom, hogy sok-sok-sok hibám van, hogy sokmindent lehetne másképp, és sokminden sajnos a lustaságomon múlik, és egyrészt épp ezért tetszik nagyon a w-szemlélet, hogy rávilágít sok hibámra és kapok ötleteket, hogy hogy lehetne jobban, de nem tudom, hogy mennyi akaraterőm van ezekhez a változtatásokhoz, mennyire van erőm szembenézni azzal a sok valódi bölcsességgel, amivel itt találkozom, és mennyire van erőm szembenézni a saját rosszul végzett dolgaimmal, és igen, rossz azt hinni, hogy nem vagyok olyan jó anyuka, mint azt öntelten gondoltam magamról...és pl mi van a régi barátokkal? Nagyon jó baráti társaságunk van, nagyon értékes emberekkel, de egyáltalán nem waldorfosok, néhányuk bizony sorozatfüggő (ja, azt nem írtam, hogy a Született feleségeket nézni szoktam), van köztük, aki pl kifejezetten nem szereti a fa dolgokat, és még sorolhatnám...nektek mennyire vannak ilyen barátaitok? Vagy ezek szépen lassan leépültek és jöttek az új „waldorfos” barátok? Én minden hibájukkal együtt nagyon ragaszkodom hozzájuk. jaj, nem tudom...ezer gondolat és kétség van még bennem, nem is gondoltam, hogy ez ennyire nagy falat lesz

ja, és gyesbetegségem van, ha szót kapok, nem lehet lelőni:)

saviatri, tök jó, hogy kerülettársak vagyunk:) olvastam, hogy jártok az Aprók Házába, és hogy mennyire tetszik. majd ősztől ott kezditek az ovit? vagy a rákosmenti ovit célozzátok be? tudsz valamit, hogy hová költöznek? és később melyik suli a cél?

tudna nekem valaki babavarrós leírást küldeni? nagy kedvet kaptam hozzá. olvastam, hogy leírtatok pár alapanyag-lelőhelyet, vajon van olyan, ahonnan lehet kérni házhozszállítást? sajna nem vagyok túl mobil, hogy bemenjek érte a "városba", főleg a töltőgyapjú (?) beszerzése érdekelne:)
köszi!

azt elfelejtettem írni, hogy Szilvi blogjára is rátaláltam, nagyon tetszik, köszi a gondolatokat, Szilvi!:) biztos nem én vagyok az első, aki szerint megérne egy kiadást is a dolog! és most épp olvastam a csirkés bejegyzést, és felderültem, hogy ahogy te is írtad, ez mennyire nem waldorfos játék, mégis ilyen lazán veszitek nem is tudom, mit gondoltam, még sokat kell tanulnom, ismerkednem a dolgokkal és veletek, ha engeditek. sajnos kicsit "forrófejű" vagyok, sokszor hamarabb írok, mint gondolkozok, vagyis inkább azt mondanám, hogy épp azért írok, hogy közben gondolkozzak...már ha ennek van így értelme:) nyugodtan tegyetek helyre ott, ahol kell:)
k

Maminti-Kati

Én is nézem a Született feleségeket És nagyon szeretem, és ma elég ideges voltam, mert nem volt.
És se akarok/tudok "ortodox" waldorfos lenni. Szerintem minden, ami ortodox és sarkított, még a jó dolgok is , megfosztják az embert a spontaneitástól, játéktól, élettől. Tudod, mennyit dilemmáztam pl. azon, hogy a rózsaszín hogyan fog festeni a babámon? HOgy esetleg mit szól az, aki waldorfosabb, mint én, sokkalta előrébb jár, és nem hord rózsaszínt. De: én imádom a rózsaszínt, mályvát, égkéket. És nem tehetek róla, ha nem mindig bírok elfogadott és közkedvelt waldorf-színeket, anyagokat használni. Imádom a szatént, a selymet. A divatot is figyelem olykor. Satöbbi.
Szerintem nem ezen múlik, hogy valaki mennyire hitelesen éli meg a lényeget. És hogy mi is a lényeg?
Na mi is. Erre most nem tudom a választ.

Indi, köszi.
Nagyon tetszik, köszönöm, de mééééég, még még kérlek, mondd és hivatkozz, és olvastass, elolvasok szívesen bármi erre vonatkozót.

Amúgy meg rájöttem, hogy azért nem voltak állataim kis koromban, mert bármit megtekinthettem, foghattam, figyelhettem élőben. Valahogy falun eszünkbe nem jutott, hogy kéne mondjuk egy ló, vagy maci. (A medve télen rendszeresen lejárt bárányt enni, meg esetleg kisborjút.)
Szóval várom a folytatást.

Most, hogy egész éjjel fenn voltunk (majdnem), volt időm gondolkodni. Kati elindította, amit magam is felvetettem.
Van egy kérésem, kérdésem hozzátok, több tapasztalattal rendelkezőkhöz, mint
kedves

Szilvi
Indi
Melinda (Cikaboga)
Hardik
Pindi
és Többiek,
Ti hogyan jutottatok el a waldorfhoz? Hogyan éltétek meg az elején, volt-e nehézségetek? Mivel, mi volt az? Mi(ki) segített át? Most hol tartotok? Mi a cél, és ezt hogy lehet megvalósítani úgy, hogy ne nézzék ufo-nak a családot?

Köszönöm!

