Sziasztok
18 évesen (a párom 25 volt) 1,5 együttjárás és 4 hónap együttélés után, amikor közöltem VELE, hogy babát várok tõle, elhagyott! Illetve elõször választás elé állított! Azt mondta, hogy Õ még túl fiatal ahhoz, hogy apa legyen! Na meg hát a karrierjének sem tenne jót egy gyerek!!! (pincér :-) ,nagy karrier!!! Majd közölte velem, hogy ha elvetetem a babát velem marad. Mondtam neki, hogy nekem eszembe se jutott az a lehetõség, hogy elvetessem, és ezután sem fog. Azt mondta erre, hogy õnzõ vagyok és rá is kellene gondolnom. Ez igaz! Lehet, hogy önzõ vagyok de akkor Õ is az, nem ? Önzõ mert csak magára gondol, hogy neki hogy jó! Miért, az nem önzés, hogy õ megvonja tõlem az anyává válás lehetõségét, és az nem önzés, hogy megvonja a saját gyermekétõl az élethez való jogot????
Elköltözött a közös albérletbõl.
Én megtartottam a babát,képtelen lettem volna elvetetni. Már 1 perces korától Õ egy érzõ emberi lény! Hogy van nekem vagy bárkinek joga itélkezni élet és halál felett! Szerintem az az ember aki elveteti vagy elvetetteti, az lelketlen, gerinctelen, önzõ... és nem érdemli meg azt a csodát, hogy késõbb másik gyermeke lehessen.
A kislányom most 3 hónapos, gyönyörû, egészséges, csodálatos kisember
! És csupa apja
Mintha klónozták volna, csak kislányba
Azóta egyszer véletlenül összefutottunk. Meglátta a kislányát és csak annyit mondott, hogy a nevére veszi, ha akarom. (Mintha könyöradományt adna azzal, hogy ezt felajánlotta! "Lásd milyen nagylelkû vagyok!"
) Elutasítottam. Mondtam neki, ha látni akarja a babát, bármikor eljöhet Õ is meg a családja is, sõt én örülnék a legjobban, ha tartanánk a kapcsolatot!! De ha több mint 9 hónapig felénk se nézett (még csak fel se hívott megkérdezni, hogy vagyok), akkor nem érdemli meg, hogy a kislányom az Õ családnevét viselje.
Abba maradtunk, hogy majd hív és eljön meglátogatni a lányát. Ez 2 hónapja történt azóta is hív!
De nem érdekell!!! Én nagyon jól érzem magam, és mérhetetlenül boldog vagyok! Iszonyatos nagy erõt kaptam az által, hogy egyedül mertem vállalni ezt a babát. A szülés óta, meg olyan vagyok, mint egy anyatigris. Nagyon erõsnek és sebezhetetlennek érzem magam. Míg a gyermekem apját csak megvetni és sajnálni tudom, hogy ezt a kis csodát nem akarta megélni!
Én nem akarok itélkezni, nekem az nem tisztem, de tudom és érzem, hogy a Jó Isten fentrõl mindent lát, és majd Õ kiossza mindenkinek azt amit megérdemel!
És igen is össze lehet annyira húzni a nadrágszíjat, hogy fel tudja nevelni az ember a gyermekét. Nekem ne mondja senki, hogy ez nem igaz. Csak én nem piára, cigire, bulizásra, mûkörömépítésre költöm el a pénzem, hanem a babára. És azt a boldogságot amit Õ ad nekem, ha csak rámmosolyog, azt nem lehet szavakkal leírni.
Csak ennyit szerettem volna mondani!Szeretném hangsúlyozni, hogy ez csak az én véleményem és a saját példám!!Mindenki úgy csinálja ahogy akarja, de véleményem szerint, nem szabad csak a saját érdekeidet nézni.
Köszi, hogy elolvastatok
Kriszta