Kiemelt témák

Na, írtam, elszállt.

Ha most besétálsz abba a hülyeségbe, h. ki mondott mit miért, akkor sokat ártasz a dolognak.

Zárd le az ügyet, teremts otthon békét. Ha el akar hagyni, és beszél róla, mondd meg, ha tehetsz érte vmit., segítsen, mondja meg, ha pedig csak közölni akarta, tudomásul vetted, nem rab, elmehet. De ez csak akkor nem tűnik sértődöttségnek, ha befejezed a téma boncolgatását. Fölösleges méricskélni, ki mennyire szereti a másikat. Ha rám hallgatsz, TÖBBÉ NEM HOZOD ELÕ A TÉMÁT, NEM KÉRDEZEL RÁ, H. AKKOR HOGYAN IS ÁLLTOK. Amíg mellettetek van, addig ott akar lenni. Légy magabiztosabb, és ne nyúzd a dolgot. Az önbizalmadat magadnak tudod megterermteni, ne tőle várd.
Azt meg majd megbánja, ha valóban kitárgyalt, ha együttmaradtok. Hülyének érzi magát a szülők előtt, és esetleg a szülők azt hiszik, szidhatnak, őt pedig bosszantani fogja. Te a szüleit a szádra ne vedd.

hajrá! ne boncolgasd folyton a kapcsolatotokat, régen sem csináltad - mert akkor nem remegtél biztonságra vágyva, h. elveszted, hanem gőzerővel hódídgattad a párod.

Na, nem papolok tovább!

Ha kétségeid vannak, vmi. szarul esett, dünnyögd ki magadat itt. Ja, és meg ne mondd, h. kiírod a gondjaidat másnak. Sztem ő senkinek sem mondta.

Nyugi, higgadj le, szeresd, élj a mának. Béke legyen otthon, abból nehéz kilépni.

Hmmm...Jól hangzik. Meg fogom erőltetni magam és betartani, amit mondasz. Köszönöm a bíztató szavakat!
Sajnos eléggé eltávolodtunk egymástól az utóbbi időben és én is most jöttem rá, hogy mit veszíthetek. Eddig nyeregben éreztem magam, mert azt gondoltam, hogy én vagyok döntési helyzetben. Tehát, ha kenyéretörésre kerül a sor, én fogom azt mondani, hogy menjen el.
Vajon közelítsek is hozzá vagy csak hagyjam, hogy alakuljanak a dolgok? Úgy, hogy nagyon nem volt rendben a lelkem, tele voltam sértettséggel, az utóbbi időben még hozzáérni sem tudtam, annyira távolinak éreztem magamtól.

Na, hát, ha panasz-nap van, akkor itt a helyem.
Kivagyok teljesen. Egyszerűen nem látom, hogyan-honnan lenne nekem még1x családom. Nem simán fickóm. Eddig ez elég volt, hogy van valakim változó intenzitással, de 2-3 hete bekattant, hogy újra családban szeretnék élni.
Ebbe sikerült magam olyan hatásosan behergelni, hogy egyszer csak azon kaptam magam, hogy szerelmes vagyok a volt férjembe, akit praktikusan utálnom kéne, és nem csak azokért, amikért elváltunk, hanem az azóta eltelt év dolgaiért is.
És mégis itt szenvedek, mint egy hülye.
Mél-szinten felvetettem neki az újrapróbálás gondolatát, de mivel ő most egy jó kapcsolatban van és józanul látja a dolgokat, szerinte semmi értelme. Az eszemmel én is tudom. De...

Szia Juli!

Az angol újságok szerint ma van az év legrosszabb napja, már tegnap megírták (különösebb magyarázat nem volt, de még a rádióban is viccelődtek erről). Komolyra fordítva a szót, ez tényleg szar helyzet, amiben most vagy. Jól látom, hogy nem egészen dolgoztad még fel a történteket? Lehet, hogy nem sirattad meg rendesen (mert mérges voltál pl.) Talán ezért kellene tenned valamit, de valószínűleg neked kell megtalálni ennek módját. Mondjuk nekem segített az, hogy egy közös barátnővel elmentem kocsmázni és jól kibeszéltük a volt barátunkat. Aminek az lett a vége, hogy ilyen emberrel én nem is akarok együtt lenni. De így is két évbe tellett, hogy teljesen túl voltam Rajta.
Érdekes, én is mostanában akartam ide írni. Már nagyon vágyom több gyerekre, és egyelőre úgy néz ki, hogy ebből nem lesz semmi. Nekem még rövidtávú kapcsolataim sem voltak azóta, nemhogy valami komoly. Már el is határoztam, hogy ha 2-3 év múlva is egyedül vagyok, érdeklődöm örökbefogadás után. Nagyon béna vagyok?

Val,
Nem lehet könnyű Neked sem. Annak idején én is kiforszíroztam a barátomból a végszót. Bántam is, de nem hiszem hogy változtatott volna a helyzeten bármit is, hiszen tudtam én hogy valami nincs rendben. Azért remélem, hogy megpróbáljátok még rendbehozni a házasságot, és hogy a férjed is benne lesz a dologban.

Kati

Kedves Juli, Adri és Kati!

Mindháromtoknak köszönöm, hogy tanácsokkal, jó szóval segítetek ebben a Nekem most nagyon nehéz és egyenlőre feldolgozhatatlan helyzetben.
Nagyon sokat jelent a segítségetek.
Tegnap próbáltam Adri tanácsait megfogadva viselkedni, ami talán mintha meglepte volna a férjemet egy kicsit. Leginkább talán az, hogy nem kérdezősködtem. Az az igazság, hogy attól, hogy nem egész este azt a pillanatot lestem, hogy mikor kérdezzek rá, hogy akkor most mi van, én is sokkal lazább tudtam lenni. Egész jól telt az este. Együtt gyerekeztünk, még beszélgettünk is, de semmi közeledés nem volt, csak mint ha barátok lennénk. Jó, azt nem várhatom, hogy máról holnapra minden tökéltes lesz.
A nehéz az, hogy az ember feje felett lebeg, hogy bármikor bemondhatja azt unalmast, én meg itt erőlködök... Azért az eszembe jut, hogy a fejem fogom a falba verni, ha mondjuk egy fél év jókislánykodás után jelenti be, hogy akkor Õ most megy.
Majd meglátjuk.

Juli!
Én nem ismerem igazából a te történetedet, de alapból (én elég önérzetes hülye vagyok) azt mondanám, egy visszautasítás és már sztornóznám is magamban az egész ügyet. Pláne, hogy van egy jól működő kapcsolata a volt párodnak.

Adri!
Ha esetleg még jársz majd erre. Nagyon érdekelne, hogy eredetileg mivel foglalkozhatsz, nagyon jól látod a dolgokat szerintem. Nagy erőt adott, amit írtál és az egész napomat (és titkon bízom benne, hogy a közeljövőmet is) megváltoztattad a tanácsaiddal.Köszönök mindent!

Kati!
Mi történt veled azóta, mióta a végszó kimondatott? Remélem az életed rendeződött és azóta már boldog kapcsolatban élsz.

Puszilok mindenkit!

Üdv,
Val

Val,
a szemlélet hibás: nem azért jókislánykodsz, h. visszaszerezd, hanem azért, h. ne menj tönkre. A rákérdezés egy rossz beidegződés: ha megcsal, kiforralt gonoszul vmit., nem fogja bevallani. Neki pedig az elmegyek, itthagylak egy rossz beidegződés. Ui. aki menni akar, nem mondogatja, hanem megy.
A rossz beidegződéseden segíthetne, de pasiból van, így nem fog. Te fogsz magadon: iszonyú nagy önfegyelemmel (k..a keserves lesz) leállítod magad. Ez olyan, mint a drog lehet, én már azt is elképzeltem, h. ilyen viták alkalmával adrenalint ermel a test, és függővé válik az ember. (Bocs a hozzáértőktől, ha hülyeségeket beszélek.)
A párodon is Te tudsz segíteni: hagyd élni. Ne aggódj, nem fog semmit tenni, ami tiltott, csak kell neki a szabadság illúziója. Teremts otthon békét, melegséget, némi nemi izgalmat, hidd el, nehéz ilyen körből kilépni, de a folyamatos cirkuszokra, amit azért ő generál többnyire, könnyű rávágni az ajtót. Légy okos nő! Nem jókislányoskodsz, hanem játszol. Ha mégis elmegy, élvezheted a napokat is, nem csak a maradása a tét.
Középiskolai tanár vagyok, meg élni tanulok, hol kisebb, hol keservesebb tanulópénzen.

