Potter!
Köszi a tanácsot, az aneszteziológiát mindenképpen meglátogatom, ha egyszer oda kerül a sor. De továbbra is azon vagyok, hogy lehetőleg szeretném elkerülni. Olyasmi lehet ez mint a férfiaknak a katonaság. Mikor benne vannak k*rva szar, de utólag marha büszkék, hogy végigcsinálták. Meg is lehet tőle menekülni, de azt majdnem mind egy kissé szégyenlősen mondja, hogy ő bizony nem volt katona.
Az én világképemben ez illik az érzéstelenítésre.
Van egy nagyon gagyi mondás, de egy kicsit ide illik: "Ami nem öl meg, az erősít". Valami Rambo-szintű filmben lehetett, már nem emlékszem.
Egyszer gyerekkoromban egy Karácsonykor leégett a könyökömről majdnem minden. Beleégett a műszálas kardigánom is. Akkor azt mondta a doki, hogy ki kell szedni, akár mennyire fáj. Mikor az első cafatot kiszedte, akkor eldöntöttem, hogy ebbe nem lehet belehalni, tehát ki kell bírni. Majdnem telement a gatyám, de kibirtam. És nagyon büszke volt rám az egész ügyelet, hogy egy hangot nem adtam ki.
Azóta ha nagy-nagy fájdalmat kell kibirnom, mindig eszembe jut, hogy pusztán a fájdalomba még senki nem halt bele. Maximum abba, ami a fájdalmat okozza, a szülés meg a XXI. században nem az első helyen szerepel az elhalálozási listán.
Aztán lehet, hogy én fogok a legjobban üvölteni a szülőszobán, hogy adják már a tűt, de szerintem, ha reménykedek benne, hogy elkerülöm, akkor el is fogom. De az már más tészta, és hosszú is lenne.
Nagyon szurkolok, hogy még vagy 8 hónapig késsen a mensid!