Sziasztok!
Val, egyetértek Veled. De azt hiszem, az a baj, h. mi meg akarjuk beszélni a dolgokat (mi, nők, v. mi, ilyen típusok, még nem tudom). A másik tábor (pasik v. másképpen gondolkodók) meg nem, és ők cseszegetésnek veszik, s úgy reagálnak, hogy "visszaütnek". Azaz: "harcmodort" kell váltanunk
, meggyőzéssel nem megy velük, érveket nem fogadnak el, azért is van, h. az ő érvelésükben folyton ellentmondást találunk. Szerintem azt kell mérlegelni, megfelel-e a másik nekünk elég-e nekünk, vagy esetleg rútul megalkudtunk, s nem is a társunk volt szerelmünk tárgya, hanem vmi. idea, ami miatt aztán most túl sokat várunk el.
Ha nem fele meg, nincs mit tenni, v. esetleg meg lehet alkudni, és mártírrá lenni, ami káros minden tagnak a családban. Ha pedig megfelel a partnerünk, akkor csak annyit elvárni, amire ő képes, önmagához képest kell értékelni is. Amúgy folyton azt érzik, h. nekünk semmi sem jó.
Viszont: egy beszélgetésnek - rövidnek és szigorúan csak egynek lennie kell, ami arról szól, h. mi mit szeretnénk, ők mit szeretnének. Mi félreértjük-e, amit ők mondanak. És nem elfeledkezni a "problémát nem viszünk át másnapra" törvényről
, meg a szóljunk, de csak annyiról, amiről akartunk, s korábbi dolgokat ne keverjünk bele. De összeségében azt hiszem, a legjobb, ha egy pasit nem meggyőzünk, hanem ügyesen rávezetünk dolgokra. Másképp látják a világot, sajátos kamaszos bájjal (azaz ő k is a gyerekeink
.)
Na, azt ne kérdezzétek, h. hogyan kell rávezetni őket bármire is. Mert én is épp most tanulom, rendesen a saját bőrömön-káromon, a tanulópénzt jól megfizetve.
Ha a szeretetet nem felejtjük el, amit irántuk éreztünk, s ha ők sem akkor nincs gond. Ha hatalmi hartccá aljasul - kinek jogosabb a sérelome -, akkore annyi tüskét kaphatunk, h. rendesen megutálhatjuk egymást.
Vagy nem?
És még egy: nem kell mindig meggyőzni mindenről, nem kell folyton megfelelni akarni, mert az nagyon nyomasztó, arról nem is beszélve, h. a sok feles energia miatt érezzük teljesen jogosnak a sérelmünket, és mélyen megbántva magunkat. Biztos azt adjuk meg nekik erőn felül, amire nekik szükségük van? És biztos kell erőn felül?És aztán nem ez a mi nagy áldozsthozatalunk telepszik rájuk?