Juli,
egy kicsit hirtelenebb ember vagy Te az átlagosnál. Azért nosztalgiázol SZERINTEM, mert esetleg hibáztatod magadat, h. nem tettél meg mindent, s bizony ahogy Kati mondja: nem gyászoltad meg...

Kati,
nem tudok, mit írni Neked...

Üdv:
Adri

Lányok!

Ez nem egy sajátos kapuzárási pánik a pasiknál? Lezárult egy szakasz az életükben: eddig hajtották leendő gyermekeik anyját, gyártották az utódokat, s a születésük után nem is igen találják a helyüket a gyerek mellett, meg nyilvánvaóvá vált számukra, h. a "hajtóvadászatoknak" vége, más szakasz következik. Nem azért mennének, mert újra hódítani akarnak? Jobb esetben a feleségüket újra, rosszabb esetben új nőt...

Na, ha egy szakembet olvassa a hozzászólásaimat, lehrt, h. szálanként tépkedi a haját.

Adri,

Sajnos szerintem nem feltétlenül úgy van az, hogy aki menni akar, az nem csak mondja, hanem megy is. Sok minden visszatarthatja, a gyerek, a lelkiismeretfurdalás (mert azt azért azt tudja jól, hogy mi a vélemény egy olyan emberről általánosságban, aki otthagyja a családját az első probléma felmerülésekor) a megszokás (amiből nem könnyű kilépni) az, hogy itt a körülményekhez képest itt ki van nyalva a kis popsija.
Na Én attól tartok, hogy marad, marad, marad míg jobb helyet vagy legalábbis tűrhetőt nem talál. (Mert most ilyen nincs.)

Ettől függetlenül, - mivel ez az egyetlen ésszerű megoldás - megfogadom a tanácsodat tőlem telhetően, és várok.

Adri,

Irigylem a diákjaidat

Na, itt hibázod el: attól tartasz... Figyelj, és gondold át: nagyon rövid az élet, és most nem élsz, hanem parázol. Elmegy a napod a paráiddal. Amikor jól működött a kapcsolatotok, akkor nem a félelmeidet dédelgetted, hanem minden gondolatodat a párod stb. töltötte ki.
Ha el akarna menni, nem jelentené be újra, és újra. Lehet, h. csak időhúzás, és Te fogod átfordítani a pánikoddal - így nem is vonulhat vissza anélkül, h. abba a gyanúba ne keveredne, h. csak a száját jártatta. Segítenél neki, ha "elfeledkeznétek" arról, mit is mondott.
Na, azért jelzem, ez úgy kezdődött, h. biztonságra vágyva, a gyerekszüléstől magadra büszkén, mégis önbizalomhiányosan "visszaütöttél".

Volt diákom, aki szeretett, volt aki utált, volt aki nemrég kért elnézést, volt aki csak később mondta, h. igazam volt, már érti, miről beszéltem.

Val,
A végszó után mi történt.. Első évben nagyon sok, baba, költözködések, utazgattam (nem kellett dolgozni, irány Magyarország meg Németország rokonokat, barátokat látogatni ). Most három éves a lányom, párom nincsen. Jól elhíztam, de már megy lefele az is. Másodéves egyetemista vagyok, levelezőszakon. Igazából minden megvan, csak a szerelem nem. És szinte minden amit csinálok, azt vagy egyedül, a gyerekemmel, vagy más nőkkel. Kellene egy kis nemi egyensúly De nagyjából jól vagyok.

Kati

Adri,

Igazad van, igazad van és mégegyszer: igazad van!

Úgy látom, hogy az egyetlen esélyem, hogy a dolgaink rendeződjenek az, ha nem feszegetem ezt a témát. Sokat gondolkoztam és rájöttem az egyik nagy hiba az volt, hogy vártam, hogy a férjem az Én fejemmel gondolkozzon. Elég nagy nyomás nehezedhetett rá, belátom.


Kati,

El sem tudom képzelni, hogy ezt a sok mindent hogy tudtam megvalósítani egyedül, pici gyerekkel az első évben. De gondolom sokkal jobb volt ez így, mint otthon ülni és bánkódni naphosszat.
A volt pároddal jóban vagytok? A gyerekkel tartja a kapcsolatot? Bocs, lehet hogy ezeket valahol leírtad, csak nincs nagyon ídőm visszaolvasni. Jól értem, hogy még mielött megszületett a lányod, már nem voltatok együtt a pároddal?

Én azt mondtam magamnak, hogy ha ez a kapcsolatom most szétmegy, akkor kész,nem érdekel többé egy férfi sem. Elegem van belőlük. Majd meglátjuk mi lesz még a házasságomból vagy ha ne adj' isten valóban úgy alakul, hogy egyedül maradok, akkor a fogadalmamból. Bár nem vagyok túl bizakodó azzal kapcsolatosan sem, hogy túl sok férfi állna sorba egy kisgyerekét egyedül nevelő, csalódott, önbizalomhiányos csajért...

Üdv,
Val

Sziasztok!

Kis helyzetjelentés. A férjem tegnap is és ma is kedves, de közömbös volt enyhe erotikus felhangokkal. (Hú, egyre formásabb a feneked, milyen szép selymes a bőr a hasadon, stb.)
De! Folyamatosan úgy beszél a jövőről, hogy kihangsúlyozza: veled ez lesz, velem az lesz.
Igyekszem erről tudomást sem venni és jókedvű maradni. Tényleg jobb így!

Jó éjt!

Val, ügyes vagy! Sztem. ez cukkolás, ne vedd fel a kesztyűt. Esetleg nevetve, és tovább nem is ragozva könnyedén odavetheted, h. "Te nem fogod látni a gyerekedet felnőni, hanem magányosan élsz, vasárnapi apuka leszel, én meg együtt kelek, együtt fekszem a picurkánkkal, s már soha nem leszek egyedül. Boldog és tartalmas életet Neked, az enyémet meg majd én megtervezem."

Somától olvastam, hivatkozik többször, h. 2 év alatt felére csökken a hormonok v. adrenalin (?) termelődése, és jó esetben mást kezd termelni a szervezet (tán endorfint), mély szeretet lesz a szerelemből , rosszabb esetben megszűnik a kapcsolat. (Végképp bocs a szakemberektől - előfordulhat, h.pontatlanul emlékszem, téves a cikk, szóval nem értek hozzá.)

Na, szóval mikor a párod ilyen kedvesen ahelyett, h. biztonságot adna, bizonytalanságban tart, röhögd ki!!

Kati,
el sem tudom képzelni, mit tennék a helyedben. Valszeg egyedül öregednék meg a 2 gyerekem mellett, ha én kerülnék ilyen helyzetbe. Fogalmam sincs, h. kell pasizni, párt találni, pláne 2 gyerekkel.

Juli,
Veled mi van? Hogy vagy?

Szép napot!

Sziasztok,

Abszolute nem ide való a téma, de most se időm se türelmem utánnanézni. Nektek nagyobb gyerkőceitek vannak, mint Nekem. Szóval az lenne a kérdésem, hogy az vajon mitől lehet, hogy a kisfiam kb. 2-3-4 napja a reggeli szopizás közbeni bealvás folyamán végig nyöszörög, görcsösen rángatja végtagjait, izzad a tenyere. Ha felkelünk, akkor kb. egy félórán át tart még ez az igencsak ijesztő jelenség. De pl. most már fenn vagyunk majd két órája és a folyamatos nyöszörgés még mindig tart. Lehet ez a fogzástól? A védőnő tegnap volt nálunk és azt mondja, hogy kibujni még nem fog a közeljövőben egy foga sem, de ettől még lehet, hogy viszket vagy fáj az ínye. Szerintetek? Ti tapasztaltatok ilyesmit?
Tényleg bocs, de nem tudok most mást megkérdezni, a dokink du.-n rendel.

Mindenkinek szép napot!