Sziasztok,
nem akarom megszakítani ezt az érdekesnek tűnő témafelvetést, csak lenne némi hozzáfűznivalóm az énekléshez, zenehallgatáshoz.
Én sohasam hallgatok háttérzenét, mert az így csak zaj. A fül rágógumija, ahogy kedves volt tanáraim szokták mondani. A gyerekek vagy teljesen kizárják, vagy teljes testükkel hallgatják. Érdemes körülnézni Kokas Klára honlapján www.kokas.hu, aki hosszú évek óta nevelgeti, tanítgatja a gyermekeket a zenére. Nagy felfedezése, hogy a gyermek együtt mozog a teljesen ismeretlen zenével is, érzékeli a periódusokat, hangulatváltásokat. Ők még az egész testükkel, a bennünk lévő folyadékokkal együtt érzik a zenét. (A férjemmel mi sokat vitázunk ezen, mert ő szeret mindig rádiót bekapcsolni én meg nem, de Misivel azt beszéltük meg, hogy nem hallgatunk csak úgy rádiót, mert akkor nem halljuk meg azokat a dallamokat, amik bennünk megszületnek, hiszen mindig szól valami körülöttünk.) Az ő módszerével megőrizhető a gyermekek improvizációs készsége, egészen fantasztikus, ahogy jön belőlük a dallam, tökéletesen hangnemben maradva, lezárásokkal mindennel, ahogy kell.
Éneklés: a gyerekek gégéje kicsi, így a hangszalagok is kicsik, ezért beszélnek magas hangon és énekelnek magas hangon. Ez szakmailag a gyerekhang, mutálás előtt minden gyereknek ilyen van. Az én fiam például, ha a férjem énekel, nem szívesen énekel vele, mert nem tudja azt a mély férfihangot leutánozni (fizikailag alkalmatlan rá a gégéje), vagy csak szavalja ritmusban a szöveget. Mi viszont remekül tudunk együtt énekelni, mert egy hangfekvés vagyunk. A gyerekek az F'-F" között érzik jól magukat, ez az ő természetes hangterjedelmük, középhangjaik. Fölfelé jól tudnak nyílni, de lefelé szenvednek. A popzene elsősorban a C'-C" közötti hangterjedelmet használja, és inkább lefelé tágít, mint felfelé. Többek között ezért dörmögnek a gyerekek és nem tudnak énekelni.
Én egyébként szinte soha nem hallgatok popzenét, nehezen viselem, hogy mindenhol szól valami, de nem kell másnak is így lennie ezzel. A gyerekeknek a nekik megfelelő zenét kell adni, akár élőben, akár hallgatva. Olyan ez is mint a mese, vagy irodalom, ami nem neki való, azt próbáljuk nem adni.
Szóval bocsánat, csak gondoltam nem árt, ha ilyet is tudtok, lehet hozzá viszonyulni, ki-ki kedve szerint.
Ildikó

Ildikó nagyon szívemnek kedveset írtál

Márti akkor kérdezz, kérlek, inspirálnak a kérdéseid!

KAti-Maminti az én szintem egyszerűen annak köszönhető, hogy 4 évig éjjel-nappal ezt tanultam, azóta pedig tapasztalom-keresem-élem (utóbbi sokmindenben nem megy, de igyekszem). -A tanárképzés első éveiben - bár mindig is ez vonzott, csak nem tudtam a nevét - én egy csomó olyan dologgal, a mi ma már a víz természetességével folyik az életemben, ellenséges voltam és elhárítottam. Másodévre megértem Egy dolgot fontosnak tartok hangsúlyozni: nem lehet instant waldorf-pirulákat lenyelni, lassan, alaposan, magunkon átjáratva tudunk közelebb kerülni, aprócskán. Egyszerre egy dologgal foglalkozva. Msot mondjuk kezdd el a tévé/rádió dilemmáját, ha azt megnyugtatóan rendezted, akkor jöhet valami kézimunka, aztán a táplálkozás stb. Kis lépésekkel

Petra Berger: Manóvarrás - ez könyvesboltban kapható könyv, ebből elkezdhetsz kisebb manókat varrogatni, aztán majd jöhet egy kisebb baba, majd egy nagyobb baba és így tovább. Lassacskán

Még egy jótanács, ha már így nekiálltam: a gyermeked senkihez sem hasonlít. Ő egy egyszeri, meg nem ismételhető csoda. A te feladatod nem az, hogy a többi gyerekhez hasonlatossá tedd, hanem az, hogy abban támogasd, hogy a benne lévő csodákat megtapasztalja, hogy azokkal fejlődjön, teljesedjen.

köszi mindenkinek a jószót:)

Márti, jól estek a szavaid!

Ildikó, már láttam Kokas Klárával riportot, tényleg nagyon megkapó, amit csinál, köszi, hogy belinkelted a honlapját, majd átböngészem. És tényleg, most hogy mondod, azért is próbálom én is csökkenteni a saját zenehallgatásom, mert látom, hogy Matyi közben mindent abbahagy általában és csak a zenét hallgatja, úgyhogy emiatt is muszáj limitálni...

Indi, neked is köszi, nem is akarom én másokhoz hasonlóvá tenni, úgy imádom, ahogy van:) írtam, csak akkor volt ez a "törekvés" bennem, hogy keressem a "normális kisgyerek" vonásokat benne, mikor volt a nagy aggodalom, hogy esetleg autista (sok-sok autisztikus vonás miatt)...ha az lenne, akkor azzal együtt imádnám persze, de azért ez nagyon nagy félelem volt. Elmúlt szerencsére...Akkor bombázhatlak még kérdésekkel? írtad már, hogy a képeskönyv akkor az igazi, ha élethű, fotószerű képek vannak benne, úgyanakkor úgy tudom, hogy a játékoknál meg épp az a jó, ha nem élethű, sőt, minél kevésbé "igazias" (pl waldorf-baba, épp az a lényege, hogy bármi beleképzelhető a jelzésszerű arcocskába). de ha a képeskönyvnél az életszerűség fontos, akkor miért baj egy életszerű tűzoltóautó-játék? (ezt asszem Szilvi írta egyszer, hogy az nagyon nem jó játék, mennyivel jobb egy jelzésértékű faautócska). vagyis igazából értem, hogy miért nem jó, hogy nem enged teret a fantáziának, ha annyira direkt egy játék, de akkor miért baj, ha egy képeskönyvben nem fotószerűek a képek?

