2002.05.17 21:18
Szerző: dojika
Sziasztok!
Ahogy szokás, megosztom Veletek a szülés történetet, és a kórházi tapasztalataimat.
Május 9-én, csütörtök délelött a magas vérnyomásom, az erös vizesedés és a vizeletben megjelent fehérje miatt a kórház belgyógyásza azt javasolta az utolsó két hétre feküdjünk be. Fö a biztonság!
Hazajöttem, összepakoltunk és délután visszamentünk.
Elég nagy volt a "forgalom" a szülészeten, így majdnem 3 órát vártunk a betegfelvételre, ennek meg is lett a hatása mert mire én kerültem sorra a vizsgálatnál 170/100 volt a vérnyomásom. Ráadásul kiderül elkezdtünk kinyílni is, a hétföi 3100 eredményhez képest 2110-án álltunk.
Beküldtek a szülöszobára CTG-re, és folyamatosan mérték a vérnyomásom, úgy félóránként. Kaptam 3x gyógyszert is, de nem nagyon akart lejjebb menni.
Egyszer csak jött a szülésznö, hogy akkor mondjak neki egy fiú és egy lány nevet... mondanom se kell hogy meghökkentem... csak nem szülés lesz???
Behívták Csabit is a folyosóról és beöktöztették, legyen mellettem amig kiderül mi lesz.
Az ügyeletes doktornö tájékoztatott, hogy ha még egy órán belül nem megy lejjebb a vérnyomásom, akkor muszáj lesz szülni - persze ök császára készültek.
Kértem, hogy értesítsék az orvosom (Dr. Dulka Tibor) - ö jött is azonnal és onnantól "átvette felettem a hatalmat". Amiért nagyon hálásak is vagyunk Neki Csabival, mert az Ö türelmének és kitartásának köszönhetjük, hogy nem mütét lett, hanem természetes szülés.
Hét óra után megérkezett a választott szülésznöm is Fehérfi Kriszti (szabiról jött be szegény), megtörtént az elökészítés, és a Doktor úr burkot repesztett.
A fájások bár erösödtek, de nem volt elég intenzív egy sem. Még mindig nagyon császárra állt a dolog.
Bár a hangulat nagyon kellemes és tényleg családias volt, beszélgettünk és nevetgéltünk is - na erre mondta is az orvosom, hogy addig itt nem lesz szülés amíg én mosolygok, én hiába mondtam Neki, hogy erösebbek már a fájások mint a burokrepesztés elött... "megnyugtatott", ha igazán jó fájásaim lesznek, nemlesz kedvem mosolyogni...
Vártunk egy jó ideig, aztán oxitocin infúziót kaptam, fájáserösítésnek - mert mint utólag a Doktor úr elmondta, tudta hogy én szülni akarok, nem jól viselné a lelkem a mütétet, ezért próbálta beindítani a dolgot.
Az infúzió hatott... pár perc se telt el és már hiába próbált viccelödni velem, én szóltam rá hogy hagyja abba, nincs kedvem nevetni - mire Ö kedvesen rámmosolygott, hogy ezt mondta Ö nekem, mostmár szülni fogunk...
Lassan elértünk a tolófájásokig is. Bizony néha arra gondoltam közben, hogy bár inkább a mütöben lennék... ugyan is Manóka feje hiába volt már jó helyen, volt még egy kis méhszáj... Forgattak egy ideig (5 fájás egyik oldal, 5 ájás másik oldal), aztán végre nyomhattam!!!
Pár nyomás után, mikor én már fel akartam adni a dolgot és közöltem a párommal, a szülésznönkkel és az orvossal, hogy inkább aludni szeretnék Csabi felkiálltott mellettem, hogy látja Manóka fejét... ez akkora eröt adott nekem, hogy a következö nyomásra egyszerre kicsusszant az én drágaságom... amit abban a pillanatban éreztem, azt nem tudom elmondani, legyen elég annyi, hogy most is potyognak a könnyeim a boldogságtól, ahogy írom...
A hasamra tették, simogattuk, puszilgattuk egy darabig, aztán elvitték öltöztetni - addig megszületett a lepény és a doktor úr bevarta a gátmetszést és a hüvely belsö falán azt a repedést amit Máté hasított utközben kifele. Na ez már nyügösebben érintett, nagyon fáztam, remegtem (KÉRJETEK POKRÓCOT!!!!) és fáradt voltam nagyon.
Aztán Mátét visszahozták, cicire tettük, szopizott egy picit, és fényképezkedtünk.
Hát így zajlott. Csoda az egész, néha még most is csak nézegetm és az jár a fejemben, nem lehet hogy én szültem ezt a gyönyörü babát...
A kórház...
Nekem minden kósza hírek ellenére nagyon jó a benyomásom így utólag. Fenn voltunk a harmadikon, egyágyas szobába és ott tényleg nagyon kedvesek, elözékenyek az emberrel.
A csecsemösök is rögtön jöttek ha hívtuk öket. Szóval nem olyan rossz a helyzet mint amire felkészültem a hallottak alapján.
Üdv. Dojika