Kérdés ignorálva, az okra fény derült. Sajnos vmi vírusfertőzést szedett össze a gyerkőc

Jó éjt!

Amúgy férj kerülget. De kb. úgy, mint a főnök a titkárnőjét.
Ha hazajön, mindennap sértett, egyszavas, leereszkedő válaszok mindenre. Késöbb enyhülés (talán mert nem veszem fel a stílusát, továbbra is derüs és kedveske vagyok - jegyzem meg, még elég nehezemre esik mindent szó nélkül hagyni.), majd a szexuális életünk újrakezdésére tett egyértelmű célozgatások a már említett főnök - titkárnő/segédasszisztens szereposztás szerint.

jól kiirogatom itt a napi póórblémáimat, de tök jól esik

Sziasztok!

Gyere csak, írogass. Állítólag segít
A babádra én is azt mondtam volna, hogy lássa orvos, mert ez tuti nem fog-téma, de így legalább rejtély megoldva. JObbulást!
"Főnökhöz" türelem, a végtelenségig úgysem tarthat így, valamilyen irányba el kell, hogy mozduljon a dolog, de, ha tényleg nincs nője, akkor nem lesz sürgős mehetnéke. Akkor viszont hátha sikerül őt visszataktikáznod!
Már annyiszor kifakadtam ezen, de miért mindig a nőknek kell taktikázniuk és a fickók viselkedhetnek ösztönből????
Remélem, sikerül nektek!

Én változatlanul érzem magam. Teljes reménytelenség család-ügyben. Úgyhogy akinek van, az jól becsülje meg!

Hát ez az Juli, hogy amit világ életemben tudtam magamról és nem is bántam, hogy nem szeretek taktikázni. Pontosabban nem szeretek, nem tudok és nem is akarok. De van az a kapcsolat ezek szerint, amért bevállalom, hogy megtanulom ezt a tudományt. Met szerintem ez egy tudomány.
Az én önérzetem nap mint nap tiltakozik ez ellen, amikor úgy nyilvánul meg a párom, ahogy.

Én már (félig-meddig utólag) érzem, hogy nem becsültem a családomat annyira, mint kellett volna. Ha most megmarad, akkor igyekszem másként hozzáállni. De! Én úgy gondolom, hogy ez nem csak rajtam múlott és fog múlni. Hiába váltok szemléletet, ha a másik fél marad pont olyan, mint eddig.

Az igazság a 2 utolsó sorodban van. Nálunk is ezen bukott meg a dolog. Én ugyan későn eszméltem, de legalább eljutott az agyamig, hogy hol hibáztam én, mit kéne nekem másképp csinálni. És vállaltam is volna. De a volt férjem nem. Illetve volt egy szakasz, amikor azt mondta, hogy igen, de akkor már réges rég késő volt. És persze más az, hogy valakinek rossz szokásai vagy jellemhibái vannak. Mert a szokásokat le lehet küzdeni, de az alapvető belső tulajdonságainkat nem. És azokat a másikon sem tudjuk tartósan megváltoztatni. Max. elfogadni.
Bízom benne, lesz még olyan kapcsolatom, ahol módom lesz kamatoztatni ezt a sok bölcsességet.

Még valami a szemléletváltásról. Igazából azon kell elgondolkodni, hogy mi a nagyobb kompromisszum, mihez kell több erő: kiszállni a kapcsolatból és egyedül nekivágni a gyereknevelésnek, párkeresésnek, vagy elviselni a jelenlegi kapcsoltunkat és megtalálni benne azokat a dolgokat, amiktől az még mindig jobb, mint mondjuk egyedül.
Én ezen 1 évig gondolkodtam, és amikor eljött az az időszak, hogy tartósan, folyamatosan úgy éreztem, hogy ennél már minden jobb, akkor döntöttem a válás mellett.
Úgyhogy azért nem egészen váltasz hiába szemléletet, mert egyrészt a magad életét könnyíted meg, ha más szemszögből nézed a dolgokat, másrészt a változás kedvezőleg fog hatni a párodra, a kapcsolatotokra akkor is, ha ő tudatosan nem változtat.
Legalábbis bízzunk benne

Hááát, elég szarul hangzik, hogy még mindig jobb, mint egyedül Annyira jó lenne, hogyha ilyen lehetőségek közül sosem kéne az embernek választania.
Én inkább azt szeretném, hogy vagy legyek egyedül a gyerkőccel vagy legyek vele, de akkor legyen az mindannyiunknak jó maximálisan.

Szia Val!

Olvastam a problémádról, nos, nem vagy irigylésre méltó helyzetben, de még nincs minden elveszve.
Szerintem nagyon jó tanácsokat kaptál, és bocs, hogy beleszólok, de az utolsó soraid gondolkodóba ejtettek (" vagy legyek egyedül a gyerkőccel, vagy vele, de akkor mindenkinek maximálisan jó legyen"). Igazából ez a "maximálisan jó" a csapda. Talán használhatjuk helyette a "tökéletes" szót is, csak az a baj, hogy tökéletes házasság szerintem nincs. Lehet jó, nagyon jó, kiegyensúlyozott, stb., de mindig van valami, ami még jobb lehetne. A kérdés csak az, hogy arra figyelünk, ami rossz, vagy arra, ami jó és abból merítünk erőt a javításra. (Lehet, hogy ez nagyon okoskodóan hangzik, de ez a férjemmel eltöltött 11 év tapasztalata.)Szerintem Neked azt kéne először átgondolnod, hogy azon kívül, hogy nem akarod elveszíteni a férjed, miért is akarod megtartani, hogy milyen jó volt vele, amíg minden rendben volt. Ez talán erőt adhat Neked ahhoz a nagy munkához, hogy visszahódítsd. Az, hogy ne veszekedj vele, a lehető legjobb tanács, amit kaphattál, mert valamit vagy meg lehet nyugodtan beszélni, vagy nem, de akkor nem is érdemes vitázni, mert ez csak "háborús helyzethez" vezet: az egyik fél támad, a másik védekezik, majd ellentámadásba lendül, válszul az egyik ismét rákontráz, stb. Így csak sebeket lehet szerezni, amelyek begyógyítása még több időt és energiát igényel, úgyhogy nem érdemes. Most gondolhatod, hogy könnyű ezt mondani, de tudom, hogy nem az, mert én is hasonló temperamentumú vagyok, mint Te, ami szívemen, az a számon és nagyon jól tudok pörölni, de ezeket a képességeimet sajnos nekem is félre kellett tennem. Tapasztalatom szerint a férfiak otthon a békét, a nyugalmat,a kedvességet, a humort, a kényeztetést szeretik. Hát add meg ezt a párodnak! Attól ne félj, hogy hiába feccölöd bele az energiát, fogd fel egyfajta tanulásnak a dolgot. Szerintem viták nélkül Te is jobban fogod érezni magad, nemcsak a párod, így könnyebb lesz közelednetek egymáshoz. Arról nem is beszélve, hogy a kisbabának (ha jól emlékszem 4 hónapos) is nyugodt légkörre és szülőkre van szüksége. Apropó, baba. Azt nem írtad, hogy a férjed mennyire veszi ki a részét a babagondozásból (ha mégis, akkor bocs), ugyanis ez egy tökéletes alkalom arra, hogy éreztesd vele, hogy szükség van rá, hogy segítségre szorulsz (még ha nincs is így, bár kisbabás anyaként ezt csodálnám), adj neki feladatot. Így ő lehet Tarzan, ahogy valaki nagyon jól megfogalmazta, aki támaszt nyújt a családjának.
Sajnos nincs könnyű dolgod, mert miközben helyt kell állnod anyaként, a férjed "nevelésére" is sok energiát kell fordítanod. De meg kell próbálnod, amíg van esély a sikerre. Ha még megengedsz egy tanácsot (ígérem az utolsó), akkor légy türelmes! Gondolj arra, hogy nem egyik pillanatról a másikra romlott el minden, ezért nem is fog egyből megoldódni, időt kell adni neki, ne számold idegeskedve a napokat!
Nos remélem tudtam valamit segíteni, ha nem, akkor is gondolj arra, hogy drukkolok Neked!

Kedves Denizsa!