képeskönyv:
én azt gondolom a képeskönyvnek nem csak az a funkciója, hogy valós ismereteket szerezzünk arról, hogy bizonyos állatok, tárgyak hogy néznek ki. sőt erre való a legkevésbé. értelmezésem szerint épp ezért nem is javasolja a képeskönyveket a waldorf. a valóságot a legjobb a valóságon keresztül tapasztalni. és ha mégse akkor a leginkább élethű fotón (ez már azért vitatható szerintem)
egyik ilyen kedvencem a cukimuki rajzolt asztalocskácska, amire rámutatva tanítjuk: látod asztal. ahelyett hogy az asztalra mutatnánk ahol egyébként a könyvet lapozzuk. na ezeket gyorsan kiírtottam a háztartásból, mert nem sok jót látok benne.
DE van egy másik fontos oldala a képeskönyv nézésnek ami számomra fontos, az pedig az esztétikai nevelés (hű de komolyan hangzik) Ez alatt azt értem, hogy nem mindegy vizuálisan milyen környezettel vesszük körül magunkat ésa felnövekvő kis embert is aki mindent magába szív ami körülötte van. Ha szép igényes tárgyak veszik körül, akkor az lesz neki az alap és ez a fajta igényesség szinte vérévé lesz. De nem csak a tárgyak hanem az élet teljes összképe (most kimondottan a vizuálisra gondolok, de természetesen ezt nem kell így szétválasztani) nagyon fontos.
Sajnos jelenleg a saját életemet nem tudom úgy berendezni, hogy elégedett legyek vele. Hihetetlen sok ronda és ízléstelen tárgy vesz körül, rosszul megszerkesztett/kitalált falak, bútorok, épületek, utcák. Nem vagyok túl elégedett a vizuális összképpel.
Ezért fontosnak tartom, hogy általam szépnek tartott képeskönyvek legyenek a lakásban amiket lehet nézegetni.
Nem félek attól, hogy lenyesegetném ezzel a gyerek fantáziáját, mert nem mutogatok neki és nem magyarázok, hogy mi micsoda, egyszerűen csak vannak könyvek a polcon, akárcsak apának és anyának amiket lehet nézegetni, lehet lapozni.
nem válogatok a stílusok között, minden jöhet ami az én szűrőmön átmegy, legyen az Csontváry vagy Dürer vagy akár valami rajzfilmszerű, vagy szép fotó.
tovább gondolva, nemrég volt a férjemmel egy beszélgetésem, aminek a záró mondata így hangzott (az ő szájából):
hát nem érted? nem arra van szüksége, hogy neki legyen olyan könyve, hanem hogy az apjának legyen és ő azt néha megnézhesse
nekem ez a mondat hihetetlenül jól összefoglalja a képeskönyv témát.


zene: amióta gyerekeim vannak, mindennél többre értékelek egy kis csendet.
de tényleg. hiányzik is a zene az életemből, mert nem találom meg hozzá az időt. marad a kocsiban zenehallgatás, de az ugye egy egészen más műfaj

Márti ha jól tudom a waldorf nagyon is támogatja a rózsaszínt a kisgyerekeknél.

Márti a színekre vonatokozót tegnap kicsit érintettük, de itt akkor újra: Egyetlen színt (ha nevezhetjük annak) nem ajánl a waldorf a kisggyermek környezetében, a feketét. Ezen kívül annyi ajánlást mindenképpen érdemes elfogadni, hogy ne használjunk vibráló, élénk színeket, nem kell a gyermek figyelmét felkelteni a színkavalkáddal. A kisgyermek szobájába a waldorf pedagógia szerint a barackos rózsaszín, mint egy meleg, óvó, dédelgető fészek illik és ajánlatos természetes anyagokat használni az öltözködésben (selyem abszolút támogatott!), mert ezek bőr- és lélekbarát anyagok.

MAminti a waldorf pedagógia nem kínál alternatívát a könyvekre: kifejezetten a képek nélküli könyveket ajánlja és a fejből mesélést. Valamint az olyan játékokat, amelyek nem egyféleképp használhatók. Tehát egy elemes vonat nem éppen ideális megoldás. Mindazonáltal egy kisgyermek szívesen nézeget képeskönyvet és egy kisfiú járműveket akar tologatni, ez döbbenetes, de ezt tudomásul kell vennünk. Tehát a valósághoz is kell igazodnunk és az esztétikai érzékünket no meg a pedagógiait is segítségül hívva válogatnunk.

Én olyan könyveket vettem Dominónak, amikben fényképek vannak, illetve nagyon szép rajzok - állatokról. Van kisvakondos könyvünk is, de borzasztóak ezek a medvés rajzok, Dominó is fél tőlük. Az én régi könyveimet is szereti nézegetni, nem veszem el tőle tehét, ha már egyszer megtalálta őket, de magamtól nem adom őket a kezébe. Ha podig máér hosszú meséket olvasunk könyvekből, akkor tényleg nem kellenek a képek, ott a mesélés egy olyan lelki folyamat, amit a képnézegetés csak megzavar. Amikor elkezd a gyermek szerepjátékokat játszani, akkor pedig már nem autózni akar feltétlenül, hanem megszemélyesíti a tárgyakat és lesz repülő a kockából és házikó a faágakból. Ebben segíthetünk azzal, hogy nem árasztjuk el túl sok játékkal őket, hagyjuk, hogy felfedezzék a szerszámokat, használati eszközöket, engedjük őket mindent kipróbálni, sarazni, koszosnak lenni, összevizezni magkat, felmászni, leesni.

