Sziasztok!
Köszönöm a fogadtatást, öröm ide visszatérni!
Tényleg ahogy itt már elhangzott jópárszor, itt „otthon” érzi magát az ember lánya a magányos, őrültnek ható gondolataival.
Meg általában szerencsére megértésre lel, ami nagyon nagy szó, mert tudom hogy a legtöbb ember soha soha nem fogja megérteni ami bennem/bennünk van.
Hú, most hogy befejeztem végignéztem és brutál hosszú regényt írtam, gondolkoztam is, hogy bemásoljam Nektek, úgyhogy sorry és túrórudi annak aki végiolvassa…J De így teljes a történetünk, elkezdtem és csak jött és jött és jött….(irul-pirul)
Pár oldallal ezelőtt nagyon megfogott amiket írtatok a fiú-lány kérdés és ezzel együtt a szeretet és odaadás kiteljesedése. Én is valahogy így képzelem el hogy sok év múlva megadatik nekem is, hogy más szemmel is még mélyebben még odaadóbban szerethessem a két Pupákomat, ha ez egyáltalán lehetséges.
Igen, igen, lehet én még csak kettőnél tartok hova sírok-rívok, de árnyaltabb a kép, nemhiába tűntem el….sajnos….
Szóval én maximálisan megértem Humanedét és azokat a bizonyos sötét gondolatokat, amik kialakultak benne szülés után, én hosszú hónapokig örlődtem, ördögi kör volt az egész. Humanede, nagyon szuper hogy férjed meggondolta magát, teljes szívemből drukkolok nektek jövőre és felnézek Rád, mennyi energiád van ennyi csemete mellett. Én is kézműveskedem, főleg éjjel, és tudom mennyire kikapcsol, hogy vmi MÁS-t csinál az ember….úgyhogy hajrá, hajrá!
Szóval a történet lényege, hogy én az első gyermekemet is lánynak vártam, egyszerűen meg sem fordult a fejemben hogy nem az. Mivel születésem óta tudom, nekem csak lányaim lehetnek, én fiúval semmit nem tudnék kezdeni…J
Ehhez mérten Zselykének hívtuk, drága jó nagymamám is a halásos ágyán Zsuzskázta, édesanyám után akit 2 évesen veszítettem el (itt jön be a képe az anya-lánya viszony, nem tudom, nekem milyen lett volna, ha van mellettem édesanya, s hogy ez befolyásolja-e hogy nem jött össze kiscsaj nálunk)…nagyon későn derült ki hogy Ő biza nem kislány. Egy világ omlott bennem össze, persze úgy tűnt hamar túlteszem magam ezen, aztán még örülni is tudtam, de a nagy kérdőjel ott maradt. Számomra annyira hihetetlen volt hogy még amikor a kezemben tartottam akkor sem hittem el hogy fiú Levim….sokkal nehezebben emésztettem meg mint Zétit!
…és sírt, rengeteget sírt, nem értettem a 24 órából 20at végigordított. 5 orvos küldött haza minket, kerek 9 hétig a poklot jártuk, míg végül kórházba kerültünk, és ott szombat hajnalban meg is műtötték pylorus stenosissal. Állítólag ez nagyon gyakori baj fiúknál, csak legtöbb esetben mérhetetlen fájdalommal jár, kólikával de csak beszűkül a gyomor, nem záródik el és a 4-5. hétre el is múlik, mert addigra kitágul a gyomorgyűrű. Hát nálunk elzáródott….és nagyon rémes volt odáig az út, mivel csak küldözgettek ide-oda, aztán meg nem akarták megműteni stb stb…
Mindegy a történet itt igazándiból azért fontos, mert mára kutya baja, megműtötték, szép daliás, okos, csodás 4 éves fiúcska kerekedett belőle, akinek az égadta világon semmi baja nincs, hacsak azt nem vesszük, hogy tényleg nem bír a fenekén megülni.J
Aztán nagyon, nagyon vágytam egy kislányra, tényleg…de valahol ott motoszkált bennem hogy mi lesz ha fiú lesz…és ott akkor nem is nagyon érdekelt, már el is tudtam volna fogadni, mégis ahogy babás lettem újra, a vágy felerősödött és bizony kislányt vártam. Szerencsére itt már a 18. héten kiderült hogy fiú, lényegesen könnyebb is volt elfogadni. Nem hiszem, hogy éreztettem volna Zétivel pocaklakó korában hogy kislánynak vártuk, minden simábban ment. A szülés sem volt egy akkora horror, programozott császár volt, tehát minden nagy boldogság lett volna, HA:
Zéti a 4. héten abbahagyta az evést. Nem keveset evett, hanem semmit, spontán kiszáradt és elkezdődött a hosszú hónapokig tartó rémálom. Kórházhegyek, infúzió, fejlődésneurológia, gasztró és senki, SENKI nem tudta, tudja mi a baja. 3 hós korában hazaengedtek, feladták a dokik!!! Ott volt két olyan hónap, amit senkinek sem kívánok, ugyanis, csövekkel kellett etetnünk itthon. Bizony, 3 óránként előbb egy próba hogy eszi-e és ha nem, és általában nem tette, akkor az orrán keresztül szondáznom kellett. És igen, abban az időben sajnos szednem kellett nyugtatót, és minden este komolyan elgondolkoztam, hogy én okoztam ezt a kárt, azzal hogy kislány korom óta kislányt akartam? Miért velünk történik ez?