Nagyon-nagyon köszönöm azt, hogy próbálsz segíteni! (Ahogy persze mindenki másnak is köszönöm)
Mindennel egyértek amit írtál. Egy valami van, ami egyfolytában zavar, amit talán Juli fogalmazott meg múltkor. Miért van az, hogy csak nekem kell gondolkoznom, hogy mit rontottam el, min vltoztassak, Nekem legyen önuralmam, ne szóljak semmiért, fogjam vissza magam, szeretgessem a férjem, most tűrjek el mindent. A baj, hogy roppant önérzetes vsgyok és azért belül sokszor lázad nap mint a nap a lelkem ez ellen a helyzet ellen. Nagyon sok érvem van amellett, hogy megpróbáljam helyrehozni ezt a házasságot, de sajnos nagyon sok ellenérvet is
Azért a mi házasságunk nem úgy néz ki, hogy a férjem tökéletesen ellátja a családfői szerepét, csak éppen a kettőnk kapcsolata kezd megromlani. Részemről ha cseszegtettem valaha vmiért, az csak azért volt, mert bántott, hogy "sokat igért és keveset adott".

folyt. köv.

Sziasztok!

Val, egyetértek Veled. De azt hiszem, az a baj, h. mi meg akarjuk beszélni a dolgokat (mi, nők, v. mi, ilyen típusok, még nem tudom). A másik tábor (pasik v. másképpen gondolkodók) meg nem, és ők cseszegetésnek veszik, s úgy reagálnak, hogy "visszaütnek". Azaz: "harcmodort" kell váltanunk, meggyőzéssel nem megy velük, érveket nem fogadnak el, azért is van, h. az ő érvelésükben folyton ellentmondást találunk. Szerintem azt kell mérlegelni, megfelel-e a másik nekünk elég-e nekünk, vagy esetleg rútul megalkudtunk, s nem is a társunk volt szerelmünk tárgya, hanem vmi. idea, ami miatt aztán most túl sokat várunk el.
Ha nem fele meg, nincs mit tenni, v. esetleg meg lehet alkudni, és mártírrá lenni, ami káros minden tagnak a családban. Ha pedig megfelel a partnerünk, akkor csak annyit elvárni, amire ő képes, önmagához képest kell értékelni is. Amúgy folyton azt érzik, h. nekünk semmi sem jó.
Viszont: egy beszélgetésnek - rövidnek és szigorúan csak egynek lennie kell, ami arról szól, h. mi mit szeretnénk, ők mit szeretnének. Mi félreértjük-e, amit ők mondanak. És nem elfeledkezni a "problémát nem viszünk át másnapra" törvényről, meg a szóljunk, de csak annyiról, amiről akartunk, s korábbi dolgokat ne keverjünk bele. De összeségében azt hiszem, a legjobb, ha egy pasit nem meggyőzünk, hanem ügyesen rávezetünk dolgokra. Másképp látják a világot, sajátos kamaszos bájjal (azaz ő k is a gyerekeink.)
Na, azt ne kérdezzétek, h. hogyan kell rávezetni őket bármire is. Mert én is épp most tanulom, rendesen a saját bőrömön-káromon, a tanulópénzt jól megfizetve.

Ha a szeretetet nem felejtjük el, amit irántuk éreztünk, s ha ők sem akkor nincs gond. Ha hatalmi hartccá aljasul - kinek jogosabb a sérelome -, akkore annyi tüskét kaphatunk, h. rendesen megutálhatjuk egymást.

Vagy nem?

És még egy: nem kell mindig meggyőzni mindenről, nem kell folyton megfelelni akarni, mert az nagyon nyomasztó, arról nem is beszélve, h. a sok feles energia miatt érezzük teljesen jogosnak a sérelmünket, és mélyen megbántva magunkat. Biztos azt adjuk meg nekik erőn felül, amire nekik szükségük van? És biztos kell erőn felül?És aztán nem ez a mi nagy áldozsthozatalunk telepszik rájuk?

Kedves Val!

Tudom, hogy nehéz Neked, hogy leküzd magadban az önérzeted heves ellenkezését, teljesen megértelek.
Hozzáteszem, hogy nem tudom, hogy én képes lennék-e rá, ha a Te helyedben lennék. Szerencsére én a férjemmel jó házasságban élek, és persze adódtak már nehéz időszakok (bár közel sem olyan súlyosak, mint a Te esetedben), amelyeken viszont átsegített, ha nem (csak) az önérzetemre hallgattam, hanem az eszemre is. Mert lássuk be: otthon nekünk kell okosabbaknak lennünk. EZ VAN. (Nem tudom hogy szól pontosan a népi bölcsesség, de az a lényege, hogy az okos asszony úgy irányítja a férjét, hogy az ne vegye észre, sőt úgy higgye, hogy az ő ötletei valósulnak meg.) Mivel az én természetem sem angyali, könnyen kapom fel a vizet és osztom ki a másikat, ez nekem sem ment egyik napról a másikra, ezért is írtam, hogy próbálj türelmes lenni, mert senki sem képes hirtelen "megerőszakolni" a viselkedését.
És az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy ha éppen fasírtban vagytok, akkor a már elszenvedett sérelmek miatt az ember jogosan teszi fel a kérdést, hogy miért éppen én kezdjem a változást, miért én legyek a megértő...?
Nos, ha úgy érzed, hogy a férjed ezt "megéri", akkor tedd meg Te az első lépést.
Sajnos én a szüleim példáján (elváltak) láttam, hogy hova vezet, ha a felek inkább harcolnak és megsértődnek ahelyett, hogy a békekötésre törekednének, ha képtelenek megtenni azt a bizonyos első lépést, esetleg bocsánatot kérni, stb. Én ebből okulva próbálok "okos" lenni és megelőzni a bajt, ha lehet. Persze 100% garancia semmire sincs, így lehet, hogy feleslegesen strapálom magam, de azért nem bántam meg, mert sokat tanultam. Szerintem Neked sem árthat a dolog, még ha ezt a kapcsolatot esetleg nem is sikerül megmenteni, a jövőre nézve hasznos lehet. Adj egy lehetőséget magadnak és próbáld ki!
És még valami: ha úgy érzed, hogy nem bírod tovább és meg tudnád fojtani életed párját, akkor találj valamit, amin levezetheted a dühödet (nekem pl. a tésztagyúrás bejött), aztán ülj le a gép elé és írd ki magadból! Majd megpróbálunk új erőt önteni beléd, és kifésülni az idegeidet.
Ja, és egyébként is írd meg, mi újság?

Sziasztok!

Az az érdekes, hogy én úgy érzem a mi házasságunkban sem történt semmi olyan extra, ami más házasságban (főleg eleinte) nem történik meg. Csak a szokásos belvillongások, ki kerekedik és miben a másik fölé. De amúgy teljesen jól megvoltunk. Aztán megszületett a kisfiunk és a jól működő mederből kitért az életünk. Véleményem szerint egy anya sokkal könnyebben és hamarabb alkalmazkodik az új helyzethez. Legalábbis általában ez így van. Az apák vmi hirtelen jött traumaként élik meg, hogy már semmi nem lesz olyan mint eddig. Nálunk is ez történt. Én úgy érzem nem kértem soha semmi extrát (vagy nem vártam el) csak annyit, hogy támaszkodni lehessen rá, mint egy családfőre. Anyagilag, valamint amikor azon ritka esetek egyike következik be, mikor már nagyon nem bírom a mindennapi terheket, akkor segítsen. Inkább a lelki megterhelésre gondolok, nem fizikai segítségre. Na, Én úgy érzem ez nem ment neki. MOstmár sokkal inkább megy, de úgy néz ki, hogy Õ ezt az első három hónapot nagyon nehezen viselte. Így utólag már Én is jobban megértem Õt, de azalatt a három hónap alatt baromi rosszul esett amit Tőle láttam, tapasztaltam.

Egyébként most egész jól megvagyunk. Egyenlőre maradt a két jó barát felállás, akik között kialakulóban van vmi, de még nagyon képlékeny a dolog.

