Sziasztok!
Nem tudtam jönni, mert beteget ápolok egyfolytában. Nálunk mindenki elkapta ezt a fránya vírust. No, persze, én nem! Merthogy én nem tehetem meg.
Naggggyon szomorú vagyok!!
Ma van Marcipán szülinapja, s őt egész éjjel hűtőfürdőznünk kellett, alig aludt,s a reggelt már 39 fokos lázzal kezdte.
Pedig ünnepelnünk kellene.
Tavaly ilyenkor életünk leggyönyörűbb napja kezdődött.
Mindegyik szülés csodálatos volt. Ádám még nem, de Áron is, Marci is Leboyer Gyöngéd születés c. könyvének útmutatása alapján jött a világra.
Marcipánnál meg tudtam élni azt is, hogyan kell a fájdalmak hullámaival együtt dolgozni, sodródni, s ezáltal megkönnyíteni a baba dolgát, amennyire csak lehet. És persze, a sajátomat is.
Nagy segítség, s óriási plusz volt az előző születésekhez képest, hogy a kórházi körülmények rendkívül pozitív irányba változtak, de a legfontosabb, úgy érzem, a szülésznő választás lehetősége volt. Már a szülést megelőző hetekben is ő állt mellettem, segített a homeobogyeszaival, gyógyteáival, tanácsaival. Sokkal bátrabban hívtam fel az éjszaka közepén egy jóslófájás miatt, mint az orvosomat.
Szóval, egy évvel ezelőtt, reggel fél 8 körül kinéztem az ablakon. Csodálatos napsütés volt, kristálytiszta égbolt.
Megsimogattam a pocakomat, mondván: "Nézd csak, Marci! Ez jó nap a születésre!"
És délután 4 óra 20 perckor már a mellemen pihent.
Küldök nektek egy képet, hogy lássátok milyen kismanó volt.
És ha picit jobban lesz ez a drága kicsi bogár, akkor talán fel tudjuk köszönteni a tortájával, ami a hűtőben pihen.
Szorítsatok,hogy sikerüljön!
Eszter