Nekem gondom nem a waldorfos családokkal van, hanem a "kívülállókkal" Egy csomóan kifejezetten támadásnak veszik, ha - kérésre!!! - elmondom, én miért nem veszek távirányítós autót meg sütifaló beszélő bödönt meg műanyag motort és nem etetem januárban paradicsommal és eperrel a ksifiamat. Sokszor kapok a fejemre, pedig hát... Én azt gondolom, hogy mindenki megtalálja a hasonszőrűeket, előbb-utóbb. Aki pedig sznob elitistának néz bennünket, mert drága játékokat veszünk csak a gyerekeinknek, ezzel őket bűntudatra serkentjük(igen, ezt is kapom a fejemhez gyakran és erre már nem is tudok mit mondani, mert tőlemez aztán nagyon távol áll), azokkal előbb-utóbb meg is szakad a kapcsolat, mert megfelelni nem kell és nem is lehet mindenki elvárásainak. Nekem ez a műanyag motor mára szimbólum lett, keserves tapasztalatatokat szereztem általa...

jó reggelt,
mesekönyveknél nekem is valahogy furcsa a fényképes illusztráció, inkább én is a szemet gyönyörködtető könyveket preferálnám, bár van jónéhány olyan mesekönyvünk is, ami még csak ebbe a kategóriába se tartozik.

Indi, sajnálom, ennyire rosszak a tapasztalataid a "kívülállókkal". De valahol megértem azt, ha támadásnak veszik pl az általad említett példánál maradva a táv.autóról alkotott véleményedet, mert egyrészt vannak azok a kívülállók, akik meg vannak győződve, hogy minden úgy jó, ahogy ők csinálják - na ők ezért szinte személyes sértésnek veszik, ha valaki mást mond (és a lényeg, hogy nem csak hogy máshogy csinálja, hanem jól megfogalmazott indokok alapján direkt nem úgy akarja csinálni, ahogy szerintük az jó). AZtán vannak azok, akik tojnak a gyerekeikre, de közben meg tetszelegnek a látszólag gondoskodó szülő szerepében, na nekik szerintem minden támadás, aztán vannak, akiknek meg azért nem esik jól, amit te mondasz, mert belátják, hogy igazad van, de túl nehéz lenne mindezen változtatni, ezért inkább szemlesüt-fülbecsuk módon marad minden a régiben...
én is úgy vagyok vele, hogy baromira sajnálom, hogy nem hamarabb találkoztam ezzel az egésszel, mert sokkal-sokkal több mindenben igazán megérint és magaménak tudnám érezni, mint ahány dolog esetleg nem annyira belémépíthető esetleg, és nehéz ezt látni, hogy mennyi minden nem úgy van a "tudatlanságom" miatt, mint ahogy lehetne...hogy akkor most mennyi mindent rosszul csináltam...és itt most nem arra gondolok, hogy tuti mindent waldorfosan akartam volna, hanem hogy egy csomó dologban nem hallgattam az ösztöneimre,[ pedig most látom, h azok waldorfos ösztönök lettek volna (hihihi)], hanem beálltam egy sorba, és a legjobb indulattal én is megvettem a műanyag szirszart, a gagyiságokat, beraktam a mesét...stb. úgyhogy az utóbbi waldorfot felfedező hetekben néha én is tartottam ott, hogy oké, szemlesüt és fülbecsuk, maradjak inkább ki ebből...de valahogy mégis annyira vonzó a dolog, hogy mindenképp bele akarok vágni, aztán majd kiderül, hogy mennyire leszek sikeres benne, de akármennyire is sikerül vagy nemsikerül, a gyerekeim mindenképp csak nyerhetnek egy ilyen ovival/sulival:)

úgyhogy ha nem bánjátok maradok, és próbálok tanulni:)

Nagyon jókat írtok, nem biztos, hogy összeszedett választ tudok adni, de megpróbálom.
Szerintem nem kell azon görcsölni, hogy elég waldorfos-e valaki. A felvételiknél sem ez számít, sokkal inkább a nyitottság. Alex osztályába jár egy kislány. Azért került oda, mert idegrendszeri betegsége folytán enyhén sérült a mozgása. Az anyuka annyira nem volt waldorfos, hogy ihaj, viszont a legjobbat akarta a lányának. És a hat év alatt legalább annyit fejlődött, mint a lánya. Nem azt modnom, hoyg Steiner-t olvas, de hát én sem!!!!!
És ahogy Steiner maga óvott a bigottságtól és merevségtől: Lieber Schnitzel essen, als in Schnitzeln denken! (Inkább (hús)cafatokat eszem, mintsem cafatokan gondolkodjak! Nyersfordításom.)