Azért nem lesz egyszerű felülemelkednem azon a rossz tulajdonságomon, hogy minden elejtett mondat vagy nekem fura gesztus mögött keresek vmi jelentést. Sokszor kell elhessegetnem erőszakkal a negatív gondolatokat. (Tudom, önbizalomhiány

Ja, még az jutott eszembe, hogy magamba néztem mélyen, és tudom, hogy nem megalkuvásból vagyok/voltam a párommal. Nagyon nagy szerelem volt a mi kapcsolatunk és úgy érzem ez még visszahozható.
Az már inkább igaz, hogy anno felemeltem egy olyan piedesztálra a férjem, ami nem volt jogos, de ez a szerelemmel jár szeritnem.
Hogy nem tökéletes, azt nehéz volt elfogadnom, de ma már a hibáival együtt, sőt azoktól csak még jobban szeretem.

Szia Val!

Örülök, hogy kicsit jobban vagy, legalábbis én ezt (is) olvastam a soraidból.
Jól látod, nem mindenkinek könnyű alkalmazkodni az új helyzethez, és egy baba (főleg az első) születése mindenképpen az. Tény, hogy egy anya jobban alkalmazkodik ehhez az új helyzethez, de azért ő is sokszor elbizonytalanodik, kétségbeesik, kimerül, stb. és ilyenkor jól jön a segítség (én legalábbis így voltam vele). De szerintem ahhoz, hogy a férj megértse, min megy keresztül a felesége, neki is részt kell vállalnia (fizikailag is) a dolgokból. Például ő is felkelhet éjjelente eldajkálni a babát, egyből rájön, hogy miért fáradt vagy kevésbé mosolygós reggel az asszony, vagy miért kétségbeesett, ha már mindent megtett, de a baba mégis kitartóan sír, stb. Nálunk ez úgy volt, hogy miután hazajöttünk a kórházból, az apa szeme könnybelábadt az örömtől, de a fiát még megfogni sem merte. Nekem viszont szükségem volt a segítségére, így fokozatosan megtanítottam amire tudtam, aztán később már közösen alakítottuk a dolgokat. Most már ő tökéletes anyapótló, kivéve persze az etetést.
Szerintem majd a férjednél is eljön az az idő, amikor magára talál az új szerepében. Ebben Te is segíthetsz neki, ha elmondod, hogy megérted őt és segítesz neki ebben. Még az is lehet, hogy a dolgok mélyén az is meghúzódik, hogy ő is tisztában van azzal, hogy nem állt helyt, nem tudott az elvárásaidnak megfelelni, de ezt nemhogy neked, de talán még magának is szégyelli bevallani, és inkább menekülne a problémák elől és mást hibáztat, hiszen azt mindig könnyebb.
Ha bevonod a baba körüli teendőkbe, az azért sem árt, mert egyből van miről nyugodtan beszélni, nem harci terep, sőt boldogság. Ha vonakodik, mondhatod neki, hogy ha már két jó barátként akartok majd gyereket nevelni, akkor legalább jó barátok módjára egyet kell értenetek, hasonlóan kell nevelni, stb.
Arról a bizonyos piedesztáról pedig előbb-utóbb, hidd el, mindenki leesik. De ez nem is baj, hisz senki sem tökéletes (mi magunk sem) és így még könnyebb szeretni, ha el tudjuk fogadni.

Most mennem kell, a bébi felébredt és követeli a betevőt, úgyhogy szia! Mindent bele!

Szia Denizsa, szia Adri, szia Mindenki!

Sajnos beteg a kisfiam, ezért nem írtam az utóbbi napokban, bár lenne mit nagyon is.
Nem igazán tudom tömören összefoglalni a történéseket, ezért most bele sem kezdek. Talán a közeljövőben lesz rá időm ill. pontosabban remélwem mihamarabb megyógyul a kis pocok és akkor végre idezúdítom az összes nyűgömet

Szép napokat Nektek!
Val

S.O.S.!!!!!!!!!

Nagyon, még annál is inkább magam alatt vagyok.
Úgy néz ki, hogy nincs tovább. Most azt sem tudom mit tegyek. Az én lakásomban lakunk. Küldjem el?
Azt sem tudom, szeretem-e még? Egyik percben igen (mikor aranyos, kedves legalább) a másikban (mikor lekezelő, cinikus, nemhogy nő, de emberszámba sem vevő stílusban oszt ki) beleüvölteném az arcába, hogy fogja a motyóját és takarodjon innen.
Na igen, ami miatt egy ketrecbe zárt állatnak érzem magam, hogy még mindeközben tartanom is kéne magam legalább a gyerek miatt. Nem akarok rémeket látni, de pont két hete beteg a gyerekem. Mióta a drága uram közölte, hogy válni akar.
Azt nem értem, hogy hogyan lehet vki ennyire gyáva, a felelősséget állandóan hárító valami.
Ráadásul nem elég, hogy van ez a válásosdi, de még anyagi biztonságot sem fog tudni nekünk nyújtani. Nem akarok belemenni a részletekbe, de még az életben ennyire szarul nem álltam anyagilag és nem a gyerek miatt van ez.OLyan szivesen ideírnám, hogy ez a tetű milyen körülményeket bizosít nekünk. Elég annyi, hogy a gyerek gyógyszerét rendszerint kölcsönből veszem a gyereknek vagy az Anyám ad rá pénzt.
De Én mindezek ellenéreképes lennék mindent megtenni azért, hogy rendezzük a kapcsolatunkat, de asszem Õ nem. Semmit.
Nem hiszem, hogy tovább tudom tűrni ezt a bánásmódot szó nélkül és várni, hogy majd javuljon a helyzet. Naponta kb ötször bőgök hisztérikusan emiatt az áldatlan állapot miatt és lassan kezdem elhinni, hogy tényleg csak Én vagyok mindenben a hibás.
Kérlek, ha olvassátok, segítsetek, mert nem tudom mi tévő legyek. Ill. most nagyon is tudom, hogy elküdleném azonnali hatállyal, de nem biztos hogy ez a jó megoldás, mert Õ a férjem, a gyerekem apja, a szerelmem ( vagy a volt szerelmem, szerintem ez is lényeges)
Meg akarom tenni, hogy igenis válaszút elé állítom vagy nevezzük aminek akarjuk, hogy vagy marad, mérlegeli a helyzetet vagy elkotródik de vad iramban.
(ha ez utóbbi történik, akkor azt fogom sajnálni, hogy szereztem neki egy marha jó munkahelyet és bár tudom hogy a gyereknek is jobb, ha jól keres az apja, lehet hogy elitézem neki, hogy bukja a munkát)

Na, Én tényleg zúdítottam, ne haragudjatok, de totálisan kész vagyok. Kétségbe ejt, hogy miként játszam meg a gyerek elött, hogy minden oké, anya olyan vidám és felhőtlen kedvű, mint eddig.

Szia Val!

Tök véletlen néztem be ide, mert olyan rég nem írtál, hogy azt hittem minden megoldódott, vagy legalábbis elindult annak útján. Sajnálattal olvastam, hogy nem így van. Legutóbb még olyan optimista voltál (legalábbis a mostanihoz képest)!

Először is: jobbulást a kisfiadnak!!!

Ha megengedsz egy véleményt: Akármilyen jó színész vagy, a gyerkőcöt nem tudod becsapni, olyan kifinomult érzékekkel rendelkeznek. Legalábbis az én babám biztos. Szerintem a Tiéd is.
Hosszú távon tényleg nem tartható ez a helyzet, ha Te naponta ennyiszer kiborulsz. Te is és a gyerek is rámehet, mert neki nem ilyen körülményekre van szüksége.

Később folyt. köv., most Bálint ordít, mennem kell.

Szia Denizsa!

