Judit78!
Hát igen, elég vacak helyzet.
Mert ha az emberbe szorult egy kis igazságérzet, akkor nem akarja a gyerekét megfosztani a nagymamától a felnőttek között fennálló feszültség miatt.
Én legalábbis eltökéltem, hogy Borinak ebből semmit sem szabad észrevennie.
Tehát nem akarok akadályt gördíteni anyós látogatása elé.
Ugyanakkor viszont szeretném szabályozni a dolgot valahogy, mert eddig anyós úgy gondolta, hogy ő jön reggel, amikor kedve van (attól függően, mikor ébred, akár már reggel 8-ra is, ezt persze előre nem lehet tudni) és marad, amíg kedve tartja.
Én viszont azt akarom, hogy megértse, ez az otthonunk, a MI otthonunk, nem az övé és nem is a kultúrház, ami az ő szórakoztatására jött létre.
Persze, jöjjön, unokázzon, de az unokázásnak legyen vége, mondjuk három óra elteltével, hiszen nincs mit unokázni, amikor az uncsi amúgy is alszik.
Nekem viszont vannak teendőim, amelyeket el kell látnom, de ha éppen nincsenek, akkor jól jönne, ha pihenhetnék egy kicsit. Az viszont számomra nem pihentető, hogy anyósomat hallgatom és mosolyogva bólogatok.
Persze, aki ennyire proli, mint ő, annak elég vastag a bőre, hacsak meg nem mondod neki kategorikusan, mit akarsz, nem fogja az adást.
Múltkor pl. azt mondta nekem, hogy nyugodtan feküdjek csak le, ő majd ellesz. ????
Na, hát ezt nem.
Múltkor pl. telefonált, hogy akkor ő jönne délután abroszokat válogatni.
Én meg mondtam, hogy ma ne jöjjön, mert én mára mosást-vasalást terveztem.
Jöjjön csütörtökön.
Persze, ha nagyon akartam volna, át tudtam volna tenni a vasalást másnapra (bár hegyekben áll a vasalnivaló), de úgy gondoltam, jobb, ha elkezdem szoktatni arra, hogy nem akkor jön, amikor kedve tartja, mert nekünk is megvan a magánéletünk.
Normális esetben ilyen manőverekre nincs szükség, de anyósom nem normális.
Szóval nehéz korrektnek lenni ilyen helyzetben és biztosítani az unoka-látogatási lehetőséget, miközben az embernek már előző nap fáj a gyomra az idegességtől.
Na, szegény Judit! Leírod a problémádat, én meg, ahelyett, hogy valami éppkézláb ötlettel jöttem volna elő, rádzúdítom a sajátomat is.
Úgy irígylem a Timili típusú embereket!
Azok rögtön az elején megmondják, mit akarnak és mit nem, kvázi tisztázzák a szabályokat, így aztán egyszerűen nem kerülnek olyan helyzetbe, hogy magukban eszik a kefét és növesztik a gyomorfekélyüket, közben kifelé pedig mosolyogva bólogatnak.
Nem tudtok valami tanfolyamról, ahol a karakánságot el lehet sajátítani
?
De komolyra fordítva a szót, Judit:
Én a helyedben megpróbálnám rávenni az uramat, hogy költözzünk, ha van rá mód.
Neki is jobb lenne, hiszen biztosan bántja, hogy a két nő közt örlődik.
Ha meglesz a kellő távolság, anyósod sem fog csak úgy beállítani hozzátok, mert macerás lenne.
Én is ezért fúrtam meg anyósék ideköltözését.
Ugyanis pont ettől tartottam, amit te itt leírtál.
Tőlünk két háznyira laktak volna, semmi sem tudta volna megakadályozni abban, hogy csak úgy "átugorjon", hiszen úgyis olyan közel lakunk.
Egy darabig én idegeskedtem volna magamban, aztán rázúdítottam volna a férjemre a problémát, végül pedig kevésbé kultúrált formában csak kibukott volna belőlem anyós előtt is, ami biztosan összezördüléshez vezetett volna.
Hát nem jobb így? Persze tudom, megint kerülöm a konfliktust.
De hát a karakánság és a konfliktuskeresés nem ugyanaz, nem igaz?
És azt nem lehet, hogy esetleg nem engeded be, ha éppen alkalmatlankor jön?
Vagy van kulcsa hozzátok?
Lehet, hogy neked is el kéne kezdened tréningezni:
Váratlanul betoppan, te kinyitod az ajtót és megmondod neki, hogy "Anyuka (Mari néni, Marika, stb.), most sajnos nem alkalmas, mert vendégem van/telefonálok/kifut a bableves/stb., de ha vissza tetszik tudni jönni délután, akkor tudunk beszélni."
Először nagyon nehéz, készülj fel rá, hogy még számodra is idegenül fog hangozni, amit mondasz, sőt, kissé túl nyersnek is, de előbb-utóbb belejön az ember abba, hogy a neki nem tetsző dolgot kifinomultan utasítsa vissza.
Mackoo