Nagyon kevesen vannak úgy, hogy amikor a w. közelébe kerülnek a gyerekükkel, akkor már "készen vannak", ill. régóta elindultak. Indianyó iylen szerencsés, meg pl. D. Éva is az aprók házából. A legtöbben odakerülnek a maguk kis indokai alapján és saját tempójukban, saját akaratuk szerint kezdenek változni, mert egyre többet megértenek belőle.
Nagyon sok minden van, amit jónak tartok, de nem alkalmazzuk, mert nem úgy alakult. Pl. az esti ima. Nálunk nincs. Szeretném, ha lenne, de msot már nem lesz. Elfogadom. És ez csak egy a sok közül.
Vagy gyalog (vagy bkv-val) menni iskolába és nem autóval. Jó lenne nekik, talán. De nekem nem. És nekem olyan mértékű megterhelést jelentene, amit nem vállalok, punkt um.
Szerencsére nincs kényszer. Javaslatok vannak, a gyerek érdekében. Amiket lehet nem betartani. Mondjuk, ha karatéra járatod az óvodást, akkor azért számolni kell azzal, hogy egyes szülők (jómagam!) rosszallását igencsak ki fogod vívni. De ezek azért extrém esetek.
Elmondom azt is, hogy a fiaim osztályában nincs 5-6-nál több vegetáriánus és a tévé nélkül élők is messze-messze kisebbségben vannak (és szerintem alig akad olyan család, ahol semmilyen módon nem tudnak filmet nézni. Nálunk van egy laptop, amin sajnos internetezni nem, de dvd-t nézni tudunk. Úgy havonta egyszer megnézhetnek valamit, most látták épp a Macskafogó 1-et. Igen, Abigél is, mert hát hogy tartsam távol őt?!)

Most hospitál a sulinkban egy (nem huszonéves) tanár, immár másodszor. Kedves, aranyos, de remélem, hogy nem lesz osztálytanítónk soha, mert annyira mereven antropozófus, ami nekem egy kicsit sok. Márpedig ha nem értem, hogy miről beszél, akkor ő meg nem ért valamit abból, amit tanárként tudnia kéne. Hoyg a szülőkkel is szót kell érteni, nem lehet csak "fent" járni.
Nem biztos, hogy az a cél, hogy mindenki ennek a tanárnak a szintjére jusson.

Na, jó összevissza lettem, sejtettem előre.

Márti,
a családot pedig UFO-nak fogják nézni, nincs mese.
De minimum azt mondják, hogy nehogy már ezt az OKOS gyereket elvidd waldorfba!!!!!!!!

Engem többször megkörnyékezett a Waldorf. Középiskolás, majd főiskolás koromban, de ekkor még nem hallgattam a "jószóra" - sajnos mondom így utólag. Engem is, mint a legtöbb szülőt a gyerekem vitt erre az útra. Két évig csak olvastam és olvastam, amit csak találtam erről a témáról. Aztán jött az ovi. Itt a szülői estek, szülők iskolája, majd az anyakör. Ahol mindig kapok valami újat, amin rágódok.
Szerintem is fontos, amit Indi írt. Ne akarjon senki egyszerre mindent megváltoztatni. Kis lépésekben. A nagyokat a férj sem nyeli le Nem kell mindent tökéletesem csinálni, mérlegelni kell, hogy az én családom mit tud ebből megvalósítani. Az a lényeg, hogy tud mi lenne a jó törekedjünk rá, hogy minnél többet megvalósítsunk, de nem áldozatok árán.
Vekerdy volt egyszer az ovinkban beszélgetni. Tévé téma jött elő. Természetesen nem jó, ha tévét néz a gyerek - mondta ő. De ha a gyereknek olyan nyagyszülei vannak, akik tévét néznek, de egyébként a gyerek szereti őket, szivesen van náluk, mert a nagypapa négykézláb mászik vele, a Nagyival pedig tök jó sütit sütni, akkor a tévé miatt ne tiltsuk el egymástól őket, mert sokkal többet veszít a gyerek, mint amennyit nyer. Tehát mindig mindent megrágni és mérlegelni, nincs szent írás, amit be kell tartani.

jaj de jó, hogy ennyit írtatok!:) annyira sok a waldorfos "útmutatás", hogy azért bevallom kicsit ijesztő volt a gondolat, hogy egy olyan közösségbe kerülünk majd esetleg, ahol tényleg szentírásként kezelik ezeket, onnan mindenképp nagyon kilógnánk, és mint ahogy írtátok, a waldorf lét nagyrészt szülői közösséget is jelent a gyerkőcök csoportosulása mellett, ezért nagyon nem mindegy, hogy milyen ez a közeg. Bár az is igaz, hogy nem is a kőkemény antropoztófus szülőtárs az igazán félelmetes, hanem ha egy ilyen tanítóval hozna össze a sors, de ezen majd ráérek akkor agyalni. tényleg nagyon jó élmény titeket olvasni, hogy annak ellenére, hogy mennyire meg vagytok fertőzve ezzel a dologgal, annak ellenére normálisak maradtatok
mert hogy én is már több helyről megkaptam, hogy felejtsem el a waldorfot, egyrészt az odajáró hülyegyerekek miatt, másrészt mert a szülők ott mind meghülyülnek. van, aki egyenesen szektáról beszél...persze ezek mind olyan informátorok, akik igazából semmit nem tudnak a dologról, sajnos van köztük közeli családtag is

Sziasztok!