Örülök, hogy benéztél.Hát igen, voltak, vannak pillanatok, mikor Én is azt hittem, hogy jó úton vagyunk. ÁlLtalában ilyenkor jön haza az Én uram úgy, mintha az lenne a homlokára írva, hogy: A jó büdös francba, Te meg hogy a p..ba kerülsz ide? Utálok már veled egy levegőt szívni is. De tovább megyek. Nem is kell neki éppen hazajönnie vhonnan ehhez. Egyik pillanatban még vidáman beszélgetünk, kimegy a másik szobába, mikor visszajön, teljesen más ember jön be helyette.
Kezdem magam érzelmi koldusnak érezni. Esküszöm szinte koldulom a jó szavakat, a kedvességet.
Mivel érdemeltem ki ezt az állaptot azt csak részben tudom. Nem mondom, hogy hobátlan vagyok, de azért az enyhe túlzás, hogy csak Én vagyok a rossz. Márpedig a férjem ezt vágta fejemhez. Ill. hogy Én és a családom. Bezzeg Õ és a rkonsága igen remek egy társaság. Na de ezt hagyjuk, nem akarok köpködni. A lényeg, hogy az apósomékkal volt egy meetingje egy nappal a válási szándék bejentése elött.
Adri tanácsainak úgy megörültem annak idején, mert annyi optimizmus áradt a soraiból, hogy egy pillanatra elhittem, hogy működni fog, amit ajánlott. Rá kell jönnöm, hogy sajnos nálam nem. Nekem szükségem van arra, hogy tudjam, van értelme annak, hogy igyekszem jó útra térni és nem feleslegesen csinálom amit. Illetve, hogy nem csak megalázom magam.

Szia Val!

Tudom, hogy mindig arra biztattalak, hogy húnyj szemet a párod viselkedése felett és légy vele kedves, hozz Te áldozatot a kapcsolatotok megmentéséért, Te légy az okosabb, stb., de ez azt hiszem csak abban az esetben működik, ha biztos vagy a dolgodban, hogy ő kell neked és ez erőt ad, vagy nem vagy biztos benne, de azért el tudod viselni ahogy bánik Veled.
Ha viszont minden kötél szakad és úgy érzed nincs tovább, akkor talán érdemes átgondolni a másik megoldást is, vagyis a szakítást.
Én nem veszem magamnak a bátorságot, hogy megmondjam Neked, mit tegyél, ezt a nehéz döntést Neked kell meghoznod.
Mérlegelned kellene mind a két lehetőséget: mi történne, ha együtt maradnátok és mi, ha nem. Hogy alakulna az életed?
Azt írtad a férjed nem nagyon töri magát, hogy megfelelő anyagi körülményeket biztosítson nektek. Valószínűleg később sem fog, pedig jól keres (ahogy írtad). Meg tudsz-e élni nélküle?
Van valaki, akire támaszkodhatsz, ha szükség van rá? Nemcsak anyagilag, hanem lelkileg, fizikailag is. Gondolok itt szülőkre, barátokra,..
Hol fogsz lakni? Ha Te maradsz a lakásban, akkor az milyen következményekkel jár (pl anyagilag, ha közös)?
Mi lesz a gyerekkel, ha ez így megy tovább?
Ezeket most nem én kérdezem, hanem Neked kell magadnak feltenni és megválszolni. Lehet, hogy elcsépelten hangzik, de készíthetnél egy listát. Tudod: előnyök, hátrányok.
Talán ez segít majd dönteni.Ezt azt hiszem előbb-utóbb meg kell tenned, mert a helyzet "robbanással" fenyeget és nem tartható fent a végtelenségig.
Talán érdemes mégegyszer megpróbálni megbeszélni a férjeddel a dolgot. (Nyugodt körülmények között, nem veszekedve.) Elmondani neki, hogy Te megpróbáltad, de ez így nem mehet tovább, mert a babán csapódik le. Vagy ő is akarja és tesz érte, vagy nem, de akkor viselje a következményeket is.

Sajnálom, hogy nem tudtam sokat segíteni, de bármikor kiöntheted a szívedet vagy "kiboríthatod a bilit", szívesen meghallgatlak! Talán már az is segít, ha kiírod magadból. Addig is: kitartás!!

Denizsa!

Először is nagyon köszönöm újfent, hogy "vagy Nekem". A legrosszabb pillanatnyilag az, hogy nem tudok senkivel beszélni erről a dologról a környezetemből (barátok, szülő) mert nem publikus a téma. Nagyon sokat jelent Nekem, hogy segíteni próbálsz. (és segítesz is.)
Menjünk szépen sorban azon, amit írsz.
Tehát, Én biztos vagyok/lennék a dolgomban, hisz' ezért mentem hozzá, ezért akartam/uk a babát. A gond, hogy úgy, hogy hulla vagyok a fáradtságtól, érzelmileg totál kivagyok szolgáltatva nincs akkora türelmem, nincs akkora magabiztosság.
A listát el fogom készíteni!
A férjemnek hétfő óta van jó munkája, eddig sz..t sem keresett, pedig már mióta útban volt a baba - ill. mióta tudtuk, hogy akarunk - napirendi ponton volt, hogy váltani kéne.
Ez volt az egyik fő oka a sárkányságomnak. Az még belefér, hogy neki/nekem nem minden fenékig tejfel, na de hogy az az aprócska, ám de el nem hanyagolható tény sem térítette jobb belátásra, hogy a gyerek megszületett...
Megélni sztem egyedül is meg tudok úgy, ahogy vele eddig (nem lenne nagy kunszt). A lakás és benne minden az enyém. Úgy értem Én vagy a szüleim teremtették meg.
A gyerek...Nos, Õ sokat nyom természetesen a latba. Egyébként a gyereket imádja, foglalkozik vele. Fürdeti, eteti, játszik vele. (csak éjjel ne kelljen felkelni hozzá )
Szeretném és mindig is azt szerettem volna, ha majd a gyermekem kerek családba nőne fel.(gondolom nem meglepő
Még egy dolog van, hogy Én itt végülis kész tények elé lettem állítva. Nem közös felvetés volt a válás, csak a férjem ötlete.

Jó éjt!

puszilom Bálintot

...egy vmit elfelejtettem, pedig fontos.
örülök, hogy Te is úgy gondolod, felhozhatom a témát újra a férjemnek, mert Én ezt a helyzetet lelkileg nem bírom tovább csinálni.

Ha annyit, kérhetek még esetleg, akkor drukkolj Nekem, hogy jól sikerüljön a beszélgetés

szia!

Sziasztok!

Már én is azt hittem, hogy jól alakulnak a dolgok. Sajnálom, hogy nem.
Az a baj a soraidat olvasva, hogy nagyon sok emlék ugrik be. Sok a hasonlóság. És 1 hónappal ezelőttig simán mondtam volnam hogy küldd el, boldogulsz egyedül is, de mivel épp pár hete tört rám az érzés, hogy mennyivel jobb volna családban nevelni a lányokat, így nem tudom ezt olyan magabiztosan kijelenteni.
Az is igaz, hogy akkor nem volt más megoldás, nem tudtuk volna ép idegrendszerrel tovább húzni, tehát nem az a baj, hogy akkor szétmentünk, hanem az, hogy nem lehet visszacsinálni. Mi lenne, ha átmeneti különköltözést ajánlanál neki?
Meglátnátok, ki hogyan boldogul. Semmi végleges.
Én az állását nem piszkálnám. Neked is jó, ha fizet tartásdíjat, a gyereknek is jó később, ha olyan minta van előtte, hogy apa dolgozik. És végül nem sokat lendítene sem a kapcsolatotokon -akár együtt, akár külön- sem a vislekedésén, ha újra állás nélkül maradna.
Nem akarom túlpszichologizálni a dolgot, de lehet, hogy sok volt neki a baba, a munkanélküliség, aztán meg az, hogy te szerezted neki a melót. És sajnos nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy van valakije. Ez azért lényeges, mert egész másról szól a dolog, ha "csak" lelki válságban van, ill. ha félrekúrogat-már bocs.
Párterápiára nem menne veled?
Az a baj, hogy egyáltalán nem derül ki a soraidból, hogy mi a baja őkelmének. Vagyis nyilván azért nem, mert ő maga sem mondja, de úgy meg végképp nem lehet 1-ről a 2-re jutni.
Szóval először is azt kéne tisztázni, hogy mi a gondja, mit szeretne, hogy szeretné.
Aztán majd meglátod, hogy ezekből mi vállalható, de legalább megoszthatná veled a hasfájásait, nem csak a hangulatot mérgezné.
Nem tudok okos lenni.

