2003.01.22 00:42
Szerző: Anonymous
Köszönöm, hogy írtatok! Nem is gondoltam, hogy ilyen gyorsan válaszoltok majd, és hogy ennyien! Bár a Katona módszerrõl így sem tudtam meg sokat, de a válaszaitoknak köszönhetõen elhatároztam, hogy mindenképpen rábeszélem a testvéremet, hogy vigye el a kislányát a Dévény Alapítványhoz, mert ártani biztos nem árt. Amellett otthon még tornázhatnak is.
rjuli!
Ma találkoztam egy hölggyel a Petõ Intézetbõl. ( A kisfiamat vittem utánvizsgálatra a klinikára, ahol született.) Neki is megemlítettem a problémámat, a testvérem kislányát, és õ azt mondta, hogy jelenleg a Katona módszer az egyetlen, amit ilyen fiatal korban alkalmazni lehet. Ha esetleg a baba 6 hónapos korában is megvannak ezek a problémák, akkor vigyük el hozzájuk, a Petõbe. Ugyanakkor itt olvasom, hogy már négy hónapos babát is fogadnak. Te is azt írtad, hogy valamilyen irányban lépni kell, gondolom te a Petõ-módszerre gondoltál. Most aztán teljesen összezavarodtam. Mennyi idõs kortól foglalkozik a Petõ a babákkal? Ez tényleg érdekel, mivel a Petõrõl én még eddig csak jókat hallottam, de csak idõsebb gyermekek szüleitõl, és ezért én ezt egy távolabbi lehetõségnek gondoltam a kislány számára, ha esetleg a Katona és a Dévény módszerek nem segítenének.
anonymus!
A szakmai harcot ma én is megtapasztaltam. A fentebb említett hölgy megtudta, hogy én a fiamat a Dévény Alapítványhoz hordtam. Láttam rajta, hogy ez nagyon nem tetszik neki. Meg is kérdezte, hogy miért jártunk oda, ki javasolta. Mindezt elég bántón tette, sajnos nem jut eszembe, hogy pontosan milyen szavakat használt. Valószínûleg nem engem akart megbántani, de én azért elég rosszul éreztem magam, mintha én egy rossz anya lennék, aki feleslegesen szórja a pénzt a gyereke kínoztatása céljából, mikor annak nincs is semmi baja. Ezt persze így nem mondta ki, de nekem ilyen gondolatok futkostak a fejemben, amikor azt az egy kérdést azzal a hangsúllyal feltette. Pedig minket egy gyermekneourológus, egyetemi docens küldött Dévény Annához, aki a klinikán a volt koraszülöttek fejlõdésével foglalkozik (akik között nem kevés a sérült gyermek). És ha egy ilyen ember azt mondja, hogy ez a módszer már több babánál bevált, akkor én hiszek neki.
Ugyanakkor a Dévény módszert alkalmazók is szidják a másik tábort, a Katona módszert nem sokra tartják. (Szándékosan nem írok neveket, senkit sem szeretnék megbántani, vagy kellemetlen helyzetbe hozni, bár lehet, hogy a szereplõk így is magukra ismernek.)
Én nem vagyok szakember, és éppen ezért nem tudnám és nem is szeretném ezt a vitát eldönteni. Szerintem ahelyett, hogy egymást szidják, inkább össze kellene fogniuk, hiszen a céljaik közösek: segíteni szeretnének a sérült gyerekeken. És lehet, hogy a két módszer együtt még hatékonyabb lenne. Amúgy szerintem azért is van ez a vita, mert mindenki meg van gyõzõdve a maga igazáról (csak az tudja igazán jól végezni a munkáját, aki meggyõzõdéssel csinálja), a két módszer pedig alapjaiban különbözik egymástól.
Nekem a Dévény módszerrel kapcsolatban vannak tapasztalataim, és lehet, hogy még nem világhírû, mégis nekünk sokat segített.
neva!
Az én kisfiam most egy éves. Õ 6 hónapra született, 990g-al, és amíg el nem érte a 3kg-ot többször is volt légzésleállása. Ennek ellenére szépen fejlõdött, jókedvû, érdeklõdõ baba volt. Csak még kilenc hónaposan ( ha idõre születik hat hónapos lett volna ekkor) sem akart hason feküdni. A fejét ugyan felemelte, ha jó kedve volt, de a karjára támaszkodni, kúszni meg sem próbált. Ezzel szemben ha felültettem magától megült, és örökké állni akart, megfeszített lábakkal. A háziorvosunk azt mondta, hogy semmi baja, csak egy kicsit lusta, de szerencsére a klinikán már nem így látták, és elküldték Dévény Annához. Õ megállapította, hogy gyenge az izomtónusa, és heti egyszeri kezelést javasolt. Aztán az elsõ kezelésen az is kiderült, hogy a szájában is vannak letapadások (ahogy sírt nem nyitotta ki annyira a száját mint egy átlagos baba). Ezeket a letapadásokat én is láttam a saját két szememmel, és most meg már nem látom õket, a kisfiam mosolya is megváltozott. A mozgása pedig ugrásszerû fejlõdésnek indult, már a harmadik kezelés után kúszott (az a gyerek, aki azelõtt, ha hasra tettem csak üvöltött, vagy ha engedtem neki gyorsan a hátára fordult). A negyedik kezelés után négykézlábra állt, a hatodik alkalom után egyedül felült és felállt (aztán meg szétcsúszott a lába, az álldogálásnak spárgázás lett a vége). A nyolcadik kezelés után kezdett el négykézláb mászni. Most egy éves, és már nem lehet megállítani, a bútorok mellett feláll, aztán szép óvatosan leül, már nem spárgázik, kapaszkodva lépeget, pakol, olyan gyorsan mászik, hogy alig tudom utolérni. És ha idõre születik még csak kilenc hónapos lenne! Ezzel a történettel csak biztatni szerettelek volna, hogy ne hagyjátok abba a kezeléseket! Az én fiam egyébként mindet végigüvöltötte, mégis úgy gondolom, hogy nagyon sokat segített neki. Persze lehet, hogy már a kezelések nélkül is állna, de hogy a kúszást és a mászást kihagyta volna, abban egészen biztos vagyok.
Most látom csak, úgy belemerültem ebbe a levélírásba, hogy közben már éjfél is elmúlt.
Még egyszer köszönöm a hozzászólásokat!
Ancsa