Én is hasonlóképp "fertőzödtem" meg, mint cikaboga... Sógoromék gyerkőcei kezdték el anno az épp frissen alakult óvodát, aztán sokat, nagyon sokat meséltek, fotókat mutattak az évszakünnepekről, láttam, milyen kiegyensúlyozottak a gyerekek, láttam, mennyire jó hatással van rájuk ez az egész... Láttam, hogyan alakult át az ő kis családi életük is waldorfossá. Aztán elkezdtem olvasni, eleinte Vekerdyt, aztán jött szépen sorban minden, és belemélyültem. Megtetszett, a férjemet is belemélyesztettem, ő is azt mondta, igen kezdjünk el változni és változtatni. Szépen fokozatosan kezdtük. Nem egyik napról a másikra dobáltuk ki a műanyag játékokat, nem egyik napról a másikra alakítottuk át a táplálkozási szokásainkat, nem egyik napról a másikra dobtuk ki a tv-t (hanem megvártuk míg elromlik és nem vettünk másikat hihi) stb., szépen fokozatosan... És persze nálunk is több dolog van, ami nem "waldorfos"... pedig tudjuk, hogy jó lenne változtatni, és valahogy mindig marad De ezek miatt nem "lógunk ki" a suliban/óvodában. Viszont tényleg kilógnánk (ahogy Szilvi is említette), ha küzdősportolna az óvodás gyerekünk, ha iskolásunk a nemtudomilyen szörnyűséges mesefilmet mesélné el osztálytársainak, ha a szülinapi zsúron a kis barátokat nutellás kenyérrel és chipssel etetnénk... és így tovább, ilyenkor a szülőtársaktól a felháborodás, támadás teljesen jogos is!!!!!
Kati! Én úgy gondolom, már a felismerés is nagy előrelépés, hogy az ember látja, mit nem akar, mit akar, hová akar eljutni...
Persze a párodnak is így kell gondolkodnia, mert egyedül nehéz, sőt lehetetlen változtatni, ebben élni. Pl. van az otthoni sulinkban egy waldorftanító, aki mellesleg háromgyermekes anya is. Náluk a férj nem teljesen tud azonosulni a waldorffal (nem vállalta ezt az életmódot), ezért nem is járnak a gyerkőcök w. intézményekbe, és feltételezem, otthon sem teljesen alakult át az életük ...

Kati! Még itt No-ban, ahol a w. "bölcsője" van, itt is sokan tudatlanok, mikor mondjuk, hová járnak a gyerekeink, sajnálkozva bólogatnak, jaa igen... a "sérült" gyerekek iskolájába/óvodájába .

Sziasztok!

Maminti!
Teljesen átérzem, hogy min mész keresztül, azt hiszem, én ezen túljutottam. Nem voltam biztos benne, hogy teljesen tudok azonosulni ezzel a sokmindennel, viszont nagyon tetszik és mindenképp azt szeretném, ha gyermekeim w-intézményekbe járnának... Van egy w-tanárnő ismerősöm, sokat beszélgettünk, és ő is ugyanazt mondta, amit Indi és asszem Hardik: kis lépésekkel, máshogyan nem is lehet. És ez megnyugtatott. Lassan haladunk, és nem adjuk fel!!! MOst Steinert is olvasok, kisfiam 1 hét múlva kezdi az ovit és szerintem én jobban várom, mint ő .

Márti!
Én Szilvitől kaptam lelkesedést, a blogját olvasva. Így kezdődött. A férjem először hülyének nézett, hogy a w-ovi tudvalevő, hogy milyen gyerekeknek való... Aztán eljött egy játszócsop-ba, belépett, meglátta a bútorokat, berendezést és elmúltak nyomban a kételyei.
Azóta TUDOM, hogy ezt akarom a gyerekeimnek és ez biztosan jobb, mint egy hagyományos ovi. Mi is sokat változtunk férjemmel. Ő egy elég sokat filmnézős emberke, inkább dvd-zik, mert nincs kábeltévénk. Eddig plazmatv-t akart , merthogy azt bárhová felrakom és tény, hogy nem foglalna ennyi helyet, de képzeljétek, hogy a múltkor meg azt mondta, tényleg, minek is nekünk ez a TV??? Úgy meglepődtem és nagyon örülök. Én már nem tv-zem jó ideje és Balázs (4 éves) sem igényli, szerencsére a régebbi rajzfilmnézéseket nem emlegeti.

A táplálkozásunk (is) sokat változott, főleg a játszócsopt-ban kaptam új ötleteket a gabonákra vonatkozóan. Szeretjük. Húst eszünk, de kevesebbet. Egyébként sajnos nem sok barátunk van, a régiekből, igen, ufonak néznek minket, de ez már a második kisfiam otthonszülésétől kezdve így van... Szereztünk új ismeretséget, megismertem a babanetes varróasszonyokat, és remélem, el is fog mélyülni . A játszótéren is egyre többen figyelnek fel, hogy w-ovi? És nem negatív a hozzáállás... Szóval azért van remény, lassan kialakul minden... Én itt Tőletek nagyon sokat tanultam és sok infot kaptam. Még egyszer köszi!!!

el vagyok kenődve nagyon.
ma először eljött velünk apa Aprók Házába és hááát nem épp lelkesen távozott
kritikák:
- nem gondoltam volna, hogy ennyire lepattant
- nyomasztó, hogy minden ilyen döglött színű
- az egész hangulat nyomasztó
- tőled otthon többet tanul (ezt mondjuk bóknak vettem )

olyan éjfél körül már kicsit puhult a véleménye, de most nagyon oda vagyok.
most jöttem csak rá, hogy én már nem nagyon tudom elképzelni, hogy másféle oviba járjon. vagy ne legyek ennyire fafejű?

persze majd még megpróbálom elcsábítani többször is, mert egy alkalom tényleg csak az első döbbenetre elég, de ha továbbra is tiltakozik?
ráadásul ha találkozik majd ilyen kritikával, hogy oda csak a hülye gyerekek járnak, akkor tuti inkább otthontanulót csinál a gyerekeinkből mintsem waldorfba járjanak.

most abban egyeztünk meg, hogy idén tavasszal mindenféle lehetséges ovi nyíltnapokra elmegyünk.