Röviden írok most, és nincs pont a gépen - kislányom kiszerelte, így minden kijelentő mondatot új sorba írok
Amíg a sérelmeidet így fel tudod sorolni, Val, addig nem léptek előbbre
Sajnos van ennek egy kifutási ideje
Az okokat kár is kutatni, nem is lényeges
Kezd ott, hogy csak azzal foglalkozol, ami ezután jön
Persze vagy nagy önfegyelem, vagy óriási beletörődés, fásultság kell ahhoz, hogy ezt bírd higgadtan
A gyors és látványos az, hogy kirakod a szűrét, aztán egy-két év múlva visszakuncsorogja magát, ha addig el nem akad másik nőnél
A hosszabb, lélekölőbb, hogy most összeszeded magad és kibírod
Nem kell ám lenyelned mindent! Meg lehet mondani, hogy nem kell feltétlenül veletek maradnia, nehogy már áldozatnak érezze magát! Tudathatod, hogy az értékrendjét felül kéne bírálnia! Átgondolnia, mik voltak, ha voltak az álmai, s megvalósulnak-e, ill ha nem, mi az oka
De amit tilos Neked, az az önsajnálat és a veszekedés, ill amit ő annak hív - hanos, arrogáns érvelés
És kéretik türelmesnek lenni! Fogd fel erőpróbának

A lista jó ötlet! Meg írj egy olyat is, hogy milyen volt ő, mikor minden jó volt, milyen most, s milyen voltál, s vagy Te!
Teremts magadban rendet, békét, harmóniát, amíg ilyen zaklatott vagy, esélyetek sincs! S nem azért, mert Te vagy a hibás, hanem, mert tetszik, nem tetszik, ehhez női agy kell, hogy rendeződjön, mert a pasik olyanok mint a gyerekek
Érzelmi dolgokban legalábbis - képtelenek összefüggésükben látni efféle dolgokat

Tehát önismeret, rend , harmónia magadban!!! Pihenj, sétálj stb
Addig ne akarj rendbehozni semmit, míg Te magad nem vagy rendbe! Azt pedig ne a párodtól várd, hogy Te rendbe gyere!

Most őt zárd ki a tudatodból, ne hagyd magad felcukkolni! csak magadra figyelj! Csak magadat javíts! És az önsajnálat gát, haszontalan, sőt kártékony érzelem!

És most közlöm, hogy ez nem egy hét, meg kettő, hanem lehet, hogy fél év vagy több!
Tartom Benned az erőt, ha elfogy! De ez pokoli nehéz lesz! Mindig csak a jelenre koncentrálj az érzelmeidet illetően! És ne sokkold magad a milyen jó lett volna, meg a másnak milyen jó, meg a nem érzem magam nőnel, meg a de jó lenne stb dolgokkal

Segítek!
Persze le kell essen a párodnak is, hogy maradni akar, rendbe akarja hozni
Elvileg ha békét, nyugalmat teremtesz othon, akkor le fog neki esni
Garanciát azért én sem tudok vállalni, hisz nem vagyok szakember, de veszteni valód nincs!

Amit most tanulsz ebben a konfliktusban magadról, az örökre a Tiéd lesz, és hasznos a későbbi kapcsolataidban, s ha még az a hozadéka is megvan, hogy a párod hazatalál, örülsz, ha nem akkor pedig nem kell szemrehányádst tenned magadnak - Te mindent elkövettél!

Üdv
Adri

Nem tudja maga sem, hogy mi a baja, de Juli közel ársz az igazsághoz, plusz az adrenalin, plusz a szülést követő hormonváltozások a férfiban is!!
Szinte papírforma szerint zajlik minden, ahogy a "nagykönyvben meg van írva"
Vagyunk itt egy páran, akik így-úgy ilyen-olyan mértékben átmentünk ezen
Van ahol ilyenkor bezavart aztán egy harmadik is, ott könnyen összemosódik a kettő, de hiszem, hogy így indult el a lavina ott is!
Juli, ne sokkold Valt, lécci a van vkije hozzáállással, lécci! (mosolyjel)

Az a rohadásebben a helyzetben, hogy minden olyan, mintha lenne, s sok újdonsült anyuka még féltékenységgel - nem alaptalan, de nem ok nélküli - is terheli ezt az egész kátyús helyzetet

Lassan kezdem azt hinni, hogy ez mindenhol előjön gyerek után, és a körülményektől, érzelmi intelligenciától, önismerettől, szerencsétől stb függ, hogy mi lesz a vége

Rendbe lehet jönni, ha mindkét fél aklarja
Mindkét fél hibás, de a nőnek kell megtenni az első lépést - a pasiknak illúzió kell, csak a nők tudják motiválni őket

Amíg sajnálod magadat - nem a jogosságát firtatom ám! - addig nem jutsz előbbre

Nem vagy Te bezárva, rabként tartva, ha eltűrsz vmit, ami neked nem jó, akkor változtass! Ha nem akarsz kilépni, akkor ideje felismerni, hogy vhogy ki kell billenteni ebből a helzetből a kapcsolatot!

Amúgy az átmeneti költözés sem rossz, ha ezzel nem még nagyobb tüskéket szed be magának Val

Nagyon nehéz, de nem vagy egyedül, s ahol ez nem jött ,ki, ott valszeg érdekközösség a kapcsolat, vagy az egyik fél nagyon alárendeli magát a másiknak, vagy az egyik fél - pl apa tudja, mit várnak el tőle, vagy az egyik fél jól lenyeli, amit gondol, vagy nagyfokú érzelmi intelligenciával bírnak a felek - és most nem is írom le, hogy milyen pesszimista vagyok (pont pont pont)

Na, még jó, hogy röviden írtam! (vigyorgó fejek hada)

Adri!

Nem akarok én sokkolni, de tényleg nem mindegy, hogy van-e nő a dologban. Más a motiváció, máshogy lehet tárgyalni egy olyan férfival, aki épp nem találja a helyét, mint azzal, aki máshol keresi a boldogságot.

Szia Juli!

Igazad van! Csakhogy ezen kár vívódni, mert ezt úgyis Val fogja utoljára megtudni, viszont a féltékenység bogara be tud ülni ilyen válságos helyzetben, és jó nagyot lök a dolgon még negatív irányba
Ezért mondtam, hogy az úgyis kiderül, kár ezen morfondírozni
Nyomozni megalázó, kérdésre meg úgysem vallja be a férjek nagy része

De persze szólásszabi van! Jó kis szó így, ugye? Az a hülye meggyőződésem, hogy most valnak az segít, ha a negatív gondolatokat leküzdi
Most magával foglalkozzon, egy társ akkor társ, ha magától is leér mindkét lába a földre, nem a másiktól várja a boldogságát stb

Ez a hozzáállás békét, jókedvet, mosolyt hoz, és még a feltételezett nő sem biztos, hogy ringbe tud szállni

Val, most ne a férjedet analizáld, úgysem fogod felfogni, anmit mond!!

Magadra koncentrálj - meg a kicsire, neki alanyi jogon jár!
Ha pedig megbánt, bnem fogja beismerni, ha nem adsz neki esélyt

Épp ma este volt a párommal egy veszekedés-gyanús vitánk Hosszú a sztori, félreérthetelenül bebizonyosodott, hogy ő tévedett, és ő szította az egészet, de ki nem jött volna egy beismerő hang sem a száján, nemhogy bocsánat kérés
Paprikás volt a levegő, dühös voltam rá
Aztán vmi bevillant - az hogy szeretem ezt az embert, ő a gyermekeim atyja, s mit számít tévedett-e, odamentem hozzá, megöleltem a nyakát, adtam neki egy puszit, és közöltem vele, hogy annyit morog, mint egy bolhás kutya, és kéretik a süniruhát levetni
Nem szólt ám a kis béna, de láttam az arcán a megkönnyebülést, aztán segített a gyerekeknél este, s épp az imént szólt, hogy bemehetnék hozzá filmet nézni;o)
Megyek is, és nem azt érzem, hogy megaláztam magam, hanem azt, hogy segítettem neki - maga ellen is én védtem meg most

De milyen sokáig tartott, míg ezt megtanultam! Mennyi vita, könny, bánat van emögött tanulópénzként
s soha nem felejtem el, hogy ez bármelyik pillanatban összetörhet, tehát tenni kell érte

És persze simán lehet, hogy egy nap közli, hogy beleszerett vkibe, én vagyok a legjobb barátja, ő odébbáll, szertné, ha békében szétválnának az útjaink, s biztos, hogy beledöglenék, de garancia semmire sincsen, ez bárkivel, bármikor megtörténhet, ha elfeledkezik egy csomó dologról, s az ösztöneinek enged

És persze kettőn múlik mindig

Nem adtak használati utasítást a párunkhoz, de fájdalmas-izgalmas kitapasztalni


Na, mára befogom, remélem, nem botránkoztattam meg senkit a gondolataimmal
Vigyázzatok magatokra, nyugodt éjszakát!
Adri

Sziasztok!