Emellett hogy nem evett, amit mégis sikerült belediktálni, nagyrészt kihányta, szóval napi 12 etetés volt és ebből 8-at visszahányt. Igazándiból elmondhatatlan az az egy év, nem láttuk a végét, nem tudtuk mi lesz, később a darabos kaját nem tudta lenyelni, felmerült a nyelőcsőszűkület, de mellett a refluxra fény derült, így ha lett volna szűkület, sem tesznek ellene, mert a refluxot felerősíti egy esetleges nyelőcső tágítás.
S akkor még ott volt a lelki része is, hogy mivel mosolygós , csodás, pufi kis bébi volt, ezért aki nem látta testközelből a napjainkat, az konkrétan tagadta hogy bármi baja lenne. S sajnos édesapámon kívül a család nem jött, nem segített, így maradt az hogy heti bontásban hallgattam, nincs a gyerekemnek semmi baja, hiába járkáltunk úgy be a kórházba kiszáradással, mint a visszatérő lelkek….ez az a része a történetnek amit a mai napig nem tudunk feldolgozni, és kihat a családi kapcsolatunkra is sajna.
Tavasszal végre a 6. orvos elvállalta hogy altatásban endoszkópizálja Zétit, sok nem derült ki, csak amit eddig is tudtunk, pocakban gyulladás, erőteljes reflux és valószínűleg, bár ez nem bizonyítható, de motilitás zavar a nyelőcsőben, emiatt nyel nehezen és hány(t) sokat, megfordul a nyelőcső lefelé történő mozgása evés közben….
Mostanra a helyzet rengeteget javult, már picike szilárd falatokat tud enni, köszöni szépen jól van, huncut, iszonyú akaratos és igazi pasi. Sajnos eléggé bunyós és nem hajlandó megszólalni, én váltig állítom, hogy az elmúlt időszak rányomta a bélyegét és joggal haragszik a világra, szóval nem az a barátkozós, mosolygós kisember, de én végletekig megértem, elképzelem neki milyen lehetett ez az egész kínzás!
Úgyhogy a lényeg, hogy mindkét fiú gasztros bajjal küzd/küzdött, ezért is rettegek mit hozna a harmadik bébi magával, hiába próbál meg az ember pozitívan gondolkozni, ilyenkor azért nehéz….de még ez sem törte meg a kiscsaj iránti vágyamat, csak takarékra tett.
De érdekes az élet, mert amikor az ember beleélné magát, és mármár megadná magát, azért a Sors, Jóisten, kinek hogyan tetszik, néha küld egy jelet. Nekünk most jó ideig nem lehet babánk szerencsére vagy sajnos? Nem tudom, egyenlőre még nem döntöttem el, de tény, hogy az elmúlt két év az én egészségemet is megnyírbálta, szóval először azt kell helyretenni….erről jut eszembe jár vki innen a mensmentisbe??
Amúgy ez az egész hasbaszúrás dolog: én úgy vagyok vele, hogy még ezek után is kétség gyötörne, mert annyira kevés betegséget szűr ki, nálunk pl mindkét esetben negatív lett volna…úgy gondolom, hogy ezt mindenkinek magának kell eldöntenie, szükséges-e, tud-e utána lépéseket tenni az eredmény függvényében, s ha igen, utána hogy élné meg. Írtó nehéz ez az egész, annyira, hogy egyenlőre nem is tudom én mit lépnék egy ilyen helyzetben, ha tanácsolnák…
Meskete, köszönöm Neked külön a bíztatást és a felajánlást, Vác tényleg elérhetetlen lenne, de majd ha arra a környékre költözünk egyszer…J
Tina, aranyos vagy, köszönöm, öntsünk, öntsünk! Én még a magam részét most kezdem, úgy értem a dokis kanossza-járást, most hogy Zétivel már nem kell kéthetente futkosni….
Seruzad, annyira helyes kis kópé az albérlőd!J
Beze, igen, el tudom képzelni milyen lehet, Levit le sem lehetett rakni, mivel gyomorszáj-szűküklete volt, ezért keveset tudott egyszerre enni, az is nyomta a pociját, de napi 11-12 alkalommal szopott főleg éjjel, szóval Ő volt az ölbebabák mintaképe. Zétit meg a refluxa miatt nem szabadott letenni evés után legalább 40 percig, mert akkor tutti mindent visszahányt. Szóval átérzem és kitartás, lesz ez sokkal könnyebb is! Legjobb barátnőm kisfia pl kifejezetten kényes az ölben levésre, feküdni, nézelődni szeret, szinte a kajákon kívül nem is lehet babusgatni. Számomra hihetetlen , hangja nincs, simán elvan születése óta ha leteszik és otthagyják pár játékkal, vagy a nagy diófa leveleit bámulva….mondtam is barátnőmnek hogy ha tizet szülnék se lenne ilyen gyerekem sztem!J
Na, tekintve hogy ma grill-buli lesz nálunk, immár a hatodik másfél hónap alatt, mennem kell előkészíteni a terepet, amíg a fiúk alszanak….meg amúgy is lassan betelik a fórum tárhelye is velem….