Savitri,
sajnálom.
Hogy egy ovi mennyire lepattant, az a szülőkön múlik leginkább. Az óbudai is lepattant, tudom is, miért. Amikor a hosszabb szünetekben két család megy csak be takarítani, az udvari játékok hónapokig várnak javításra, akkor ott valami gond van. (Ami persze orvosolható, mint ahogy nálunk is lehetne.)
Talán meg kell magyarázni a párodnak, mert ez nagyon alap, ezzel meg kell barátkoznia, ha ebben gondolkodtok, hogy a w.-intézmény nem arról szól, hogy fizetsz és megkapod a kész szolgáltatást. Hanem mélységesen részese vagy a közösségnek, a kezed nyomát hagyod ott az intézményen, az ünnepeken, hiszen enélkül nem működik.
Nekem van ismerősöm, aki emiatt néz hülyének: fizetsz és még takarítani is kell?!
Nem tduom, hoyg lehetne vele megkedveltetni, ha a hangulat maga nem tetszik neki... Talán ünnepeken?

sziasztok
savitri, én is sajnálom, és nagyon kiváncsi vagyok arra az Aprók Házára:) pár napja felhívtam D. Évát és feliratkoztunk a szeptemberi csoportba, majd áprilisban bemegyünk látogatni egy "órát", majd találkozunk:) te oda akarod vinni szeptembertől a kislányod? vagy más w-oviban is gondolkoztok? (már ha férjurad is belemegy) még az se kizárt, hogy a kerületi w-ovi is w-ovi marad, csak új óvónőkkel, új gyerkőkkel...

tudnátok írni pár szót a kisgyerek+színek kapcsolatáról? mert egy ovitermet pl pár helyes függönnyel-szőnyeggel nagyon fel lehetne dobni, és azért nem egy akkora összeg...de kiváncsi vagyok, mit mond erről a w pedagógia:)
Kati

KAti akkor szeptembertől találkozunk, mi is járunk majd az Aprók Házába Már nagyon várom!

tudnátok írni pár szót a kisgyerek+színek kapcsolatáról? mert egy ovitermet pl pár helyes függönnyel-szőnyeggel nagyon fel lehetne dobni, és azért nem egy akkora összeg...de kiváncsi vagyok, mit mond erről a w pedagógia:)

Erről tegnap írtam épp: a barackos rózsaszínt gondolja a w a kisgyermekhez illő színhez, még az első osztályban is ilyenre festjük az iskola falát(közös egyetértéssel és nem azélt, mert Doktor Steiner ezt mondta...) Semmiképpen nem használunk vibráló vagy sötét színeket és mintás textileket. A cél nem a gyermek érdeklődésének felkeltése, hanem egyfajta védőburok biztosítása, amelyben ő bátran kipróbálhat, megvalósíthat, szétszedhet, összerakhat - ahol kisgyermek lehet. Puha, meleg, természetes. Az otthon kiterjesztése.

Szávitri húúú nagyokat sóhajtoztam, míg olvastalak, ez bizony kőkemény dilemma Gondolom, beszélgettek majd még a dologról és tisztázódik, miben gondolkodtok közösen és miben eltérően. Azt hogy tőled többet tanulnak a gyerekek, egy jó és nagyon igaz dolog, hiszen az óvónéni nem azért van ott, hgoy tanítsa a gyerekeket, pont ez a lényeg! Lehet, hogy férjednek lelke mélyén ez adna biztonségot? Mármint a mérhető pedagógusi teljesítmény?
Lepukkantságról én is úgy gondolkodom, mint Szilvi, ez bizony rajtunk, szülőkön múlik. CSak.

tegnap éjjel 3ig fent voltam és végigméztem a neten fellelhető összes környékbeli ovi honlapját. az alapján válogattam, hogy mi az a távolság ahova még hajlandó vagyok kocsival félnapra elvinni a gyerkőt.
egészen megnyugodtam. eszembe jutott, hogy ezt a kört már én egyszer végigjártam és nem véletlen, hogy a waldorf mellett kötöttem ki. most is így történt, pedig most a férjem szempontjait is néztem.

a nem "lepukkant" ovik havidíja 50-60 ezer forint havonta és a gyerekmegőrzésen túl nem sokat nyújt. persze lehet úszni járni, meg angolra, meg még kitudja mire, de ezek általában extra költséget is jelentenek és hál'istennek a férjemet se motiválják.

van 2 állami ovi is ami nagyon szimpatikus, első ránézésre még az sem tragédia ha esetleg oda járna kölök és nem a waldorfba,bár azért hogy most ezt leírtam, már megint vérzik a szivem

persze egy jó állami oviba sokszor nehezebb bekerülni, mint egy waldorfba, főleg, hogy én még itthon vagyok a kistesóval. ez a tény is az én vágyaimnak kedvez.


a hangulat: Aprók házában tegnap farsang volt. Semmi jelmez vagy hasonlók. Csak annyiban tért el a megszokottól, hogy cipó gyúrás helyett aquarell festés volt, uzsonnára pedig fánk.
viszont a hangulat tényleg inkább egy kicsit álmoskás volt mint farsangi. ez fogható volt a hiányzó 3 fiúra vagy akármire. lényegtelen.
szóval apa nem a legjobb napot fogta ki.
csak egy példa: a jelenlévő kb 8 gyerekből csak 4 volt hajlandó az óvónéni térdére ülni.

Kati, Hanával 4 éves koráig (azaz 2008 decemberig) az Aprók házába járunk baba-mama csoportba, utána a rákosmenti oviban szeretném őt tudni. természetesen apának maximális beleszólása van, hogy hova fog járni vagy nem járni, de én úgy látom a vége mégiscsak waldorf lesz. de nagyon szeretném ha apa ezt nem úgy élné meg, hogy nekünk csak ez jutott
ha a rákosmentiek elköltöznek, akkor megfontolandó, hogy oda vagy a Manófalvába viszem. itt elsősorban a távolság fog dönteni szerintem, illetve ha az nem jelentős különbség, akkor az óvónők és a szabad hely. (meg a lepukkantság ...ááá)

w.-intézmény nem arról szól, hogy fizetsz és megkapod a kész szolgáltatást.

igen ezt magyarázom neki és szerencsére a "szolgáltatás" jellegű ovik havidíjai is mutatják, hogy szülői segítség nélkül ez sokkal többe kerül.
a férjem egyik megjegyzése egyébként az volt, hogy akkor inkább álljak össze pár anyukával és otthon foglalkozzunk a gyerekkel.
hát a waldorf épp ilyen, mondtam én csak ott megkérnek egy szakképzett óvónőt is, mert az anyuk sokszor nem érnek rá.
és bérelnek hozzá házat, hogy ne valakinek a lakását kelljen terhelni 10-15 gyerekkel naponta.

