Sziasztok!
Ma este megyek a gaszroenterológushoz
Még az a jó, hogy van egy magánrendelője itt a környéken, így nem kell bevágtatnunk a városba és parkolót keresgélni.
Ez a Boróka név nekem úgy tetszik!
Már mondtam is a férjemnek, hogy ha a baba kislány lesz, legyen Boróka. De ő nem lelkesedik az ötletért, mert ez szerinte "csinált" név. Pedig szerintem tök jó lenne.
Nekünk Brevi az etetőnk.
Levehető tálcás, ami nagyon jó, mert eléggé össze tudja kenni Bori a tálcát, így könnyű mosni.
Van benne öv. Állítható a szék magassága, így később - gondolom én - már önállóan is bele tud ülni.
Gurul, de fékezhető két kereke.
Összecsukható, így a kombiba be tudom rakni, ha a szüleimhez megyünk. Bár erre a célra praktikusabb lenne olyan kis asztallapra szerelhető székecske.
Szerintem tök jó, mi elégedettek vagyunk vele.
Anyós téma:
Biztosan van abban valami, hogy a menyek eleve tüskéiket bontogatva fordulnak anyós felé, meg akarván mutatni, hogy megy ez (háztartásvezetés, férjtartás, gyereknevelés, stb.) nekik egyedül is, de valószínűleg ez arra vezethető vissza, hogy az ilyen anyósok meg hajlamosak arra, hogy túlságosan beleártsák magukat a fiatalok életébe - persze segítés címén.
Én pl. hülyét kapok attól, ha anyós idejön és elmeséli nekem, (lassan 5 év háztartásvezetés van a hátam mögött,) hogy ha este kisütöm azt a két szelet húst magunknak, akkor nehogy a nagy palacsintasütőben süssem ám, mert akkor csak ég az olaj. És hogy "ne haragudj, angyalom, hogy ilyeneket mondok, de nekem nem volt se anyám, se anyósom, aki jó tanácsokkal látott el, és ezeket nekem mind magamnak kellett megtapasztalnom".
Őszintén szólva nem lehetett egy IQ bajnok, ha "magától kellett megtapasztalnia", hogy nem kell baszom-nagy serpenyő két húshoz.
Szóval anyósok hajlamosak ilyesmivel irtogatni a menyeket, hajlanak arra is, hogy a menyek határozott kérésére fittyet hányva kezelik az átmenetileg náluk állomásozó unokát, mondván, hogy ők úgyis jobban értenek hozzá.
Ettől is falra mászom.
És ne értse félre senki, nem gondolom, hogy én egy háztartásfenomén lennék 5 év után, és hogy nekem már senki nem tud újat mondani (hallottam már én is újat, sőt, jó ötletet anyóstól), egyszerűen csak nem bírom elviselni, ha belekontárkodnak az életembe.
Szombaton pl. itt volt anyós, fél órára ráhagytuk Borit, gondoltam, szoktatom magam a vasárnapi színházra. Arra jöttem haza, hogy az edényeket rámolta a szekrényben, persze nem oda, ahova én szoktam, virágot öntözött, stb.
Én ezt utálom. Van, aki imádja, mert helyette megcsinálnak dolgokat. ÉN utálom.
És már számtalanszor elmondta a férjem az anyjának, hogy NE nyúljon semmihez, azért van itt, hogy a gyerekre vigyázzon. Ne poroljon szőnyeget, ne mosson fel, stb.
Ennek ellenére ezredszerre is megteszi. Most akkor erre mit mondjak?
Lehet persze boncolgatni az anyósok lelkivilágát, hogy szegény megöregedett, esetleg haszontalannak érzi magát, üres az élete, esetleg élete párja nem is az élete párja, csak egy kolonc a nyakán, így nem jelent számára társat, de én úgy gondolom, nem a "gyerekeknek" kell megoldaniuk az ilyen jellegű problémákat, mert mindenki maga felelős az életéért.
Ha az én anyósom képtelen értelmesen eltölteni a napjait és egy megoldást tud unalom ellen: menni valahova, valakihez, akkor az az ő baja.
A gyerekei legfeljebb annyit tehetnek, hogy elbeszélgetnek vele: Meséld el, anyuka, mi a baj.
De megoldani nem fogják tudni a problémáját.
Azzal sem, ha föláldozzák a magánéletüket, hogy "anyukának" jobb legyen. Ugyanis ettől még nem lesz jobb. Csak a "gyerekek" házassága rosszabb.
De lehet, hogy kegyetlen vagyok és majd megbűnhődöm, ha megöregszem (ha megérem).
Jó ötlet ez a lovaglás.
A férjem már múltkor is felvetette.
Mackoo