Adrinak és Julinak nagyon sokban igaza van, először én is hasonlóan próbáltam megközelíteni a témát. Amikor a napi öt kiborulásról olvastam, akkor kicsit megijedtem. Szerintem ez azt mutatja, hogy Val-nak nagyon sok energiájába kerül ez a plusz erőpróba. Gondoljunk csak bele: gondoskodnia kell a párhónapos bébiről, ami lássuk be, elég nagy erőpróba egy újdonsült anyának önmagában is. És akkor még ezen felül a férje durvaságával is meg kell küzdenie, megemészteni a csalódottságot, azt, hogy az ismerősök és rokonok előtt is titkolóznia kell, és a kisbaba előtt megjátszani, hogy milyen boldog. Ez 2 embernek is sok lenne! Tudom, hogy butaság a "mi lenne ha"-ra gondolni, de szerintem ha Val-nak most csak az egyik erőpróbát kellene kiállnia, az is épp elég lenne.
Val! Ezzel csak azt akartam mondani, hogy megértem, hogy milyen nehéz most Neked, és megpróbálok segíteni, amiben csak tudok. Csak arra kérlek, hogy ne hibáztasd (csak) magad és légy türelmes önmagadhoz, ne borulj ki! Gondolj a kisfiadra, neki nagyon nagy szüksége van Rád!! Egyébként akárhogy döntesz, én drukkolok Neked, persze a beszélgetéshez is.
Most mennem kell a bébihez, holnap még jövök.
A puszit átadom neki!

Most tényleg futok, és rövid leszek!

Erőpróba, mert tudattal úgy éli meg Val! Ez a küzdelem a fejünkben van!
Magamon tanulztam meg, hogy rossz a hozzááállásom, megközelítésem, persze nem azt mondom, hogy nincs oka kiborulni, hanem azt, hogy ezt tudja kezelni, s ahogy kordában tudja tartani az érzéseit, jjön a párja változása is - ha nem szélsőpségesen hülye a férj;o)

Itt nincs észérv, meg miért nem látja, és társai - pasi, pasiból van , ez a típusú pasi pedig a büdös életben nem fogja belátni, -és ha belátná sem ismerné el még önmagának sem

Ne a hangszert hibáztassuk, ha nem tudunk rajta játszani - persze az még lehet egy túlbonyolított, csöppet sem praktikus hangszer - na, csak kibújik belőlem az énektanár is!;o)))))

Szép napot!

Nem mindenkinek adatik meg, hogy Stradivarin játsszon, igaz?
Sajnos olyan is van, amikor nem a bonyolultsággal van a baj, hanem a rejtett hibákkal, amik használat közben derülnek ki. És se cseregarancia, se jótállás, se szervíz.
Úgyhogy néha akármennyire is igyexünk, ha pl. rossz fából faragták, a hangszer hibájából nem fogunk tudni jól muzsikálni.
És olyankor be kell látnunk, hogy rajtunk nem múlott.

Val!
Csak azt tudom tanácsolni, hogy egyrészt semmit ne mondj vagy tegyél indulatból, első felindulásból, mert azokat lehet aztán később jól megbánni, másrészt igyekezz úgy alakítgatni a dolgokat, hogy semelyikőtök ne kényszerüljön véglelges döntést hozni.
Hátha csak egy kis idő kell ahhoz, hogy helyükre kerüljenek a dolgok. Új állás, bébi, ilyesmi.

A rejtett hiba a szélsőséges dolog, pl alkoholizmus, stb

Hány együtttöltött év előzte meg ezeket a problémákat?
Azt nem szabad elfelejteni, hogy mindketten hangszerek a másik szempontjából
A kérdés, hogy mindketten rendbe akarják e hozni, ami elromlott

(Már gondolatjel sincs a gépen, gyermekeim atyja megpróbálta visszahelyezni a pontot;o)))) )

Szép rstét!
Adri

Sziasztok!

Azt kaptam ma ajándékba, hogy ennyit írtatok nekem, filóztatok a gondjaimon. Nem tudom elmondani, hogy milyen jól esik.
Sajnos most nem tudok írni többet, mert közeleg a férj, a gyerek meg lázas.
Amint tudok reagálok és írok egy gyors helyzetjelentést.
Sajna semmi pozitív, hacsak az nem, hogy az Én akarnok és szélsőséges véleményeket valló Anyám majdnem ugyanazt tanácsolta (nem kis megdöbbenésemre) mint Ti. Azt vártam pedig, hogy minimum azt fogja mondani, hogy tüzes vassal sütögessem meg a férj talpát

Írok rövidesen!

Val

Val!

Mi van Veled? Már kicsit kezdek aggódni.... Vagy inkább reménykedjek? Az utóbbinak jobban örülnék.
Jó, hogy anyukáddal tudtál beszélni a dologról, így biztos könnyebb Neked is.
A gyerkőc meggyógyult már? Ha esetleg nem, akkor jobbulást neki!!
Puszi

Szia Denizsa, szia Mindenki!

Sajnos kórházban voltunk az elmúlt héten a kicsi fiammal Ezúton is csókoltatom a (volt) házi orvosunkat Dr. Molnár Zoltánt, aki 3 hét alatt nem jött rá, hogy mi a baja a gyereknek. Köszönöjük neki, hogy Levusnak egy hétig kellett vénásan-, és további négy hétig kell szájon át antibiotikumot szednie.
A lényeg, hogy a hathatós kórházi kezelésnek köszönhetően szerencsére sokkal jobban van a gyerkőc!
Ez az egy hét kórház másra is jó volt. Sok mindent át tudtam gondolni ez alatt az idő alatt. Rájöttem, ill. letisztult hogy a gyerekem a legfontosabb és hogy minden más csak utánna jön. Arra is rájöttem, hogy inkább leszek hármasban a gyerekmemel és a kutyámmal, mint egy olyan férjjel, akinek a jelenlétében vágni lehet a feszültséget és nmég csak nem is tesz semmit a családjáért. (Csak példaként: Anyám adott a dokinéninek pénzt pl., a férjem egy üveg ásványvizet hozott be nekem a hét alatt, stb.)Tegnap jöttünk haza és kicsit még sajnáltam is hogy ott kell hagynunk a jó kis komfortos szállodai szobánkat meg a jó társaságot.
A férjem megint a helyzet magaslatán áll és állt az egy hét alatt is. Kb. fél-egy órákat bírt bent tölteni a gyerekkel naponta. Akkor is, amikor nem dolgozott és egész nap nem volt semmi dolga a kutyasétáltatáson kivül.
Ma meg itthagyott totál üres zsebbel, holott a gyereknek ki kéne váltanom az antibiotikumját. És még sajnos tudnám sorolni a sérelmeimet, amelyek csak annál jobban fájnak és zavarnak, hogyha a gyerekről van szó.
Hogy miért nem küldtem még el? Ami új gondolatom, az az, hogy úgy érzem mentálisan van vmi nagy gond vele. Vhogy mintha kicsúszott volna a lába alól a talsj és vegyre mélyebbre süllyed az ingoványban. A baj, hogy én szeretnék neki segíteni, de nem hiszem hogy hagyni fogja, mert én már lassan az első számú közellenségévé válok anélkül, hogy bármit csinálnék. Vagy legalábbis szándékosan nem teszek érte. Hiába fogom be az arcom, hiába nem teszek szemrehányást semmiért és próbálok kedves lenni, mintha csak rosszabbb lenne. Hát, már tényleg c
tanácstalan vagyok. Max. annyi az előrelépés, hogy nem göcsölök rá erre az egészre, hanem rövidesen dülőre viszem a dolgot, mert mi így nem tudunk és nem is akarunk élni.

bocs, ha kicsit zagyva a duma, de a gyerek itt tekereg az ölemben

szép napot Mindenkinek!

val