Amint időm engedi, visszaolvasok, csak most meg épp sörkiflit gyártok, sütök.
Képben akarok lenni, hogy összesen mennyien vagyunk és kinek van már esetleg babája, kik a kismamik.
Amit visszaolvastam, ott kettőt fedeztem fel.
És annyira tetszik az gyönyörű duplacsíkos teszt, hogy ilyen nekem is lesz.
Amúgy valóban igen hosszú idő.
Vannak időszakok, mikor abszolút nem érdekel, hogy mi van, csak tesszük a dolgunkat.
Nehezített körülmény, hogy anyuval élünk hárman, így nem úgy működik, hogy amikor kedv van, hanem, mikor alkalom van. :S
Most, hogy múlt héten nyaraltunk, anyu ezen a héten elutazott....
szóval...ööö...khm...hát, igen.
Így már azért nagyon esélyes, hogy sikerüljön. Rajtunk nem múlt!
Állítólag nincs különösebb probléma.
A hormonszintet újra megnézetem, így egy év elteltével, mivel mellesleg...mondoooom mell-eslet érzékeltem némi nem odavaló váladékozást. A prolaktinszintem amúgy rendben volt, kaptam is rá gyógyszert.
Most majd meglátjuk, mi van.
Kedden megyek a másodikra.
Utána okosabbak leszünk.
Vagy nem.
De az biztos.
Férj katonái picit azért kevesebbek, mint aminek kéne....
Szedettem vele homeos szert, amivel több lett.
Viszont előtte reflexológus kezelte, minek hatására konkrét adatokkal alátámasztva növelte 18 m-ról 30 m-ra.
A siker így is elmaradt.
Nekem volt átjárhatóságim tavaly nyáron, egyik petevezeték el volt záródva, de aztán mégis sikerült a folyadékkal áttörni a szűkületet.
Erről nem mondanék többet, csak, ha valaki készül rá.
Vagy ha kíváncsiak vagytok.
Alapbetegségem van, autoimmun betegség.
De nem akadálya a babázásnak.
Szerencsére.
Meg még a súlyommal riogatnak nem szakavatott ismerősök néha....50 kg vagyok a 173 cm-hez....
Hízás nem az én műfajom.
Viszont annyit eszem újabban, hogy csak les férj, hogy mi van velem. Én is lesek. Neki nő a pocakja, pedig az enyémnek kéne.
Nagyon vágyik rá ő is, és az ebben a rossz, hogy nem tudom megadni neki, amit szeretne.
Tegnap csak annyit mondtam, hogy ejj, ha kislány lesz, úgy az ujja köré fog csavarni...hogy fog imádni....a kislányok apásabbak...
És könnybe lábadt a szeme.
)))
Szóval rajta vagyok rendületlenül az ügyön és nem adom fel.
Mert nekem baba kell.
Vannak hullámvölgyek, de gondolom, az mindenkinél van ennyi idő után....arra gondolok, hogy van, mikor megőrülök, annyira akarok egyet, elképzelem, ahogy ott van mellettem, ilyesmi....
Aztán van, mikor csak úgy megy az idő és azt veszem észre, hogy jééé, már megint eltelt egy hónap?!
Így tengetjük az életünket 6 éve.
Lombik a végső, az nagyon sokba kerül.
Mondjuk az inszemináció is 70000-nél állt meg útiköltséggel, beavatkozással, injekciókkal. :S
Ez a durva!
Utánanézek a kiflancsoknak....
Amúgy nővérem is azt mondta, hogy neki 6. hét után jött mellfájdalom és émelygés, addig semmi. De mindenki más.
Anyu azt mondta, ő a fogantatást is megérezte, jójó, ő boszi.
És hogy már másnap nem kívánta a cigarettát.
Érdekes dolgok ezek....az érzések és az egyének néha keresztbe tudják húzni az orvostudományt és a biológiai tényeket.