én épp azért szeretném, hogy járjon oviba, mert azt a szakértelmet és azt a szép ritmikus rendszerességet én nem tudom nyújtani neki. és hát nem utolsó sorban a közösség miatt.
a családunk teljesen szétszórtan él, nincsenek hasonló korú unokatestvérek. a barátainknak sincsenek gyerekei. nincs működő közösség az életünkben. az ovi erre kitűnő terep, de csak akkor ha annyira alapja a szülők bevonása mint a waldorfban.

lepukkantsághoz még:

a Manófalva ovi nem lepukkant. öregnek öreg és a parkettára tényleg ráférne már egy kis csiszolás. szerintem ez pénzen is múlik. ha nincs felesleges vagy máshol nagyobb szükség van rá akkor simán működik egy ilyen kopottas padló is.
fontos, hogy az óvodának jó hangulata legyen és mondjuk a gyerek ne azt élje meg, hogy ki van dobva a kényelmes otthonból egy kutyaólba. (direkt sarkítok) de a hangulatot nem az új bútorok fogják megadni. fűtés van, asztalok vannak, székek vannak, kis mosdók, kis wc-k vannak. működik a konyha, az ajtók az ablakok. van kert.
csak lényegtelen dolgokban szenved hiányt.
ha egyáltalán szenved. nekem nem úgy tűnik.

Indi, nem, nem a mérhető teljesítményt hiányolta. sokkal rosszabb:
ő valamiféle szórakoztató központként képzeli az óvodát és a játékot is mint valami fergeteg partit
ha kiderül, hogy ezt tényleg mélyen is így gondolja, akkor nem ismerem az embert akivel 9 éve együtt élek.
hát ezt azért nehezen veszi be a gyomrom, ezért én inkább azt gondolom, hogy fogalma sincs arról, mi az hogy óvoda. Mivel a lánya 3 éves, ideje volna, hoyg utána nézzen ő maga. Ha már nekem nem hisz feltétel nélkül. Végülis ennek csak örülhetek. Mármint hogy nem hagyja rám, hanem komoly beleszólást igényel.

na lelövöm magam

Sziasztok,
nagyon el vagyok keseredve.
Az iskolából újabb borzalmas hírek. Kidobtak egy kisfiút (tavaly még együtt jártunk oviba) az osztályból, mondván, nem oda való, már másodikasnak kellene lennie, unatkozik az órán, ennek hangot is ad, nem ide való. Egyszerűen kirúgták az iskolából. otthon 3 nap alatt megtanult olvasni, de az írás nem megy.
Két hétig nem beszélt felnőttekkel, és sírva követelte a társait, az osztálytanítóját, aki ugye kidobta.
Hogy lehet ilyet tenni?
Az eljárást nem írom le, mert az is vérlázító. Lehet ilyet tenni? Ezt a W. pedagógia megengedi?
Azt hiszem eldőlt. Hiába gondolom azt, hogy a w- jó a gyerekeknek, be kell látnom, hogy itt nálunk nem megfelelő módon nem a megfelelő emberek csinálják. Misit nem akarom ilyen dolgoknak kitenni. Nem tudom oda adni.
Ildikó

Ildikó
szerintem ilyet semmiféle pedagógia alapján nem lehet tenni.
ha jól tudom elsőben még buktatni sem szabad

Ildikó,

ezt borzalmas olvasni is!
Innentől fogva hogyan bízhatsz /nál meg ebben a tanítóban. Hiszen ha a te gyermeked csinálna valamit, akkor lehet, hogy ő is erre jutna?
Istenem, de nagyon nagy kár, hogy ez megtörténhet!
Mert a történéseket NEM lehet visszaforgatni, újra lejátszani, csak most jobban csináljuk. Mindennek rögtön van lenyomata, és következménye.
Mi lesz ezzel a fiúcskával?
És a többi szülő?!
És ez a tanító????
HOgy tehet ilyet, aki felelős a gyermekemért?
Ó Istenem.

Ildikó hsz-hez még:

Ha volt valaha fenntartásom a w-fal kapcsolatban, pont emiatt, hogy vajon mennyire kompetens az a bizonyos tanár. (Igen, tudom, hogy rengeteg teher hárul egy w-tanárra, az átlagosnál nagyobb.)

Szóval van valaki, akit ismerek kis koromtól. W-tanár lett belőle egy időre. Nem tudom, tanárként milyen, lehet, hogy nagyon jó. A civil életben azonban ijesztően zűrösen élt, minden téren. Nehéz volt benne megbízni, adni a szavára.

Nem tudom, ki választja ki a tanárokat, és mi alapján. De annak biztos nem örülnék, ha ennek a valakinek az osztályába kerülne a gyermekem.
(Feltevődhet, hogy hisz az állami iskolákban is vannak hiteltelen magatartású tanárok. Ott azonban más a szerepe, személytelenebb, bár hat úgyis, de nem annyira kötött rendszerben.)

Ildikó, Szilvi, Melinda, Hardik, Osoa, Indi

Nagyon jó volt olvasni a w-val való ismerkedésetekről. Megnyugtatott, hogy nincsenek szintek, hogy "haladó", kezdő, stb. Mindenki pont jó helyen van, ha egyszer ezen az úton jár.